A délutánt kisebb túra megtételére szántam. Az időjárás nem volt barátságos. A nyárból visszatértünk a tavasz kezdetéhez. Így május derekán, 13- a lévén, a bolondos áprilisi szél zenélt. Mennem kellett, járni egyet. Hajtott a félelem, a bánat a kétségbe esés. Elveszítettem valamit és valakit. Elveszítettem a REMÉNYT. Mondják az hal meg utoljára. Megtörtént. Reflexológus vagyok, de mi is az én feladatom? Mi is az én dolgom? Valóban csak a testet kell gyógyítanom? Számomra rég nem kérdés ez a kérdés. A válaszom egyértelmű NEM. Jelen korunk emberének majd minden sérülése a lélek lemezére vésődött. Mi a lélek? Sokan kutatták és kutatják, vannak tudományos magyarázatok, de én most ezt kihagynám és a lehető legegyszerűbben fogalmazom meg. A LÉLEK lakóhelye a SZÍV! A szív a test motorja, amit a vörös vér működtet. Gyakran halljuk manapság, hogy élj szívből. A szívem hajtott ki a szabadba, a természetbe, hisz mint tudjuk:
"...az orvos kezel, a természet gyógyít."
Mondta Hippokratész. Mint oly sokszor most is követtem a tanácsait. Kedvenc településem egy Győr melletti közel 2.000 lakost számláló csodálatos falu a Nyugat Bakony nyúlványainak ölelő lankái között, Tényő. A régi öregek Tinye néven emlegetik. Ezen megvallom sokat nevettem, mikor értesültem róla. Azóta a barátaim körében szálló igévé vált. Az utam tehát ide vezetett. Mivel a magány rám akkor pusztítólag hatott, csatlakozott hozzám az egyik barát nőm, aki boldogan vállalkozott erre a kalandra, mert kaland volt a javából az már biztos. Mit kerestem? Igazolást az ideológiámra, mely ma sokak szerint csupán utópia. Az EGYÜTT létezését. Sokat gyalogoltunk, völgyekben, ahol az éppen virágzó akácosok illatukkal bódulatba ejtettek bennünket, ahol nem csak a méhecskéket csábították munkára a tányérjukat, mint egy esernyőt széttáró bodzabokrok virágai, hanem bennünket is. Igen, szedtünk és hazatérvén csodálatos bodza ital készült belőlük. A lankák után megedzettük a tüdőnket és a lábainkat is, mikor fel-fel másztunk egy-egy meredélyre ámulva az elénk táruló látványt. Lábaink alatt feküdt békésen a falu, fürdőzve a kora délutáni nap sugaraiban. Csodálatos, jó annak, aki ilyen környezetben él. Ezt a kijelentésünket hamarosan meg is erősítette Kata és József, a spontán vendég látóink. Történetünk folytatása számunkra is meglepő fordulatot vett. Éhes voltam. Aki éhes, az vagy csendesen tűri azt az állapotot, vagy kajáért kiált. Én az utóbbi kategória vagyok. Párom szerint a pimaszságom vetekszik a piaci légyével. Ez akár lehet tény is, de lehet az események katalizátora is, mint ezt bizonyítottam neki a Somló hegyen tett kirándulásunk alkalmával. Barát nőm meglátott egy karámot, a karámban két szamár és egy kisméretű ló (a fajtáját sajnos nem ismerem, majd utána járok később). A gazda, büszkén nézi őket a karám léceihez támaszkodva. Ember a látóhatáron, kiabáltak a gondolataim, felcsillant a szemem és az érdeklődésem a szamarak iránt. Ahol ember, ott vélhetőleg víz és ennivaló is. Lesétáltunk hát a dombról a völgybe, udvariasan köszöntöttük az idegent, igazából mi voltunk azok, hisz ő otthon volt a saját birtokán, aztán egyik ámulatból a másikba estünk. Disznók és kismalacok. Igazi rózsaszín jószágok futkostak a kifutóban. A másik oldalon az elkerített erdőben fiatal dámszarvasok. Szó szót követett és látva a kezemben szorongatott, előzőleg magamévá tett újhagymát, kérdése bátorítólag hatott rám. A Shrek című filmben látott kandúr tekintettel rimánkodtam 1 szelet zsíros kenyérért a hagymám mellé. Kérdezte, hogy van-e még 20 percünk, mert akkor nagyon szívesen megkínál bennünket friss kemencében sült kenyérrel. Micsoda? Hova tévedtünk mi? A mesék csodás birodalmába csöppentünk, ahol megvendégelik a fáradt útszéli vándort? A meghatottságtól szóhoz is alig jutottam. Igen természetesen volt időnk. Megismerkedtünk a TÁRSSAL, a feleséggel Katával, aki szorgosan szépítgette a virágokkal, örökzöldekkel és lombhullatókkal benépesített kertet, mely egy szegletében ott állt a terasz alatt, ahogy az illik a búbos kemence. Lehidaltam! Ez nekem maga volt az Éden. A birtok oly mesebeli, hogy bármely pillanatban gondolkodás nélkül lecserélném a jelen életemet egy olyanra. A házaspár büszkén mesélt a birtokról, a kezdetekről az ott EGYÜTT eltöltött időről, a boldog unokákról, akik találkozhatnak a fent felsorolt állatokon kívül fácánokkal, pulykával gyöngytyúkokkal és még számtalan egzotikus szárnyassal, mint pl. páva. Kész! Azt mondtam egy gyógyszanatórium sem érhet fel ezzel a környezettel, ahova a pimaszságom folytán betekintést nyerhettem. Házigazdánk hozta kis kupicákban a fa hordóban érlelt szilva pálinkát, hogy nyilván fokozza az étvágyunkat, aminek én nem voltam híján. Elő is kerültek hamarosan a kemence gyomrából a frissen sült cipók, veknik. Illatuk egyesült a bodzák és akác fák virágainak illatával, mámorítólag hatva ránk. A hűha, nahát, no de ilyet, ez fantasztikus, hihetetlen és hasonló szavak hagyták csak el a szánkat hosszú időn keresztül. Míg várakoztunk, hogy ehető hőfokúra hűljenek a kenyerek, addig betekintést és kóstolást kaphattunk a szalámik és kolbászok (ugye mondanom sem kell, hogy házi készítésű, ahogy az angol mondja, homemade) íz világába. itt azt gondoltam megállunk, de nem így történt. A kemence torka rejtegetett még valamit. Szarvas gerinc sülve. A vacsoránk tálalva volt. A hagymám volt a" kő", és az összes többi, amit ez a két hihetetlenül önzetlen ember elénk pakolt a "leves" többi összetevője.
Történetem tanúsága szerint van még igazi élet ezen a csodás bolygón és van még SZERETET! Amit pár órával korábban elveszettnek hittem, újra megleltem. A REMÉNY csak elugrott egy rövid vakációra. Igen így akarok élni én is! Ezt tudom rég! EGYÜTT a PÁROMMAL egy csodás kis vagy nagy birtokon növények és állatok társaságában! Most azért dolgozunk mindketten, hogy ez az álom megvalósuljon, és egyszer azt mondhassuk neked, hogy térj be hozzánk vándor, ne csak akkor, ha elveszítetted a REMÉNYT! Tudd, hogy ahol létezik az EGYÜTT ereje, ott mindenre van GYÓGY-ÍR!
