TEAFA OLAJ

Lassan 20 éve, hogy nagyon közeli barátságban vagyunk a teafa olaj (a felhasználásával készült egyéb
termékek) és én. Réges-régen a Természetgyógyász magazinban olvastam először (a természet adta, az ember előállította) e csodálatos olajról. Akkoriban még hírből sem hallottunk az internetről, ami azt jelenti, hogy nem volt lehetőségem pár kattintással az információk halmazában válogatni. Hosszas türelem, utána járás és egy szakmai fórumon való részvétel során találkoztunk először szemtől szembe, kerültünk "bizalmas" és bizonyos esetekben intim kapcsolatba egymással. 
Prof. Dr. Rácz Gábor, 1996-ban megjelent könyve volt az első magyar összefoglaló az ausztrál teafa olajról, alkalmazásáról a házipatikában, a testápolásban, a kozmetikában és a higiéniában.
Terveim szerint e könyv hasábjairól osztok meg veletek számos nagyon is hasznos tudnivalót. 
Előtte azonban a Dr.Müller termékcsaládból mutatok be néhány, számomra mindenképpen prioritást élvező terméket. 

 
Dr. Müller teafa olaja az ausztrál teafa leveleiből készült, 100%-os gyógyszerkönyvi tisztaságú, több, mint 80 szerves alkotóelemből álló, rendkívül hatásos természetes antiszeptikum. A teafa olaj gomba-, vírus-, baktériumölő és helyi érzéstelenítő hatása révén a testápolás és az intim higiéné nélkülözhetetlen elixírje. Sokoldalúan felhasználható alapanyag dermatológiai (bőrgyógyászat) problémára hajlamos bőr ápolására készített lemosókhoz, krémekhez. 4ml, 10ml, 30ml.


Nagyon gyakori mindkét nem  (nő-férfi, ide értem a gyermekeket is) esetében az intim régió akut vagy krónikus "megbetegedése". Gondolok itt gyulladásra, baktériumos vagy vírusos fertőzésre. A Dr. Müller termékcsalád rendkívül hatékony és végtelenül egyszerűen alkalmazható megoldásokat nyújt ezen problémák kezelésére is.

A teafaolaj síkosító gél az intim kapcsolat élményét teszi zavartalanná. Fájdalommentes megoldást jelent olyan esetekben, amikor a vagina természetes nedvesítése nem kielégítő. Természetes antiszeptikum, sikeresen alkalmazható mikroorganizmusok és gombák ellen is. megelőzi a különböző betegségeket kiváltó baktériumok, gombák átvitelét is, ezért használata a fertőzés megelőzésére is ajánlott.
Ebben a formában ajánlom gyermekek részére a használatát. Külső alkalmazás a nemi szerveken.


A fizikai stressz, a szűk ruha, szintetikus fehérnemű viselése, kerékpározás, lovaglás, fürdők, uszodák, strandok látogatása, az agresszív tisztálkodó szerek, de a túlzásba vitt hüvelyöblítés is hozzájárulhat a hüvelyflóra egyensúlyának felborulásához. A vagina gél természetes összetevői biztosítják a mindennapok intim higéniáját helyreállítják és megóvják a vagina nyálkahártya természetes mikro flórájának az egyensúlyát, hüvelyszárazság esetén síkosításra is kiváló a nyálkahártyát nem ingerli és foltot sem hagy a fehérneműn.

A gombás, bakteriális és vírusos fertőzésekből gyakran nehéz kigyógyulni, mivel a szintén fertőzött, de tünetmentes partner újra meg újra fertőz a nemi kapcsolaton keresztül. A kórokozókkal való "pingpongozás" elkerülésére kiválóan alkalmas  a teafaolajos óvszer. A jellegzetes baktérium, vírus és gombaölő hatásáról híres teafa olaj több, mint 80 szerves alkotóeleme ennél a kevert fertőzésnél kitűnően bebizonyítja áldásos hatását, annál is inkább mivel a  teafa olaj a nyálkahártyát egyáltalán nem ingerli.
A teafa olajos óvszer használata gumiallergia esetén is megoldást jelent. Ezzel sok hölgy nemi élete válhat panaszmentessé. 


