Én kitártam az ajtóm és az ablakom, hogy ez a friss energia átjárja a házat is, ahova, mint állat a barlangjába, madár a bokrok sűrűjébe visszahúzódik az ember lánya. Igen, ez a visszavonulás, befelé fordulás ideje. Ilyenkor más tevékenységet érdemes folytatni. Így a szokásos reggeli ászánáimat (jóga) a nyitott ablaknál végeztem. Átlényegültem és a szőnyegem puhasága adta a talpamon keresztül a zöld, harmatos gyep érzetét, a föld energiáinak melegét. A beáramló hűvös levegő az univerzum erejét.
Szívemet megfürdettem a szeretet, a SZER-ELEM mindent átható, bódító, önfeledt zenéjében.
Mondják ember tervez, Isten végez. Ez így történt velem is, mert kertészkedést és bicajozást (kinti tevékenységet) terveztem mára. Helyette a takaró melege alatt az ágyban olvastam. Folyamatosan több könyv hever az ágyam mellett és érzésre választom ki, hogy éppen melyiket olvasom. A választás ma Hamvas Bélára esett. Róla sok-sok évvel ezelőtt "hallottam" először, Müller Péter által. Régi vágyam volt, hogy megismerjem őt a ránk maradt művein keresztül. Volt a vágy és a vágy, amikor kellett beteljesült. Van egy barátom, aki gyűjti a műveit. Kölcsön adott nekem párat, lassan 1 évvel ezelőtt. 5-6dbkönyvről van szó. Még nem sikerült mindet elolvasni, de nem hivatkozhatok idő hiányra vagy bármi másra. Egyszerűen őt érezni kell és nem érteni. Ezen keresztül jutok el a tudatosításig. Hatalmas megélései voltak! Ő ÉLT! Megélte mindazt, amiről ír. Sajátságos, eredeti egyénisége, hihetetlen tapasztalati bölcsessége feltételezem annak idején sem tette őt korszerűvé és népszerűvé. Mit értek korszerűség alatt? Szoktam mondani én is magamról, hogy korszerűtlen vagyok! Miért is? Azért, mert véleményem szerint a SZÍV törvényei szerint volna érdemes élni, ami Istentől való és nem holmi hatalmi pozícióra törő idióta elvek, eszmék mentén születik.
Sorait olvasva, amit most idézni fogok, azt gondolom ezek kortalanok. Mivel a befolyásolás nem kenyerem, ezért mindenki azt érezze, értse, amit neki most mond. Ne többet és ne kevesebbet!
A babérliget könyv, Paidokratia címre hallgató epizódja következik becses olvasóm.
" Üldögélő így szólt Rózsapalásthoz:
- Az államok fölött rendetlenség lett úrrá.A dolgok annyira bonyolódtak, hogy a bennfentesek tudása csődöt mondott. Mit kellene tenni?
- A régiek azt mondták, hogy a hatalmat ilyenkor a parasztra kell bízni, a régebbiek azt mondták, hogy egy vademberre, a még régebbiek azt, hogy egy asszonyra.
- És mit mondasz te?
- Tekintet nélkül arra, hogy az államokban a rendetlenség, vagy a rend az úr, a hatalmat egy ötéves gyermekre bíznám.
-Miért nem vállalod magad?
- Mert még különbséget tudok tenni a jó és a rossz között, mert az embereket hasznuk, és nem arcuk szerint ítélem meg, mert kezem már a munkához szokott és elfelejtettem játszani, mert azt hiszem, hogy jó király lennék, ha az embereket boldoggá akarnám tenni, végül, mert már tapasztalt vagyok.
- Öreg vagy és bölcs. De mondd, ha már tudsz, nem vagy-e tudatlan? Ha bűnös, ártatlan? Ha nem cselekszel, nem nyerted-e vissza a tevékenységhez való erőt? Ha már megértél, nem vagy-e újra gyermek?
- A mai embert a végzet elérte. Az államok fölött rendetlenség lett úrrá, s a dolgok már annyira bonyolódtak, hogy a bennfentesek tudása csődöt mondott. Hogyan történhetett? Azt hitték, hogy a kis rendetlenséget a kis tudású ember szünteti meg, a nagy rendetlenséget a nagy tudású, az igen nagy rendetlenséget az igen nagy tudású. Reálisnak hívták azt az embert, aki ravasz volt és elvetemült. Ebben az emberben, mint a régi mondás szól, egyesült egy angyal tudása és egy ördög tapasztalata. Gondolata mögött hátsógondolat van, hitében rosszhiszeműség. Senkiben sem bízik, minden szóban kételkedik. S amikor már tele van hátsógondolattal, rosszhiszeműséggel, bizalmatlansággal és kételkedéssel, mert mindenkiről feltételezi, hogy hazug és tolvaj és hiú és szívtelen, akkor azt hiszi, hogy a világot tökéletesen és kívül-belül megismerte. meg van győződve arról, hogy a kapzsi szerez vagyont, és komisznak kell lenni annak, aki tekintélyt kapott. Nos, szedd össze mindazt, amit mondtam: ravasz és elvetemült, rosszhiszemű és bizalmatlan, kételkedő és tele van hátsó gondolattal, mondd milyen az ilyen embernek a világa?
Egy sereg pimasz és nyegle gazfickó marakodása a hatalomért, a vagyonért és az élvezetekért.
