2016. május 12., csütörtök

CSOKOLÁDÉ MASSZÁZS

 
 Van olyan ember, aki nem ismeri és fogyasztott még csokoládét? Nem hiszem. Ismerjük és szeretjük, bár nem mindenki próbálta, merítette ki a csokoládé adta lehetőségeket. 


Itt van mindjárt a csokoládé masszázs, ami egy igen kellemes feltöltődési lehetőség mind a test mind a  lélek számára, mert megteremti az egyensúlyt, a harmóniát.

Miről is van tehát szó? Mi a csokoládé masszázs célja és hatása?

A csokoládénak kettős hatása van, mely részben kívül a bőrön, részben bent a szervezet hormonrendszerében okoz kedvező "elváltozást".


A csokoládét évszázadok óta afrodiziákumként tartják számon, mivel olyan vegyületet tartalmaz, melyet az agy is termel, amikor szerelmesek vagyunk. Ennek a boldogság hormonnak endorfin a neve. Képességeit tekintve hasonlít az ópiátokhoz, azaz fájdalmat csillapít és kellemes érzést idéz elő. Mivel a masszázst magas 75-100%-os kakaótartalmú csokoládéval végezzük meleg környezetben, így a megemelkedett endorfin szint miatt akár órákra is "extatikus" állapotot élhetünk meg.

Oldja tehát a megbetegítő stresszt, ellazít, nyugtatja az idegrendszert, lazítja az izmokat, relaxál, méregtelenít, mivel flavonoidokat tartalmaz, energetizál, csökkenti a koleszterin szintet, elősegíti a fogyást, hisz a kakaóvaj szírégető hatással bír, pótolja a hiányzó ásványi anyagokat.


Bőrápoló hatása csodálatos, hisz a benne lévő anyagoknak köszönhetően puhítja, tonizálja, hidratálja és revitalizálja (fiatalítja) a bőrt, késlelteti az öregedést. Ennek oka a kakaóbabban található flavonoid vegyületek, melyek gátolják a szabad gyökök képződését. 

Megszünteti vagy legalább csökkenti a már kialakult és meglévő narancsbőrt azon oknál fogva, hogy fokozza a test nyirokrendszerének a működését. Feszesíti a bőrt, karcsúsít!
A kozmetikai ipar már régóta alkalmazza a kakaóvajat, mivel a kakaóvajat tartalmazó termékek tisztítják, ápolják és védik a bőrt. Egy új felfedezés során azonban a szépségápolás egyik főszereplőjévé is válhat a kakaóvaj, hiszen ez az anyag nagyon gazdag teobrominban, amely a koffeinhez hasonlóan serkenti a zsírégető folyamatokat.

 
Kinek ajánlom elsősorban? Annak aki:


-stresszes munkát végez,
-száraz, érett, öregedő a bőre,
-hajlamos a depresszióra,
-rossz közérzetre panaszkodik,
-sok kávét fogyaszt,
-magas vérnyomással bír.

Nem ajánlom akkor, ha:
-aknés bőrrel rendelkezel,
-ekcémás a bőröd,
-lázas, fertőző betegség esetén,
-gyulladásra hajlamos személyeknek.

A kakaó hatóanyagai

A kakaó fő hatóanyaga a teobromin amiből 100 g csokoládé mintegy 100 mg-ot tartalmaz, rokon vegyületei, a koffein és a teofillin. Az úgynevezett xanthin-származékok a központi idegrendszert is befolyásolják: serkentő, izgató hatásúak, emelik a vérnyomást. A szterolok biztosítják a nedvességet és a szövetek feszességét, a szkvalán serkenti a fibroblasztok kollagén és elasztin termelését, és azonnali feszességet biztosít.