Itt van rögtön a haj. Tudom, hogy milyen sokan küzdenek a legkülönfélébb problémákkal e vonatkozásban is. Van megoldás, hisz a teafaolaj sampon regenerálja a festés, szárítás, hajvasalás, esetleg a ma már nem igazán divatos, de jelen lévő dauerolás által igénybe vett hajat is. Az első fázisban hatékonyan eltávolítja a korpát és más szennyeződést a hajból és a fejbőrről, a második fázisban korlátozza a baktériumok aktivitását, amelyek a korpaképződést kiváltják. A készítmény növényi eredetű hatóanyagainak finom keveréke kíméletesen tisztít és véd a környezet káros hatásaitól. Rendszeres használatával megelőzhető a bakteriális eredetű korpásodás, a haj tiszta, ápolt, egészséges, selymes és csillogó lesz. A teafa olaj távol tartja a hajparazitákat is.
Alkalmazás: a sampont gyengéden masszírozza be a nedves hajba és fejbőrbe, majd néhány perc múlva bő vízzel öblítse le és igény szerint ismételje meg a műveletet. Ha szembe került, akkor meleg vízzel öblítse ki. 200ml-es kiszerelés.


A teafaolaj antibakteriális fogkrém az ausztrál teafa 100%-os gyógyszerkönyvi tisztaságú, rendkívül hatásos természetes kivonatát tartalmazza. Ezek az antibakteriális összetevők kiváló szájhigéniát biztosítanak és védenek számos nemkívánatos mikroorganizmussal szemben. A fogkrém rendszeres használata kellemes leheletet biztosít és fluor tartalma megvéd a karies (fogszuvasodás, rothadás) és paradontose (fogínysorvadás) ellen. Ínygyulladás esetén, implantátumok környékén, fogszabályozó okozta érzékenység esetén a tömény teafaolaj is alkalmazható, úgy, hogy a tömény olajjal átitatott vattát a begyulladt helyre teszi. 

 

Maradjunk továbbra is a szájnál. Létezik a teafaolaj fehérítő fogkrém, ami ugyan azokkal a paraméterekkel bír, mint a fenti, kiegészülve azzal, hogy rendszeres használat mellett visszaadja a fogak (természetes, eredeti) fehér színét. 




 

A teafaolajos anginal szájspray a torokfájásnál alkalmazott legnépszerűbb és leghatékonyabb gyógynövények kivonatát és a Dr. Müller gyógyszerkönyvi tisztaságú ausztrál teafaolajat tartalmazza. Kellemes leheletet ad , biztosítja a szájhigéniát, védi a szájüreg nyálkahártyáját valamint véd a paradontózis (fogígysorvadás) ellen. Enyhíti a torokfájást, csökkenti a gyulladást. 

 

A teafaolajos torokfertőtlenítő pasztilla megfázás, köhögés, torokfájás, ínyproblémák esetén alkalmas a szájüreg fertőtlenítésére.
Adagolás: felnőttek és 12 éven felüli gyermekek esetén  1 pasztillát feloldani naponta többször is a nyelven tartva, elszopogatva. Kiszerelés 12 pasztilla.



 
Jöhetnek az ajkak. A dohányzás, a napfény, a fagyos szél, a téli hideg és a különböző betegségek, hólyagosodások (pl. herpesz) nagyon igénybe veszik az ajkakat. A teafaolaj ajakbalzsam hosszan tartó védelmet nyújt az időjárás hatásaival és az UV sugárzással szemben. Azonnali enyhülést hoz a száraz berepedezett ajkak számára, regeneráló hatású. Illatosítót konzerváló anyagot nem tartalmaz.