Ez az az ember, akinek nincsenek illúziói, s mikor valaki azt mondja: nemes, hunyorogva válaszol: én tudom. Ő az, akit az élet megtanított. Ő az, aki az iskolát kijárta. megtanulta azt, ami közönséges és aljas és alattomos. Fontos, hogy túl tegyen a csalókon és a sikkasztókon és a hazugokon és az útonállókon és a terroristákon.S amikor az első nemzedéken túltett, olyan gyermeket nevelt, aki rajta is túltett. A következő nemzedék ezen is túltett és az erre következő még ezen is. Végül a gazdagságban, piszokban, rondaságban mindenki olyan tapasztalt lett, hogy egymás eszén már nem tudtak túljárni, egymást nem tudták becsapni, és nem tudták egymást hátulról leszúrni. Most már egymásnak egyetlen szavát sem hitték el, egymásról csak ordenáré erőszakot feltételeztek, semmi mást. Az győz, hitték, aki nagyobb gazfickó, és elkövetkezett az idő, amikor mindenki egyforma gazfickó lett. Így aztán az államok fölött úrrá lett a rendetlenség és már a bennfentesek tudása is csődöt mondott. Mindenki olyan reális lett, hogy semmit sem hitt el.
Íme az ártatlanságát vesztett bukott emberiség, amely azt hiszi, hogy a benne lévő romlottság értelem.
Ezért mondják a régiek, hogy a hatalmat ilyenkor egy parasztra kell bízni, mert a paraszt még nem romlott, ezért mondják, hogy a hatalmat egy vademberre kell bízni, mert a vadember ártatlan, ezért mondják a még régebbiek, hogy a hatalmat egy asszonyra kell bízni, mert az asszony tapasztalatlan.
A világot ismét a romlatlanra, az ártatlanra és a tapasztalatlanra kell bízni. S ezért mondom én, hogy az uralmat egy ötéves gyermekre kell bízni, mert a gyermek nem reális.
A gyermek nem korlátolt, nincsenek elvei, nem tud se jóról, se rosszról, csak nevet és játszik.
A játék pedig a legnagyobb MISZTÉRIUM: ez a szellem gyöngédsége.
A gyermeknek van SZÍVE és nincs előítélete, nem ismeri a hatalmi viszonyokat, és az uralmat hamarább unná meg, semhogy megbukna.
Milyen megkönnyebbülés! A realitásban meghülyült SZÍV után végre valaki, akinek nincs tapasztalata, hanem kedélye, akinek nem az élvezet a fontos, hanem az öröm, nem a hatalom, hanem az igazság, nem a vagyon, hanem a szépség.
Láttál már gyermeket a homokban ülni és játszani? Nincs nála komolyabb lény. Több: nincs szakszerűbb. Amit tesz, azt jószívvel és odaadással teszi. Isten elemi alkotó szenvedélye még frissen él benne. Ha Isten reális lett volna, csak gyárat, bankot, hivatalt tudományt teremtett volna, de sohasem: virágot, szép lányt és verseket. De hála legyen neki, Isten nem reális. A gyár, a bank, a hivatal, a tudomány nem egyéb, mint az elbukott emberiség alkotása, mert elvesztette és nem érti a virágot, a szép leányt, az éneket és a verset. nem hiszem, hogy Isten okos: ellenben tudom, hogy Istennek van szíve, hogy harmatos és üde és kedves, mint a gyermek.
Isten játékai vagyunk, és az van hozzá a legközelebb, aki játszik.
Mi lenne, ha neki is előítéletei lennének? Ha korlátolt lenne és elfogult? Ha ravasz lenne és rosszhiszemű és gyanakvó és bizalmatlan és hátsó gondolatai lennének? Mi lenne, ha reális lenne?
Gyermekkirályt választanék és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és a minisztereket, hogy tanuljanak tőle, nem tapasztalatot, hanem, hogyan kell a dolgokat komolyan venni. Különbséget tenni jó és rosszt között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem. SZERETNI ŐKET. Tapasztaltnak lenni? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak,irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak.
Megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.
- Hol?
- Ahonnan jöttünk és ahová megyünk."
Lenyűgöző! Számomra mindenképpen. Az elmúlt hónapokban találkoztam két "különös", ha úgy tetszik nem "reális EMBERREL", akik pontosan ezt a TANT adták át nekem, hogy legyek újra gyermek. Milyen érdekes, amikor már ifjú felnőtt voltam és illett volna "felnőttként" viselkednem, én képtelen voltam megfelelni ennek az elvárásnak. Folyamatosan rám aggatták a jelzőt, hogy: olyan vagy, mint egy gyerek. Érdekes, soha nem ágáltam ellene, nem sértődtem meg, sőt, boldog mosollyal nyugtáztam és megköszöntem. Nem értették, hisz nem bóknak szánták, ez nyilvánvaló. Az életem akkoriban vidám volt és boldog, megtöltve önfeledt kacagással. Elkerültek a dogmák, az elvárások, a megfelelési kényszer nem fogott rajtam. Mondhatom úgy, hogy zsigerből, ösztönből éltem. Aztán "elfeledtették" velem és tudom veled is olvasóm ezt a gyermeki tisztaságot. Most meg kell tanulnunk újra gyermekké lenni és játszani. Nekem már megy! És tudod mit ad? Szabadságot! Azt, amit én is adnék ma minden gyermeknek. És tudod miért? Mert mindennél jobban vágynak arra, hogy gyermekek maradhassanak. Utálnak bölcsibe, oviba és iskolába járni, később pedig munkába. Honnan tudom ezt? Képzeld, elmondják nekem. Szerinted segíthetünk nekik? Véleményem szerint megtehetjük és így általuk megmenthetjük, felszabadíthatjuk magunkat is!
Hamarosan vége az iskolának, lerakják a kötelezettségeiket. Érdemesnek tartom átgondolni, hogy hol legyenek és mit csináljanak a nyári szünidőben.
2013.05.30. Győr, Csilla