A fibroblaszt sejt
A bőr teltségét lényegében az irharéteg biztosítja. A benne található fibroblasztok (fehérje) termelik fő építőelemeit, a kollagén- és az elasztinrostokat, valamint a glikozaminoglikánt (GaG). Egymáshoz kapcsolódva és egy háromdimenziós hálószerkezetet alkotva, saját mechanikai tulajdonságaikat ruházzák át a bőrre. Ezek az építőkövek tartják a bőrt, ezek biztosítják teltségét, tömörségét, rugalmasságát.


Az elasztin a bőr kötőszövetében 2-5%-ban előforduló fehérje, amely mint a szó etimológiája is mutatja (az ógörögben elaszt = engedelmes, megmunkálható) a bőr feszességéért felelős. A kötőszövetek kollagén- és elasztinrostjainak összeszövődése biztosítja a bőr megfelelő mechanikai tulajdonságait.

A teobromin növeli a bőr feszességét és rugalmasságát, elősegíti a szervezetben a ß-endorphin boldogság-hormonok termelődését.

Fontos ásványi anyagokat: kálium, magnézium, foszfor, kalciumot, vasat, rezet valamint A, E, B1,B2, B6, folsav (B9) vitaminokat és polifenolokat tartalmaz.
A folsav nevét a latin „folium” szó alapján kapta, melynek jelentése: levél. Ennek elsősorban pedig az az oka, hogy a folsav elsődleges forrásai a leveles zöldségek. Legjobb folsavforrásaink a máj, a leveles zöldségek (különösen a paraj), a gyümölcsök, és az élesztő.

A teofillin direkt relaxáns (ernyesztő) hatással van a légzőrendszer simaizomzatára, így csökkenti-feloldja az asztmás rohamokat, növeli a légzőrendszer áteresztőképességét.A központi idegrendszert, a szívműködést, valamint a vizeletkiválasztást fokozza.

A szkvalén a zsírok egy fajtája, mely az A-, D- és E-vitaminhoz hasonló hatással rendelkezik.Tápláló, hidratáló és ránctalanító hatású. Minden bőrtípusra alkalmas.

A polifenolok olyan természetes vegyületek, amelyek nagy mennyiségbe fordulnak elő bizonyos fajta gyümölcsökben: vörös áfonya, kék áfonya, tőzegáfonya, szőlő, citrus fajták (narancs, citrom, lime, grapefruit), a teafűben, extra szűz olíva olajban, fekete csokoládéban, stb.A polifenolokat családokra bontjuk, mint flavonok, proantocyanidinek, stilbének, lignanok.

Az első szintetizált flavonoid Szent-Györgyi Albert nevéhez fűződik, ez pedig a P vitaminnak nevezett Rutin volt.

 
A polifenolok iránti érdeklődés akkor nőtt meg igazán, mikor kiderült, hogy korunk két legpusztítóbb betegségcsoportjában (rosszindulatú daganatok, valamint a szív-, és keringési rendszer betegségei) komoly védő hatással rendelkeznek.Ugyanakkor a flavonoidoknak káros mellékhatásuk nincsen, a kívánatos napi bevitel 50 mg/fő lenne, amit jelenleg meg sem közelítünk. Csak becsléseink vannak, de azok mind napi 20 mg alatti értékekkel számolnak.

 
Milyen gyümölcsök, milyen flavonoidokat tartalmaznak?

fekete tea - katechinek   (Matuzalem)
áfonyalé – proantocyanidin (Wild Blueberry, Cranberry)
kék szőlő, szőlőmag kivonat - proantocyanidin
kakaó - proantocyanidin, katechinek
petrezselyem, ganoderma gomba – apigenin (gyógygombák)
alma, feketeribizli - quercetin, proantocyanidin, antocyanidin (C komplex, MegaFood)
hagyma, gingko biloba - quercetin
vörösbor - proantocyanidin, antocyanidin, quercetin

Az olíva olaj jótékony hatásáért is elsősorban igen magas polifenol tartalma felelős (hidegen sajtolt, extra szűz). Valószínű, hogy a mediterrán paradoxon oka nem a vörösbor fogyasztásban, hanem a sok zöldség és olíva fogyasztásban rejlik.A polifenolok a növényeket védik a Nap káros UV sugárzásától, de úgy tűnik, a mi sejtjeink védelmét is hatékonyan szolgálhatják korunk két legpusztítóbb betegségével szemben.