A teafaolaj arckrém az akne ( Gyakori bőrbetegség:a bőrben eltömődnek a pórusok, mely következtében mitesszerek és pattanások jelennek meg. A tinédzserek leggyakoribb bőrpanasza) és más dermatológiai problémára hajlamos, nyugtalan bőr rendszeres ápolására ajánlott. Tisztítja a bőr pórusait, ezáltal segítve a bőr természetes légzését. Az E vitamin és elasztin táplálják a bőrt, megőrizve annak nedvességtartalmát és bársonyosságát. Eredményesen alkalmazható a már kialakult (meglévő) akne kezelésére, illetve annak megelőzésére. Természetes antiszeptikum, amely megakadályozza a baktériumok és gombák elszaporodását. Jótékony hatású a különböző eredetű bőrviszketések és rovarcsípések esetén is. 30ml-es kiszerelés.


Az arctisztító gél különösen a zsíros bőrre, az akne és más dermatológiai problémára hajlamos bőr rendszeres ápolására ajánlott. Szappan helyett használjuk. A készítmény növényi eredetű összetevőinek finom keveréke tisztítja a bőr pórusait, megszünteti a bőr zsírosodását és eltávolítja a make up-ot anélkül, hogy kiszárítaná azt. Antiszeptikus hatásának köszönhetően szabaddá teszi a bőr pórusait, elpusztítja az aknét okozónbaktériumokat, nyugtatja a bőrt és megakadályozza a további gyulladások kialakulását.
Alkalmazása: a benedvesített bőrfelületen képezzen a gélből finom habot , hagyja rajta 5 percig, majd utána alaposan öblítse le. 200ml-es kiszerelés.

 
A teafaolaj tonik használatra kész oldat, mely kitűnően alkalmas az akne és egyéb problémás bőr ápolására. Az arctisztító géllel megtisztított bőr pórusait a készítmény vinil (egyvegyértékü, pozitiv szénhidrogén-gyök) kivonata lezárja és védi a káros környezeti hatások ellen. A tonik A és E vitamin tartalma hidratálja a bőrt.
Ajánlott együtt használni a fentebb ismertetett termékekkel.150ml-es kiszerelés.



Arcbőrünk és a dekoltázs rendszeres ápolására, a kezdődő ráncok kisimítására ajánlott a teafaolaj arcápoló gél. Megszünteti a bőr túlzsírosodását, szabaddá teszi, tisztítja és fertőtleníti a bőr pórusait, csökkenti a mitesszerek képződését. A gél intenzív hatását mikro kapszulákba zárt A és E vitaminok erősítik. A vitaminok táplálják a bőrt, fokozzák az anyagcserét , megőrzik a bőr nedvességtartalmát, lassítják a bőr korai öregedését és a ráncok kialakulását. rendszeres használatával a bőr sima és bársonyos lesz.
Alkalmazás: a teafaolaj arctisztító géllel, vagy a szappannal előzőleg megtisztított bőrre kell felvinni és gyengéden bemasszírozni. 30ml-es kiszerelés.



Tiszta, natúr, parfümmentes, glicerines teafaolaj szappan igazi teafaolaj leveleket is tartalmaz, amely természetes peeling hatást fejt ki. Ez a kellemesen dezodoráló szappan eltávolítja az elhalt börfelületet, serkenti a vérkeringést és az anyagcserét. A teafaolaj nagyon hatásos a káros mikroorganizmusokkal szemben.Használata a család minden tagja számára a teljes bőrfelületen ajánlott. Kiszerelés: 100g 




Az ausztrál teafaolaj tartalmú arc– és testápoló tej a mindennapi bõrápoláshoz ajánlott fürdés és zuhanyzás után. Enyhíti a különböző eredetű kisebb bőrsérülések (égések, horzsolás, gyulladás) okozta kellemetlen tüneteket és a bőrviszketést. A gyógyszerkönyvi tisztaságú ausztrál teafaolaj jótékony hatása ismert az akne eredetű problémákra, enyhíti az ekcémás, psoriasis, dermatitis, lábgombásodás és a diabeteszesek száraz bőr panaszait. Megnyugtatja az UV sugárzás által irritált bőrt. A kiszáradt és felrepedt bőrnek visszaadja a nedvességét és újra rugalmassá, bársonyossá teszi. A kellemetlenkedő rovarokat, (szúnyog, kullancs stb.) is távol tartja. 