A kakaó története



Az első kakaófa ültetvények Mexikó és a Venezuela területén voltak. A termesztését a maják kezdték el i.e 1500 körül. Az aztékok és a maják nagy becsben tartották a kakaóbabot (varázsital, gyógyhatás). A mexikói indiánok „ízes itala”, a "sokolatl" vagy keserűvíz az első csokoládéital a világon. A kakaóbab fizetőeszköz volt.

A kakaó története A 16. századra a chocolatl Moc.tezuma azték uralkodó kedvenc italává vált. Az aztékok szerint a kakaóbab Quetzalcoatl isten ajándéka Kolumbusz Kristófot is kínálták a bennszülöttek csokoládéval. A kakaó igazi felfedezője Fernanado Cortez 1519-ben tesz róla említést, amikor Moctezuma császár udvarában járva megismerkedik az uralkodó által fogyasztott itallal Cortez 1528-ban vitte a kakaót Spanyolországba.

A világ kakaóbab termésének 77%-át Afrika adja, az Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria és Kamerun. Ma is Ghana az elsô a világpiacon. A harmadik harmadot Dél-Amerika: Brazília és Ecuador állítja elő. A világ éves kakaótermelése 3 millió tonna.

A nyers kakaóbab összetétele Kakaóvaj: 44-46% Fehérje: 11-14% Cellulóz: 9% Keményítő: 7-11% Csíra: 2% Természetes színezék: 4% Víz: 8% Ásványi anyag: 2,6% Teobromin: 1,2-1,5% Cukrok: 1% Koffein: 0,2.

A kakaóban található flavonoidok egészségre gyakorolt hatásai

Az elmúlt kétezer év történelme bizonyítja a kakaó gyógyászatban való felhasználását, az ősi maja, valamint azték civilizáció idejétől kezdve majd ezt követően a középkori Európába bevezetve. 

A kakaónak és csokoládénak több mint 100 gyógyászati célra való használata ismert; többek között a fáradékonyság, a beteges soványság, láz, angina és szívfájdalom, anémia, légzési elégtelenség, vese- és bélbántalmak kezelése, de látszólag nem létezik olyan elfogadott tudományos adat, ami alátámasztaná hatékonyságát az említett problémák megelőzésében, illetve kezelésében. Még ma is létezik olyan bennszülött nép csoport Közép-, valamint Dél-Amerika egyes részein, amely a kakaófa különböző összetevőit használja saját gyógyszereinek elkészítéséhez.

Bár manapság egy ízletes, kényeztető élelmiszer cikként él a köz tudatban, egyre több bizonyíték sugallja, hogy a kakaó gyógyszerként való historikus használata valóban bír némi tudományos érvényességgel. Úgy vélik, hogy gyógyászati tulajdonságait bizonyos alkotórészeinek köszönheti, melyek flavonoid néven ismertek, amikben a kakaóbab különösen gazdag.

A flavonoidok természetben előforduló vegyületek, melyek széles körben megtalálhatóak növényekben, növényi eredetű élelmiszerekben és italokban (mint pl. a hüvelyesekben, olyan gyümölcsökben, mint az alma, szőlő, kakaó stb.). Funkcionális szerepet töltenek be az élő növények életében; részt vesznek a sérülések helyrehozásában és a különböző kártevők, valamint betegségek elleni védelemben. Az elmúlt évek során a tudósok megállapították, hogy a flavonoidokban gazdag gyümölcsök és zöldségek csökkentik számos krónikus betegség, mint a rák, sztrók vagy szívkoszorúér megbetegedések kockázatát.

A flavonoidok, mint antioxidánsok



A flavonoidok legtöbb egészségre gyakorolt jótékony hatása antioxidánsként való viselkedésével hozható kapcsolatba. Az antioxidánsok védelmet nyújtanak a szervezetben található “szabad gyökök” ellen, amik nem mások, mint a normál metabolikus folyamatok során felszabaduló kis molekulák. A szabad gyökök túlzott termelése rongálhatja a sejteket, illetve azok összetevőit, beleértve a sejt DNS-t (genetikai anyag), továbbá úgy tartják, hogy kulcs szerepet játszik az öregedési folyamatokban és több degeneratív, öregedéshez kapcsolódó betegségben. A flavonoidok antioxidánsként viselkedve megszabadítják a sejteket a szabad gyököktől, ezzel csökkentve az általuk okozható kárt.

Szívvédő hatásai

A szív-érrendszeri betegség (CVD) egy összetett probléma, mely számos eltérő ér működést érintő mechanizmust foglal magában. A betegség korai stádiumában érelmeszesedés alakul ki, mely során koleszterin tartalmú plakkok rakódnak az artériák falára, amik azok fokozatos szűkülését és megszilárdulását eredményezik. Ez nem csak a vérkeringést akadályozza, de emeli a vérnyomást, továbbá vérrögök képződését vagy trombózist is okozhat. A vérrögök keletkezésük helyén is okozhatnak elzáródást, de le is szakadhatnak, és a keringési rendszer egy távolabbi részére vándorolva akadályokat képezhetnek. Ez életveszélyes lehet abban az esetben, ha a vérrög egy alapvető szervet tápláló artériát zár el, mint például a szívet, ami szívinfarktushoz; illetve az agy esetében sztrókhoz vezet.

Úgy vélik, hogy a kakaóban található flavonoidok védő hatással bírnak szív-érrendszerünk egészségére, mivel számos olyan kóros folyamatot képesek befolyásolni, amik a CVD betegségek kialakulásában játszanak szerepet. Ezek a következőek:

Megakadályozzák az LDL koleszterin (‘rossz’ koleszterin) szabad gyökök általi oxidációját, mely első lépése az érelmeszesedés plakkjainak létrejöttében
A kis vérsejtek- ún. vérlemezkék- felhalmozódására és vérrögképződésére való hajlamot elnyomják. Ezt gyakran aszpirinhez hasonló hatásúnak tartják.
Szabályozzák a gyulladásos- és immunreakciókat a vérerek falában, amely a CVD betegségekben rendellenességet mutathatnak
Szabályozzák az értónust, illetve a kis vérerek összehúzódásának mértékét, melyek magas vérnyomáshoz vezetnek

Ezen jótékony hatásaiból úgy tűnik, a kakaóban található flavonoidok számos mechanizmuson keresztül képesek hatni, melyekből néhány azonban nem antioxidánsként való viselkedésükkel köthető össze.

Egyéb előnyei

Bár a legtöbb kutatás a szív-érrendszer egészségére összpontosít, a tudósok azt is vizsgálják, hogy vajon a kakaó flavonoidjai más betegségek elleni küzdelemben is alkalmazhatóak-e, mint például a rák esetében, vagy a gyulladásos- és elégtelen immunműködéssel kapcsolatos betegségeknél. Legutóbb a hasmenés elleni lehetséges használatáról számoltak be, mivel a kakaóban található flavonoidok látszólag képesek megakadályozni a folyadék vékonybélbe történő kiválasztását.(Ennek a cikknek a forrása eufic.org).


Tudom, hogy nagyon elkanyarodtam a masszázstól, de reflexológusként úgy érzem nem árt, ha tudatosak vagyunk a felől, hogy mi is történik velünk e csokoládéba mártott világban.



Bátorítalak benneteket, hogy minél többen vegyétek igénybe ezt a kezelést, amellyel  kibővítettem a szolgáltatásaim körét.  
Bejelentkezés a már ismert módokon.
Szeretettel tőlem nektek!
 
Kiváló ajándék,meglepetés lehet egy különleges alkalomra, akár a kedveseteknek is.


2016.05.12.Győr, Csilla