Alkalmazás: A hatás növelése érdekében célszerű a fürdéshez teafaolaj tusfürdőt és teafaolaj sampont használni. A szárazra törölt testfelületet kenje be gyógyszerkönyvi tisztaságú arc- és testápoló tejjel. A problémás helyeket naponta többször is be lehet kenni. 200ml-es kiszerelés.

Az antiszeptikus hatású teafaolajat és makadam olajat tartalmazó kézápoló krém aktív összetevöi gátolják a nemkívánatos mikroorganizmusok szaporodását. Helyreállítja a bör védörétegét és regenerálja a sérült, érzékeny bőrfelületet. Mindennapos használatra ajánlott.
100ml-es kiszerelés. 




A gyógyszerkönyvi tisztaságú teafaolaj az egyik leghatékonyabb természetes antiszeptikum, baktériumok és a gombák ellen. A teafaolaj lábápoló és masszírozó krém kitûnõen alkalmas a fáradt láb vérkeringésének felfrissítésére, összehúzza a vénákat ezért visszeres lábra, várandós mamáknak, álló foglalkozást végzõknek is rendkívül ajánlott. Puhítja a bőrkeményedéseket a kiszáradt, felrepedt bőrnek pótolja a nedvességtartalmát. Antiszeptikus hatása miatt masszírozáshoz is kiváló, megszünteti a lábgombásodást és a láb szárazságát ekcéma, psoriasis, dermatitisz, diabetesz estén. A teafaolaj csökkenti a láb izzadását, mely által elûzi a kellemetlen lábszagot. Dezodoráló hatása hosszan tart. Alkalmazás: Alapos lábfürdõvel kényeztesse magát a tömény teafaolajnál említett receptajánlatunk szerint. Ezután a teafaolaj lábápoló krémmel masszírozza be a lábát, készíthet borogatást és tegye fel a lábát magasra. Az antiszeptikus hatás növelésére a glicerines teafaolaj szappan használata is ajánlott. 



 
Az intim flóra egyensúlyának felbomlását sok esetben a nem megfelelő agresszív tisztálkodó szerek váltják ki. A teafaolaj intim Wash gél mentes ezektől az irritáló összetevőktől, így a többi teafaolaj termék használatával együtt helyreállíthatja az intim flóra felborult egyensúlyát. Candida, vagy más problémáira figyelmébe ajánljuk a tömény teafaolajnál említett recept gyűjteményünket is. 200ml-es kiszerelés.
 

Az intim flóra egyensúlyának felbomlását sok esetben a nem megfelelő agresszív tisztálkodó szerek váltják ki. A teafaolaj intim wash hab mentes ezektől az irritáló összetevőktől, igy a többi teafaolaj termék használatával együtt helyreállíthatja az intim flóra felborult egyensúlyát. A mikrofinomságú hab könnyen behatol a pórusokba, ezért hatása nagyon intenziv. Candida, vagy más hüvelyproblémára figyelmébe ajánljuk a tömény teafaolajnál említett recept gyűjteményünket is. 



Ginkgo Biloba 40 mg/ 60 kapszula
Memória-, figyelem- és koncentráció javító natúrkészítmény. Javítja a vérkeringést, véd a szédülés és fejfájás és hideg végtagok ellen, segít megelőzni a migrénes rohamokat is. Csökkenti a diabetesz okozta komplikációkat, védi a látó- és hallószerveket.
Kiszerelés: 60 kapszula
A gingko, vagyis magyar nevén a páfrányfenyö számtalan betegség kezelésére szolgál. Elöször 1436-ban, a Ming dinasztia idején jegyezték le jótékony hatását. 1505-ben már az agy jótevőjeként, s a hasmenés egyik leghatásosabb ellenszereként tartották számon. A Gyógyszereskönyv a ginkgo kivonatot az étvágygerjesztök, emésztési zavart javítók, központi idegrendszert serkentők közé sorolja, emellett külsőleg hályog kezelésére is alkalmas. Hogyan hat az emlékezöképességre?




A páfrányfenyő fokozza a végtagok és az agy vérkeringését, s oxigénellátását. Nem csak roboráló szerként, de időskori memóriaproblémák kezelésére is alkalmas. Jótékony hatással lehet a szellemi teljesítőképességre is, így szellemi munkát végzőknek nagy segítséget jelent. Az érelmeszesedéssel összekapcsolható alvászavarokat szintén képes enyhíteni. Hogyan hat a szervezetre?

A mai orvostudomány esetében előtérbe kerültek a szintetikus készítmények, melyek ugyan gyorsabban hatnak, mint természetes társaik, azonban számtalan mellékhatással rendelkeznek. Azt már ne is említsük, hogy a nyugati orvostudomány gyógyszerei legtöbb esetben nem alkalmazhatók hosszabb időn át, de legalábbis számolni kell káros mellékhatásaikkal.
A ginkgo, mint sok más táplálék kiegészítö teljes egészében természetes, mellékhatásai nem ismeretesek. Levele számtalan káros folyamatot képes megállítani, többek között trombózis, érelmeszesedés megelőzésére is alkalmas.
A szervezetben külsö, negatív hatásoknak (dohányzás, légszennyezés, élelmiszer adalékanyagok) köszönhetően szabadgyökök keletkeznek, melyek a szervezet egészségének megóvását szolgálják. Amikor azonban túlzott számban vannak jelen a szervezetben, károssá válnak. A ginkgo levele megköti a szabadgyököket, s kiüríti a szervezetből.

Az útifűszirup az útifű leveleiből készített természetes kivonat. A natur termék hatóanyaga, felső légúti panaszok, bronchitis, mandulagyulladás,asztma, köhögés, megfázás esetén csillapítja a köhögést, oldja a letapadt nyálkát, könnyíti a légzést, erősíti és aktivizálja a szervezetet. A méz javítja a szirup ízét és növeli a hatásosságát, ezért gyermekeknél is eredményesen alkalmazható. A szirupból egy teáskanál mennyiséget javaslunk közvetlenül, vagy teába téve fogyasztani. Tartalom: 320g

 
 A szirup a bíbor kasvirág (Echinacea purpurea)  növényi kivonatát tartalmazza. Ez a kivonat belsőleg alkalmazva immunerősítő hatású és fogyasztása különösen a felső légúti fertőzések, influenza, mandula és torokgyulladás esetében ajánlott. Enyhíti az allergiás tüneteket is. 
Adagolás: felnőttek 3-5x1 kávéskanál (5ml/nap), gyermekek csak 3 éves kortól 1 kávéskanál/nap.




A körömvirág (Calendula officinalis) egyike a legtöbbféleképpen használt fűszer-, és gyógynövényeknek. A vidéki kertek kedves, jól ismert, fagytűrő, egyéves növénye sokrétű gyógyhatásáról ismert, de ételek színezésére és kozmetikai szerként is felhasználják.
Hagyományos természetes növényi kivonat, gyulladáscsökkentő és bőrregeneráló hatású. Hatásos berepedt, száraz bőr esetében kézre, lábra és az ajkakra.
 Kivonatait külsőleg rosszul gyógyuló sebek, bőrelváltozások gyógyítására is alkalmazzák. A körömvirág enyhítő és viszketéscsillapító hatásának köszönhetően külsőleg kiegészítő kezeléseknél használatos. Fertőtlenítő és gyulladásgátló, valamint sebgyógyulást elősegítő tulajdonságai miatt bőr-és szájüregi betegségek kezelésére ajánlott. Használják bőrrepedések, kisebb sebek, rovarcsípések és napsugárzás okozta bőrgyulladás esetén is. Kiszerelés 50ml.


 
A fekete nadálytő (Symphytum officinale) hagyományos természetes növényi kivonat. Fokozza az ellenállóképességet és bőrregeneráló hatású. Hatásos az izom– és ízületek masszírozásánál. Segíti a húzódások, zúzódások, ficamok, rándulások gyógyulását,  erre utal a növény egyik neve is: forrasztófű. Izom-, ideg- és ínhüvely-gyulladásoknál is jól bevált. Egyik fő hatóanyaga, az allantoin serkentően hat a vérellátásra, növeli a sejtek regenerációs folyamatait.


A TEAFAOLAJ HATÁSAI

1. A kórokozó baktériumok fejlődésének gátlása,
2. a bőrgombák fejlődését gátló (fungisztatikus) hatás,
3. helyi gyulladáscsökkentő hatás,
4. helyi érzéstelenítő tulajdonság.

A TEAFAOLAJ HATÁSÁNAK MECHANIZMUSAI

A kórokozó mikroorganizmusok gyakran váltanak ki gyulladást.
A gyulladás a szervezet válasza a kedvezőtlen, ártalmas leküzdendő tényezőkkel szemben. A szervezetbe hatolt idegen testet az immunrendszer ártalmatlanná teszi, a látható eredmény a gyulladás. A gyulladt bőrfelület, nyálkahártya, izület fáj. 
Ezen fájdalmak enyhíthetők tüneti kezeléssel, addíg mindenképpen, míg lehetőségünk lesz eljutni orvoshoz és az ő segítségével az oki kezelés megkezdhető.

A három fő hatás:kórokozók fejlődésének gátlása, gyulladás mérséklése, fájdalom csökkentése. A teafaolaj sok hatóanyagot tartalmaz, így hatását is sokrétűen fejti ki.

RECEPTEK

Az EKCÉMA a bőr felületére tapadó, viszkető, gyulladásos kórfolyamatok gyűjtőneve. A bőrelváltozás nem érinti a nyálkahártyákat.
A heveny ekcémák piros, duzzadt, hólyagos, kimaródásos pikkelyképződéssel járó bőrfolyamatok. Az idült ( Hosszú ideig tartó (betegség), amely 3 hónapnál tovább tart, és lefolyása lassú.) ekcémák pikkelyes felületűek, a bőr megvastagodásával járó tömött beszűrődései szarusodással egybekötöttek, berepedezhetnek, általában viszketnek. 
A kiváltó okok alapján lehetnek külső körülményekre visszavezethető ún. kontakt ekcémák, létrejöhetnek allergiás alapon vagy mérgező anyagok behatásának következtében.
Ezzel szemben az endogén (a szervezetben keletkezett, azon belül megjelenő) ekcémák atopiás (spontán allergia, veleszületett allergiás túlérzékenység, atopia görög eredetű szó, jelentése helytelenség, illetlenség, ellentmondás) jellegűek, hajlamon alapuló kórfolyamatok, amelyek a bőr vízháztartásának zavaraival állnak összefüggésben. Lehetnek baktériumos fertőzések következményei, összefügghetnek a faggyútermelés rendellenességeivel.
Szeborreás (az emésztési és felszívódási problémák egyik leggyakoribb tünete, amely miteszeres, némely esetben gyulladt pattanásos bőrt jelent), korpádzással járó ekcéma ott fordul elő, ahol sűrűbben találhatók a bőrben faggyúmirigyek, így az arcon, hajas fejbőrön, külső ivarszerveken. Gyermekkorban és fiatalabb férfiaknál gyakoribb.
Az oki kezelés megállapításáig használható körömvirág krém vagy kenőcs, amelyet kiegészítünk úgy, hogy 10g-hoz 4 csepp teafaolajat adunk, kikeverjük és jól zárható üvegedényben, tégelyben tároljuk. Naponta többször használjuk az aktuális bőrfelületen.


Az AFTA kis fekélyes folt a szájüreg nyálkahártyáján. Széle gyulladásra utal, felülete a nyálkahártya kimaródása és fibrin (a vér megalvadásakor kiváló fehérje) lerakódása miatt fehéres. Az afta egyes személyeknél ismételten visszatér, ami hormonális zavarra utalhat, de élelmiszerek, fertőzések is szerepet játszhatnak a kialakulásában. Hegképződés nélkül tűnnek el, esetenként napok vagy hetek alatt. 
Kísérő kórfolyamatként herpeszes fogíny-, illetőleg szájnyálkahártya gyulladás is szóba jöhet. Afta szerű elváltozásokat okozhatnak vírusok /Coxakkie A vírus/, főleg gyermekeknél.
A kezdeti szakaszban és közvetlenül a kiújulás előtt, megelőzésre bevált a teafaolaj használata. Fülpiszkálót átitatunk 1-2 csepp teafaolajjal és az afta területéhez érintjük, melyet a nap folyamán többször megismételünk. 
Amennyiben egyidejűleg több afta keletkezett előnyösebb a szájvizes öblögetés!
Napi szájápoláshoz használjunk teafaolaj tartalmú fogkrémet (lásd feljebb a termékek között).
Figyelem, vigyázat! Az illóolaj és a műanyag tartalmú műfogsorok nincsenek jó barátságban, károsíthatja a műfogsort.


A FEHÉRFOLYÁS (fluor genitalis, fluor albus) a női külső nemi szervekből kiszivárgó fehéres, sárgás, sárgás-zöldes folyás. Képződése normális körülmények között a hormonszinttől és vegetatív idegrendszeri tényezőktől függően változik, gyakran alig észrevehető,  tüneteket nem okoz. 
Kóros a folyamat hüvelyi fertőzésekben, amelyeket okozhatnak:
- sarjadzó gombák, elsősorban Candida albicans,
- véglények, elsősorban Trichomonas vaginalis,
- baktériumok, pl. Gardenella vaginalis,
- élősködő férgek, elsősorban cérnagiliszta Enterobius (Oxyuris vermicularis),
- Clamydia trachomatis nevű baktérium által okozott szexuális úton terjedő betegség.

Az okok között szerepelhet méhnyak gyulladás, a méh nyálkahártyájának gyulladása.
A fertőzések abban az esetben, ha nem kezelik őket gyorsan, szövődményeket okozhatnak, mint meddőség, méhen kívüli terhesség, szülés után kötőhártya gyulladás vagy légúti gyulladások alakulhatnak ki (melléküreg, tüdőgyulladás).
Férfiaknál fájdalmas heregyulladás, izületi- és szemgyulladás. 

A fehérfolyás és annak kórosan megnőtt mennyisége (leukoröa) olyan tünet, amelynek okai egymástól lényegesen különbözőek lehetnek és mindenképpen nőgyógyászati vizsgálatot, kezelést és ismételt ellenőrzést igényel.
A gyakori okok közé tartozik a Trichomonas vaginalis (T.urogenitalis) nevű ostoros véglény által okozott fertőzés. 
A kórokozót több növény kivonata gyorsan elpusztítja, de ehhez érintkezésbe kell kerüljön a véglénnyel. Nehézséget jelent az ismétlődő újrafertőzés, mert a hordozó és átvivő férfi esetében a helyi kezelés nem vagy csak kivételesen oldható meg és ezért a két fél egyidejű általános kezelésére van szükség (állandó partnerek esetében).

A teafaolajjal elért eredmények alapján kezelésre ajánlott a 10-20%os teafaolajjal átitatott tampon használata. A higitást érdemes mandula-, lenolajjal (patikai tisztaságú) végezni és 4 óránként megismételni a műveletet, kicserélni a tampont.

Egyszerűbb megoldásként javaslom a teafaolaj SÍKOSÍTÓ GÉL használatát. Vékonyan bekenjük vele a tampon felületét, majd cseppentünk rá 1-2 csepp 100%-is tisztaságú olajat és egységesen szétterítjük a tampon felületén. Elkészíthetjük az elegyet előre, jól zárható tégelybe is.

A még egyszerűbb megoldást pedig a VAGINA GÉL jelenti számunkra.  Olvass róla fent a termékek között.

A nő és a férfi egyidejű kezelése rendkívül fontos, ezért ajánlom a leghatékonyabb és legegyszerűbb megoldásokat, melyek "beleférnek" a mindennapjainkba, szinte (bár ne kelljen) rutin műveletté válhatnak. Nőknek a vagina gél használata, férfiaknak a sikosító gélé, melyek szükség szerint a probléma mértékétől függően kiegészíthetők a teafaolaj használatával.
FONTOS minden esetben szakorvoshoz fordulni!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése