C.W.
Leadbeater – A.E. Powell
A láthatatlan világok élete, az asztráltestek világa
Forrás:
http://www.globenet.hu/teozofia/
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
I. kötet
Szeretettel
és méltánylással
ajánlom e könyvet mindazoknak,
akiknek fáradhatatlan munkássága
és kutatása nyújtotta azt az anyagot,
amelyből összeállítottam.
„Ismerni az
embert annyi mint ismerni Istent.
Ismerni az Istent annyi mint ismerni az embert.
A világegyetem tanulmányozása annyi mint tanulni úgy az Istent,
mint az embert, mivel a világegyetem az Isteni Gondolat
kifejeződése és a világegyetem visszatükröződött az emberben.
Ha az én szabaddá akar válni, ismeretre van szüksége önmaga
megismerésére, úgy amilyen a maga mivoltában.”
Annie Besant
Az asztráltest
I. fejezet
Általános ismertetés
Mielőtt hozzáfognék
az asztráltest és a vele kapcsolatos jelenségek részletes tanulmányozásához,
hasznos lesz, ha előbb röviden körvonalazzuk a tanulmányozó előtt azt a területet,
melyet ismertetni szándékozunk, hogy így megfelelő távlati képet nyújtsunk az
egész tárgyról és néhány részének viszonylagos összefüggéséről.
Röviden, az
asztráltest egy olyan test, amely a tisztánlátó előtt a fizikai testhez hasonlít,
melyet felvillanó színekhez hasonló aura vesz körül, továbbá amely a fizikai
anyagnál finomabb anyagi fokozatokból áll, amelyben az érzések, a szenvedélyek,
a vágyak és indulatok vannak kifejeződve és amely híd vagy közvetítő gyanánt
működik a fizikai agy és az értelem közötti átvitelnél, mely utóbbi egy még
ennél is magasabb testben működik – a mentális testben.
Egyrészt míg
minden embernek megvan az asztrálteste és használja is azt, másrészt aránylag
kevesen tudnak létezéséről vagy képesek ellenőrizni működését és benne teljes
tudatossággal működni. A legtöbb embernél alig más, mint kezdetleges asztrálanyag-tömeg,
melynek mozgása és működése alig áll magának az embernek – az Egónak a felügyelete
alatt. Másrészt viszont az asztráltest jól kifejlődött és teljesen szervezett
vertikulum, melynek megvan a saját élete és amely tulajdonosának sok és hasznos
erővel szolgál.
A fizikai test
alvása alatt a fejletlen ember az ő aránylag kezdetleges asztráltestében álomszerű,
határozatlan életet él és amikor fizikai testében újra felébred, egyáltalán
nem vagy csak alig emlékezik áloméletére.
A fejlett embernél
ellenben, mialatt a fizikai test álomba merül, az asztráltestben tevékeny és
hasznos és ennek emlékezetét bizonyos körülmények között át lehet hozni a fizikai
agyba. Az ilyen ember élete megszűnik az öntudatnappalok és feledéséjjelek sorozata
lenni, ehelyett élete a megszakítatlan öntudatosság folytonos életévé lesz,
amely váltakozva a fizikai és asztrál világokban vagy síkokban folyik le.
A legelső dolgok
egyike amit az ember az asztráltestében megtanul, a benne való utazgatás, mivel
az asztráltest nagy sebességgel képes mozogni és az alvó fizikai testtől nagy
távolságokra eljutni. Ezen jelenség nagyon sok ún. „okkult” jelenségre vet fényt,
mint amilyenek a sokféle kísérlet, a fizikailag sohasem látott helyek ismerete
stb.
Miután az asztráltest
az érzések és indulatok teste, összetételének valamint működésmódjának ismerete
nagy értékkel bír az emberi lélek sok aspektusának megismerésében, akár egyénileg,
akár egyetemlegesen véve azt, és egyúttal a modern lélekkutatás által felfedezett
sok jelenség, gépezetének egyszerű magyarázatával is szolgál.
Az asztráltest
szerkezetének, természetének, lehetőségeinek és határainak világos megértése
lényeges annak az életnek a megértéséhez, melybe az emberek fizikai haláluk
után belépnek. A számtalan sok vallás hívői által hitt sokféle „mennyország”,
„pokol”, és purgatóriumi lét mind-mind természetszerűleg megtalálja a maga helyét
és érthetővé válik amint megértettük az asztráltest és az asztrálvilág természetét.
Az asztráltest
tanulmányozása segítségünkre lesz a szeánsz szobák sok-sok jelenségének, valamint
betegségek bizonyos pszichikai vagy nem fizikai gyógymódjainak megértésénél
is. Azok, akiket érdekel az ún. negyedik dimenzió szintén sok, a számtan és
mértan segítségével leírt kialakított elmélet megerősítését fogják megtalálni
az asztrálvilág jelenségeinek tanulmányozása révén úgy, amint azokat leírták
azok, akik megfigyelték őket.
Az ember asztráltestének
tanulmányozása ilyenképpen messzire elvisz bennünket és a pusztán csak a fizikai
világra és fizikai érzékekre alapozott életfelfogásunkat rendkívül kibővítjük.
Amint előbbre jutunk, látni fogjuk, hogy a fizikai érzékek, bármily felbecsülhetetlenek
legyenek is, egyáltalán nem jelentik határát annak, amire az embert az ő testei
azokra a világokra vonatkozóan, amelyekben él, megtanítani képesek. Az asztrálképességeknek
cselekvő tevékenységre való felébresztése egy új világot tár fel a régin belül
és amikor az ember képessé válik helyesen olvasni annak jelentőségeit, a saját
életére és az egész természetre nézve olyan kiterjedt felfogásra tesz szert,
amely feltárja az emberben rejtve levő majdnem korlátlan lehetőségeket. Ebből
előbb vagy utóbb azonban elkerülhetetlenül megszületik az ösztönzés, majd később
az ellenállhatatlan elhatározás, hogy uralja ezeket a világokat és önmagát is,
hogy közelebb emelkedjék az ő földi rendeltetéséhez és értelmes együttműködővé
váljék azzal, amit találóan a fejlődésben levő Legfelsőbb Akaratnak neveztek
el.
Most áttérünk
az asztráltest és a vele kapcsolatban levő sokféle asztrál jelenség részletes
tanulmányozására.
II. fejezet
Az asztráltest összetétele és szerkezete
Az asztrálanyagnak
hét fokozata van, megfelelően a fizikai anyag hét fokozatának, melyek a szilárd,
folyékony, légnemű, éterikus, éterfeletti, atomalatti és atomi. Ezen asztrál
állapotok jelzésére még nem találtak ki elnevezéseket és vagy úgy szokták jelölni,
hogy a legfinomabbtól kezdődően az 1-től 7-ig terjedő számokat adják nekik vagyis
amikor a legdurvább a hetes számot viseli, vagy a megfelelő fizikai állapotoknak
neveit adják nekik. Így például szilárd asztrálanyagról beszélünk, értvén alatta
a hetedik vagy legalsó változatot; amely a legfinomabbtól számítva a negyedik
az asztrál éteranyag és így tovább.
Az asztrálanyag
finomabb lévén a fizikainál, áthatja azt. Ennélfogva minden fizikai atom egy
asztrálanyagból álló tengerben úszik, amely körülveszi és a fizikai anyagban
levő minden közt kitölt. Természetesen jól ismert dolog az, hogy két atom még
a legkeményebb anyagban sem érintkezik egymással és két határos atom közötti
tér a valóságban szerfölött nagyobb, mint maguk az atomok. A hivatalos tudomány
már régen feltételezi a minden ismert anyagot – a legsűrűbb szilárdat éppen
úgy, mint a legritkább gázt, - átható étert; és éppen úgy, mint ez az éter teljesen
szabadon mozog a legsűrűbb anyag részecskéi között, aként hatja át viszont az
asztrál anyag az étert és mozog tökéletes szabadsággal a részecskéi között.
Ilyenformán egy, az asztrálvilágban élő lény elfoglalhatja ugyanazt a helyet,
amelyet egy, a fizikai világban élő lény elfoglal, emellett azonban egyáltalán
nem tudnak egymásról és egyáltalán nem akadályozzák egymás szabad mozgását.
A tanulmányozó tisztában kell hogy legyen ezzel az alapvető fogalommal, mert
ennek világos megértése nélkül lehetetlen megértenie a nagyszámú asztrális jelenséget.
Az egymás áthatásának
az elve teszi világossá azt, hogy a természet különféle birodalmai nincsenek
egymástól elkülönülve a térben, hanem mindig itt léteznek körülöttünk úgy, hogy
észrevevésükhöz és kikutatásukhoz nincs szükség térbeli mozgásra, hanem csak
arra, hogy felnyíljanak bennünk ezek az érzékek, melyek segítségével észrevehetjük
őket.
Ily módon tehát
az asztrálvilág vagy sík, inkább egy állapota a természetnek mint valami hely.
Meg kell jegyeznünk,
hogy a fizikai atomot nem lehet közvetlenül asztrális atomokra felbontani. Ha
azt az erőt, amely a (megközelítőleg 14 milliárdnyi) „koilonban levő buborékot”
egy végső (ultimate) fizikai atomba beleforgatja, egy akarat-erőfeszítés visszanyomja
az asztrális küszöbén túlra, úgy az atom eltűnik és a „buborékok” felszabadulnak.
Ugyanaz az erő egy magasabb síkon működve, nem egy asztrálatom által fejeződik
ki, hanem 49 ilyen atomból álló csoport által.
Hasonló viszont
létezik melyet a 49-es szám fejez ki, bármely két, egymással szomszédos természeti
sík atomjai között: így egy asztrálatomban 493, azaz 282, 475, 249 „buborék”
van, egy mentálisban 494 buborék és így tovább.
Van okunk hinni,
hogy az elektronok asztrálatomok. A fizikusok azt állítják, hogy a hidrogén
kémiai atomja 700-1000 elektront tartalmaz. az okkult kutatás azt állítja, hogy
a hidrogén kémiai atomja 882 asztrálatomból áll. Ez lehet véletlen, azonban
nem valószínű.
Meg kell jegyeznünk,
hogy a végső fizikai atom kétféle, éspedig nőnemű vagy hímnemű. A hímnemű atomba
az erő az asztrálvilágból folyik bele és azon keresztül a fizikai világba ömlik;
a nőnemű atomba az erő a fizikai sík világából ömlik bele és keresztülfolyva
az atomon az asztrálvilágba árad bele és ily módon eltűnik a fizikai világból.
Az aszrálanyag
csodálatos pontossággal megfelel a fizikai anyagnak, melyet áthat és a fizikai
anyag minden változata a neki megfelelő sűrűségű asztálanyagot vonzza. Így a
szilárd fizikai anyagot áthatja az, amit szilárd asztrálanyagnak nevezünk, a
folyékony asztrális, a folyékony fizikait, azaz a hatodik alsíkbeli anyag; hasonlóképpen
van ez a gázszerű és a négy éter fokozatú anyaggal is, melyek mindegyikét a
neki megfelelő fokozatú asztrálanyag hatja át.
Amint szükséges,
hogy a fizikai test a maga összetételében magában foglalja a fizikai anyagot
annak összes állapotaiban, tehát a szilárd, folyékony, légnemű és éter állapotban,
éppen olyan elkerülhetetlenül magában kell hogy foglaljon az asztráltest is
mind a hét asztrál alsík anyagából való részecskéket, bár az arányuk természetszerűleg
nagymértékben különböző lehet.
Minthogy az
ember asztrálteste mind a hét fokozatú anyagot magában foglalja, lehetséges
számára, hogy a vágy mindenféle változatát a legteljesebb mértékben végigtapasztalja
a legalacsonyabbtól a legmagasabbrendűig.
Az asztrálanyag
sajátos felelés-fajtája az, amely képessé teszi az asztrálanyagot arra, hogy
olyan hüvelyként szolgáljon, melyben az Én érzés tapasztalatokra tehet szert.
Az asztrálsík
közönséges anyagán kívül az, amit a Harmadik Elemi Birodalom vagy egyszerűen
az asztrálsík Elemi-eszenciája (elemi-lényeg) néven ismerünk, szintén nagy mennyiségben
foglaltatik benne az ember asztráltestében és alkotja azt, amit „vágy-elem-lényeg”-nek
nevezünk, s amiről a későbbi fejezetekben bővebben lesz szó.
Az asztrál elemi
eszencia az asztrálsík hat alsóbb síkjának anyagából áll, melyet a Háromság
Második Személyéből kiáradó Második Kiömlés éltet. Az asztrálanyag hasonlóképpen
éltetett legmagasabb vagy atomikus síkbeli anyagát Monádikus Eszenciaként ismerjük.
A fejletlen
emberben az asztráltest felhőszerű, lazán szervezett, bizonytalanul körvonalazott
asztrálanyagból áll, melyben főként az alacsonyabb anyagfokozatok az uralkodók,
durva, sötétszínű és sűrű, - gyakran olyan sűrű, hogy a fizikai test körvonalai
majdnem elvesznek benne - és így alkalmas arra, hogy válaszoljon azokra az ösztönzésekre,
amelyek szenvedélyekkel és vágyakkal kapcsolatosak. Nagyságát tekintve minden
irányban 25-30 cm-nyire terjed a fizikai testen túl.
Az átlagerkölcsű
és értelmű emberben az asztráltest már jóval nagyobb és a test minden oldalán
mintegy 45 cm-nyire terjed, anyaga finomabb minőségű és sokkal kiegyensúlyozottabb
és a ritkább anyagfajták jelenléte az egész testnek bizonyos fényt kölcsönöznek
és körvonalai is tisztábbak és határozottabbak.
A szellemileg
fejlett ember asztrálteste még nagyobb és az asztrálanyag minden egyes fokozatának
legfinomabb részeiből tevődik össze, melyben főleg a magasabbrendűek vannak
túlsúlyban.
Az asztráltestek
színeiről oly sokat kell mondanunk, hogy ennek a tárgynak külön fejezetet szántunk.
Mindemellett itt annyit mégis mondhatunk, hogy a fejletlen típusokban a színek
durvák és zavarosak és ahogyan az ember érzelmi, mentális és szellemi tekintetben
fejlődik, a színek is mindjobban fénylőkké válnak. A középkori alkímistáktól
eredő „asztrál” elnevezés „csillagot” jelent, jelezni akarván vele az asztráltest
fénylő kinézését.
Amint azt már
mondottuk, az ember asztrálteste nemcsak áthatja a fizikai testet, hanem minden
irányban terjedőleg felhőszerűen körülveszi.
Az asztráltest
fizikai test határain túlterjedő részét rendszerint „aurá”-nak nevezik.
Az erős érzés
nagy aurát jelent. Itt megemlítjük, hogy az aura megnövekedett nagysága a beavatás
előfeltétele és benne megláthatók a „tulajdonságok”. Az aura természetszerűleg
minden egyes beavatással növekszik. Azt mondják, hogy Buddha aurája három mérföld
sugarú volt.
Minthogy a fizikai
test nagyon erős vonzást gyakorol az asztráltest anyagára, következésképp az
asztrál részecskék legnagyobb része (mintegy 99%) a fizikai test határain belül
van összetömörülve és csupán a fennmaradó 1% tölti ki a tojásalak többi részét
és alkotja az aurát.
Így aztán az
asztráltest központi része pontosan a fizikai test formáját ölti fel és tényleg
nagyon szilárd és határozott és egész tisztán megkülönböztethető a környező
aurától. Általában a fizikai test asztrál másának (counterpart) nevezik. Az
asztráltest mindazonáltal csak a külső forma tekintetében felel meg a pontosan
a fizikai testnek és egyáltalán nem vonja maga után azt, hogy a különféle szervek
is hasonlóképpen működnek, ahogyan azt majd bővebben látni fogjuk a „Csakrák”
című fejezetben.
Nemcsak az ember
fizikai testének, hanem minden fizikai testnek megvan a maga megfelelő és vele
állandóan társult asztrálanyag fokozata, melyet nem lehet tőle elválasztani
másképp, mint az okkult erő nagymértékű megerőltetésével és akkor is csak addig
az ideig lehet elválasztva tartani, amíg az erő határozottan ebből a célból
van megfeszítve. Más szavakkal, minden fizikai tárgynak megvan a maga asztrális
mása. Minthogy azonban az asztrál részecskék egymás között állandó, a fizikai
folyadék részecskéihez hasonló könnyedségű mozgásban vannak, ezért valamelyik
fizikai részecske és azon asztrál anyagmennyiség között, amely valamely adott
pillanatban történetesen mint asztrálmása szerepel, nincsen állandó társulás.
Egy tárgy asztrál
része rendszerint némileg a fizikai részen túl is terjed, úgyhogy a fémeket,
köveket stb. egy aurával körülvéve látjuk.
Ha az ember
fizikai testének valamely részét eltávolítjuk pl. műtét által, úgy az élő asztrálanyag
összetartozása sokkal erősebb, mint a levágott fizikai részhez való vonzódása.
Következésképp egy tag asztrálmását a levágott fizikai taggal együtt nem lehet
elvinnni. Minthogy az asztrálanyag megőrzi ezt a sajátos formát, folytatólagosan
is meg fogja tartani eredeti alakját, majd rövidesen vissza fogja húzni a megcsonkított
forma határai közé. Ugyanez a jelenség játszódik le akkor, ha egy fának levágják
az egyik ágát.
Egy lélektelen
testnél, mondjuk egy széknél vagy egy mosdótálnál, már nincs meg ugyanaz a fajta
egyéni élet, hogy az fenntartsa az összefüggést. Következésképp ha egy fizikai
tárgy eltörik, a mása szintén megosztódik.
A finomsági
szempontból rendezett hét anyag fokozaton kívül létezik még egy teljesen eltérő
asztrálanyag osztályozás is éspedig az anyag típusának megfelelő osztályozás.
A teozófiai irodalomban a finomsági fokokat rendszerint vízszintes beosztással,
míg a típus függőleges beosztásal jelzik. A típusok, melyeknek száma hét, oly
tökéletesen vannak összekeverve mint a légkör alkotórészei és minden egyes asztráltestben
mind a hét típusból van anyag és az ezek közötti arány mutatja az ember valamire
való hajlamát, hogy vajon az illető áhítatos vagy filozófus, művészi vagy tudományos,
tevékenykedő vagy misztikus-e.
Földünk és a
fizikai bolygók asztrálrészei valamint naprendszerünk tisztán asztrális bolygói
együttvéve alkotják a Nap-Logosz asztráltestét, ami azt mutatja, hogy a régi
pantheisztikus felfogás igaz volt.
Hasonlóképpen
az asztrálanyag hét típusának mindegyikét bizonyos mértékben úgy tekinthetjük
mint egy egészet, mint egy különálló testet és úgy is lehet gondolni, mint egy
al-istenség legfutólagosabb gondolata, mozgása vagy bármely fajta változása
ilyen vagy olyan úton azonnal visszatükröződnek az összes megfelelő típusú anyagban.
Ilyen pszichikai változások időszakosan meg is történnek, talán a fizikai síkbeli
ki- és belélegzésnek vagy a szívünk dobogásának felelnek meg. Megfigyelték,
hogy a fizikai bolygók mozgása alapul szolgál az ezen változásokból eredő befolyások
működésére; ez a magyarázata az asztrológia tudományának. Továbbá innen van
az, hogy minden ilyen változás bizonyos mértékben minden emberre kell hogy hasson,
éspedig olyan arányban, mely megfelel azon anyagtípus mennyiségének mely az
ő asztrális testében van. Így az egyik változás az indulatokra hat, vagy az
értelemre, vagy mindkettőre, egy másik erősítőleg hathat az idegizgalmakra és
ingerlékennyé tesz. Ez az arány az, amely minden emberben, állatban, növényben
vagy ásványban bizonyos alapvető jellegzetességet határoz meg, melyek sohasem
változnak, - amelyek néha az illető színének, sugarának vagy ismertetőjelének
nevezünk. Ezt az érdekes gondolatfonalat tovább követni meghaladná e könyv célját
és így az olvasót a „The hidden side of things” (A dolgok rejtett oldala) című
könyv I. kötetének 43-48 oldalára utaljuk.
Minden típusban
hét altípus van, ami összesen 49 altípus.
A típus vagy
sugár az egész bolygórendszer alatt állandó marad, úgy, hogy egy „A” típusú
elemi eszencia az „A” típusú ásványokat, növényeket és állatokat lelkesíti meg
és belőle fognak kiemelkedni az ugyanezen típusú emberi lények is.
Az asztráltest
lassan, de állandóan kopik éppen úgy, mint a fizikai, azonban az elhulló részecskék
pótlása táplálkozás helyett a környező aurából történik. Az egyéniség érzése
az újonnan belépő részecskékkel azonnal közli, azonkívül a minden egyes ember
asztráltestével összekapcsolódott elemi eszencia is kétségtelenül egy lényfélének
érzi magát és annak megfelelően cselekszik, amit saját érdemének tekint.
III. fejezet
Az asztráltest színei
A tisztánlátó
előtt az asztráltest egyik alapvető sajátossága az, hogy színekből áll, amelyek
állandóan átvillannak rajta és ezek a színek érzéseknek, szenvedélyeknek és
indulatoknak felelnek meg; ezek kifejezései az asztrálanyagban. Az általunk
ismert összes színek és még sok mostanában még ismeretlen szín a természet minden
egyes magasabb síkján megvan, amint azonban az egyik fokozatról a másikra emelkedünk,
mind finomabbakká, mindjobban fénylőkké válnak úgy, hogy azt írhatnám le mint
a színek felső oktávjai. Minthogy ezeket az oktávokat lehetetlen papírra vetni,
a fenti tényeket szem előtt kell tartani, amikor az asztráltest alább leírt
színes ismertetéseit szemléljük.
A következőkben
felsoroljuk az alapvető színeket, valamint azokat az érzéseket, melyeket kifejezésre
juttatnak.
- Fekete: sűrű
felhőkben: gyűlölet és rosszindulat.
- Vörös: mély
vörös felvillanások rendszerint fekete háttérben: harag.
- Skarlátvörös
felhő: ingerlékenység.
- Ragyogó skarlátszín:
az aura rendes határában „nemes méltatlankodás”.
- Komor és
vérvörös: félre nem ismerhető, bár nem könnyen leírható: érzékiség.
- Barnásszürke:
tompa, kemény barnásszürke: önzés, az asztráltest leggyakoribb színe.
- Barnásvörös:
tompa, majdnem rozsdaszínű: fösvénység; e szín rendszerint párhuzamos rudakban
[sávokban??] helyezkedik el keretben [keresztben??] az asztráltestben.
- Vörösesbarna:
mélyvörös vagy skarlátszínű felvillanásokkal megvilágítva: féltékenység. A
közönséges emberben rendszerint sok van ebből a színből ha „szerelmes”.
- Szürke: nehéz,
ólomszürke: levertség. A fösvénység barnásvörös színéhez hasonlóan párhuzamos
vonalakban rendeződik el és kalitkaszerű.
- Szürke, élénk:
csúnya, ijesztő szín: félelem.
- Karmazsin:
nehéz és tompa: önzetlen szeretet. Amikor különösképpen ragyogó és ibolyával
festett: az emberiség iránt érzett spirituális szeretet.
- Narancsszín:
gőg vagy nagyravágyás. Gyakran ingerlékenységgel párosul.
- Sárga: intellektus;
kezdve a mély és tompa árnyalattól a ragyogó aranyon át a tiszta és fénylő
citrom vagy kankalin sárgáig. A tompa okkersárga az önző célok felé irányuló
képességeket jelzi; a tiszta gummigutti sárga egy határozottan magasabb típusra
vall; a kankalin sárga a spirituális céloknak szentelt intellektusra mutat;
az aranyszín a filozófiának szentelt tiszta értelem jele.
- Zöld: általánosságban
nagyon változó jelentőségű és helyes értelmezéséhez nagyon sok tanulmány szükséges;
legnagyobb részben alkalmazkodóképességet jelent.
- Szürkészöld,
mély, iszapos kinézésű: álnokság és ravaszság.
- Smaragdzöld:
sokoldalúság, ügyesség, találékonyság, melyeknek alkalmazása önzetlen.
- Halvány és
fénylő kékeszöld: mély együttérzés és részvét, tökéletes alkalmazkodó képességgel
párosulva, melyet egyedül csak ők tudnak.
- Ragyogó almazöld:
erős életerő.
- Kék: a sötét:
tiszta és vallásos érzés. Hajlamos arra, hogy sok más tulajdonsággal megfessék,
így jön létre az indigótól vagy a gazdagon mély ibolyaszíntől a piszkos szürkéskékig
mindenféle árnyalattal.
- Világoskék:
amilyen az ultramarin vagy kobaltkék, egy nemes spirituális fogalom iránti
odaadás. Az ibolyaszín rendszerint a vonzalom és az odaadás keverékét jelenti.
A fénylő liláskék, amelyhez szikrázó aranyos csillagok is párosulnak: a magasabbrendű
spiritualitás, magasztos spirituális inspirációk.
- Ultraibolya:
a pszichikai képességek magasabb és tisztább fejlettségét jelenti.
- Ultravörös:
olyan ember alacsonyabb pszichikai képességei, aki rosszakat és a mágia önző
formáit műveli.
Az öröm úgy
a mentál- mint az asztráltest általános ragyogásában és sugárzásában, valamint
a testfelületének különleges hullámzásában nyilvánul meg. A jókedv e felület
változó bugyborékolásában mutatkozik és így van ez az állandó derűnél is.
A meglepődés
a mentáltest éles összehúzódásában nyilvánul meg és rendszerint áthúzódik úgy
az asztrális mint a fizikai testre, melynek érzés színövének erős izzása kísér
hogyha a meglepetés kellemes, míg kellemetlen meglepetés esetén a színnövekedés
szürke és barna. Ez az összehúzódás gyakran okoz kellemetlen érzéseket és néha
a plexus solarisra hat, amikor is rosszullétet és ájulást okoz, néha pedig a
szívközpontra hat, ez pedig szívdobogást, sőt halált is okozhat.
Meg fogjuk érteni,
hogy miután az emberi érzések mindig kevertek, éppen ezért ezek a színek is
ritkán tökéletesen tiszták, hanem éppen olyan kevertek. Így sok tisztaságát
homályosítja el az önzés durva barnásszürke színe, vagy festi meg a gőg mély
narancsszíne.
A színek teljes
jelentéséről olvasva még más szempontokat is figyelembe kell venni. Így az asztráltest
általános ragyogását, körvonalainak arányos határozottságát vagy határozatlan
voltát; a különféle erőközpontok viszonylagos ragyogását. (Lásd az V. fejezetet.)
Az értelem sárga,
a vonzalom rózsaszínű, az odaadás kék színe mindig az asztráltest felső részében
találhatók; az önzés, a fösvénység, a ravaszság és gyűlölet színei pedig az
alsó részében; az érzéki érzések tömege rendszerint a kettő között úszkál.
Ebből következik,
hogy a fejletlen embernél a tojásalak alsó része nagyobb mint a felső, úgy,
hogy az asztráltest alakja egy hegyével felfelé mutató tojásra hasonlít. A fejlettebb
embernél az eset fordított és a tojásalak keskenyebb vége mutat lefelé. A törekvés
mindig az, hogy a tojásalak arányos voltát visszaállítani törekszik, úgy, hogy
az ilyen kinézés gyakran csak ideiglenes.
Minden fajta
tulajdonságnak, mely mint szín fejeződik ki, megvan a saját különleges asztrálanyag
típusa és ezen színek átlag helyzete az illető anyagfokozat különleges súlyától
függ. Általános elv az, hogy a rossz vagy önző tulajdonságok a durvább anyag
viszonylag lassú rezgéseiben, míg a jó és önzetlen tulajdonságok a finomabb
anyagban fejeződnek ki.
Szerencsénkre
így lévén ez, a jó érzések mindig hosszabb ideig kitartanak mint a rosszak és
egy erős szeretet vagy odaadás érzés hatása az asztráltestben még sokkal azután
is megmarad hogy azt ami okozta elfelejtjük.
Lehetséges,
bár szokatlan eset, hogy az asztráltestben egy időben két erős rezgéssorozat
indul meg, pl. a szeretet és a harag rezgései. Az utóhatások egymás mellett
mutatkoznak, azonban az egyik sokkal magasabb síkon mint a másik és ennélfogva
tovább is tart.
A magasabbrendű
önzetlen vonzalom és odaadás a legmagasabb asztrál alsíkhoz (atomi alsík) tartozik
és ezek átvetítődnek a mentálsík megfelelő anyagába is. Ilyenformán a kauzál
(felső mentál) testet érintik, nem pedig az alsó mentálist. Ez egy olyan fontos
pont, hogy a tanuló különösképpen meg kell hogy jegyezze magának. Az Egót, aki
a felső mentálsíkon lakozik, így csak önzetlen gondolatok érintik. Az alsórendű
gondolatok nem az Egót, hanem a permanens atomokat érintik.
Következésképp
a kauzáltestben az alsórendű érzéseknek és gondolatoknak megfelelően nem rossz
színek, hanem hézagok vannak. Az pl. mint a vonzalom és együttérzés hiánya mutatkozik:
midőn az önzést ellentéte az önzetlenség váltja fel, a kauzáltestben a hézag
kitöltődik.
Az asztráltest
durva színeinek az erősödése melyek az alacsonyabbrendű érzéseket jelzik, mivel
nem találnak közvetlen kifejeződést a kauzális testben arra törekszenek, hogy
kauzáltestben levő ellentétes erényeket jelentő színek fénylő voltát elhomályosítsák.
Hogy az asztráltest
kinézését felfoghassuk, szem előtt kell tartanunk, hogy az asztráltestet alkotó
részecskék mindig gyors mozgásban vannak. A legtöbb esetben a színfelhők egymásba
olvadnak és egész idő alatt össze vissza kavarognak, hömpölyögnek és hömpölygésük
közben hol eltűnnek, hol megjelennek úgy, hogy a fénylő köd felülete némileg
emlékeztet az erősen forrásban levő víz felületére. A különféle színek tehát
egyáltalán nem tartják meg ugyanazon helyzetüket, habár van egy rendes helyzetük,
melybe visszatérni törekszenek.
A tanítványnak
ajánljuk Leadbeater által írt „Látható és láthatatlan ember” c. munka következő
képeit, melyek az asztráltest tényleges kinézetét szemléltetik:
VII. lap 88.
oldalán, a vadember asztrálteste.
X. lap 94. oldalán,
az átlagember asztrálteste.
XXIII. lap 123.
oldalán, a fejlett ember asztrálteste.
A három ismertetett
típus a vadember, az átlagember és a fejlett ember fő jellegzetességei az alábbiakban
foglalhatók össze:
A vadember típusa:
nagy érzékiség, álnokság, önzés és kapzsiság a szembetűnők. Az erős haragot
a tompa skarlát színfoltok jelzik; egy nagyon kismértékű vonzalom mutatkozik
valamint olyan értelem és vallásos érzés, amilyen alacsony fokban csak létezni
képes. A körvonalak szabálytalanok, a színek pacázottak, nehezek és sűrűk. Az
egész test nyilvánvalóan rosszul szabályozott, zavaros és ellenőrizhetetlen.
Az átlagembernél,
az érzékiség bár még mindig szembetűnő, de sokkal kevesebb; az önzés is uralkodó
és személyes célok érdekében némi hajlam a csalárdságra, bár a zöld két határozott
tulajdonsággá kezd szétválni azt mutatván, hogy a ravaszság fokozatosan alkalmazkodássá
válik. A harag már jellegzetes; a vonzalom, értelem és odaadás már jobban szembeszökők
és magasabb minőségűek. A színek, mint egy egész, már határoltabb és határozottan
ragyogóbbak, bár egyikük sem tökéletesen tiszta. A test körvonala már jobban
határolt és szabályosabb.
A fejlett embernél
a nemkívánatos tulajdonságok már majdnem teljesen eltűntek. A test hegyén keresztül
lila csík húzódik, jelezve a spirituális törekvéseket. A fej felett és azt beburkolólag
ott van az értelem ragyogó sárga színe. Ez alatt ott van az odaadás széles kék
színű öve; ezután a törzsön keresztül ott a vonzalom még szélesebb rózsaszín
öve és a test alsóbb részében az alkalmazkodóképesség és a szimpátia nagy mennyiségű
zöld színe található. A színek ragyogóak, világítóak, tisztán határolt övekben,
a körvonalak jól megjelöltek és az egész asztráltest azt a benyomást kelti,
hogy rendezett és tökéletes ellenőrzés alatt áll.
Bár ebben a
könyvben nem foglalkozunk a mentáltesttel, mégis meg kell említenünk, hogy amint
az ember fejlődik, az asztrálteste mind jobban és jobban hasonlít a mentáltestéhez,
míg végül alig lesz több, mint ennek a visszatükröződése az asztrálsík durvább
anyagában. Természetesen ez magával vonja azt, hogy az ember vágyait teljesen
az értelem ellenőrzése alatt tartja és többé már nem alkalmas arra, hogy az
indulatok hullámai magukkal ragadják. Kétségtelen, hogy az ilyen alkalmilag
ingerlékennyé lesz, valamint a különféle nem kívánatos vágyaknak lesz kitéve,
azonban most már tudja, hogy ezeket az alsórendű megnyilvánulásokat hogyan fojtsa
el [???!!! … hogyan legyen rajtuk úrrá …] és ne engedje át magát nekik.
Egy későbbi
fokon maga a mentáltest válik a kauzáltest visszatükröződésévé, minthogy az
ember ekkor már megtanulja, hogy egyedül csak a felső Én ösztökéléseit kövesse
és eszét kizárólag csak általa vezesse.
Így egy Arhát
értelem [és] asztráltestében alig lesz valami azok saját jellegzetes színeikből,
ellenben a kauzális test utánzatai lesznek oly mértékben, amint azt alsóbb oktávjaikkal
kifejezni képesek. Kedves opalizáló csillogásuk van, igazgyöngy-féle hatással,
mely messze felette áll minden leírásnak vagy ábrázolásnak.
A fejlett ember
asztráltestében ötféle rezgésszám van. A közönséges embernél legalább kilencféle
frekvencia mutatható ki és ezen felül különféle árnyalatok keverednek. Sok embernek
50-100 rezgésszáma van és az egész test felületét apró örvények és keresztáramlatok
sokaságára oszlik, melyek egyike a másik ellen küzd, őrült zűrzavarral. Ez a
szükségtelen indulat és gyötrődés eredménye, márpedig a nyugati ember ezeknek
a tömegéből áll, ami által erejéből sok elfecsérlődik.
Az egyszerre
50 módon rezgő asztráltest nemcsak csúnya, hanem komolyan untató látvány is.
Egy olyan fizikai testhez hasonlítható, mely az idegbénulás fokozott formájában
szenved és amelynek minden izma egyszerre különféle irányban rángatózik. Az
ilyen asztrális hatások ragályosak és minden közelben levő érzékeny emberre
hatással vannak, amennyiben a nyugtalanság és a gyötrődés kínteljes érzését
adják át neki. Éppen ezért, mert milliónyi embert nyugtalanítanak - az ekképpen
szükségtelenül a mindenféle ostoba vágyak és érzések -, ezért olyan nehéz az
érzékeny embernek a nagyvárosban élni vagy nagy tömegben mozogni. Ezen felül
az örökös asztrális zavarok hatással lehetnek az étermáson át is [a fizikai
testre] és ideges betegségeket okozhatnak.
A felhevülések
központjai az asztrális testben olyanok, mint a kelések a fizikai testben –
nemcsak kényelmetlen, hanem egyúttal gyenge helyek is, melyeken keresztül az
életerő elfolyik. Ezen felül gyakorlatilag nem fejtenek ki ellenállást a rossz
befolyásokkal szemben és meggátolják a jó befolyásokat érvényesülésükben. Ez
az állapot szomorúan általános; orvossága: kiküszöbölni a gyötrődést, félelmet
és bosszankodást. Az okkult tanítványnak nem szabad, hogy olyan személyes érzései
legyenek melyek bármilyen körülmények között érzékennyé tegyék.
Csak a fiatal
gyerekeknek van fehér vagy aránylag színtelen aurája és a színek csak akkor
kezdenek mutatkozni, amikor a tulajdonságok fejlődni kezdenek. A gyermek asztrálteste
gyakran a leggyönyörűbb látvány – szinte tiszták és ragyogóak, mentesek az érzékiség,
fösvénység, rosszakarat és önzés foltjaitól. Látni lehet benne azokat a rejtett
csírákat és törekvéseket, amelyeket elmúlt életéből hozott át, melyek egyike
rossz, másika jó és így látni a gyerek jövő életének lehetőségeit.
Az intellektus
sárga színe - melyet mindig a fej közelében találhatunk - az eredete a szentek
feje körüli dicsfénynek vagy nimbusznak, minthogy ez a sárga szín az asztráltest
legszembetűnőbb színe és amelyet a legkönnyebben észrevehet a kezdő tisztánlátó.
Néha - amit az értelem szokatlan tevékenységének tudhatni be -, a sárga szín
még a fizikai anyagban is láthatóvá válik olyannyira, hogy a közönséges látással
észre lehet venni.
Már láttuk,
hogy az asztráltestnek van egy bizonyos normális elrendezettsége, melybe különböző
rezgéssel csoportosulni törekszenek. Egy hirtelen szenvedély vagy érzésáram
azonban az asztráltestben levő egész vagy majdnem egész anyagot ideiglenesen
arra kényszeríti, hogy bizonyos [frekvenciájú] rezgéssel rezegjen, ilyenképpen
teljesen meglepő eredményeket hozhat létre. Az asztráltest egész anyagát mint
valami forgószél felkavarja úgy, hogy erre az időre a színek nagyon nagy mértékben
összekeverednek. ezen jelenség színes példáit képek mutatják be a „Man visible
and invisible”-ben („Látható és láthatatlan ember”) éspedig a XI. lap 98. oldalán
a hirtelen odaadást, a XIII. lap 100. oldalán az erős haragot, a XIV. lap 103.
oldalán egy félelmet okozó megrázkódtatást.
A tiszta vonzalom
hirtelen hulláma esetén, amikor pl. egy anya felkapja gyermekét és össze-vissza
csókolgatja, az egész asztráltest egy pillanat alatt működésbe jön és erre az
időre az eredeti színek majdnem elhomályosulnak.
Az elemzés négy
különálló hatást állapít meg:
- Jól határoltak,
szilárd kinézetű és belülről erős fénnyel izzó élénk színörvények vagy hengerek
láthatók. ezek mindegyike a valóságban erős vonzalom gondolatformák, melyek
az asztráltestben belülről keletkeznek és belőle az érzés tárgya felé ömlött
ki. Az élő fény örvénylő felhői leírhatatlanok, bájosak, bár nehezen ábrázolhatók.
- Az asztráltest
vízszintes lüktető karmazsin színű vonalak kereszteződéséből áll, melyeket
mozgásuk rendkívüli gyorsasága miatt még nehezebb ábrázolni.
- Az egész
asztráltest felületét rózsaszínű hártya-féle borítja úgy, hogy minden belül
levőt ezen keresztül látni, mint valami festett üvegen át.
- Az egész
asztráltestet karmazsin színű áradat tölti be, amely bizonyos mértékig megfesti
a többi színeket is és itt-ott félig kialakult felhőhöz hasonló szabálytalanul
úszkáló seprűkké sűrűsödik.
Ez az egész
jelenség valószínűleg csak néhány másodpercig tart, ezután a test újra rendes
állapotba tér vissza, a különféle anyagzatok újból a rendes övezettel rendeződésüket
öltik fel különleges fajsúlyuknál fogva. Ezenfelül minden egyes ilyen érzéshullám
egy kissé növeli a tojásalak felső részében levő karmazsin színt és egy kissé
könnyebbé teszi az asztráltest számára az elkövetkezhető legközelebbi vonzalom
hullámra való válaszolást.
Hasonlóképpen
az olyan embernél, aki gyakran érez magasrendű odaadást, rövidesen egy nagy
terület kék színnel fog rendelkezni az asztráltestében. Az ilyen impulzusok
hatásai ekképpen nagyobbodók és a szeretet és öröm élénk rezgéseinek sugárzásai
ezenfelül másokra is jó hatással vannak.
Ha a karmazsint
kékkel helyettesítjük, például egy hirtelen odaadás kitörés, mely egy kontemplációba
merült apácát önt el, majdnem azonos hatást hoz létre.
Erős harag esetében
az asztráltest hátterét nehéz, koromfekete villámló tömegekből álló hengerek
vagy örvények sötétítik el, és belülről az élénk gyűlölet komor fénye világít
ki. Ugyanolyan sötét felhősöprűket lehet látni amint betöltik az egész asztráltestet,
miközben a szabadjára engedett harag tüzes nyilai lövődnek kik közülük villámhoz
hasonlóan. ezek a rémületes felvillanások kardhoz hasonlóan képesek átjárni
mások asztráltestét és így megsebezhetnek másokat.
Úgy ebben az
esetben is, mint másokban is minden egyes dühkitörés az egész asztráltest anyagát
hajlamossá teszi, hogy némileg gyorsabban válaszoljon mint annak előtte minden
egyes ezen nagyon is nemkívánatos rezgésekre.
Egy hirtelen
rémület okozta megrázkódtatás az egész testet különleges élénk szürke köddel
borítja el, ugyanakkor azonos színű vízszintes vonalak jelennek meg, amelyek
azonban olyan hevesen rezegnek, hogy alig lehet őket különálló vonalként felismerni.
Az eredmény leírhatatlanul iszonyatos. A testből erre az időre minden fény eltűnik
és az egész szürke tömeg kocsonyához hasonlóan gyámoltalanul rezeg.
Egy érzésáradat
nem gyakorol nagy hatást a mentáltestre, bár egy időre majdnem lehetetlenné
teheti, hogy a mentáltestből valamilyen tevékenység rajta keresztül a fizikai
agyba juthasson, mert az asztráltest, mely az agy és a mentáltest között mint
egy híd működik, olyannyira teljesen egy gyorsasággal rezeg, hogy nem képes
egyetlen olyan hullámzást sem átszármaztatni, amely nincs vele összhangban.
A fentiek az
ideig-óráig tartó hirtelen érzéskitörésnek példái. Vannak azonban más, némileg
hasonló hatások is, melyek sokkal állandóbb jellegűek, s melyeket bizonyos jellem
hangulatok vagy típusok hoznak létre.
Így pl. hogyha
valaki szerelmes lesz, az asztráltest olyannyira átalakul, hogy alig lehet felismerni,
mint ugyanazon személyhez tartozót. Az önzés, ravaszság, a kapzsiság eltűnnek
és a tojásalak legalsó részét az állati szenvedélyek nagymértékű kifejlődése
tölti be. [???] Az alkalmazkodás zöldjét a féltékenység különleges barnás-szürke
színe váltja fel és ezen érzés rendkívüli tevékenységét a harag ragyogó skarlátszínű
felvillanásai mutatják. Ezeket a nemkívánatos változásokat azonban kiegyensúlyozza
az a pompás karmazsinöv, mely a tojásalak oly nagy részét megtölti. Erre az
időre ez az uralkodó jelenség és az egész asztráltest ennek fényével izzik.
Befolyása alatt a rendes asztráltest általános volta eltűnik és a jó és rossz
színek egyaránt mind ragyogóak és tisztán kialakultak. Az élet megerősödése
ez különféle irányokban. Az odaadás kék színe is határozottan megjavult, sőt
egy kis ibolya szín is megjelenik a tojásalak tetején, jelezvén a képességet,
hogy ez igazán magas és önzetlen ideálra válaszoljon. Az értelem sárga színe
azonban egy időre teljesen eltűnik – s ez olyan tény, melyet a cinikus ezen
állapot jellegzetességeként tekinthet!
Az ingerlékeny
ember asztrálteste rendszerint széles skarlátövet mutat szembeszökő vonásként
és ezenfelül az egész asztráltestet apró, némileg kérdőjelhez hasonló úszkáló
skarlátszínű foltok borítják.
A fösvénység
esetében a kapzsiság, önzés, álnokság és alkalmazkodóképesség természetszerűleg
megnövekszik, az érzékiség azonban csökken. A legjellegzetesebb változás mindamellett
azon tojásalakot keresztező vízszintes párhuzamos furcsa vonalsorozat, mely
egy kalitka benyomását kelti. A pálcikák mély barna, majdnem égetett, színezete
szienna.
A kapzsiság
bűnének úgy látszik az a hatása, hogy erre az időre teljesen meggátolja a fejlődést
és nagyon nehéz dolog megszabadulni tőle, ha egyszer erősen megvetette a lábát.
A mély levertség
a fukarság esetében hasonló hatást hoz létre, azonban a barna helyett a szürke
színben. az eredmény leírhatatlanul komor és leverő hatást gyakorol a szemlélőre.
Nincs olyan érzésállapot, mely olyan fertőző volna, mint a levertség érzése.
Az olyan nem
intellektuális ember asztrálteste, akiben határozott vallásosság van, jellegzetes
vonásokat mutat. Egy kis ibolyaszín azt a lehetőséget mutatja, hogy egy magasabb
ideálra válaszoljon. Az odaadás kék színe szokatlanul jól fejlett, ellenben
az értelem sárga színe gyér. Van tiszta vonzalom és alkalmazkodás is, azonban
szembeszökő az átlagnál nagyobb érzékiség, álnokság és önzés is. A színek rendellenessége
összezavarodik, egyik a másikba olvad, a körvonal határozatlan, jelezvén ezzel
az odaadó természetű ember határozatlan voltát.
A rendkívüli
érzékiség és az odaadó temperamentum gyakran láthatók együttesen, talán azért,
mert ezek az embertípusok főképp érzéséletet élnek és azok vezetik őket, ahelyett,
hogy az ésszel ellenőrizni iparkodnának azokat.
Nagy ellentéteket
lehet tapasztalni a tudományos embereknél. Az odaadás teljesen hiányzik, az
érzékiség sokkal az átlag alatt marad, ellenben az intellektus rendellenes fokig
fejlődik. A vonzalom és az alkalmazkodás kismértékűek és szenvedélyes minőségűek.
Egy nagy csomó önzés és kapzsiság van jelen és némi féltékenység is. Ragyogó
narancsszínű óriási kúp az értelem sárga színének közepében a szerzett tudással
kapcsolatos gőgöt és becsvágyat jelent. Az értelem tudományos és rendszeres
életmódja eredményezi a színek elrendeződését, amennyiben azok szabályszerű
övekké alakulnak és a köztük levő szélvonalak teljesen határozottak és tisztán
jelzettek.
A tanítványnak
komolyan ajánljuk, hogy tanulmányozza azt a csodás könyvet, melyből a fenti
adatokat vettük, mert a nagy és tehetséges író, C. W. Leadbeater munkái közül
ez egyike a legértékesebbeknek.
Miután a fentiekben
foglalkoztunk az asztráltestben levő színekkel, itt megemlítjük, hogy azokkal
az elemi lényekkel való érintkezésnek, - amelyek az ember asztráltestével olyan
szoros kapcsolatban vannak -, a hangok és színek az eszközei. A tanítvány emlékezhet
egy színnyelvre tett homályos célzásra és arra a tényre, hogy az ősi Egyiptomban
a szent iratokat színekkel írták le és a másolásban elkövetett hibákat halállal
büntették. A szellemi lények előtt a színek éppen olyan érthetők, mint a szavak
az emberek előtt.
IV. fejezet
Az asztráltest működése
Az asztráltest
működéseit nagyjából a következő három fejezet alá lehet sorolni:
- Lehetségessé
teszi az érzést.
- Híd gyanánt
szolgál az értelem és a fizikai anyag között.
- Úgy működik
mint egy független öntudat és cselekvő test.
Ezzel a háromféle
működéssel az alábbiakban fogunk foglalkozni.
Ha az embert
princípiumokra (életelvekre) azaz az élet megnyilvánulási módjaira osztjuk,
úgy a négy alsóbb életelv, amelyeket gyakran az „alsó quaternary”-nak neveznek,
a következők:
- Fizikai test,
- Éter test,
- Prána vagy
vitalitás (életerő),
- Káma vagy
vágy.
A negyedik princípium
a Káma, az asztráltestben megnyilvánuló és általa feltételezett élet. Jellegzetessége
az érzés tulajdonsága, amelynek kezdetleges alakja, a megérzés (sensation) és
összetett alakjában érzelem (emotion), e kettő között sok fokozattal. Ezt néha
vágyként összegezik, vagyis az, amelyre a tárgyak vonzó vagy visszautasító hatással
vannak aszerint, hogy örömet vagy fájdalmat okoznak.
Ilyenformán
a Kama mindenféle érzést foglal magába és úgy írható le, mint a szenvedélyes
(passional) vagy érzés (emotional) természet. Magába foglal minden állati vágyat,
mint amilyen az éhség, szomjúság, nemi vágy; minden szenvedélyt, mint amilyenek
a szeretet alsóbb alakjai, a gyűlölet, irigység és féltékenység; és az érző
lét utáni, az anyagi örömök tapasztalása utáni vágy – „a hús vágya, a szemek
vágya, az élet kevélysége”.
Káma a bennünk
levő állat, Tennyson „majma és tigrise”, az az erő, mely a legjobban hozzásegíti
ahhoz, hogy a földhöz legyünk kötve és az érzéki csalódások révén megfojt bennünk
minden magasabbrendű vágyakozást. Ez az emberi természetben levő leganyagibb
és az, ami őt erősen a földi élethez köti. „Nem a molekulárisan alkotott anyag,
az összes emberi testek között a legjelentéktelenebb, a Sthula Sharira ez, amely
az összes princípiumaink között a legdurvább, ellenben a valóságban a középső
princípium, az igazi állati központ; minthogy testünk annak csak hüvelye, a
felelőtlen tényező és a közvetítő, melyen keresztül a bennünk levő állati az
egész életét éli.” (Secret Doctrine I. 280.)
A Kámát vagy
vágyat úgy is leírják, mint az Atma vagy akarat egyik visszatükröződését vagy
alsóbb arculatát és a különbség köztük az, hogy amíg az akarat ön-elhatározott
(self determinated), addig a vágyat a környező tárgyakból eredő vonzalmak vagy
visszautasítások késztetik cselekvésre. A vágy ilyenformán koronájától megfosztott
akarat, az anyag foglya, rabszolgája.
A Káma egy másik
szemléleti módja Ernest Wood: The Seven Ray (A hét sugár) című nagyszerű könyvében
jut kifejezésre; a Káma „minden vágyat” jelent. Maga a vágy a három világhoz
tartozó dolgok szeretetének kifelé fordult arculata, míg a szeretet tulajdonképpen
az élet-szeretet és az isteninek szeretete és a felső vagy befelé fordult Énhez
tartozik.”
E könyv céljaira
a vágyat és érzést használjuk mint a gyakorlatban rokon jelentésűt, pontosan
véve azonban az érzés a vágy és értelem terméke.
Az asztráltestet
gyakran mint Káma-Rupát ismerik és a régi szakkifejezéssel mint Állati-Lelket.
A fizikai testet
érő kívülről jövő lökések a Prána vagy életerő közreműködésével mint rezgések
származtatnak át, azonban puszta rezgések maradnának, puszta mozgás a fizikai
síkon ha a Káma, az érzés princípiuma a rezgést nem fordítaná át érzéssé. Eként
az öröm és fájdalom addig nem jönnek létre, míg csak az érzések el nem érték
az asztrális központot. Így van az, hogy a Pránával összekapcsolódott Kámát
az „élet leheletének” hívják, a vitális érző princípiumnak, mely a test minden
részére kiterjed.
Úgy látszik,
hogy a fizikai test egyes szervei, különösen kapcsolatosak a Kámával, ezek közül
való a lép és a máj.
Itt megjegyezhetjük,
hogy a Káma vagy vágy az ásványi birodalomban éppen csak hogy tevékenykedni
kezd, ahol mint kémiai rokonság fejeződik ki.
Növényországban
a Káma természetesen már jóval fejlettebb és az alsóbb asztrális anyag használatának
tekintetében már sokkal nagyobb képességet árul el. A növénytannal foglalkozók
előtt ismert, hogy a vonzalom vagy idegenkedés azaz vágy, sokkal szembeszökőbb
a növényi világban mint az ásványiban és hogy sok növény sok ügyességet és találékonyságot
mutat célja elérésében.
A növények gyorsan
válaszolnak a szerető gondoskodásra és a reájuk irányuló emberi érzés határozottan
hat rájuk. Örvendeznek a csodálatnak és válaszolnak rá; fogékonyak az egyéni
ragaszkodás az idegenkedés és bosszúság iránt.
Az állatok az
alacsonyabbrendű vágyak lehető legteljesebb mérvű tapasztalására képesek, míg
a magasabbrendű vágyakkal szemben sokkal korlátozottabb a képességük. Mindemellett
megvan és kivételes esetekben egy állat képes lehet arra, hogy a vonzalom vagy
odaadás rendkívül magas tulajdonságát nyilvánítsa ki.
Az asztráltest
második működésére térve át, hogy t.i. híd gyanánt működik az értelem és a fizikai
anyag között – megjegyezzük, hogy a fizikai érzéket ért lökés melyet a Prána
közvetít befelé, érzetté az érzőközpont tevékenysége révén válik, melyek a Kámában
székelnek és a Manasz vagy értelem veszi észre. Így tehát az asztráltesten keresztül
történő általános működés nélkül nem volna meg a kapcsolat a fizikai lökések
és az értelem általi észrevevésük között.
Fordított esetben,
amikor gondolkozunk a bennünk levő mentálanyagot hozzuk mozgásba; az ekként
létrehozott rezgések átadódnak asztráltestünk anyagának, az asztrálanyag hat
az éteranyagra, ez pedig a sűrű fizikai anyagra hat, az agy szürke anyagára
[szürkeállományára].
Az asztráltest
ily módon valóban hidat képez a fizikai és mentális életünk között, minthogy
közvetítőként szerepel a rezgések számára úgy a fizikaiból a mentálisba, mint
a mentálisból a fizikaiba és valójában főként a rezgések ezen ide-oda történő
állandó átjárása fejleszti.
Az ember asztráltestének
fejlődésében két határozott fokozatot lehet megkülönböztetni: az asztráltestet
először is mint egy közvetítő testet meglehetősen magas fokra kell fejleszteni,
majd pedig független testté kell fejleszteni, melyben az ember az asztrálsíkon
működni képes.
Az emberben
a normális agy-értelem a Kámának a Manasszal vagy értelemmel való egyesüléséből
jön létre és ezt nevezik Káma-Manasznak. A Káma-Manasz H. P. Blavatsky mint
az ember józan azonban földi vagy fizikai értelmét írja le, mely az anyagba
van bezárva és általa megkötve és ennélfogva az utóbbi befolyásának a tárgya.
Ez az „alsó Én”, mely az illúziók ezen síkján működve azt képzeli magáról, hogy
ő az igazi Én vagy Egó és abba esik, amit a buddhista filozófia „különváltság
eretnekségének” nevez.
A Káma-Manasz
- amely a Manasz a vággyal együtt -, képletesen mint a külső dolgok iránt érdeklődő
Manaszt írják le.
Futólag megjegyezhetjük,
hogy azon ténynek tiszta működése, hogy a Káma-Manasz az emberi személyiséghez
tartozik és hogy a fizikai agyban és általa működik, az újraszületés folyamatának
helyes felfogása szempontjából lényeges és önmagában véve is elegendő annak
bizonyítására, hogy mindaddig lehetetlenség visszaemlékeznünk előző életeinkre,
amíg az öntudatosság nem tud föléje emelkedni az agygépezetnek, minthogy ez
a gépezet és ezzel együtt a Káma gépezet is, minden egyes életben új és nincs
semmiféle közvetlen kapcsolatban az elmúlt életekkel.
A Manasz önmagában
nem volna képes hatni a fizikai agy molekuláira: amikor azonban egyesül a Kámával
már képes mozgásba hozni a fizikai molekulákat és így létrehozni az „agy-tudatosságot”
mely magába foglalja az agy emlékezetet és az emberi értelem mindenféle működését
úgy, mint azt rendesen ismerjük. Természetesen nem a felső Manasz, hanem csak
az Alsó Manasz (a mentálsík négy alsó alsíkjának anyaga) az, ami a Kámával kapcsolatos.
A nyugati pszichológiában ez a Káma-Manasz annak egy részévé lesz, amit ebben
a rendszerben értelemnek neveznek. Minthogy a Káma-Manasz alkotja az összekötő
kapcsot az ember felső és alsó természete között, képezi az élet küzdőterét
és mint alább látni fogjuk, fontos szerepet játszik a halál utáni életben.
A Manasz és
a Káma társulása oly szoros, hogy a hinduk azt mondják, hogy az embernek öt
hüvelye van, melyek egyike az értelem és a vágy összes megnyilvánulása számára
szolgál.
Ez az öt a következő:
- Anandamayakosha:
boldogság hüvelye Buddhi
- Vignamayakosha:
megkülönböztető Felső Manasz
- Manomayakosha:
értelem és vágy Alsó Manasz és Káma
- Pranamayakosha:
életerő hüvely Prána
- Annamayakosha:
táplálék hüvely sűrű fizikai test
A Manu által
használt beosztásban a Pranamayakosha és az Annamayakosha együttesen vannak
osztályozva és mint Bhutatman vagy elemi-én vagy cselekvés teste ismeretes.
A Vignamayakosha
és a Manomayakoshát az érzés-testnek nevezik és a Jiva nevet adja neki; mint
azt a testet határozza meg, melyben a Tudó, a Kshetragna érzékennyé válik az
örömökkel és fájdalmakkal szemben.
Külső viszonyaikban
a Vignamayakosha és a Mannomayakosha, de kiváltképp a Mannomayakosha a Déva
Világgal vannak viszonyban. Azt mondják, hogy a dévák beléptek az emberbe ami
utalás az elemek élén álló istenségekre. Ezek a vezető istenségek teszik lehetővé
az érzéseket az emberben, amennyiben a kívülről jövő érintkezéseket érzetekké
változtatják át vagy az érintések megismerésévé belülről, ez lévén kiváltképpen
egy déva tevékenysége. Innen ered ez a kapcsolat ezekkel az alsórendű Dévákkal,
amely, hogyha megszerezte a legfelsőbb ellenőrzést, az embert a világegyetem
minden területének az urává teszi.
Amint már fentebb
mondtuk, a Manasz vagy értelem, nem lévén képes hatni az agy durva részecskéire,
önmaga egy részét, azaz az Alsó Manaszt kiveti magából, mely asztrálanyagba
burkolja magát, majd pedig éteranyag segítségével még a születés előtt áthatja
ennek egész idegrendszerét. A Manasz vetületét gyakran mint a Manasz visszatükröződését
említik, mint annak árnyékát, annak egy sugarát és még sok allegorikus név alatt
ismeretes. H. P. Blavatsky a Key to Theosophy c. munkájában a 184. oldalon írja:
„Ha egyszer bebörtönözve, inkarnálódva vannak, lényegük kettőssé válik, ami
azt jelenti, hogy az Örök Isteni Értelem sugarai - melyeket mint egyéni lényeket
szemlélünk - kétszeres tulajdonságot öltenek magukra, amelyek alkotják a lények
lényegi, benne lakozó, jellegzetes, felfelé vágyó értelmét, (Felső Manasz) és
a gondolkodás, az állati gondolkodás emberi tulajdonságát, melynek ésszerűsítését
az emberi agy felsőbbségének köszönheti, ami a Káma-törekvés vagy Alsó Manasz.”
Ily módon az
Alsó Manasz bele van taszítva a quaternaryba és úgy tekinthető , hogy az egyik
oldalon a Kámába kapaszkodik míg a másik oldalon fenntartja atyjával a Felső
Manasszal való kapcsolatát. Akár a Káma húzza lefelé és teljesen elszakad a
triadtól (atma-buddhi-manasz) melyhez természeténél fogva tartozik, akár győzedelmesen
viszi vissza forrásához a földi életének megtisztított tapasztalatait – ez az
életfeladat, melyet minden egyes testetöltésben megold. Ezt a pontot a „Halál
utáni élet” c. fejezetben behatóbban fogjuk tárgyalni.
Ily módon szállítja
a Káma az állati és szenvedély elemeket; az Alsó Manasz célszerűsíti és hozzáadja
az értelmi elemet. Az emberben ez a két princípium az élet tartama alatt egymással
össze van fonódva és ritkán működik különváltan.
A Manaszt úgy
lehet tekinteni mint egy lángot, s a Kámát és a fizikai agyat mint a belet és
égőanyagot, amely táplálja a lángot. Minden ember Egója – akár fejlett, akár
fejletlen az illető – ugyanazon lényegű és anyagú; az ami az egyik embert nagy
emberré és a másikat közönséges együgyű emberré teszi, az a fizikai test milyensége
és felkészültsége, továbbá az agy képessége abban a tekintetben, hogy hogyan
adja át és fejezi ki az igazi benső ember világosságát.
Röviden a Káma-Manasz
az ember személyes énje, az alsó Manasz adja meg azt az egyéniesítő érintést,
amely a személyiséggel önmagát, mint az „én”-t ismerteti fel. Az Alsó Manasz
a személyiséget megvilágító sugara a halhatatlan Gondolkozónak. Az alsó Manasz
az, amely az érzékeknek és az állati természetnek a gyönyör végső érintését
adja azáltal, hogy az előérzés, az emlékezés és képzelet erejét adja neki.
Bár e könyv
terjedelme nem engedi meg, hogy túlságosan behatoljunk a Manasz és a mentáltest
birodalmába, mégis segítségére lehet a tanítványnak, ha hozzátesszük, hogy a
szabad akarat a Manaszban lakozik, a Manasz lévén a Mahat, az Egyetemes Értelem
helyettese. A fizikai emberben az alsó Manasz a szabad akarat képviselője. A
Manaszból ered a szabadság érzése, az a tudat, hogy kormányozhatjuk magunkat,
hogy a felső természet uralja az alsót. Az önuralomhoz vezető úton ilyképpen
egy fontos lépés, ha az öntudatot a Mama helyett a Manasszal azonosítjuk.
A Manasz nagy
harca, hogy érvényesüljön a legjobb bizonyítéka annak, hogy természeténél fogva
szabad. Az Egó jelenléte és ereje az, ami az embert arra képesíti, hogy válasszon
a vágyak között és fölébe kerekedjék azoknak. Amint a Manasz kormányozza a Kámát,
az alsó négyesség elfoglalja a maga igazi helyét a felső triad – atma, buddhi
és manasznak való alárendeltségben.
Az ember princípiumait
a következőképpen osztályozhatjuk:
- Atma, Buddhi,
Felső Manasz: halhatatlan,
- Kama-Manasz:
feltételesen halhatatlan
- Éter-testmás,
sűrű test: halandó
Most áttérünk
az asztráltest harmadik működésének szemléltetésére – amikor az az öntudatosság
és cselekvés független eszközéül szolgál. Tárgyunk ezen részével – az asztráltest
használatával, fejlődésével, lehetőségeivel és korlátozottságaival a saját síkján
– lépésről lépésre a következő fejezetek legtöbbjében fogunk foglalkozni. Itt
elegendő lesz ha nagyon röviden felsoroljuk azokat a fő módokat, ahogyan az
asztráltestet az öntudat független eszközeként használni lehet. Ezek a következők:
- A közönséges
éber öntudat alatt, azaz mialatt a fizikai agy és az érzékek teljesen éberek,
az asztrálérzékek erőit működésbe lehet hozni. Az erők néhánya megfelel a
fizikai testben levő érzékeknek és cselekvéserőknek. Ezeket a következő „Csakrák”
című fejezetben fogjuk tárgyalni.
- Alvás vagy
transz alatt az asztráltest elkülönülhet a fizikai testtől és szabadon mozoghat
és működhet saját síkján. Ezt az „Álomélet” című fejezetben fogjuk tárgyalni.
- Az asztráltest
erőit úgy ki lehet fejleszteni, hogy az ember tetszés szerinti időben tudatosan
és szabadon elhagyhatja a fizikai testét és megszakítatlan tudatossággal átléphet
az asztráltestébe. Ezt „Az öntudat folytonossága” című fejezetben fogjuk tárgyalni.
- A fizikai
halál után az öntudat visszahúzódik az asztráltestbe és az asztráltestben
egy oly élet válik lehetővé, mely erősségében és tartalmában nagyon változhat,
néhány tényezőtől függően. Ezt a „Halál utáni élet” című fejezetben fogjuk
tárgyalni.
Tárgyunk ezen
beosztásba számos mellékággal fogja alkotni ezen tanulmány hátralévő részének
legnagyobb hányadát.
V. fejezet
A csakrák
A csakra szó
szerint kereket vagy forgó korongot jelent szanszkrit nyelven. Azoknak a megjelölésére
szokás használni, amiket gyakran neveznek az emberben levő erőközpontoknak.
Ilyen csakrák az ember minden vehikulumában vannak és olyan érintkezési pontok
ezek, melyeken keresztül erő áramlik át az egyik vehikulumból a másikba. Ezen
felül benső kapcsolatban vannak a különféle testek erőivel vagy érzékeivel.
Az étertestmás
csakráit teljesen leírtuk az „Éterikus testmás” c. munkában és a tanítványt
ehhez a könyvhöz utasítjuk, mert az éter csakra tanulmányozása megkönnyíti az
asztrál csakrák megértését.
Az étercsakrák
az étertestmás felületén vannak elhelyezve és rendszerint azon fizikai szervek
nevével vannak elnevezve, amelyeknek megfelelnek. Ezek a következők:
- A gerinc
alján lévő csakra,
- a köldök
csakra,
- a lép csakra,
- a szív csakra,
- a gége csakra,
- a szemöldökök
közötti csakra,
- a fejtetőn
levő csakra.
Van ezenkívül
még három alacsonyabb csakra is, minthogy azonban ezeket csa a fekete mágia
bizonyos iskolája használja, így nem is foglalkozunk vele.
Az asztrálcsakrák,
melyek gyakran az éter testmás belsejében vannak, régi dimenziójú örvények (lásd
XVIII. fejezet) és így az éteritől teljesen eltérő irányú kiterjedésük van,
következésképpen, bár megfelelnek az étercsakráknak, egyáltalán sohasem esnek
velük egybe, habár egyes részeik mindig érintkeznek.
Ezeknek az asztrálcsakráknak
ugyanazokat a neveket adták mint az étertestmás csakráinak és működésük a következő:
1. A gerincoszlop
alján levő csakra: ez a székhelye a Kundalininek, a Kígyótűznek, egy olyan
erőnek, amely minden síkon létezik és amelynek segítségével ébresztetnek fel
a többi csakrák.
Az asztráltest
eredetileg egy majdnem tétlen tömeg volt, mely csak a leghatározatlanabb öntudatossággal
rendelkezett, nem volt semminő határozott ereje, hogy bármit is tegyen és az
őt körülvevő világra nézve semmiféle tiszta ismerettel nem rendelkezett. Az
első dolog, ami megtörtént a Kundalini felkeltése az asztrálsíkon.
2. Köldök
csakra. A Kundalini, miután az első csakrában felébresztették a köldök központ
felé mozgott, melyet éltetett és így felébresztette az asztráltestben az érzés
erejét – a mindenfajta behatások iránti érzékenységet bár anélkül, ami hasonló
ahhoz a határozott megértéshez, mely a látásból és hallásból eredt.
3. Lép csakra.
Ezután a Kundalini a lépcsakrába jutott el és annak révén éltette az egész
asztráltestet, minthogy ezen csakra egyik működése a Prána, az életerő felvétele,
amely szintén minden síkon létezik. A lépcsakra éltetése az embert az ő asztráltestében
való tudatos utazásra képesíti, bár mindig anélkül, hogy az utazása alatt
tapasztaltakra nézve határozott felfogása volna.
4. Szív csakra.
Az a csakra a más asztrállények rezgéseinek megértésére és azokkal való rokonszenvezésre
képesíti az embert, úgy, hogy ösztönösen megérteni képes érzéseiket.
5. A gége
csakra. Azt az erőt nyújtja az asztrálvilágban, mely a fizikai világban a
hallásnak felel meg.
6. A szemöldökök
közötti csakra azt az erőt szolgálja, hogy az ember határozottan észrevegye
az asztrális tárgyak alakját és természetét ahelyett, hogy csak homályosan
érezné jelenlétüket.
Ezzel a csakrával
párhuzamosan, ill. párosulva jelenik meg a legkisebb fizikai vagy asztrális
részecskének tetszés szerinti nagyságra való megnagyíthatóságának ereje, mintha
mikroszkópot használna az ember. Ez a képesség az okkult kutatót a molekulák,
atomok stb. észrevevésére és tanulmányozására képesíti. Ezen képesség teljes
ellenőrzése mindazonáltal inkább a kauzális testhez tartozik.
A megnagyítás
képessége egyike a keleti könyvekben említett siddhi-knek, ahol mint egy „olyan
erő van leírva, melynél fogva az ember tetszés szerint naggyá vagy kicsinnyé
teheti magát”. A leírás találó, mert az alkalmazott módszer egy elképzelhetetlen
apró ideiglenes látógépezet alkalmazása. Fordítva, a látottak megkicsinyítése
egy ideiglenes és rendkívül nagy látószerkezet létrehozásával érhető el.
A megnagyítás
képessége teljesen eltér egy magasabb síkon való működés képességétől, mint
ahogy egy csillagász azon ereje, hogy megfigyelje a bolygókat és csillagokat
teljesen eltérő attól a képességtől, hogy közöttük mozogjon vagy működjék.
A hindu versekben
azt olvashatjuk, hogy a nyelv egy bizonyos részében való meditálás asztrállátást
nyújt. Az állítás „vak” és a nyálkamirigyre vonatkozik, mely éppen a nyelv ezen
része felett székel.
7. A fejtetőn
lévő csakra. Ez a csakra teszi kerekké és teljessé az asztráléletet és az
embert képességeinek teljeségével ruházza fel. A csakrák úgy látszik kétféle
módon dolgoznak.
Az egyik embertípusban
a hatodik és hetedik csakra a nyálkatest fölé hajlik, minthogy ezen típus számára
ez a test jelenti a közvetlen kapcsolatot a fizikai és a magasabb síkok között.
A másik embertípusban
ellenben a hatodik csakra még a nyálkatestre támaszkodik, a hetedik csakra pedig
addig hajlik, amíg örvénye a tobozmiriggyel nem találkozik. Az ezen típusú emberben
a tobozmirigy ilyenformán éltetődik közvetlen összekötési vonalba kerül az alsó
mentálissal anélkül, hogy a rendes útvonalon a közben fekvő asztrálsíkon észrevehetően
keresztül menne.
A fizikai testben
ahogyan ismerjük, minden egyes érzéknek megvan a maga elkülönült szerve, a szemek
a látásra, a fülek a hallásra, és így tovább. Az asztráltestben nem így van.
Az asztráltest
részecskéi a forrásban levő vízhez hasonlóan állandó örvénylésben és áramlásban
vannak; következésképp egyetlen olyan külön részecske sincs amelyik állandóan
valamelyik csakrában maradna. ellenkezőleg, az asztráltest minden egyes részecskéje
minden egyes csakrán keresztül megy.
Minden csakrának
az a működése, hogy azokban a részecskékben, melyek rajta keresztülfolynak,
bizonyos válaszoló erőt ébresszen fel az egyik csakra a látás, a másik a hallás
erejét stb.
Következésképp
egyetlen asztrál érzékszerv sincs az asztráltest valamelyik külön részéhez hozzákötve
vagy arra korlátozva. Inkább az asztráltest részecskéinek összessége az, amely
a válaszolás erejének birtokában van. Ennélfogva az az ember, aki kifejlesztette
asztráltestének asztrállátását, minden egyes részét használja ha látni akar
és így éppen olyan jól láthatja az előtte, mint a mögötte, a felette, az alatta
vagy bármely oldalon levő tárgyakat. Ugyanígy van minden más érzékkel is. Más
szavakkal, az asztrálérzékek egyformán tevékenyek a test minden részében.
Nem könnyű leírni
azt a nyelvpótlót, amelynek segítségével a fogalmakat asztrális módon közlik.
A hang a szó szoros értelmében lehetetlen valami az asztrálvilágban – és a valóságban
nem lehetséges már a fizikai világ magasabb részében sem. Nem volna helyes az
sem, ha azt mondanánk, hogy az asztrálvilág nyelvezete a gondolatátvitel, a
legtöbb, amit mondhatunk az az, hogy különleges módon alakított gondolatok átvitele.
A mentálvilágban
egy gondolat pillanatnyilag átvivődik egy más ember értelmébe mindenféle szóhasználat
nélkül, ennélfogva a mentálvilágban a nyelv egyáltalán nem okoz gondot. Az asztrálvilág
közlési módja úgyszólván a középhelyet foglalja el a mentálvilág gondolatátvitele
és a fizikai világ konkrét beszéde között és még arra is szükség van, hogy a
gondolatot szavakban alakítsuk ki. Ezen kicserélés végett ennélfogva mindkét
félnek szüksége van valamilyen közös nyelvre.
Az asztrális
és éterikus csakrák nagyon szoros kapcsolatban vannak egymással, azonban van
közöttük egy nem könnyen leírható módon áthatva őket, egy szorosan szőtt szerkezetű
háló vagy hüvely, mely egyetlen egy fizikai atomrétegből áll, amely nagyon össze
van préselve és át van hatva egy különleges Prána fajtával. Az Isteni Élet,
amely normálisan az asztrálisból a fizikaiba száll alá, olyan összetételű, hogy
ezen a pajzson tökéletesen könnyedén tud áthatolni, azonban a pajzs akadályt
képez minden más erő számára, amely nem tudja a két sík atomikus anyagát használni.
Ez a szövedék természetes védelmet képez annak meggátlására, hogy e két sík
között időnek előtte megnyíljék az összeköttetés, melynek kifejlesztése csak
sérelmet eredményezne.
Ez az, ami rendes
körülmények között megakadályozza az áloméletre való tiszta visszaemlékezést
és ez az, ami azt a pillanatnyi öntudatlanságot okozza, amely a halál alkalmával
mindenkor beáll. Ezen védelem nélkül a közönséges ember valamely asztrális lény
révén bármely pillanatban olyan erők befolyása alá kerülhet, melyekkel nem tudna
szembeszállni. Alkalmassá válna, hogy állandóan megszállják az olyan asztrállények,
akik testét elfoglalni vágynak.
Ezt a szövedéket
többféle módon lehet megsérteni:
1. Az asztráltestet
ért nagy megrázkódtatás által pl. egy hirtelen ijedelem széttépheti ezt a
finom szervezetet és az embert, ahogyan ezt közönségesen szokták mondani,
az őrületbe kergeti. Egy rettenetes haragkitörés ugyanezt eredményezheti,
amint minden más nagyon erős indulat is létrehozhatja, amely robbanásfélét
okoz az asztráltestben.
2. Az alkohol
és kábítószerek használata, beleértve a dohányt is. Ezek az anyagok olyan
alkotóelemeket tartalmaznak, melyek felbomolva elpárolognak és némelyikük
a fizikai síkból az asztrálisba megy át. Még a tea és a kávé is tartalmaznak
ilyen anyagot, azonban olyan kis mennyiségben, hogy csak a hosszú időn át
folytatott élvezetük hozná létre a fenti hatást.
Az alkotóelemek
a csakrákon keresztül éppen az ellentétes irányba haladnak mint kellene és ha
ez ismételten megtörténik, úgy komolyan megsérthetik, sőt végül szét is rombolhatják
a finom szövedéket.
Ez az elpusztítás
vagy rombolás kétféle módon történhet meg a fenti embertípusnak az éter- és
asztráltestében levő alkotóelemek arányának megfelelően.
Az egyik típusban
az elpárolgó anyag rohanása valóságosan elégeti a szövedéket és emiatt nyitva
hagyja az ajtót a mindenféle rendellenes erők és rossz befolyások számára. Azok,
akik ilyen módon vannak megtámadva delírium tremensbe, megszállottságba vagy
őrületbe esnek.
A másik típusnál
az elpárolgó alkotóelemek keresztülfolyásuk közben némileg megkönnyítik az atomot
úgy, hogy lüktetését nagymértékben meggátolja és megbénítja és a Prána azon
különleges típusa, amely a szövedékbe bekapcsolja, többé már nem képes vitalizálni.
Ennek eredményeképp a szövedék bizonyos módon annyira megkeményedik, hogy ahelyett,
hogy rajta keresztül az egyik síkról a másikra túl sok folyna át, ez a mennyiség
csak nagyon kevés. Az ilyen emberben a [pozitív] tulajdonságok hanyatlani kezdenek,
aminek durva anyagiasság, kegyetlenség és állatiasság az eredménye. Az összes
finomabb érzések kivesznek belőle, az önmaguk uralásának erejével együtt. Azt
mondják, hogy ez az embertípus igen gyakori a dohányzás rabszolgái között.
Minden benyomás
amely egyik síkjáról a másikra hat, csupán csak az atomikus síkon törekszik
áthaladni, amikor azonban megkezdődik ez a hanyatlási folyamat, az nemcsak a
másik atomikus anyagot fertőzi meg, hanem még a második és harmadik síkok anyagát
is úgy, hogy az éter- és asztrálsík között közlekedés csakis az alsóbb síkokról
lehetséges, ahol pedig éppen a kellemetlen és rossz befolyások találhatók.
A közönséges
ember öntudata még nem tudja használni a tiszta atomikus anyagot sem a fizikain,
sem az asztrálison és ilyenformán rendes körülmények között lehetetlenség számára
e két sík között a tudatos érintkezés. A megfelelő mód, hogy ezt elérjük, a
testek megtisztításából áll, míg csak mindkét síkbeli atomikus anyag teljesen
éltetve nincs úgy, hogy a kettő közötti érintkezés ezen az úton történhetik.
Ebben az esetben a szövedék a legteljesebb mértékben megőrzi helyzetét és tevékenységét
és többé már nem képez akadályt a tökéletes érintkezés útjában és ugyanakkor
továbbra is folytatólagosan megakadályozza az alacsonyabb és nemkívánatos alsíkokkal
való szoros kapcsolatot.
3. A harmadik
mód, ahogyan a szövedék megsérthető az, amit spiritiszta nyelven „fejlődéshez
való ülésnek” neveznek.
Nagyon is lehetséges
és a valóságban nagyon is gyakori eset az, hogy valaki akinek asztrál csakrái
jól fejlettek, úgy, hogy szabadon képes mozogni az asztrálsíkon, amikor azonban
visszatér éber állapotába asztrál élményeiből semmire sem emlékszik. Ezzel a
jelenséggel bővebben „Az álmok” című fejezetben fogunk foglalkozni.
VI. fejezet
A Kundalini
A Kundalini
leírását, valamint az étertesttel és annak csakráival való különleges kapcsolatát
illetőleg a tanítványt az „Éterikus testmás” című munkához utaljuk. Itt vele
csak az az asztráltesttel való kapcsolatában fogunk foglalkozni.
A Logoszból
kiáradó három ismert erő a következő:
- A Fohát,
mely mint elektromosság, hő, fény, mozgás stb. nyilvánul meg.
- A Prána,
mely mint életerő mutatkozik.
- A Kundalini,
mely mint Kígyótűz ismeretes.
Ez a három erő
mindegyike minden egyes síkon létezik melyről valamit tudunk. Amennyire tudjuk,
ezen erők egyike sem változtatható át egy másikká: mindegyikük különálló és
határozott.
A „The voice
of the silence” (A csend hangja) a Kundalinit a „Tüzes Erőnek” és a „Világ Anyjának”
nevezi. Az elsőnek azért, mert folyékony tűzhöz hasonlóan tűnik fel amint a
testen keresztül rohan és az az út, melyet követnie kell, csavaros út, hasonló
egy kígyó tekerületeihez. A Világ Anyjának azért nevezik, mert általa éltetni
lehet különféle testeinket úgy, hogy a magasabb világok sorban megnyílhatnak
előttünk.
Lakhelye az
emberi testben a gerinc alján levő csakra és a közönséges emberben egész élete
alatt itt nyugszik fel nem ébresztve és nem is gyanítva. Számára jobb ha alvó
állapotban marad addig, amíg az ember határozott erkölcsi fejlettséget nem ért
el, amíg nem eléggé erős hogy uralja és gondolatai nem eléggé tiszták, hogy
arra képesítsék, hogy felébresztésének minden sérelem nélkül nézhet elébe. Senkinek
sem volna szabad kísérletezni vele anélkül, hogy határozott tanítást ne kapott
volna olyan tanítótól, aki teljesen ismeri a tárgyat, mert a vele kapcsolatos
veszélyek nagyon is valók és komolyak. Néhányuk tisztán fizikai. Ellenőrizhetetlen
mozgása gyakran okoz erős fizikai fájdalmat, gyorsan széttépheti a szöveteket
sőt a fizikai életet is elpusztíthatja. Ezenfelül a fizikainál magasabb testeknek
is okozhat maradandó sérülést.
Korai felébresztésének
egyik leggyakoribb hatása, hogy a testben nem felfelé, hanem lefelé rohan és
így a legkevésbé kívánatos szenvedélyekre ingerel, hatásaikat oly fokra emeli,
hogy az ember teljesen képtelen azokat ellenőrizni és nekik ellenállni, mert
oly erősen működik, hogy az ember teljesen tehetetlen velük [szemben]. Az ilyen
emberek szatírokká, a romlottság szörnyeivé válnak, mert ez az erő az ember
normális ellenálló-képességének határán túl van. Valószínűleg bizonyos rendellenes
erőkre tesznek szert, ezek azonban olyanok lesznek, melyek a fejlődés egy alacsonyabb
rendjével hozzák őket érintkezésbe, mellyel az emberiség nem óhajtja fenntartani
az érintkezést és a szolgaságukból való menekülés több újraszületésbe is kerülhet.
Van a fekete
mágiának egy iskolája, mely ezen az úton célzatosan használja fel ezt az erőt,
hogy általa éltethesse azokat a csakrákat, melyeket a Jó Törvény követői sohasem
használnak.
A Kundalini
korai felkeltésének még más kellemetlen lehetőségei is vannak. Mindent megerősít
az ember természetében és sokkal gyorsabban eléri az alacsonyabb és rossz tulajdonságokat,
mint a jókat. A mentáltestben a becsvágy nagyon hamar felébred és egyhamar hihetetlenül
rendellenes fokra növekszik. Vele együtt rendellenes és sátáni gőg kíséretében
valószínűleg az értelem is oly nagy mértékben megerősödik, ami a közönséges
ember előtt teljesen elképzelhetetlen.
Ha valaki, aki
nincs kioktatva, úgy találja, hogy a Kundalini véletlenül felébredt, azonnal
olyan valakivel kellene érintkezésbe lépnie aki ezekben a dolgokban teljesen
járatos.
A Kundalini
felébresztését – melynek módját nem hozzák nyilvánosságra – és annak megkísérlését,
hogy áthajtsuk a csakrákon – melynek sorrendje szintén megfontoltan el van titkolva
a nyilvánosság elől – sohasem kellene megkísérelni kivéve egy Mester kifejezett
sugalmazására, aki a kísérlet különböző fokozatai alatt őrködni fog tanítványai
felett.
A tapasztalt
okkultisták a legkomolyabban intenek a Kundalini bármilyen úton való felkeltésének
megkísérlésétől, kivéve ha az képesített vezetés mellett történik, a vele járó
nagy és valóságos veszélyek miatt.
Amint a Hatha
jóga pradipika mondja: „a jóginak felszabadulást ad, ellenben megköti az esztelent”.
(III. 107.)
Néhány esetben
a Kundalini magától ébred fel, úgy, hogy tompa izzást észlelni; sőt önmagától
mozogni kezdhet, bár ez ritka eset. Ebben az utóbbi esetben valószínűleg nagy
kínt okozna, minthogy útja nem lévén előkészítve, útját úgy kell megtisztítania
maga előtt, hogy a valóságban egy nagy csomó étersalakot éget fel, ami szükségképpen
kínteljes folyamat. Hogyha önmaga ébred fel vagy véletlenül ébresztik fel, rendszerint
a gerinc belsejében igyekszik felfelé rohanni, ahelyett, hogy azt a csavaros
utat követné, amelybe az okkultista megtanulta belévezetni. Ha lehetséges, az
akaratot kell működésbe hozni és a felfelé való rohanásnak útját állni. Ha azonban
ez lehetetlennek bizonyul, ami a legvalószínűbb, nem kell megijedni. Valószínűleg
a fejen keresztül ki fog rohanni és a környező légkörbe kiszökkenni és egy kis
gyengeségen kívül feltehetőleg nem fog más bajt okozni. Nem kell mástól félni,
mint az öntudat ideiglenes elvesztésétől. A legnagyobb veszély nem a felfelé,
hanem a lefelé és befelé fordulásával járnak együtt.
Az okkult fejlődéssel
kapcsolatban alapműködése az, hogy az étertestekben működő csakrákon keresztül
küldve élteti ezeket a csakrákat és mint a fizikai és asztrál testek közötti
összekötő kapukat teszi őket hasznavehetőkké. A „Csend hangja” azt mondja, hogy
amikor a Kundalini eléri a szemöldök központot és teljesen élteti azt, ez azt
az erőt nyújtja, hogy meghalljuk a Mester hangját ami ebben az esetben azt jelenti,
hogy az Egó vagy a Felső Én hangját. Ennek az oka az, hogy amikor a nyálkatest
működni kezd, tökéletes összeköttetést alkot az asztráltesttel úgy, hogy rajta
keresztül fel lehet fogni minden belülről [felülről] jövő üzenetet.
Ezenkívül megfelelő
sorrendben fel kell ébreszteni az összes magasabb csakrát is és valamennyit
válaszolóképessé kell tenni a különböző alsíkokról eredő mindenféle asztrál
befolyással szemben. A jelen testesülés alatt a legtöbb ember ezt nem tudja
elérni, ha ez az első eset, melyben ezekkel a dolgokkal komolyan foglalkoznak.
Egyes indusok meg tudják ezt tenni, mert testeik örökségeképpen sokkal alkalmasabbak
voltak mint a legtöbb másé; az emberek többsége számára teljesen egy későbbi
életciklus munkájához tartozik.
A Kundalini
legyőzését minden egyes újratestesülésünkben meg kell ismerni, minthogy a testek
minden esetben újak, ha azonban egyszer már elértük, úgy ezek az ismétlések
már sokkal könnyebbek lesznek. Működése a különböző embertípusok szerint eltérő.
Egyesek inkább látják a Magasabb Ént, mint hallják a hangját. Még a Felső Énnel
való ezen kapcsolatnak is sok fokozata van; a személyiség számára az Egó befolyását
jelenti; ellenben az Egó számára az már a Monád befolyása; a Monád számára viszont
már azt jelenti, hogy a Logosz tudatos kifejezésévé válik.
Úgy látszik,
hogy a kor nem játszik semmi szerepet a Kundalini felkeltésénél, a fizikai egészségre
ellenben szükség van, tekintettel a vele járó feszültségre.
Egy ősrégi szimbólum
volt a thyrsus – egy fenyőtoboz végű bot. Indiában megtaláljuk ugyanezt a szimbólumot,
azonban a bot helyett egy bambuszpálcát hét csomóval. A misztériumok néhány
változatában egy vasrudat használtak, mely amint mondták, tüzet tartalmazott.
A rúd vagy hét csomójú pálca a gerincoszlopot jelképezi annak hét csakrájával.
A rejtett tűz természetesen a Kundalini. A thyrsus nemcsak egy szimbólumot jelez,
hanem egy gyakorlatban is használt tárgy volt. Egy nagyon erősen magnetizált
eszköz volt, amit a beavatottak arra használtak, hogy amikor teljes tudatossággal
ebbe a magasabb életbe emelkedtek az asztráltestet a fizikaitól szabaddá tegyék.
A pap, aki magnetizálta, a jelölt gerincére fektette és ezután valamit átadott
neki a saját magnetizmusából, hogy segítségére legyen neki ebben a nehéz életben
és az előtte álló erőfeszítésekben.
VII. fejezet
A gondolatformák
Az úgynevezett
gondolatformák keletkezésével főképpen a mentál- és az asztráltestek kapcsolatosak.
A gondolatforma elnevezése nem egészen találó, mert a létrehozott formák mentálanyagból
állhatnak vagy ahogy az esetek többségében van, úgy mentál, mint asztrálanyagból.
Bár ebben a
könyvben elsősorban az asztráltesttel foglalkozunk és nem a mentáltesttel a
gondolatformák, amint már mondottuk, az esetek többségében mégiscsak mentál-
és asztrálanyagból állók. Ennélfogva a tárgy megértése miatt szükséges, hogy
nagyon behatóan foglalkozzunk a tárgy mentál és asztrál oldalával.
A tisztán intellektuális
és személytelen gondolat, amilyen pl. ha valaki számtannal vagy mértannal foglalkozik
– tisztán mentálanyagra van korlátozva. Ha viszont a gondolattal valami önző
vagy személyes vágy van kapcsolatban, a mentálanyagon kívül asztrálanyagot is
vonz maga körül. Továbbá hogyha a gondolat spirituális természetű és hogyha
azt szeretet és törekvés vagy mély önzetlen érzés hatja át, akkor valami még
a buddhikus sík ragyogásából és dicsőségéből is adódik hozzá.
Minden határozott
gondolat kétféle hatást hoz létre: először egy sugárzó rezgést, másodszor egy
lebegő formát.
A mentáltestben
keletkezett és abból kisugárzó rezgést színek játéka kíséri, melyet úgy írnak
le, mint ami hasonlít a vízesés permetezéséhez amikor a napfény süt rá. Azonban
az élő gyönyör és szín n. fokára emelve.
Ez a sugárzó
mozgás, rezgés minden mentáltestből, melybe beleütközhet, a saját rezgésgyorsaságát
[frekvenciáját] igyekszik kiváltani, azaz, ugyanazon gondolattípusokat létrehozni,
melyből a rezgés ered. Meg kell jegyeznünk, hogy a sugárzó rezgés nem a gondolat
tárgyát hordozza, hanem annak jellegét. Így, egy a Shri Krishna iránti odaadásban
elmerülten ülő hinduból kisugárzó gondolat-érzelem rezgéshullámok arra törekednek,
hogy mindenkire akire hatnak, odaadó érzést váltsanak ki, nem szükségképpen
Shri Krishna iránt, hanem egy keresztény esetében Krisztus, egy buddhista esetében
az Úr Buddha iránt és így tovább.
A rezgés ereje,
hogy ilyen hatásokat hozzon létre, főképpen a gondolat-érzés tisztaságától és
határozottságától függ, ezenfelül - ami természetes - a beléje helyezett erő
mennyiségétől.
A sugárzó rezgések
hatékonysága abban az arányban fogy, ahogyan eltávolodnak forrásuktól, habár
valószínű, hogy a változás a távolság köbével változik, ahelyett, hogy ahogyan
a vonzerőnél és más fizikai erőknél van, a távolság négyzetével volna arányos
és ez a hozzájött (negyedik) dimenzió miatt van.
Az a távolság,
amelyre egy gondolathullám hatékonyan ki tud sugárzódni, azoktól az ellenállásoktól
függ amelyekkel találkozik. Az asztrálanyag alacsonyabb típusainak hullámait
rendszerint egyhamar elterelik vagy elnyomják az ugyanazon sík számtalan rezgései
éppen úgy, mint a gyenge hangot elnyomja a város moraja.
A másik hatás
– egy lebegő forma – úgy jön létre, hogy a mentáltest önmaga egy rezgő részét
kiveti magából, mely a gondolat természete szerint alakult, mely megfelelő finomságú
anyagot vonz maga köré a mentálsík környező elemi eszenciájából. Ez egy egyszerű
és tiszta gondolatforma, mely csak mentálanyagból áll.
Ha finom anyagfajtából
alakult ki, úgy nagy lesz az ereje és energiája és ha egy erős és kitartó akarat
irányítja, a leghatalmasabb eszközzé lehet.
Ha valaki energiáját
a vágy külső tárgyai felé irányítja, vagy pedig ha szenvedélyes vagy érzelmi
tevékenységgel van elfoglalva, hasonló folyamat játszódik le az asztráltestben:
annak egy része kivetítődik és az asztrálsíkról elemi eszenciát gyűjt maga köré.
Ilyen gondolat-vágy formákat a Káma-Manasz okoz, az állati természet uralma
alatt lévő értelem, a Káma által uralt Manasz.
Az ilyen gondolat-vágy
forma testét az elemi eszencia alkotja és meglelkesítő lényét az a vágy vagy
szenvedély mely kivetítette. Úgy a gondolat-vágy formákat, mint a tisztán mentális
gondolatformákat mesterséges elemi lényeknek nevezik. A közönséges gondolatformák
legnagyobb része az elsőhöz tartozik és a közönséges férfiak és nők kevés gondolatformáját
nem színezi a vágy, szenvedély vagy érzelem.
Úgy a mentális
mint az asztrális elemi eszencia, amelyek saját fél intelligens élettel rendelkeznek,
nagyon készségesen válaszolnak az emberi gondolat és vágy befolyásolására; következésképp
minden impulzus, akár az ember mentáltestéből akár az asztráltestéből származzék,
azonnal elemi eszenciából álló ideiglenes burokba öltözik. Ezek a mesterséges
elemlények ilyenképpen erre az időre élőlényekké válnak, erősen tevékenyek,
s melyeket az a gondolat lelkesít meg, mely megteremtette őket. A gyakorlatban
a pszichikus vagy tisztánlátó a valóságban gyakran tartja őket igazi élőlényeknek.
Így, amikor
az ember egy konkrét dologról gondolkozik – egy könyvről, házról, tájról – a
tárgy egy kicsike képét alkotja meg mentálteste anyagában. Ezen kép a test felső
részében lebeg, rendszerint az emberrel szemben, a szemek síkjában. Addig marad
itt, amíg az ember elmélkedik róla és rendszerint még egy kis ideig azután is
és élete hossza a gondolat tisztaságától és erősségétől függ. A forma teljesen
tárgyi, és mentál-látással bíró más egyének láthatják is. Ha valaki egy másvalakiről
gondolkodik, úgy a leírt módon egy parányi kis képet alakít ki róla.
A gondolatformát
egy leydeni palackhoz szokták hasonlítani (statikus villamossággal töltött edény)
amikor is az edény az elemi eszenciának felel meg, a villamos töltés pedig a
gondolat-érzésnek. Amiként a leydeni palack, ha más tárggyal érintjük, a gyűjtött
villamosságát e tárgyba meríti, akként a mesterséges elemi lény is ha egy mentál-
vagy egy asztráltestbe ütközik, a felhalmozott mentál- és asztrálenergiát ebbe
a testbe üríti ki.
Minden gondolat-vágy
forma keletkezésnél szerepet játszó alapelvek a következők:
- A szín, melyet
a gondolat vagy érzés minősége határoz meg.
- A forma,
mely a gondolat vagy érzés természete határoz meg.
- A körvonalak
tisztasága, melyet a gondolat vagy érzés határozottsága határoz meg.
Egy gondolatforma
élettartama függ:
- annak kezdő
erősségétől,
- annak táplálásától,
amit a gondolat ismétlése nyújt, akár a létrehozó, akár mások részéről.
Létét ezzel
az ismétléssel nyújtani lehet; az olyan gondolat ugyanis, amely felett töprengenek,
nagy formaszilárdságot ér el. A hasonló jellegű gondolatformák vonzódnak egymáshoz
és egyik erősíti a másikat, ami egy formát nagy energiájúvá és erősségűvé tesz.
Továbbá az ilyen gondolatforma úgy látszik ösztönszerű vággyal bír, hogy megnyújtsa
életét és visszahat megteremtőjére, arra törekedvén, hogy kiváltsa belőle azon
érzés megújítását, mely őt magát megteremtette. Hasonlóképpen, bár nem olyan
tökéletes módon fog hatni mindenkire akivel érintkezésbe jöhet.
Azok a színek,
melyekben a gondolatformák kifejezik magukat, azonosak azokkal a színekkel,
melyeket az aurában találunk.
A színek ragyogása
és mélysége rendszerint mértéke az érzés erejének és tevékenységének.
Jelen célunkra
a gondolatformákat három csoportra oszthatjuk:
- Azokra, melyek
egyedül megteremtőjükkel kapcsolatosak,
- azokra, melyek
más személyekkel kapcsolatosak,
- azokra, melyek
nem határozottan személyes jellegűek.
Ha az ember
önmagáról gondolkodik vagy valamely személyes kérdés képezi az alapot, amint
ez a gondolatok hatalmas többségénél van, úgy a gondolatforma megteremtője közvetlen
közelében fog lebegni. Azon idő alatt, amikor passzív állapotban van – vagyis
amikor gondolatai és érzései különösképpen nincsenek elfoglalva – a saját gondolatformája
vissza fog térni hozzá és magára szabadítja azt. Sőt, minden ember mint egy
mágnes szerepel és magához vonzza a mások, sajátjához hasonló gondolatformáit
és ilyenképpen kívülről vonz magához energia megerősítéseket. Azok, akik érzékenyek,
ily esetekben azt gondolják, hogy az „ördög” kísértette meg őket, holott a saját
gondolatformái azok, melyek ebben az esetben megkísértik őket. Az ugyanazon
tárgyon való hosszas gondolkodás óriási erejű gondolatformát hozhat létre. Az
ilyen forma évekig lehet élő és az egész idő alatt egy valóban elő lény megjelenésével
és erejével bírhat. Sok ember a szó igazi értelmében egész élete alatta a saját
teremtményeiből álló kalitkában mozog, a megszokott gondolatai által teremtett
formáktól körülvéve. Ennek egyik fontos hatása az, hogy minden ember a világra
ezen saját gondolatformáin keresztül néz és ekképp mindent általuk megszínezve
lát.
Így az ember
saját gondolatformái visszahatnak reá és igyekszenek újra létrejönni, határozott
gondolat és érzés szokásokat alakítva ki, melyek segítséget nyújthatnak, hogyha
magasztos jellegűek, gyakran azonban gátolják és akadályozzák a növekedést,
elhomályosítják a mentális látást és megkönnyítik az előítélet, makacs magatartás
és kedélyállapot kialakulását, ami határozottan bűnné fejlődhetik ki.
Amint a Mester
írta: „Az ember az ő térbeli útját folytonosan benépesíti képzelete, vágyai,
szenvedélyei és ösztönei szülötteivel, saját zsúfolt világával.” Ezek a gondolatformák
ott maradnak az aurájában, számuk folyton nő és folyton erősbödik, míg bizonyos
fajtájuk annyira uralja a mentális és érzelmi életét, hogy az ember inkább válaszol
az ő ösztönükre, minthogy újból határozzon; így alakulnak ki a szokások, mint
az ő felhalmozott erejének külső kifejezése és így épül ki a jellem is.
Továbbá, mivel
minden ember egy gondolatformákból való nyomot hagy maga után, következik, hogy
amikor végigmegyünk az utcán, más emberek gondolatainak tengerében járunk. Ha
az ember egy ideig üresen hagyja értelmét, más emberek ezen gondolatai áthatolnak
rajta. Ha valamelyik történetesen vonzást gyakorol rá, úgy értelme megragadja,
sajátjává lesz, s a saját erejének hozzáadásával megerősítve kivetíti magából,
hogy ismét másra hasson. Ilyenformán az ember nem felelős azokért a gondolatokért,
melyek agyába hatolnak, azonban felelős ha azokat felveszi magába, azokkal foglalkozik,
majd megerősítve újból kiküldi.
A gondolatformák
egy példája azok a nehéz kék színű alaktalan felhők, melyeket sűrű füstkoszorúhoz
hasonlóan gyakran láthatunk hömpölyögni egy templomi gyülekezet felett. A templomokban,
ahol a spiritualitás alacsony színvonalú, az emberek értelme alakok sorozatait
teremtheti meg, melyek megmutatják, hogy hogyan foglalkoznak üzletükkel, spekulációikkal,
ugyanakkor a nők értelme divatcikkek, ékszerek stb. képét alakíthatja ki.
A hipnotizmus
egy másik gondolatforma példával szolgál. A hipnotizőr kialakíthat egy gondolatformát
és azt egy tiszta papírra vetítheti ki, ahol az általa hipnotizált egyén számára
láthatóvá válik, vagy oly tárgyiassá teheti az alakot, hogy a hipnotizált úgy
láthatja és úgy érezheti, mintha az egy igazi fizikai tárgy volna. A hipnotizmus
irodalma tele van ilyen példákkal.
Ha a gondolatforma
egy másik személyre irányul, úgy az eljut ahhoz a személyhez. Kétféle eredmény
egyike jöhet létre:
1. Ha az illető
aurájában van olyan anyag, amely a gondolatforma rezgéseire válaszolni tud,
akkor a gondolatforma az illető közelében fog maradni, esetleg az aurájában
és amint erre alkalom nyílik, önmagától felszabadul, ekképpen megerősíteni
igyekezvén az illetőben ezt a rezgésszámot. Ha az a személy akire a gondolatforma
irányul, történetesen el van foglalva, vagy már le van kötve valami határozott
gondolatsorral, akkor a gondolatforma, miután nem képes az illető mentáltestébe
hatolni, mely már egy bizonyos meghatározott rezgésszámmal rezeg, addig tartózkodik
az illető közelében, amíg annak mentálteste eléggé meg nem nyugszik, hogy
lehetővé válik az abba való behatolást.
Amikor ezt teszi
nagy értelmet és alkalmazkodást látszik elárulni, bár igazában egy olyan erő,
amely a legcsekélyebb ellenállás irányába hat - amely az egész idő alatt rendületlenül
egyenesen egyazon irányba nyomul előre és felhasznál minden csatornát amit csak
útjában találhat. Az ilyen elemi lényeket ugyanazon gondolat ismétlésével természetesen
meg lehet erősíteni vagy élettartamukat meghosszabbítani.
2. Másrészt, hogyha az illető aurájában nincsen válaszolásra képes anyag,
akkor a gondolatforma egyáltalán nem képes rá hatni. Ezért visszapattan róla
éspedig olyan erővel, amely arányos azzal az energiával amellyel beleütközött
és visszatérve megteremtőjéhez arra gyakorol hatást.
Így például
az ivás vágyának gondolatát nem volna képes beléptetni egy valóban józan emberbe.
Beleütköznék ugyan az asztráltestébe, azonban nem tudván áthatni, visszatér
küldőjéhez.
Az a régi mondás,
hogy „Az átkok (ehhez lehet számítani az áldásokat is) hazajárnak pihenni.”
ezt az igazságot foglalja magában és magyarázza azokat az eseteket, amikor,
ahogyan azt sokan tudják, a jó és a magasan fejlett emberre irányított ilyen
rossz gondolatok őt egyáltalán nem támadják meg, ellenben néha rettenetes és
pusztító hatást fejtve ki visszahatnak teremtőjükre. Innen ered az a nyilvánvaló
következtetés is, hogy a tiszta értelem és szív a legjobb védelem a gondolatok
és érzések ellenséges támadásával szemben.
Másrészt a szeretet
és a védelmezés vágyának gondolatformája melyet erősen egy szeretett lényre
irányítunk, úgy hat, mint egy oltalmazó védőeszköz: minden alkalmat meg fog
keresni, hogy szolgáljon és védelmezzen, erősíteni fogja az aurára ható barátságos
erőket és gyengíteni az ellenségeseket. Tárgyát megvédelmezheti a tisztátlanság,
ingerlékenység, félelem stb. ellen.
Így hozzák létre
és tartják fenn a barátságos gondolatok, a komoly jó kívánságok azt, amit a
gyakorlatban „őrzőangyalnak” neveznek, amely mindig ott van az illető oldala
mellett, bárhol tartózkodjék is. Sok anya gondolata és imája nyújtott már például
segítséget és védelmet gyermekének. Ezeket gyakran láthatják a tisztánlátók,
sőt ritkán anyagiasulhatnak és fizikailag is láthatókká válnak.
Nyilvánvaló
ilyenképpen, hogy az egyik személy által a másikhoz küldött szeretetgondolattal
együtt jár az, hogy a küldőtől a felvevőre egy bizonyos mennyiségű erő és anyag
vivődik át.
Hogyha a gondolat
eléggé erős, akkor a távolság egyáltalán nem játszik szerepet, ellenben egy
gyenge és terjengős gondolat csak korlátolt területen hatóképes.
Első csoportunk
egyik változatát képezik azok az esetek, amikor az ember mint egy távoli helyen
lévőre gondol erősen önmagára. Az ilyenképpen létrehozott formában nagymennyiségű
mentálanyag van, a gondolkodó képét ölti magára és eleinte kicsi és összenyomott.
Majd tekintélyes mennyiségű asztrálanyagot vonz maga köré és rendszerint életnagyságúra
terjeszkedik ki mielőtt megjelenik rendeltetése helyén. A tisztánlátók gyakran
látnak ilyen formákat és elég gyakran az illető asztráltestének vagy magának
az embernek tartják.
Amikor ez megtörténik,
a gondolat vagy vágy elég erős kell hogy legyen, hogy a következő három dolog
közül az egyiket megtehesse:
- Mesmerikus
befolyás által a gondolkodó képét idézze fel annak az embernek az értelmében,
akinek ő megjelenni óhajt.
- Ugyanazon
erővel egy pillanatra az illető pszichikus képességeit úgy ösztönözze, hogy
az képes legyen látni az asztrál látogatót.
- Olyan ideiglenes
anyagiasítást hozzon létre, amely fizikailag látható lesz.
A halál alkalmával
történő látomások, melyek elég gyakoriak, legtöbbször a valóságban a haldokló
asztrálalakja; lehetnek azonban olyan gondolatformák is, melyeket a haldoklónak
az az óhaja hozott létre, hogy valamelyik barátja láthassa őt, mielőtt eltávoznék.
Néha a látogatót közvetlenül a halál pillanata után vették észre ahelyett, hogy
előtte látták volna meg, azonban különféle okokból a látomás ezen alakja sokkal
ritkább mint a másik.
A családi kísértet
lehet
- gondolatforma,
- szokatlan
élénk benyomás az asztrálvilágosságban vagy
- egy földhöz
kötött ős, aki valami különleges helyen kísért.
Ezzel kapcsolatban
még hozzátehetjük, hogy amikor az embernek erős érzése van, amilyen például
a bánat, rémület, gyűlölet, fájdalom, stb. olyan erős benyomás történik az asztrál
fényre, hogy azokra a személyekre, akik csak egy kis pszichikai képességgel
rendelkeznek, benyomást gyakorolhat. Az érzékenység ideiglenes gyenge megerősödése
arra képesítené az embert, hogy az egész jelenetet lássa; az az eredete a sok
kísérteties történetnek és az olyan helynek kellemetlen befolyásának, mint amilyenek
a Tyburn Tree és Mme. Tussaud Rémületek Szobája.
Az olyan helyeken
történő látomások, ahol bűntettet követtek el, rendszerint a bűnös által kivetített
gondolatformák, aki akár él, akár nem, - leginkább azonban akkor amikor már
halott – ismételten átgondolja tettének körülményeit. Minthogy ezek a gondolatok
természetüknél fogva különösen élénken élnek a bűn elkövetésének évfordulóján,
megtörténhet, hogy a gondolatforma elég erős arra, hogy anyagiasuljon úgy, hogy
a fizikai látás számára láthatóvá válik, ami megmagyarázza azt a sok esetet
amikor a látomás időszakos.
Hasonlóképpen
egy drágakő, amely sok bűnnek volt okozója, a bűnökre sugalló érzések benyomásait
sértetlen tisztasággal sok ezer éven keresztül megtarthatja és állandóan kisugározhatja
azokat.
A jelenségi
energia és koncentráció gondolata, akár áldás az, akár átok, egy elemi lényt
kelt életre, amely gyakorlatilag egy óraműhöz hasonló függelékkel ellátott élő
tárházelem. Úgy lehet megállítani, hogy szabályosan naponta bizonyos órában
vagy bizonyos évfordulón szabadul fel vagy pedig életre keltése csak bizonyos
alkalmakra korlátozott lehet.
Az elemlény
ezen osztályáról sok esetet jegyeztek fel különösen Skóciában, annak a felföldjein,
ahol egy család valamely tagjának halála előtt előre való figyelmeztetések történtek.
Ezekben az esetekben rendszerint egy ős erő teljes gondolatformája az, amely
a figyelmeztetést adja, annak szándékának megfelelően, amelyre hivatva van.
Az eléggé erős
kívánság – erős szeretet vagy elkeseredett gyűlölet összpontosított erőfeszítése
– egyszer s mindenkorra egy ilyen lényt teremt, egy olyan lényt, amely azután
egyáltalán nincs összeköttetésben teremtőjével és amely kijelölt feladatát megteremtőjének
későbbi szándékait és vágyát egyáltalán figyelembe nem véve végzi el. Puszta
ismételt megbánás nem képes visszahívni vagy meggátolni működését, mint ahogy
egy kilőtt puskagolyót sem képes megállítani a megbánás.
Erejét semlegesíteni
csakis azzal lehet, hogy ellentétes törekvésű gondolatokat küldünk utána.
Alkalmilag egy
ebbe az osztályba tartozó ilyen elemi lény, nem lévén képes erejét sem tárgyára
sem pedig teremtőjére kiárasztani, egy vándorló démonfélévé lehet és bármely
olyan személy magához vonzhatja, aki hasonló érzéseket ápol. Ha eléggé erőteljes
egy pusztuló burkot ragadhat meg és abban lakhat, melyben eszközeivel sokkal
jobban működhetik. Ebben az alakjában megnyilvánulhat egy médium által és jól
ismert barát képében befolyásra tehet szert olyanok felett, akikre másképp csak
kevés befolyással volna.
Akár tudatosan,
akár öntudatlanul megteremtett ilyen elemi lények, melyek ilyen vándordémonokká
lettek, elkerülhetetlenül életük meghosszabbítását keresik akár úgy, hogy vámpír
módra emberi lények életerejéből táplálkoznak, akár úgy, hogy befolyásolják
őket, hogy áldozatot hozzanak neki. Az egyszerű félvad törzsek között gyakran
sikerült magukat, mint a falu vagy a család istenét elismertetni. A kevésbé
kifogásolható típusok megelégszenek rizzsel vagy főtt táplálékkal; a legalacsonyabb
és legutálatosabb osztály véráldozatokat követel. Manapság Indiában mindkét
változat megvan és még nagyobb számban Afrikában.
Azáltal, hogy
híveikből főleg életerőt vonnak ki, valamint azon táplálék révén, melyet az
áldozatokból nyernek, létüket évekre, sőt évszázadokra meghosszabbíthatják.
Alkalmilag szelíd alakban nyilvánulhatnak meg, hogy emeljék követőik hitét és
buzgalmát és ha megtagadják a nekik szóló áldozatokat, úgy elkerülhetetlenül
valamilyen módon kellemetlenné teszik magukat.
Atlantisz fekete
mágusai – „a fekete arc urai” – a mesterséges elemi lények ezen fajtájában úgy
látszik különösen szakemberek voltak, mert azok néhányan, ahogyan mondják, még
a mai napig is képesek voltak megőrizni létezésüket. Kali, a rettenetes indiai
istenség, úgy látszik egy ezen típusbeli maradvány.
A gondolatformák
legnagyobb része egyszerűen emberek vagy más anyagi tárgyak másolatai vagy képei.
Először a mentáltesten belül alakulnak ki, majd kilépnek onnan és az ember előtt
függve maradnak. Ez áll mindenre amiről gondolkodhat az ember: személyekre,
házakra, tájképekre vagy valami másra.
Egy festő például
mentáltestének anyagából leendő festménye eszméjét alakítja ki, azt maga elé
vetíti a térbe, ott tartja „értelmi szemei” előtt és lemásolja. Ez a gondolat
és érzésforma kitartó és úgy lehet tekinteni, mint a festmény láthatatlan mását,
amely a saját rezgéseit kisugározza és mindenkire hat, aki befolyása alá kerül.
Hasonlóképpen
alakítja ki a regényíró a mentálanyagban jellemeinek képeit, majd akaratával
ezeket a kis bábukat az egyik helyzetből vagy csoportozatból a másikba mozgatja
úgy, hogy történetének cselekménye szó szerint előtte folyik le.
Az ilyen esetben
érdekes hatás jön létre. Valamely játékos kedvű természeti szellem meglelkesítheti
ezeket a képeket és úgy intézheti, hogy azok egészen mást csinálnak, mint amit
az író velük cselekedni szándékozott. Még gyakrabban egy elhalt író veheti észre
a képeket és mivel az írás mestersége még mindig érdekli, a jellemeket átalakíthatja
és cselekedeteiket befolyásolhatja a saját eszméinek megfelelően. Így azután
az igazi író gyakran úgy találja, hogy cselekményei az eredeti tervtől eltérően
teljesen másként alakulnak.
Egy könyv olvasása
közben lehetséges, hogy egy igazi tanítvány teljes figyelem összpontosítás mellett
érintkezésbe jöhet azzal az eredeti gondolatformával, amely az író felfogását
mutatja akkor, amikor írt. A gondolatformán keresztül még magát az írót is el
lehet érni és ilyenformán további felvilágosításokat lehet szerezni vagy magyarázatokat
nyerni meg nem értett szempontokra vonatkozóan.
A mentál- és
asztrálvilágban jól ismert történeteknek sok ábrázolója létezik, minden nemzetnek
rendszerint meglévén a maga külön képviselője a saját külön nemzeti ruházatba
öltöztetett jellegzetességeikkel. Így léteznek itt olyan emberek kiváló és élethű
gondolatformái mint Sherlock Holmes, Kettle kapitány, Robinson Crusoe, Shakespeare
stb.
A valóságban
az asztrálsíkon nagyszámú aránylag állandó jellegű olyan gondolatforma van,
amelyek gyakran nemzedékek felhalmozott munkásságának eredményei. Ezek közül
sok idézett vallásos történetekre vonatkozik és hogy az érzékeny ember meglátja
őket, annak a sok teljesen hamisítatlan leírásnak amit a gyakorlatban jósok
és jósnők adnak. Minden nagy történelmi eredménynek, ill. eseménynek, melyre
sok ember állandóan gondol és melyet élénken elképzel, mintegy határozott gondolatformája
létezik a mentálsíkon és ha valami erős érzés is kapcsolatos vele, úgy az asztrálanyagban
is anyagiasul és következésképp a tisztánlátó láthatja is.
A fentiek ugyanúgy
állnak természetesen a képzelt jelenetekre, helyzetekre és drámákra.
A maguk tömegében
szemlélve könnyű megérteni azt a rettenetes hatást, amit ezek a gondolatformák
vagy mesterséges elemi lények a nemzeti és faji érzésre gyakorolnak és ekképp
az értelem irányítására és előítéleteire, mert a hasonló gondolatformák tömörülni
és egy egyesült lény-félét alkotni igyekeznek. Mi mindent ezen a légkörön keresztül
látunk, minden gondolat többé vagy kevésbé megtörik rajta és asztráltesteink
vele összhangban rezegnek. Mivel a legtöbb ember inkább felfogó mint kezdeményező
természetű, majdnem gépiesen, mint ezeknek a gondolatformáknak visszaidézői
cselekszenek melyek reájuk hatnak és ilyen módon a nemzeti légkör állandóan
még jobban megerősödik. Ez a tény a nyilvánvaló magyarázata a tömegtudatosság
jelenségének. (lásd a XXV. fejezetet)
Ezen tömörült
gondolatformák befolyása még tovább is terjed. A romboló hatású gondolatformák
mint szétválasztó eszközök hatnak és gyakorta siettetik a fizikai síkbeli pusztulást,
amennyiben „szerencsétlenségeket”, természeti megrázkódtatásokat, viharokat,
földrengéseket, özönvizeket vagy bűntetteket, betegségeket, társadalmi felfordulásokat
és háborúkat okoznak.
Az is lehetséges,
hogy egy halott vagy valamilyen nem emberi lény, mint amilyenek például a természeti
szellemek, belépjen és éltesse ezeket a gondolatképeket. A gyakorlott látó meg
kell, hogy tanulja a gondolatformának az élőlénytől való különböztetését még
ha éltetett is az az asztrálvilág szembeszökő tényeinek azoktól az ideiglenes
formáktól való megkülönböztetését, melyekben alakítva vannak.
A gondolat-érzés
formák harmadik csoportját képezik azok, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban
valamely természeti tárggyal és amelyek ennélfogva teljesen a saját formáikban
fejeződnek ki és a bennük lakozó tulajdonságokat abban az anyagban fejezik ki,
melyet maguk köré vonzanak. Ebben a csoportban ennélfogva a mentál- és asztrálsíkok
természetes formáinak felvillanásait láthatjuk. Az ezen osztályba tartozó gondolatok
majdnem állandóan az asztrálsíkon nyilvánulnak, mivel a legnagyobb részük éppúgy
érzések mint gondolatok kifejezői.
Az ilyen formák
elkülönülve lebegnek a légkörben és egész idő alatt olyan rezgéseket sugároznak
ki, melyek a teremtőjük által kiválasztott eredeti rezgésekhez hasonlóak. Ha
egyetlen más asztráltesttel sem jön érintkezésbe, a kisugárzás fokozatosan kimeríti
energiakészletét, majd a forma darabokra esik szét; ha azonban valamelyik közelében
levő mentáltestben sikerül rokonszenves rezgéseket kiváltani, vonzás jön létre
és a gondolatformát ez a mentáltest rendszerint felveszi magába.
A fentiekből
látjuk, hogy a gondolatforma befolyása kevésbé messze ható, mint a gondolatrezgésé,
ellenben sokkal nagyobb pontossággal működik. A gondolatrezgés hasonló rendű
gondolatokat vált ki, mint amely létrehozta őket. A gondolatforma ugyanazt a
gondolatot hozza újból létre. A rezgések ezekre hatnak és bennük az eredetivel
egyazon színvonalú gondolatokat mozgathatnak meg, bár ezek egyike sem lehet
vele azonos. A gondolatforma csak nagyon kevesekre tud hatni, azonban ebben
a néhány esetben pontosan a kezdeményező eszmét fogja újból kiváltani.
A tanítványnak
ajánljuk Annie Besant és C. W. Leadbeater „Thought Forms” (Gondolatformák) című,
ezzel a tárggyal foglalkozó örökbecsű munkáját, melyben sokfajta gondolat és
érzés forma festett, színezett ábrázolását találhatjuk. Ez az egész fejezet
valóban nem más, mint az ebben a munkában közreadott alapelvek összesűrített
összefoglalása.
A határozatlan
gondolatok és érzések, mint határozatlan felhők mutatkoznak. A határozott gondolatok
vagy érzések tisztán határolt formákat teremtenek. Így egy külön egyénre irányuló
határozott vonzalom gondolat formája lövedékhez hasonlóvá alakul ki: egy elhajított
(projective) vonzalom gondolat némileg egy madárhoz lesz hasonlóvá, melynek
központi része sárga színű és két rózsaszínű szárnyszerű kiálló része van; az
általános szeretet rózsaszínű nappá lesz, melyből minden irányban sugarak áradnak
ki.
Az olyan gondolatok,
amelyekbe az önzés vagy kapzsiság szembeszökő, rendszerint horogszerű alakot
öltenek magukra és a horgok néha valóságban körülragadják a vágyott tárgyat.
Általános szabály
az, hogy az önző gondolatok energiája zárt körbe vonalon mozog és így elkerülhetetlenül
visszatér és kiterjed a saját síkján. Egy teljesen önzetlen gondolat vagy érzés
ellenben nyílt görbe vonalba rohan és ilyformán rendes értelembe véve, nem tér
vissza, hanem átfúrja magát a felette levő síkba, mert csak ebbe a magasabb
állapotban, annak megnövekedett kiterjedtségében tud teret találni a kiterjedésre.
Ezen keresztültörés révén az ilyen gondolat vagy érzés képletesen kifejezve
magukat, egy ajtót nyit fel, melynek kiterjedtsége egyenlő az átmérőjével és
így egy csatornát készít, melyen keresztül a magasabb síkok leáradni képesek
az alsóbbakba – gyakorta csodás eredménnyel, miként az ima esetében, úgy a gondolkozóra
mint másokra nézve.
Az ima meghallgatásában
való hit legmélyebb és legmagasabb rendű magyarázata abban rejlik. A magasabb
síkokon mérhetetlen erőáradat áll mindig készen és arra vár, hogy amint egy
csatorna nyílik, azon átömöljön. A tökéletes önzetlen odaadás gondolata egy
ilyen csatornát készít és az ilyen gondolat a legmagasabb és legfenségesebb
része magához a Logoszhoz száll fel. A Tőle jövő válasz az Isteni Élet alászállása,
amely a csatorna készítőjének nagymérvű megerősödésében és felemelkedésében
nyilvánul meg, továbbá a belőle mindenfelé kiáradó erőteljes és jótékony befolyásban
amely az Emberiség megsegítése céljából a magasabb síkokon létező tartományon
keresztül folyik. A spiritualitás erő tartományának ezen szaporulata a túlbuzgóság
munkáiban való katolikus felfogásban levő igazság. A Nirmanakayak ezzel a nagy
erőtartománnyal kiváltképpen kapcsolatban vannak.
Egy Mesteren
való meditálás kapcsolatot teremt Vele, amely a tisztánlátó előtt, mint egy
fényvezetékféle jelenik meg. A Mester mindig megérzi tudat alatt egy ilyen vezeték
belé ütközését és azon keresztül válaszként egy kitartó magnetikus áramot küld,
amelynek hatása sokkal a meditáció után is tart. Az ilyen meditációban a rendszeresség
nagyon fontos tényező.
A határozott,
kitartó odaadás gondolata egy erősen virágra emlékeztető alakot ölthet magára,
míg a spiritualitás törekvés egy kék kúpot fog létrehozni, melynek csúcsa felfelé
mutat.
Az odaadás ilyen
gondolatformái gyakran nagyon szépek és külső vonalaikban igen változatosak
lehetnek, jellegzetességük mégis az égszínkék lánghoz hasonló felfelé hajló
szirmok. Lehetséges, hogy az odaadás formáinak virágszerű jellegzetessége vezetett
ahhoz a szokáshoz, hogy a vallásos istentiszteleteknél virágot áldoznak, amelyben
a virágok jelzik az asztrál látás előtt látható formákat.
Az erős kíváncsiság
vagy tudásvágy sárga kígyó alakot ölt magára; a harag vagy bosszúság kitörése
vörös vagy narancssárga foltot; a kitartó harag egy éles, vörös tőr alakját
ölti fel, a rosszindulatú féltékenység mint egy barna kígyó jelenik meg.
Az olyan emberek
által létrehozott formák, akik értelmüket és érzéseiket jól uralják és akik
határozottan gyakorlottak a meditációban, tiszták, nagyon szép szabályosak,
gyakran öltenek magukra jól ismert mértani formákat, mint pl. háromszögek, két,
egymással keresztülfont háromszög, ötágú csillagok, hatszögek, keresztek és
így tovább; ez jelzi a kozmikus renddel vagy metafizikai fogalmakkal foglalkozó
gondolatokat. Több ember egyesített gondolatereje mindig sokkal nagyobb, mint
különálló gondolataik erejének összessége; eredményük révén sokkal jobban van
képviselve.
A zene szintén
hoz létre formákat, melyek technikailag talán nem gondolatformák – hacsak nem
úgy vesszük őket, amit meg is tehetünk, mint szerzőik gondolateredményeit, amit
a zenész ügyessége hangszerén keresztül kifejt.
Ezek a zenei
formák a zene típusa szerint változnak, továbbá a zenei eszköz szerint melyen
játsszák, valamint az előadó képessége és kiválósága szerint. Ugyanez a zenedarab,
pontosan lejátszva, mindig ugyanazt a formát fogja kialakítani, azonban ez a
forma, ha a darabot templomi orgonán játsszák vagy ha azt egy zenekar játssza,
rendkívüli módon nagyobb és egyben más szerkezetű lesz, mint hogyha azt egy
zongorán való eljátszás hozná létre. Ha ugyanazt a darabot hegedűn és egy fuvolán
játsszák el, úgy szintén szerkezeti különbség lesz a létrehozott eredmények
között. Nagy lesz a különbség a forma sugárzó szépségében is, hogyha azt egy
igazi művész hozza létre, a forma tökéletes kifejezése és kivitelezése folytán,
szemben az ügyetlen és gépiesen játszó muzsikus által létrehozott aránylag tompult
hatással.
A zene formái
mint összefüggő építmények hosszú ideig megmaradhatnak – legalább egy vagy két
óráig – és az egész idő alatt minden irányban kisugározzák jellegzetes rezgéseiket
éppen úgy, mint a gondolatformák.
A „Gondolatformák”
című munkában három színes zenei gondolatforma van, amelyeket Mendelson, Gounod
és Wagner zenéje alkotott.
A létrejött
formák nagyban változhatnak a különféle zeneszerzők szerint. Egy Wagner nyitány
nagyszerű egészet alkot, mintha lánghegyek volnának kősziklára építve. Egy Bach
fúga rendezett formát épít fel, amely merész mégis pontos, egyenetlen és mégis
arányos, párhuzamos arany és ezüst vagy vörös erecskékkel, melyekkel rajta átfutnak
és a vezető gondolat fokozatos megjelenését jelzik. Mendelson „Liebe ohne Worte”-jének
egyike egy olyan légies építményt hoz létre, amely hasonló a megfagyott ezüstben
létrejött filigrán munkájú kastélyhoz.
Ezek a zenei
előadók által létrehozott formák teljesen eltérnek azoktól a gondolatformáktól
melyeket maga a zeneszerző alkotott melyek gyakran sok éven, sőt évszázadokon
keresztül megmaradnak, ha annyira megértették és méltányolták őt, hogy eredeti
eszméjét megerősítették csodálóinak gondolatai. Hasonló épületeket hoz létre
egy költő eszméje költeményéről vagy egy író felfogása tárgyáról. Néha természeti
szellemekből álló tömegeket lehet látni, amint a zenei formákat csodálják és
az ezek által kiárasztott hullámokban fürdenek.
A gondolatformák
festett képeit tanulmányozva fontos szem előtt tartanunk, hogy a gondolatformák
négy kiterjedésűek. Ennélfogva gyakorlatilag lehetetlenség volna őket szavakkal
megfelelően leírni, ami közönséges háromdimenziós tapasztalásaink szerint és
még kevésbé lehet őket kétdimenziós papíron lerajzolni. A negyedik dimenzió
tanulmányozói meg fogják érteni, hogy a legtöbb amit tenni lehet az, hogy a
négydimenziós formákból egy metszetet ábrázolunk.
Figyelemreméltó
és nagyfontosságú az a tény, hogy sok magasabb típusú gondolatforma olyan alakot
ölt fel, mely nagyon is emlékeztet a növényi és állati formákra. Így legalábbis
feltehetjük, hogy a természeti erők oly irányban dolgoznak, melyek némileg hasonlók
a gondolat és érzés munkavonalához. Minthogy az egész Világegyetem a Logosz
által létrehozott hatalmas gondolatforma, nagyon is lehetséges, hogy annak kis
részei ugyancsak kisebb lények gondolatformáinak eredményei, melyek ugyanazzal
a teremtő munkával foglalkoznak. Ez a felfogás természetszerűleg eszünkbe idézi
azt a hindu hihet, hogy 330 millió Déva van.
Megjegyzésre
méltó az is, hogy noha egyes gondolatformák olyan összetettek és oly kitűnően
szerkesztettek, hogy létrehozataluk messze túlhaladja az ember erejét, mégis
erősen megközelíthetők gépies eszközökkel. A harmonográf néven ismert készülék
egy finom csúcsból áll, melyet útján néhány olyan inga vezet, melyek mindegyikének
megvan a saját független lengése és ezek mindegyike egyetlen összetett mozgássá
van összekapcsolva, mely átadódik a csúcsnak és melyet ez a csúcs egy alkalmas
felületre feljegyez.
Más, bár egyszerű
formák, a jól ismert Chlandi-féle homloklapon létrehozott homlokzatokra emlékeztetnek,
vagy amelyet egy Bidofon hoz létre (lásd Margaret Watts Hughes: Eidophon Voice
Figures) (Eidofon= hangalakzatok).
A hanglépcsők
és arpeggiok lasszószerű hurkokat és görbe vonalakat vetítenek ki; a zenekarral
kísért ének egy csomó, a dallam ezüst fonalára fűzött gyöngyöt hoz létre; egy
karénekben vagy páros énekben különféle színű összefonódó fonal és szövedék
jön létre. Egy körmenetbeli himnusz egy sorozat pontos derékszögű alakot eredményez,
egy lánc szemeihez vagy egy vonat kocsijaihoz hasonlókat. Egy anglikán egyházi
ének ragyogó töredékeket alkot, melyek teljesen eltérnek a gregorián hangszínezet
izzó egyformaságától, mely egy indiai pandit (tudóst) által énekelt szanszkrit
versek hatásához hasonlít.
A katonazene
egy hosszú ritmikusan rezgő formafolyamatot hoz létre és ezen hullámzások szabályos
ütemei a katonák asztráltestének hullámzását megerősíteni igyekszik, az állandó
és erőteljes rezgések egymást követő ütközése tölti be erre az időre az akaraterő
helyét, melyet fáradtság által el lehet bágyasztani.
A mennydörgés
egy lángoló színcsomót teremt egy robbanás egy robbanó bomba kinézését mutatja
vagy egy szabálytalan gömböt a belőle kivetítődő hegyes részekkel. A tenger
hullámai, amint a parton megtörnek változó színű párhuzamos hullámszerű vonalat
hoznak létre, melyek a viharban hegyláncokká lesznek. Egy erdő levelei közötti
szél az erdőt csillogó hálóval fedi be, amely gyengéd hullámszerű mozgással
hol emelkedik, hol süllyed.
A madarak éneke
görbe fényvonalakat és hurkokat mutat. Kezdve a campanero arany görbéjétől,
egy papagáj sivításának alaktalan és durván színezett tömegéig. Egy oroszlán
ordítása szintén látható a magasabb anyagban és lehetséges, hogy egyes vadak
ezt látni is képesek ami még növeli rémületüket. A doromboló macska sűrű rózsaszínű
felhőfátylakkal veszi magát körül, az ugató kutya jól határolt, élesen rajzolt
lövedékeket lövell ki magából, melyek egy puskagolyóhoz hasonlóak és amelyek
átfúrják az ember asztráltestét és komoly zavarokat okoznak abban. Egy véreb
csaholása labdához hasonló gömböket vet ki magából melyek lassúbb mozgásúak
és kevésbé sértők. Ezen lövedékek színe rendszerint vörös vagy barna és az állat
érzelme, valamint hangja szerint változók.
A tehén bőgése
tompa végű fatörzshöz hasonló idomtalan alakot hoz létre. A juh bégetése sokhegyű
és mégis alaktalan felhőt alkot, amely egy porfelhőhöz hasonlít. Egy galamb-pár
turbékolása fordított S betűhöz hasonló görbe vonalat alkot.
Áttérve az emberi
hangra, egy haragos felkiáltás skarlátszínű lándzsaként vetítődik ki; az ostoba
fecsegés áradata nehéz barnás szürke színű fémszerű vonalakból álló szövevényes
hálót alkot, amely majdnem tökéletes akadályt képez minden magasabbrendű vagy
szebb gondolattal és érzéssel szemben. A fecsegő ember asztrálteste meglepő
szemléltető tanítás a szükségtelen, haszontalan és kellemetlen beszéd értelmetlenségét
illetően.
Egy gyermek
kacagása rózsaszínű görbe vonalakban bugyborékol; egy üresfejű ember nevetése
egy szabálytalan tömegben végbemenő robbanó hatást vált ki, amely rendesen barna
vagy piszkos-zöld színű. A gúnyolódás egy tompa vörös színű alaktalan lövedéket
vetít ki, amely rendszerint barnán-zöld színűen és foltos és éles csúcsokkal
sörtézett.
Az öntudatos
ember nevetése forrongó iszaptó kinézetű és színű. Az ideges nevetés barna és
tompán sárga színű fonalakból álló hínárszerű fonadékot teremt és nagyon rossz
hatással van az asztráltestre. A vidám, kedves nevetés arany és zöld színű kerekded
formában hullámzik. A lágy és zeneszerű fütyülés olyan valamit hoz létre ami
egy kis flótához hasonló azonban élesebb és sokkal fémszerűbb. A dallamtalan
fütyülés kicsiny, piszkos színű áthatoló lövedékeket küld ki.
A sürgés-forgás
vagy nyugtalanság az aurában rémült rezgéseket okoz úgy, hogy semmiféle rezgés
vagy gondolat sem juthat az aurába vagy abból ki torzulás nélkül, sőt a kiküldött
jó gondolat ilyenképp szétroncsolódik és gyakorlatilag semlegessé válik. A gondolkozásbeli
pontosság lényeges, azonban ezt nem sietséggel vagy sürgés-forgással, hanem
tökéletes nyugalommal kell elérni.
A vasúti mozdony
éles sivítása még áthatolóbb és erőteljesebb lövedéket hoz létre, mint egy kutya
ugatása és olyan hatást gyakorol az asztráltestre, amely a fizikai testet ért
kardszúráshoz hasonlítható. Az asztrálseb néhány perc alatt begyógyul, ellenben
az asztráltestet ért rázkódtatás már egyáltalán nem tűnik el olyan könnyen.
Az ágyú tüzelése
komoly hatással van az asztrál áramokra és az asztráltestre. A puska vagy pisztolylövés
kis tűkből álló áramot lövell ki.
Az ismétlődő
zaj az asztrál- és mentáltestre éppen azzal a hatással van, mint az ütések a
fizikai testre. A fizikai testben az eredmény fájdalom, az asztráltetben ingerlékenységet
jelent, a mentáltestben fáradtság érzését és a tiszta gondolkodás lehetetlenségét
jelenti.
Eléggé világos,
hogy minden éles lármát vagy hirtelen hangot amennyire csak lehetséges, mindenkinek
kerülni ajánlatos, aki jó állapotban akarja tartani mentál- és asztráltestét.
Egy város szüntelen zaja és zúgása különösen rossz hatással van a gyermek plasztikus
asztrál- és mentáltestére.
A természet
összes hangja egyetlen hangba egyesül, amelyet a kínaiak a „Nagy Hang”-nak vagy
Kung-nak neveznek. Ennek szintén megvan a maga formája, amely minden forma összetétele,
mérhetetlen és változatos mint a tenger, s amely a szférák zenéjében a mi Földünk
hangját képviseli. Egyes írók azt mondják, hogy ez megfelel a mi skálánk F hangjának.
Természetesen
egy gondolatformát el is lehet pusztítani – ez néha meg is történik – például
amikor valakit halála után rosszindulatú gondolatforma üldöz, melyet valószínűleg
azok gyűlölete alkotott, akiket ő a fizikai világban megsértett. Habár az ilyen
gondolatforma úgy jelenhet meg mint egy élőlény – leírtak egy esetet, amikor
egy óriási torz gorillára emlékeztetett – mégis egyszerűen csak egy rossz szenvedély
[érzelem] ideiglenes teremtménye és egyáltalán nem egy fejlődő lény, úgyhogy
szétszórni annyi, mint széttörni egy leydeni palackot és semmi tekintetben sem
vétkes cselekedet.
A legtöbb ember
tudatában van annak, hogy azok a cselekedetek, amelyek másokat sértenek, határozottan
és nyilvánvalóan helytelenek, azonban kevesen vannak tudatában annak, hogy éppen
olyan helytelen dolog féltékenységet, továbbá gyűlöletet, becsvágyat stb. érezni,
még ha ezek az érzések nem is jutnak szavakban vagy cselekedetekben kifejezésre.
A halál utáni állapotok vizsgálata (XIII-XV. fejezet) elárulja, hogy az ilyen
érzések megsebzik azt, aki ápolja őket és a halál után heves szenvedést okoznak
neki.
A gondolatformák
tanulmányozása ilyenformán a komoly tanítvánnyal érezteti az ilyen teremtmények
rettenetes lehetőségeit, valamint a helyes használatukat, illetve felelősségét.
A gondolatok nemcsak dolgok, hanem rettenetesen hatalmas dolgok. Mindenki szüntelenül
éjjel és nappal teremti őket. Gyakran nem lehet fizikai segítséget nyújtani
azoknak, akik szükségben vannak, ellenben nem létezik olyan eset, amikor nem
lehet gondolattal segíteni, vagy amelyben egy határozott eredmény elmaradhat.
Senki ne habozzék ezt az erőt teljesen kihasználni, feltételezve mindig, hogy
önzetlen célra használják és a fejlődés Isteni Tervének elősegítésére.
VIII. fejezet
A fizikai élet
A II. fejezetben
általános körvonalakban szemléltettük az asztráltest szerkezetét és összetételét.
Most áttérünk - nagy részletekben – annak tanulmányozására, hogy a fizikai test
éber tudata alatt, hogyan létezik és hogyan használjuk.
Azok a tényezők,
amelyek a fizikai élet alatt az asztráltest természetét, tulajdonságait meghatározzák
nagyjából a következőképpen csoportosíthatók:
- a fizikai
élet,
- az érzés
élet,
- a mentális
élet.
1. A fizikai
élet
Már láttuk,
hogy a fizikai test minden részének megvan a maga megfelelő asztrál „mása”.
Amiként a szilárd, folyékony és gázszerű és éteri anyag, amelyekből a fizikai
áll, lehet finom vagy durva, goromba vagy lágy, következésképpen olyan lesz
a megfelelő asztrál burkolat is. A tisztátalan táplálékkal táplált fizikai test
megfelelően tisztátalan asztráltestet fog létrehozni, míg ellenben a tiszta
étellel és itallal táplált fizikai test elősegíti az asztráltest tisztaságát.
Az asztráltest
az érzés, szenvedély és indulat vehikuluma lévén, következésképpen egy durvább
típusú asztráltest főképpen a durva fajta érzés és indulat által lesz megközelíthető,
míg egy finomabb asztráltest sokkal készségesebben fog rezegni a sokkal finomabb
érzésekre és törekvésekre.
Lehetetlenség,
hogy a fizikai test eldurvításával egyidejűleg finomabb célokra rendezettebbé
tegyük az asztrál- és mentáltestet; az sem lehetséges, hogy tiszta fizikai testünk
legyen és mellette tisztátalan asztrál- és mentáltestünk. Ilyenformán mindhárom
test függ egymástól.
A megevett étel
nemcsak a fizikai testre, hanem a magasabb testekre is hatással van. A húsevés
végzetes minden okkult fejlődésre és azok, akik élnek vele, komoly és szükségtelen
nehézségeket gördítenek maguk elé, mert a húsétel erősítőleg hat az alacsonyabb
síkok minden nemkívánatos elemére és szenvedélyére.
Az ősrégi misztériumokban
az emberek a legnagyobb tisztaságban éltek és rendszerint vegetáriánusok voltak.
A raja-yogista különleges szenvedélyeket vállal magára, hogy fizikai testét
gondosan kidolgozott étkezési és alvási stb. rendszerrel megtisztítsa és csak
olyan ételeket vesz magához, melyek sattvikusak, azaz „ritmikusak”. Az egész
étkezési anyagokra vonatkozó rendszer arra irányul, hogy elősegítse a test előkészítését
a magasabb tudatosság használatára. A húsételek raja síkúak, azaz mivel a tevékenység
tulajdonsága alá tartoznak, ingerlők és az állati vágyak és cselekmények kifejezésére
szolgálnak. Teljesen alkalmatlanok az idegszervezet finomabb típusai számára.
Ennélfogva a yogi nem használhatja ezeket a gondolatokat magasabbrendű folyamatai
számára.
A rothadó táplálékot,
mint a hús, vadhús, vadpecsenye stb. valamint az alkohol, tama síkúak vagy nehezek
és ezért szintén kerülendők.
Az olyan táplálékok,
melyek növekedni törekszenek, mint a gabona és gyümölcsök, satvikusak, azaz
ritmikusak, minthogy a legnagyobb mértékben életerősek és alkalmasak arra, hogy
a testet érzékennyé és ugyanakkor erőssé tegyék.
Bizonyos más
anyagok szintén kártékonyan hatnak úgy a fizikai, mint az asztráltestre. Így
a dohány tisztátalan részecskékkel hatja át a fizikai testet és oly anyagias
kiáramlásokat okoz, hogy azokat gyakorta észlelni is lehet a szaglás érzékével.
Asztrális tekintetben a dohány nemcsak tisztátalanságot visz be a testbe, hanem
kiölni igyekszik a test érzékeny voltát, amint mondják megnyugtatja az idegeket.
Bár a mai modern élet körülményei között ez néha kevésbé káros lehet, semmint
nyugtalanoknak hagyni az idegeket, mégsem kívánatos egy okkultista számára,
akinek szüksége van arra, hogy minden rezgésre azonnal válaszolni tudjon és
ugyanakkor természetesen teljesen ellenőrzésük birtokában kell hogy legyen.
Hasonlóképpen
nem kétséges, hogy az alkohol úgy az asztrál mint a mentáltest szempontjából
mindig rossz.
A hússal és
alkohollal táplált test mindig hajlandó arra, hogy egészségileg veszteség érje
a felsőbb öntudatosság megnyílása révén és az ideges betegségek részben annak
köszönhetők, hogy az ember öntudatossága oly testeken át igyekszik kifejeződni,
melyek hústermékekkel vannak megfertőzve és alkohol által megmérgezve. Kiváltképpen
a nyálkatestet mérgezi meg nagyon könnyen még nagyon kis mennyiségben mennyiségű
alkohol is és ezáltal felsőbb fejlődése van meggátolva. A nyálkatest az alkohol
által való megmérgezése az, amely a delírium tremenssel kapcsolatos rendellenes
és képtelen látomásokhoz vezet.
Azonfelül, hogy
a hús, a dohány és az alkohol a fizikai és asztráltestet egyenesen eldurvítja,
még ott van az a komoly lehetőség, hogy nemkívánatos lényeket igyekeznek vonzani,
melyek a vér és az alkohol szagában találják élvezetüket. Ezek körülveszik az
embert, gondolataikat beléhelyezik, befolyásukat ráerőszakolják asztráltestére
úgy, hogy az illető auráját egy nemkívánatos lényekből álló burok veszi körül.
A Jobb Kéz Örvényének Jógájában a hús, valamint a bor élvezete főképpen ezen
okból van teljesen tiltva.
Ezek a lények
mesterséges elemi lények, amelyek az ember gondolatait és vágyait befolyásolják,
de amelyeket az ember gondolatai és vágyai teremtenek meg és ezenfelül olyan
emberek is akik erkölcsileg romlottak s kiknek ezek az elementálok asztráltestükbe
vannak bebörtönözve. Ezek az elemi lények olyan emberekhez vonzódnak, akiknek
az asztrálteste olyan anyagot tartalmaz, amilyen az ő természetükkel rokonszellemű,
viszont az elementálok természetszerűleg oly bűnöknek igyekeznek hódolni, amilyenekre
önmagukat sarkallták, amíg fizikai testben voltak. Az asztrál tisztánlátó az
utálatos elemi lények hordáit láthatja, amint körülrajzzák a hentesboltokat,
míg a sörházakban és borházakban főképpen az elementálok gyűlnek össze, ahol
a folyadékok kiáramlásaiban lakmároznak és néha az ivók saját testeibe is befurakszanak.
Majdnem minden
olyan szer, amilyen az ópium, kokain, a teában levő thein, a kávéban levő koffein
stb. pusztítólag hatnak a magasabb testekre. Természetesen alkalmilag bizonyos
betegségeknél majdnem szükségesek, azonban egy okkultista a lehető legkisebb
mértékben él velük.
Az, aki tudja,
hogy ezt hogyan tegye, el tudja távolítani az ópium rossz hatását (melyet nagy
szenvedések enyhítésére lehet használni) az asztrál- és mentáltestből, miután
elvégezte a maga munkáját a fizikai testben.
A mindenféle
piszok is sokkal jobban kifogásolható a magasabb világokban, mint a fizikaiban,
amely egy alacsony fajta természeti szellemet vonz. Ezért szükséges, hogy az
okkultista minden tekintetben ügyeljen a tisztaságra. Különös súlyt kell helyezni
a kezekre és a lábakra, mert ezeken a végtagokon könnyen megy a kiáramlás.
A fizikai zaj,
mint amilyen egy városban uralkodik, sérti az idegeket és így izgalmat és fáradtságot
okoz. A hatást fokozza a sok különféle gyorsasággal rezgő más asztráltest hatása
és ezek valamennyiét semmiségek izgatják és zavarják. Habár az ilyen izgatás
csak felületes és az értelemből tíz perc alatt el is távozhat, mégis oly hatást
hozhat létre az asztráltestben, amely 48 óráig is eltarthat. Ilyenképpen a modern
városban élők nehezen tudják elkerülni az ingerlékenységet, különösen azok,
akiknek teste sokkal nagyobb mértékben feszült és érzékeny mint a közönséges
embereké.
Általában azt
mondhatjuk, hogy minden ami elősegíti a fizikai test egészségét, egyúttal kedvezően
hat a magasabb testekre is.
Az utazás azon
sok tényezői közül, melyek az asztráltestre hatnak egyike az, amely az utazót
a minden egyes hellyel vagy vidékkel kapcsolatos éter és asztrál befolyásváltozásoknak
teszi ki. Az óceánoknak, a hegységeknek, az erdőségeknek, a vízeséseknek valamennyinek
megvan a saját különleges úgy asztrál és éter, mint látható élettípusa és ennélfogva
a saját befolyásfaja is. Ezen láthatatlan lények közül sokan életerőt árasztanak
ki és az éter, asztrál és mentáltestre minden esetben gyakorolt hatásuk végeredményben
valószínűleg egészséges és kívánatos, habár ugyanakkor a változás némileg fárasztó
lehet. Ennélfogva a városból vidékre való utazás úgy az emocionális, mint a
fizikai egészség tekintetében jótékony hatású.
Az asztráltestre
hatással lehetnek az olyan tárgyak, mint egy talizmán. Ezek elkészítésének módjai
az „Étertestmás” című munkában vannak leírva. Itt csak általános hatásukkal
foglalkozunk.
Ha egy erre
alkalmas egyén egy tárgyat bizonyos célból erősen megtölt magnetizmussal, úgy
az talizmánná válik és ha helyesen készítette, úgy ezt a magnetizmus sok éven
keresztül változatlan erővel folytonosan ki fogja sugározni.
Sokféle célra
lehet felhasználni. Így például egy talizmánt meg lehet tölteni tisztaság gondolatokkal,
melyek mint határozott rezgésgyorsaságot fognak kifejezni az asztrál- és mentálanyagban.
Ezek a rezgésgyorsaságok, minthogy éppen ellentétjei a tisztátalanság gondolatának,
minden feltámadó tisztátalan gondolatot semlegesíteni vagy legyőzni igyekeznek.
A tisztátalan gondolat sok esetben egy véletlenül felszedett gondolat lehet
és ennélfogva önmagában véve nem nagy erejű. A talizmán ellenben szánt-szándékkal
és erősen meg van töltve úgy, hogy amikor a két gondolatáram találkozik, egyáltalán
nem kétséges, hogy a talizmánnal kapcsolatos gondolatok fognak győzni.
Ezenfelül a
két ellentétes gondolatsorozat között kezdődő összeütközés fogja magára vonni
az ember figyelmét és így időt fog neki engedni, hogy összeszedje magát úgy,
hogy nem is kell résen lennie, ahogyan ez gyakran történik.
Egy másik példa
az, amikor a talizmán hittel és bátorsággal van megtöltve. Ez két módon hat.
Először is a talizmánból kiáramló rezgések szembehelyezkednek a félelem érzésével
amint ezek létrejönnek és így meggátolja, hogy azok egyesülhessenek és egyik
a másikat megerősíthesse, mint ez gyakran történik, míg azután ellenállhatatlanokká
nem válnak. A hatást egy giroszkóp hatásával hasonlították össze, mely ha egyszer
valamilyen irányba mozgásba kerül, erős ellenállást fejt ki egy másik irányba
való elfordításával szemben.
Másodszor, a
talizmán közvetlen viselőjének értelmére is hat: amint érzi, hogy a félelem
érzetek kezdenek fellépni, valószínűleg rágondol a talizmánra és csatasorba
állítja saját tartalék erejét, hogy ellenálljon a nemkívánatos érzésnek.
A talizmán egy
harmadik hatáslehetősége abban áll, hogy kapcsolatos azzal a személlyel, aki
készítette. Ha viselője a levertség állapotában van, úgy felhívja a készítő
figyelmét és annak válaszát váltja ki. A készítő tudatos lehet vagy nem erről
a hívásról, Egója azonban minden esetben tudni fog róla és válaszolni fog azáltal,
hogy a talizmán rezgéseit megerősíti.
Bizonyos tárgyak
már a természetüknél fogva nagymértékben amulettek vagy talizmánok. Ilyen minden
drágakő és mindegyiknek határozott befolyása van, amelyet kétféleképpen lehet
hasznosítani.
- A befolyásolás
bizonyos fajta elemi lényeket vonz hozzá, valamint olyan gondolatokat és vágyakat,
amelyek természetszerűleg ezen eszencia által fejezik ki magukat.
- Ezek a természeti
sajátosságok alkalmassá teszik, hogy olyan magnetizmus hordozójává váljék,
amely éppen abban az irányban igyekszik működni, mint ezek a gondolatok és
vágyak. Így például a tisztaság amulettjéül egy olyan követ kell választani,
amelyek természetes hullámzásai nincsenek összhangban azzal az alaphanggal,
amelyben a tisztátalan gondolatok kifejezik magukat.
Jóllehet a kő
részei fizikaiak, mégis, minthogy ezen a síkon egy kulcs szerint azonosak a
tisztaság magasabb síkbeli kulcsaival, a kő magnetizálás nélkül is meggátolja
a tisztátalan gondolatot és érzést. Továbbá a követ az asztrál- és mentálsíkokon
gyorsan lehet tölteni a tiszta gondolat és érzés hullámaival amelyeknek ugyanezen
kulcs az alapjuk.
Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
További példák:
- A rudraksha
bogyó, melyet gyakran használnak Indiában nyakláncként, mely kiváltképp alkalmas
magnetizálásra ott, ahol kitartó szent gondolatra vagy meditációra van szükség
és hol minden zavaró befolyást távol kell tartani.
- A tulsi fából
készült olvasó, melynek befolyása némileg eltérő.
Azok a tárgyak,
melyeknek erős illatuk van, természetes talizmánok. Így a tömjénnek kiválasztott
mézga olyan sugárzásokat bocsát ki, mely kedvező a spirituális és odaadó gondolkodásra
és a zavart okozó vagy rossz befolyás egyetlen formájával sincs összhangban.
A középkori boszorkányok néha úgy keverték a tömjén alkotórészeit, hogy az éppen
az ellentétes hatást váltotta ki, és ugyanez megfigyelhető ma is az ördögi szertartásokban
is. Általában kívánatos dolog kerülni a durva és nehéz illatokat, mint amilyen
a pézsma, mivel közülük sok az érzékiséggel rokon tulajdonsággal bír.
Néha egy nem
szándékosan magnetizált tárgy is szolgálhat egy talizmán erejével, ilyen pl.
egy barát ajándéka melyet valaki visel, pl. egy gyűrű vagy egy levél is.
Egy tárgy, mondjuk
egy óra, melyet rendszeresen viselünk, magnetizmussal telítődik meg és ha másnak
a kezébe jut, az illetőre határozott hatást képes gyakorolni. A papírpénzek
és érmék rendszerint kevert magnetizmussal, érzéssel és gondolattal telítettek
és így zavaró és izgató hatást gyakorolnak.
Ilyenképpen
tehát egy ember gondolatai és érzései nemcsak az emberre magára és másokra gyakorolnak
hatást, hanem átitatják a körülötte levő élettelen tárgyakat, sőt a falakat
és a bútorokat is. Így ezeket a fizikai tárgyakat öntudatlanul magnetizálja
úgy, hogy azok hasonló gondolatokat és érzéseket sugároznak más emberekhez akik
befolyásuk körében tartózkodnak.
2. Az emocionális
élet
Alig szükséges
hangoztatni, hogy az asztráltest milyenségét főképp azon érzések és indulatok
faja határozza meg, melyek általa állandóan megnyilvánulnak.
Akár tudatában
van ennek a ténynek az ember, akár nem, amikor az ember egy indulatot fejez
ki, asztráltestét használja, éppúgy a mentáltestét használja amikor gondolkodik
vagy a fizikai testet amikor fizikai munkát végez. Ez természetesen teljesen
eltérő attól, amikor az ember az asztráltestét mint egy független vehikulumot
használja, melyen keresztül öntudata teljesen kifejeződhet. E tárggyal később
megfelelő helyen fogunk foglalkozni.
Az asztráltest,
amint láttuk, a vágy megnyilvánulásának színtere, az a tükör, amelyben minden
érzés azonnal visszatükröződik, sőt melyen minden gondolatnak mely a személyes
énre vonatkozik ki kell fejeződnie. Az asztráltest anyagából testi formát kapnak
azon sötét „elemi lények” melyeket az emberek rossz kívánságaikkal és gonosz
érzéseikkel létrehoznak; belőle veszik testüket a jótékony elemi lények is,
melyeket a jókívánságok, a hála és szeretet érzései hoznak létre.
Az asztráltest
használata révén növekszik, éppúgy, mint minden más test, megvannak saját szokásai
is, amiket ugyanazon cselekvések állandó ismétlése alakított ki és rögzített
meg. A fizikai élet alatt az asztráltest a felfogója úgy a fizikai, mint az
alsóbb mentálisból jövő rezgéseknek - amelyekre válaszol is - és gépiesen ismétli
azokat a rezgéseket amelyeket megszokott; amint a kéz megismétli a megszokott
mozdulatot úgy ismétli meg az asztráltest a megszokott érzéseit vagy gondolatait.
Minden olyan
tevékenység, amit rossznak nevezünk, legyenek bár azok akár önző gondolatok
akár önző indulatok, elkerülhetetlenül mint rezgések mutatkoznak az illető sík
durvább anyagában, míg a jó és önzetlen gondolat vagy érzés az anyag magasabb
típusait hozza rezgésbe. Minthogy a finomabb anyag sokkal könnyebben mozog mint
a durva, következésképp egy adott mennyiségű erő mely jó gondolatot vagy érzést
szolgál, talán százszor olyan nagy eredményt hoz létre, mint ugyanolyan mennyiségű,
de durvább anyagba öntött erő. Ha ez nem így volna, a közönséges ember nyilvánvalóan
sohasem tehetne semmiféle haladást.
Valamely erő
jóra fordított tíz százalékának hatása aránytalanul nagyobb, mint ezen erő 90
százalékának önző célokra fordított hatása és így egészében véve az ember életről-életre
észrevehető haladást ér el. Az olyan ember aki csak egy százaléknyi jót tesz,
már egy kis haladást ér el. Az olyan ember, akinek mérlege egyensúlyban van
úgy, hogy se nem halad előre, se nem esik vissza, határozottan rossz életet
kell hogy éljen; s hogy valaki a rosszban lefelé haladjon, rendkívül megrögzött
kell hogy legyen.
Így azon emberek,
akik fejlődésük érdekében semmit sem tesznek és akik mindent szabadjára engednek,
mindennek dacára fokozatosan fejlődnek éspedig a Logosz ellenállhatatlan ereje
folytán, mely állandóan előre viszi őket. Azonban olyan lassan haladnak, hogy
milliónyi éveket felölelő testetöltéseikben, viszontagságokba és haszon nélküli
létbe merülnek, míg egy lépést tesznek előre.
Az a módszer,
ahogyan az előrehaladás megtörténik, bizonyosan egyszerű és tudatos. Amint már
láttuk, a rossz tulajdonságok az illető sík durvább anyagának a rezgései, míg
a jó tulajdonságok az anyag magasabb fokozatai által jutnak kifejezésre. Ebből
két figyelemreméltó eredmény következik
Szem előtt kell
tartanunk, hogy az asztráltest minden síkja különleges viszonyban van a mentáltest
megfelelő síkjával. Így, a négy alsóbb asztrál alsík megfelel a kauzáltestben
levő három anyagfajtának.
Így van aztán
az, hogy az alacsonyabb-rendű asztrálrezgések a kauzális testben nem találnak
olyan anyagot, amely válaszolni képes nekik és így magasabb-rendű tulajdonságokat
egyedül csak a kauzális testbe lehet beépíteni. Ebből az derül ki, hogy minden
jó, amit az ember önmagában kifejleszt, maradandóan feljegyződik a kauzális
testében végbemenő változás által, míg az a rossz, amit tesz, érez vagy gondol,
nem érintheti a felsőbb Egót, hanem csak mentáltestében okoz zavart vagy bajt,
amely minden egyes újraszületéskor megújul. A rossz eredménye az asztrál és
mentál permanens atomban van felhalmozva; ennélfogva az embernek, egészen és
újból szembe kell néznie a rosszal, míg csak le nem győzte és gyökerestől ki
nem fordította a reá való válaszolás tendenciáját. Ez nyilvánvalóan nagyon is
más dolog, semhogy felvétessék az Egóba és önmaga egy részévé tétessék.
Az értelem világából
jövő minden benyomásra az asztrálanyag sokkal gyorsabban válaszol mint a fizikai
s következésképpen az ember asztrálteste, amely asztrálanyagból áll, minden
gondolatra reagálni képes, akár belülről jön az a gondolat – azaz saját értelméből
-, akár pedig kívülről, azaz másoktól eredő.
Ennélfogva egy
olyan asztráltest amelyet tulajdonosa úgy alakított ki, hogy az megszokás szerűen
a rossz gondolatokra válaszoljon, mint egy mágnes hat a közelében lévő hasonló
gondolat és érzés formákra, egy tiszta asztráltest ellenben visszautasítólag
hat az ilyen gondolatokkal szemben és azokat a gondolatokat és érzésformákat
vonzza magához, amelyek a sajátjával megegyező anyagból állóak és hasonló rezgésűek.
Ezért tudnunk
kell, hogy az asztrálvilág tele van más emberek gondolataival és érzéseivel
és hogy ezek szüntelen nyomást gyakorolnak, amennyiben állandóan célba vesznek
minden egyes asztráltestet, hogy azt hasonló rezgésbe hozzák.
Továbbá vannak
alacsonyrendű természeti szellemek, melyek a harag és a gyűlölet durva rezgéseinek
örvendenek és minden ilyen természetű áramlatba belekapcsolódnak, ilyenképpen
megerősítik a rezgéseket és új életet adnak nekik. Azok, akik durva érzéseknek
adják oda magukat, állandóan az asztrálvilág ilyen dögvarjaival vannak körülvéve,
melyek egymást lökdösik, hogy egy szenvedélykitörésnél megelőzzék egymást.
Azok kedélyállapotok
részének, amelyeknek a legtöbb ember kisebb vagy nagyobb mértékben alá van vetve,
külső asztrálbefolyások az okai. Így pl. a levertség oka ugyan lehet pusztán
fizikai dolog, amilyen pl. az emésztési zavar, hideglelés, fáradtság, de még
gyakrabban okozza azonban egy asztrállény jelenléte, aki maga is levert és körülötte
lebeg vagy azért, hogy rokonérzést keressen vagy pedig abban a reményben, hogy
az illetőből kivonja azt az életerőt, melyre szüksége volna.
Továbbá, például
egy olyan ember, aki szinte magánkívül dühös, ideiglenesen elveszti az asztrálteste
feletti befolyást és a vágy elemi-lény lesz az uralkodó. Ilyen körülmények között
az illetőt vagy egy hasonló természetű elhalt kerítheti hatalmába, vagy valami
rossz mesterséges elemi lény.
A tanítványnak
komolyan és különösképpen kerülnie kellene a levertséget, mely nagy akadályt
képez a haladásban, vagy legalábbis meg kellene kísérelnie hogy senki se lássa
őt levertnek. A levertség arra készteti, hogy többet gondoljon önmagára mint
a Mesterre és sokkal nehezebbé teszi a Mester befolyásának hatását. A levertség
az érzékeny emberre nagyon szenvedőleg hat és sok esetben oka a gyerekek éjjeli
félelmének. Egy jelölt benső élete nem szabadna hogy folytonos ingadozásoknak
legyen kitéve.
Mindenekfelett
a jelöltnek meg kell tanulnia, hogy ne legyen tépelődő. A megelégedettség nem
összeférhetetlen a törekvéssel. Az optimizmust igazolja a jó végső győzelmének
bizonyossága, bár igaz az, hogyha a fizikai síkot vesszük nem könnyű dolog fenntartani
ezt az állítást.
A nagyon erőteljes
érzések nyomása, ha az ember túlzásba viszi, halált, őrületet vagy megszállottságot
okozhatnak. A megszállottság nem szükségképpen az, amit rossznak nevezünk, bár
igaz az, hogy minden megszállás káros.
Ezen jelenségnél
vehetjük például a vallási újraszületésnél előforduló megtérést. Ilyen alkalmakkor
egyesek olyan túlhajtott érzéshullámba vetik magukat, hogy túllépik a biztonság
határát, és ekkor megszállhatja őket ugyanazon vallásfelekezet valamely elhalt
követője és így egy időre egyazon testben két lélek működik. Ezen kilengések
rettenetes energiája fertőző és egy tömeg gyorsan széthurcolhatja.
Egy létrehozott
asztrális zavar olyan természetű, mint egy óriási forgatag. E felé özönlenek
az asztrális lények, akik érezni vágynak; ezek a mindenféle természeti szellemek
örvendeznek a vad izgalmaknak és abban fürdenek, bármilyen jellegű is az akár
vallásos, akár érzéki úgy, mint a gyerekek játszanak a hullámverésben. Az ilyen
meggondolatlanul kiárasztott energiát kiegészítik és felerősítik. Az uralkodó
eszme önző lévén, az asztrálanyag durva fajta és így a természeti szellemek
is kezdetleges típusúak.
A vallási újraszületés
érzéshatása ilyenformán nagyon erőteljes. Ez a „megtérés” néha valóságos veszedelem.
Az okkultizmus komoly tanítványa kerüljön minden ilyen érzéskilengést, melyek
oly sok emberre nézve lehetnek veszélyesek. „Az izgalom ellensége a spirituális
életnek.”
Az őrültségnek
természetesen sok más oka is van; lehet egy vagy több vehikulumban – fizikai,
éteri, asztrális, vagy mentális testben – meglévő hiányosság eredménye. Egyik
változatának oka lehet az asztrálrészek és az étertest vagy mentáltest részei
közötti rendezettség hiánya. Ilyen esetben nem lehet megszabadulni az őrültségtől
mindaddig, míg az ember el nem jut a mennyei világba, azaz amíg el nem hagyta
asztráltestét és át nem költözött a mentáltestébe. Az őrültség ezen típusa ritkaság.
Egy ember asztráltestének
rezgései által egy másik asztráltestre gyakorolt hatását keleten már régen felismerték
és ez az egyik oka annak a mérhetetlen előnynek, amit egy tanítvány akkor élvez,
amikor egy olyan valakinek a közvetlen közelségében él, aki sokkal fejlettebb
mint ő. Az indiai tanító tanítványa számára nemcsak különleges fajta gyakorlatokat
vagy tanulmányokat írhat elő asztráltestének megtisztítására, megerősítésére
és fejlesztése céljából, hanem azáltal, hogy a tanítványt az ő közvetlen fizikai
közelségében tartja, ezen szoros egyesülés révén a tanítvány vehikulumait a
sajátjával összhangba hozni és abban megtartani igyekszik. Az ilyen tanító a
saját testeit már lecsendesítette és hozzászoktatta őket, hogy azok néhány gondosan
megválasztott rezgésgyorsasággal rezegjenek ahelyett, hogy százféle rezgésben
tomboljanak. Ez a néhány rezgéssebesség nagyon erős és állandó, éjjel és nappal
akár alszik, akár nem szüntelenül hat a tanítvány testeire és fokozatosan felemelik
őt tanítójának alaphangjára.
Hasonló okokból
egy indiai, aki magasabb életet akar élni, visszavonul a dzsungelekbe, miként
egy másik fajú ember visszavonulva a világtól remetévé lesz. Így legalább van
levegője és nyugodtan hagyja az a végtelen harc, amit testeinek más emberek
gondolatai és rezgéseire való reagálása okoz és van ideje az összefüggő gondolatokra.
A természet nyugodt befolyása bizonyos mértékben szintén segítséget jelent.
Némileg hasonló
az a hatás, amit az emberi lényekkel való szoros érintkezés az állatokra gyakorol.
Az állatnak gazdájával szemben érzett odaadása, akit szeret, és mentális erőfeszítése,
hogy megértse gazdáját, annak óhajait és örömeit, rendkívül fejlesztik az állat
értelmét és erejét az odaadásra és vonzalomra. Ezenfelül az ember testeinek
az állat testeire gyakorolt hatása nagyban elősegíti e folyamatot és ekképpen
előkészíti az utat, hogy az állat egyéniesüljön és emberi lénnyé legyen. Akarat
megfeszítéssel asztrálburkot lehet alakítani az asztrál aura külső részéből.
Ennek háromféle célja lehet:
Kizárni az olyan
érzések rezgéseit, mint a harag, gyűlölet, irigység, melyet egyik ember szándékosan
irányít a másikra.
- Kizárni azokat
az alacsonyabb típusú rezgéseket, amelyek az asztrálvilágban lebeghetnek és
az ember aurájába ütközhetnek.
- Védelmezi
az asztráltestet a meditáció alatt.
Ezek a burkok
rendszerint nem hosszantartók, ha azonban hosszú időre van rájuk szükség, akkor
gyakran meg kell újítani őket.
Az ilyen burok
természetszerűleg nemcsak a kívülről jövő hanem a belülről jövő rezgéseknek
is útját állják. Ennélfogva a tanítványnak e burkot csak a legdurvább asztrálanyagból
kell előállítania, minthogy nem akarja megakadályozni a magasabb típusú asztrál
anyagban végbemenő rezgések be- és kiáramlását.
Általános szabályként
azt lehet mondani, hogy a burok használása önmagunk részére bizonyos mértékben
a gyengeség bevallása, mert ha olyan lenne az ember, amilyennek lennie kellene,
akkor az ilyen mesterséges védelemre nem lenne szükség. Másrészt a burkokat
előnyben lehet részesíteni olyanok segítségére, akiknek védelemre van szükségük.
Emlékezzünk
arra, hogy az ember asztrálteste nemcsak közönséges asztrálanyagból áll, hanem
egy csomó elemi lényegből is. Az ember élete alatt ez az elemi eszencia a körülöttünk
levő hasonló anyagból van elválasztva, és egy időre azzá lesz, amit egy mesterséges
elemi lény fajtájaként lehet leírni, azaz a vágy elemi-lény néven ismert fél
intelligens különálló lénnyé. A vágy elemi-lény a saját útját követi, amely
lefelé vezet az anyagba, anélkül, hogy figyelemmel lenne (vagy a valóságban
valamit is tudna) az Egó szándékáról, amelyhez történetesen tartozik. Így tehát
érdekei homlokegyenest ellenkeznek az ember érdekeivel, minthogy mindig az erősebb
és durvább rezgéseket keresi. Ez az oka annak az állandó küzdelemnek is, amit
szent Pál így ír le: „a tagokban lévő törvény ellene van az értelem törvényének”.
Továbbá, az ember értelemtestének mentálanyagával való azon kapcsolat e testet
még élénkebb rezgésűvé teszi és megkísérli a mentálanyagot a vele való rokonszenvre
ösztökélni és így rávenni az embert arra, hogy azt higgye, hogy ő kívánja ezeket
a vágyakat és érzéseket.
Következésképpen
egy kísértés fajtává lesz. Ennek ellenére a vágy elemi-lény nem rossz. A valóságban
nem fejlődő lény, nincsen ereje újjászületni, csupán csak az eszencia, amiből
áll az, ami fejlődik. Ezen árnyszerű lényeknek nincs is semmi szándéka az emberrel,
mert egyáltalán semmit sem tud arról az emberről, akinek erre az időre egy részét
képezi. Így tehát semmi tekintetben sem olyan ördög, hogy rémülettel kelljen
rátekinteni miként maga az ember, bár kibontakozásának egészen más fokán. Helytelen
azt képzelni, hogy azáltal, hogy vonakodunk ezt a vágy elemi-lény durva rezgésekkel
kielégíteni az ember akadályokat gördít fejlődése útjába, mert nem így van.
Azáltal, hogy az ember ellenőrzi a szenvedélyeket és kifejleszti a magasabb
tulajdonságokat kiveti az alacsonyabbrendűt és segíti kifejlődni a magasabbrendű
elemi-lény típust; az alacsonyabb fajta rezgéseket kielégítheti egy állat, talán
még jobban mint egy ember, míg csakis egy ember képes kifejleszteni az eszencia
magasabb típusait.
Az embernek
egész életén keresztül küzdenie kellene a vágy elemi-lénnyel és annak azon törekvéseivel
szemben, hogy az alacsonyabb, durvább fizikai rezgéseket keresi, teljesen tisztán
felismerve, hogy annak tudatossága, annak tetszése vagy nemtetszése nem a sajátja.
Ő önmaga teremtette meg azt, és nem kellene annak rabszolgájává lennie, ellenben
meg kellene tanulnia uralni azt és önmagát attól különváltan megismerni.
Ezzel bővebben
a XII. fejezetben fogunk foglalkozni.
3. A mentális
élet
Harmadik és
legutolsó tényezőnk, mely a rendes éber öntudat alatt asztráltestünkre hatást
gyakorol, a mentálélet. A mentáltevékenységek két okból a legmélyrehatóbb hatásokat
gyakorolják az asztráltestre:
- Mert az alsóbb
mentálanyag a Manas oly ki nem bonyolíthatóan van egybekapcsolva az asztrálanyaggal,
a Kamával, hogy a legtöbb embernél majdnem lehetetlenség az egyiket a másik
nélkül használni, azaz kevesen tudnak gondolkozni anélkül, hogy ugyanakkor
ne éreznének, vagy érezni anélkül, hogy ugyanakkor, bizonyos mértékben ne
gondolkodnának.
- Mert az asztráltest
szervezete és ellenőrzése az értelmen alapszik. Ez egy példája annak az általános
elvnek, hogy minden testet az a tudatosság épít fel, amely a közvetlen felette
álló síkon tevékenykedik. A gondolat teremtő ereje nélkül az asztráltestet
nem lehet megszervezni.
Minden impulzusunk,
amelyet az értelem a fizikai testbe küld, az asztráltesten keresztül kell mennie
és abból is hoz létre hatást. Továbbá, mivel az asztrálanyag sokkal jobban válaszol
a gondolatjelenségekre mint a fizikai, a mentálrezgések hatása az asztráltestre
aránylag sokkal nagyobb, mint a fizikai testre. Következésképpen egy ellenőrzött,
gyakorlott és fejlett értelem az asztráltestet is ellenőrizni és fejleszteni
törekszik. Amikor tehát az értelem ténylegesen nem ellenőrzi az asztráltestet,
az utóbbi minthogy különösen fogékony a rajta átmenő gondolatáramlatok befolyásával
szemben, örökösen felfogja ezeket a kívülről jövő ingereket és buzgón válaszol
rájuk.
Eddig azokkal
az általános hatásokkal foglalkoztunk, melyek a fizikai, emocionális és mentális
élet természete a rendes élet alatt az asztráltestre gyakorol. Most azután,
azonban csak általános körvonalakban, az asztráltest különleges képességeinek
éber öntudat alatti használatával fogunk foglalkozni.
Ezen képesség
természete, valamint azoknak az asztráltestben levő különféle csakrákkal való
kapcsolatát már leírtuk az V. fejezetben. Magának az asztrálanyag erőinek segítségével
melyek a csakrák tevékenysége által bontakoznak ki, az ember nemcsak arra válik
képessé, hogy rezgéseket fogjon fel az éteranyagból, melyeket az asztrálanyag
az értelemnek ad át, hanem hogy rezgéseket fogjon fel közvetlenül az asztrálanyag
környező világából, ezeket természetesen, hasonlóképpen átadja a mentáltesten
keresztül a belül lévő igazi embernek.
Azonban, hogy
az ember ezen módon közvetlenül az asztrálvilágból foghasson fel rezgéseket,
meg kell tanulnia öntudat központját asztráltestébe áttenni, ahelyett, hogy
mint rendesen fizikai agyában legyen.
Az alacsonyabb
típusú emberben a Káma vagy vágy, még hangsúlyozottan, a legnagyobb mértékben
szembetűnő sajátosság, habár a mentális fejlettség bizonyos fokig már szintén
megvan. Az ilyen ember öntudata az asztráltest alsóbb részébe van központosítva,
mivel életét a fizikai síkkal kapcsolatos érzetek irányítják. Ez az oka annak,
hogy az asztráltest képezi a fejletlen ember aurájának legszembetűnőbb részét.
Fajunk közönséges
embere is még majdnem teljesen érzékeinek él, bár a magasabb asztrális is kezd
előtérbe lépni, azonban számára az uralkodó kérdés, mely magatartását irányítja,
még nem az, hogy mi a helyes és ésszerű, hanem egyszerűen az, amit ő maga megtenni
vágyik. A műveltebb és fejlettebb embernél már az ész irányítja a vágyakat,
ami annyit jelent, hogy az öntudatosság központja fokozatosan áthelyeződik a
felső asztrálisból az alsó mentálisba. Lassanként amint az ember előrehalad,
inkább az elvek uralják mint az érdekek és vágyak.
A tanítvány
tudja, hogy az emberiség még a IV. körben van, melyet a természet rendje szerint
a vágy és érzés kifejezésének kellene szentelni, mégis inkább az intellektus
kifejlesztésére vállalkoztunk, amely az V. kör jellegzetessége. Hogy ez így
van, azt annak a hatalmas ösztönzésnek lehet betudni, amit a fejlődésünknek
a Láng Urainak a Vénuszból történt alászállása, valamint az Adeptusok munkája
adott, akik számunkra megőrizték ezt a befolyást és állandóan annak szentelik
magukat, hogy minél nagyobb előrehaladást érhessünk el.
Azt is szem
előtt kell tartanunk, hogy a kisebb faji ciklusban az V. gyökérfajban az értelmi
testen munkálkodik, míg a IV. gyökérfaj inkább az asztráltesttel foglalkozik.
Annak dacára,
hogy a tudatosság központja a legtöbb esetben az asztráltestben székel, az emberek
legnagyobb része egyáltalán nincs tudatában e ténynek, minthogy egyáltalán semmit
sem tudnak az asztráltestről és annak használatáról. Hosszú életsorozat hagyományai
és szokásai vannak mögöttük, melyekben az asztrálképességeket nem használták,
ezek a képességek mégis az egész idő alatt lassan és fokozatosan növekedtek
egy burkon belül, valahogyan úgy, miként a kis csirke növekszik a tojáson belül.
Így van az, hogy sok embernek vannak asztrálképességei, melyekről egyáltalán
semmit sem tudnak, melyek a valóságban egészen közel vannak a megnyilvánuláshoz
és valószínű, hogy a közeljövőben, amikor ezek a dolgok sokkal szélesebb körben
lesznek ismertek és megértettek, ezek a lappangó képességek keresztül törnek
a burkon és az asztrálerők sokkal gyakoribbakká válnak mint amilyenek manapság.
A fent említett
burok egy nagy önmagára irányuló gondolattömegből áll, amelybe a közönséges
ember majdnem reménytelenül van beletemetve. Ez talán még nagyobb mértékben
vonatkozik az áloméletre, mellyel a következő fejezetben fogunk foglalkozni.
Fentebb az öntudatnak
az asztráltestbe való központosításáról beszéltünk. Az emberi öntudatot egyszerre
csak egy vehikulumba lehet összpontosítani, bár egyidejűleg határozatlanul a
többiben is tudatos lehet az ember. Erre egyszerű hasonlatot lehet találni a
közönséges fizikai látásból. Ha ujjunkat arcunk elé tartjuk, a szemeket úgy
lehet összpontosítani, hogy az ujjakat tökéletesen látjuk, ugyanakkor a távoli
hátteret is láthatjuk, habár tökéletlenül, mert kívül esik a gyújtóponton. A
gyújtópontot egy pillanat alatt úgy meg lehet változtatni, hogy a hátteret látjuk
tökéletesen, ujjunkat ellenben, amely kiesik a gyújtópontból csak határozatlanul
és homályosan.
Pontosan ugyanezen
módon, ha valaki, aki kifejlesztette az asztrális és mentális tudatosságát,
a fizikai agyba összpontosítja magát, amint ez a mindennapi életben történik,
úgy tökéletesen látni fogja az emberek fizikai testeit és ugyanakkor látni fogja
az asztrális és mentális testeiket is, azonban csak homályosan. Egy pillanatnál
rövidebb idő alatt képes megváltoztatni a gyújtópontját úgy, hogy tisztán és
tökéletesen képes látni az asztráltestet; ebben az esetben látni fogja a fizikai
és mentális testeket is, de nem minden részletükben. Ugyanaz áll a mentális
látásra és a magasabb síkok látására is.
Így egy magasan
fejlett emberbe, aki öntudatát a kauzálsíkon (felső mentál síkon) túlra is kiterjesztette,
úgy, hogy szabadon képes működni a buddhikus síkon is, és van egy kis öntudata
az atmikus síkon is, a öntudat központja a felső mentális és buddhikus sík között
van. Benne a felső mentális és felső asztrális jobban ki vannak fejlődve mint
ezek alsóbb részei és habár megvan a fizikai teste, ezt csak azért tartja meg,
hogy benne munkálkodjék és nem azért mert gondolatait és vágyait ott akarja
összpontosítani. Az ilyen ember föléje emelkedett minden Kámának amely az újraszületéshez
kötheti őt és fizikai testét ennélfogva csak azért tartja meg, hogy az eszközként
szolgálhasson a magasabb síkok erői számára, hogy így itt lent eljussanak a
fizikai síkra is.
IX. fejezet
Az álom élet
Az alvás igazi
oka, úgy látszik az, hogy a testek kifáradtak. A fizikai testben nemcsak minden
izom-megerőltetés, hanem minden érzés és gondolat is bizonyos könnyed fizikai
változást hoz létre. Az egészséges test mindig ellensúlyozni igyekszik ezeket
a változásokat, azonban ez, amíg a test ébren van nem mindig sikerül. Következésképp
minden érzés, gondolat vagy cselekvés egy kicsi, majdnem észrevétlen veszteséget
jelent, melyek összegzett hatása annyira kimeríti a fizikai testet, hogy az
nem képes további gondolkodásra vagy munkára. Néha pár percnyi alvás is elég
hogy helyrejöjjön, amit a fizikai elemi lény végez.
Az asztráltest
nagyon hamar kifárad a fizikai agy-részecskék mozgatásának nehéz munkájában
és hosszabb tőle való elkülönülésre van szüksége, hogy képes legyen erőt gyűjteni
hogy újra végezze egyhangú munkáját.
A saját síkján
ellenben az asztráltest gyakorlatilag képtelen kifáradni; tudnak 25 éven át
tartó szüntelen munkálkodásra vonatkozó esetről is, amikor nem mutatta a fáradtság
jelét.
Habár a szertelen
és hosszantartó érzés az embert a közönséges életben nagyon gyorsan kifárasztja,
nem az asztráltest az, amely kimerül, hanem a fizikai szervezet, amelyen keresztül
az érzés kifejeződik.
Hasonlóképpen
van a mentáltesttel is. Amikor mentális fáradtságról beszélünk, az a valóságban
helytelen kifejezés, mert az agy és nem az értelem az, ami kifárad. Az értelem
kifáradása nem létezik.
Amikor az ember
az alvásban (vagy halál esetén) elhagyja testét, a környező asztrálanyag nyomása
- amely a valóságban az asztrálsík nehézkedési erejét jelenti – az asztrálisan
üres térbe azonnal más asztrálanyagot hajt. Az ilyen ideiglenes asztrális más,
már ami az elrendezettségét illeti, pontos mása a fizikai testnek, amellett
azonban semmi valóságos kapcsolatban nincs vele és sohasem használható vehikulumként.
Pusztán csak
véletlen találkozása a részecskéknek, és az éppen jelenlévő megfelelő fajta
asztrálanyagból áll. Amikor az igazi asztráltest visszatér, ezt az idegen asztrálanyagot
a legcsekélyebb ellenállás nélkül kitaszítja.
Ez nyilvánvalóan
egyik oka annak, amiért rendkívüli gondot kellene fordítani arra, hogy az ember
milyen környezetben tér alvásra, mert ha a környezet rossz, úgy az ember asztráltestének
távolléte alatt kifogásolható típusú asztrálanyag töltheti be a fizikai testet,
olyan befolyásokat hagyva vissza, melyek csak kellemetlenül hathatnak a visszatérő
igazi emberre.
Amikor az ember
aludni tér „magasabbrendű” életelvei a fizikai testből az asztráltestbe húzódnak
ki, a sűrű test és az étertest magára marad az ágyban és az asztráltest felette
lebeg a levegőben. Az álom tehát az ember fizikai teste helyett egyszerűen az
asztráltestét használja; egyedül csak a fizikai test merül álomba és nem szükségképpen
maga az ember.
Az asztráltest,
amikor így visszahúzódik a fizikai testből, rendszerint megtartja a fizikai
test alakját, úgy, hogy az illetőt könnyen felismerheti bárki, aki ismeri őt
fizikailag. Ez annak a ténynek tudható be, hogy az asztrál és fizikai részecskék
között vonzódás áll fenn, mely az egész fizikai élet alatt fennmarad és ez olyan
szokást vált ki az asztrálanyagban, amely akkor is megmarad, amikor az asztrálanyag
ideiglenesen kivonul az alvó testéből.
Ez okból egy
alvó ember asztrálteste egy központi részből áll, amely megfelel a fizikai testnek,
és amely aránylag nagyon sűrű, továbbá egy körülvevő aurából, amely aránylag
sokkal ritkább.
Egy nagyon fejletlen
ember, amilyen egy vadember, majdnem olyan alvó lehet, mint ahogyan a fizikai
teste alszik, mert asztráltestében csak egy nagyon kicsinyke határozott tudatosságra
képes. Ugyanakkor képtelen alvó fizikai testének közvetlen közeléből eltávozni
és ha megkísérelné azt asztráltestében, bizonyára rémülten ébredne fel fizikai
testében.
Asztrálteste
egy némileg alaktalan tömeg, egy lebegő ködkoszorú, amely nagyjából tojás alakú,
azonban nagyon szabálytalan és határozatlan körvonalakkal; a benső forma a fizikai
test sűrű asztrálmásának vonásai és alakja ugyancsak határozatlan, foltos és
meg nem különböztethető, azonban minden esetben felismerhető.
Az ilyen egyszerű
fajtájú ember tudatossága alatt arra használja asztráltestét, hogy az értelemből
áramokat küld rajta keresztül a fizikai agyhoz. Alvás alatt azonban, minthogy
a fizikai agy nem működik, az asztráltest fejletlen lévén, képtelen önmagától
benyomásokat felfogni és így az ember gyakorlatban öntudatlan, mivel a szegényesen
szervezett asztráltest által képtelen tisztán kifejezni magát. A benne lévő
érzésközpontokra az átvonuló formák hatást gyakorolhatnak és benne válaszolhat
is az olyan ingerekre, melyek az alsó természetet izgatják. Azonban a szemlélőre
tett hatás a maga egészében az alvás és határozatlanság hatása és mivel az asztráltest
minden határozott tevékenység híján van, lustán és tökéletlenül a fizikai forma
felett lebeg.
A teljesen fejletlen
emberben ennélfogva a magasabb életelvek, azaz maga az ember, majdnem éppen
olyan alvó állapotban van, mint a fizikai test.
Néhány esetben
az asztráltest kevésbé tespedt és ábrándosan úszik ide-oda a különféle asztráláramlatokban,
alkalmilag felismerve másokat és akik hasonló állapotban vannak, mindenféle
tapasztalatokon keresztülmenve, melyek emlékezete reménytelenül zűrzavaros és
az, ami tényleg történt gyakorta nevetséges torzképbe van öltöztetve. (Lásd
az Álmok c. X. fejezetet) Ez okozza, hogy a következő reggel az illető azt gondolja,
hogy valami nevezetes álma volt.
A fejlettebb
embernél már nagy az eltérés. A benső alak már határozottabb és megkülönböztethető
– az ember fizikai kinézetének tökéletesebb másolata. A környező ködkoszorú
helyét élesen határolt tojásalak foglalja el, amely alakját változatlanul megtartja,
melyek az asztrálsíkon folyvást körülötte örvénylenek.
Az ilyen típusú
ember nem öntudatlan az asztráltestében, hanem teljesen tevékenyen gondolkozó.
Mindazonáltal alig vehet tudomást környezetéről, mint a vadember. Nem azért
mert képtelen látni, hanem mert annyira bele van burkolva gondolataiba, hogy
nem lát, bár láthatna ha úgy akarná. Bármilyen gondolatok is foglalkoztatták
értelmét az elmúlt nap alatt, rendszerint folytatja azokat amikor elalszik,
úgy, hogy azáltal egy olyan önmaga gyártotta sűrű fallal van körülvéve, hogy
a gyakorlatban semmit sem figyel meg abból ami körülötte végbemegy. Alkalmilag
egy kívülről jövő erőszakos lökés, vagy valami önmagából kiinduló erős vágy
széttépheti ezt a ködburkot és megengedi valami határozott benyomás észrevételét.
Ezután a köd újból körülzárja és olyan megfigyelés nélkül álmodik tovább, mint
annak előtte.
A még jobban
fejlett ember esetében, amikor a fizikai test aludni tér, az asztráltest kisiklik
belőle és az ember teljes tudatossággal tartózkodik benne. Az asztráltest tisztán
körvonalazott és határozottan szervezett, az emberhez hasonló és az ember testként
képes használni, olyan testként, amely sokkal alkalmasabb mint a fizikai test.
Az asztráltest
fogékonysága megnövekedett, míg végül azonnal válaszol saját síkja minden rezgésére,
a finomabbra éppúgy, mint a durvábbakra; a nagyon magasan fejlett ember asztráltestében
azonban a gyakorlatban természetszerűleg nincs alkalom a durva rezgésekre való
válaszolásra.
Az ilyen ember
sokoldalúan éber, sokkal tevékenyebb, sokkal pontosabban és a megértés sokkal
nagyobb erejével dolgozik, mint amikor be van zárva a sűrűbb fizikai testbe.
Ezenfelül mérhetetlen gyorsasággal képes ide-oda mozogni bármely távolságra
anélkül, hogy az alvó fizikai testben a legcsekélyebb zavart is okozná.
Találkozhat
barátaival, eszmecserét folytathat velük, akár testben élők azok, akár nem,
ha azok történetesen éppen olyan emberek az asztrálsíkon mint ő. Találkozhat
nálánál sokkal fejlettebbekkel és azoktól figyelmeztetéseket és tanításokat
kaphat; vagy jót tehet azokkal, akik kevesebbet tudnak mint ő. Különféle nem
emberi lényekkel jöhet kapcsolatba (lásd az Asztrállények c. XX. és XXI. fejezetet),
erősítőleg vagy elrettentően mindenféle fajta jó és rossz asztrál befolyások
hathatnak rá.
Barátságot köthet
olyanokkal, akik a világ más részén laknak, előadásokat tarthat vagy hallhat;
ha tanítvány, találkozhat tanítványokkal és az asztrálvilág nyújtotta további
képességekkel, olyan feladatokat oldhat meg, melyek a fizikai világban nehézségeket
jelentettek.
Egy fizikus
például a test alvása alatt olyan eseteket láthat, melyek különösen érdeklik
őt. Ilyenképpen új felvilágosításokat szerezhet, melyek mint intuíció fajta
jöhetnek át éber tudatosságába.
A magasan fejlett
ember asztrálteste, minthogy teljesen rendezett és éltetett, éppolyan öntudat
eszközzé válik az asztrálsíkon mint a fizikai test a fizikai síkon.
Minthogy az
asztrálvilág a szenvedély és az érzés igazi hazája, azok, akik valamilyen érzésnek
adják oda magukat, azt a Földön ismeretlen erővel és élességgel érezhetik. Mert
a fizikai testben egy érzés hatása a fizikai síkon való áthatolással kimerül,
míg az asztrálvilágban - az érzés saját világában – az erő teljessége érvényesíthető.
Így van azután az, hogy az asztrálvilágban a vonzalmat vagy odaadást sokkal
erősebben lehet érezni mint a fizikai világban lehetséges; hasonlóképpen az
asztrálvilágban a szenvedés olyan erős lehet, mely a rendes fizikai világban
elképzelhetetlen.
Ezen állapot
egyik előnye az, hogy az asztrálvilágban minden szenvedés és kín önkéntes és
teljesen ellenőrzött és így az ottani élet sokkal könnyebb a megértő embernek.
A fizikai kínt az értelemmel ellenőrizni lehet ugyan, azonban rendkívül nehéz;
az asztrálvilágban ellenben mindenki egy pillanat alatt megszüntetheti az erős
érzés okozta szenvedést. Az embernek csak az akaratát kell működtetnie mire
a szenvedés azonnal eltűnik. Ez az állítás megdöbbentően hangzik, mindamellett
igaz; ilyen az akarat és az értelem hatalma az anyag felett.
Ahhoz, hogy
az ember az asztráltestében teljesen öntudatán legyen, már nagyfokú haladást
kell elérnie; amikor az ember már áthidalta a fizikai és asztrál tudatosság
közötti mélységet, számára többé nem létezik sem éjjel sem nappal, minthogy
élete folyamatos. Az ilyen ember számára, úgy amint ezt értik a halál is megszűnt
létezni, minthogy ezen megszakíthatatlan tudatosságát nemcsak éjjel és nappal
tartja meg, hanem magának a halálnak a kapuján túl is egészen az asztrálsíkon
eltöltendő életének végéig, amint ezt látni fogjuk ha majd a halál utáni élettel
foglalkozunk.
Az asztráltestben
való utazás oly gyors, hogy azt lehet mondani, tér és idő le van győzve; mert
bár az ember áthatol a téren, oly gyorsan halad, hogy a szétválasztás ereje
majdnem egyáltalán nem létezik. Az ember két-három perc alatt körülrohanhatja
a világot.
Az emberiség
magasabb fajainak bármely meglehetősen előrejutott és művelt embere már majdnem
teljesen kifejlesztette az asztráltestbeli öntudatát és asztráltestét tökéletesen
képes vehikulumként használni, bár sok esetben nem így tesz, mert még nem végezte
el azt a határozott erőfeszítést, amelyre első ízben szüksége van, ami azután
szokássá válik.
A közönséges
embernél a nehézség nem abban áll, hogy az asztráltest nem képes működni, hanem
az, hogy ez a test ezernyi év alatt megszokta, hogy csupán a fizikai testen
át szerzet benyomások mozgassák, úgyhogy az emberek még nem jöttek rá arra,
hogy az asztráltestet saját síkján is önállóan képesek működtetni és hogy az
akarat képes közvetlenül reá hatni. Az emberek asztrális tekintetben „fel nem
ébredtek” maradnak, mert megszokás szerint azokat a jól ismert fizikai rezgéseket
várják, melyek kiváltják az asztráltevékenységet. Így tehát azt lehet mondani,
hogy az asztrálsíkon éberek, azonban a legkisebb mértékben sem az asztrálsík
számára, és így környezetükről csak nagyon határozatlanul szereznek tudomást,
ha egyáltalán tudomást szereznek.
Amikor valaki
egy Mester tanítványává lesz, akkor az ő asztrálsíkbeli álomkóros állapotából
egyszerre felrázódik és teljesen éberré válik ezen sík őt körülvevő valóságaival
szemben; tanulni kezd belülről és munkálkodni kezd közöttük, úgy, hogy álom
órái már nem üresek, hanem tevékenységgel és hasznos elfoglaltsággal telnek
anélkül, hogy a fáradt fizikai test egészséges pihenését a legkevésbé is befolyásolná.
A „Láthatatlan
segítők” című XXVIII. fejezetben sokkal bővebben fogunk majd foglalkozni az
asztráltest gondosan kitervezett és megszervezett munkásságával; itt elmondhatjuk
mielőtt még elérnők ezt a fokozatot, hogy már egy nagy csomó hasznos munkát
el lehet végezni és végeznek is állandóan. Az, aki azzal a határozott szándékkal
fekszik le, hogy bizonyos munkát elvégez, kétségtelenül keresztül fogja vinni
szándékát, amint megszabadult fizikai testétől. Amikor azonban elvégezte a munkát,
valószínű, hogy saját magára irányuló gondolatainak köde fogja körülzárni, hacsak
meg nem szokta, hogy új munkairányba fogjon amikor fizikai agyától különváltan
működik. Természetesen néha a kiválasztott munka olyan, hogy az alvással töltött
egész időt kitölti úgy, hogy az ilyen ember a lehető legteljesebb mértékben
erőfeszítést fejt ki, már amennyire ezt asztrál fejlettsége engedi.
Mindenkinek
minden éjjel arra kellene magát elhatároznia, hogy valami hasznos dolgot fog
végezni az asztrálsíkon; megvigasztalni olyant, aki zavarban van; az akaraterőt
használni arra, hogy erőt öntsön egy olyan barátjába aki gyenge vagy beteg;
megnyugtatni olyant, aki nyugtalan vagy valami hasonló más szolgálatot teljesíteni.
Bizonyos mértékű
siker abszolút biztos és ha a segítő gondosan megfigyeli, úgy gyakran észre
fog venni olyan tüneteket, melyek a fizikai világban elért határozott eredményre
vonatkoznak.
Az ember négyféle
módon „ébreszthető fel” az ő asztráltestében való teljes tudatosságra:
- A fejlődés
rendes folyamata által, mely lassú, azonban biztos.
- Önmaga által,
aki megtanulta a tényeket, elvégezte a szükséges kitartó erőfeszítést, hogy
belülről eltisztítsa a ködöt, és fokozatosan legyőzze azt a restséget, melyet
megszokott. Ahhoz, hogy megtehesse ezt, az alvás előtt el kellene határozni,
hogy amikor elhagyja testét, igyekszik felébredni és látni valamit vagy valami
hasznosat tenni. Ez természetszerűleg pusztán csak meggyorsítása a fejlődés
természetes folyamatának. Kívánatos, hogy az ember először fejlessze ki a
józan észt és az erkölcsi tulajdonságokat, elsősorban két okból: először,
nehogy tévesen használja azokat az erőket melyeket megszerezhet; másodszor
nehogy erőt vegyen rajta a félelem az olyan erők jelenlétében, melyeket sem
megérteni, sem pedig uralni nem képes.
- Mágikus szertartások
valami véletlen vagy törvényellenes használata által a fátylat úgy szétszakíthatja,
hogy azt sohasem lehet teljesen összezárni. Ilyen eseteket találunk leírva
H. P. Blavatsky „A bewitched life” (Elvarázsolt élet) című és Lord Lytton
„Zanoni” című munkájában.
- Egy barát
gyakorolhat hatást kívülről az embert körülvevő burokra és fokozatosan magasabb
lehetőségek felé emelheti fel. Ezt azonban sohasem kellene megtenni, hacsak
a barát nem teljesen biztos abban, hogy a felébreszteni szándékoltban megvan
a bátorság, az odaadás és más tulajdonságok, melyek a hasznos munkához szükségesek.
Azonban az asztrálsíkon
oly nagy szükség van segítőkre, hogy minden törekvő biztos lehet abban, hogy
felébredése egy napot sem fog késni, hogyha azt látják, hogy kész erre.
Hozzátehetjük
még, hogyha éppen egy gyermeket ébresztenénk fel az asztrálsíkon, az asztráltest
fejlődése olyan gyorsan haladna előre, hogy nagyon hamar abban a helyzetbe kerülne
e síkon, amely alig van alatta egy felébredt felnőtt helyzetének és természetesen
nagyobb előnye van, már ami a hasznosságot illeti, mint a legbölcsebb, de még
fel nem ébredt embernek.
Azonban mindaddig,
amíg a gyermek-testen át kifejeződő Egó nincs azon szükséges tulajdonságok birtokában,
melyek egy határozott és amellett szerető hajlammal együtt járnak, addig egyetlen
okkultista sem venné magára azt a nagyon komoly felelősséget, hogy felébressze
őt az asztrálsíkon. Azonban lehetséges egy gyermeket felemelni az úton úgy a
gyermek a leghatásosabb munkásnak bizonyul az asztrálsíkon és olyan teljes lélekkel
veti magát a munkába, hogy örömteljes dolog látni.
Amíg aránylag
könnyű dolog felébreszteni valakit az asztrálsíkon, gyakorlatilag lehetetlen,
kivéve a mesmerikus befolyás legkevésbé kívánatos alkalmazását, ismét elaltatni
őt.
Az alvó és éber
élet ilyenképpen tehát úgy tekintendők, mint a valóságban egy élet; alvás alatt
tudatában vagyunk ennek a ténynek, és mind a kettőnek folytatólagos tudatával
bírunk, azaz az asztrál emlékezet magában foglalja a fizikait, bár ami természetes
is, a fizikai emlékezet nem mindig foglalja magába az asztráltapasztalatok emlékét.
Az alvajárás
(somnabulizmus) nyilvánvalóan ötféle módon jöhet létre:
- Az Egó képes
lehet sokkal közvetlenebbül hatni a fizikai testre mialatt a mentál- és asztráltest
távol vannak; az ilyen természetű esetekben az ember képes lehet költő módjára
írni, festeni, stb. amelyek éber állapota erőit mesze túlhaladják.
- Az ember
fizikai teste gépiesen működhetik és a megszokás erejével, amikor is maga
az ember nem ellenőrzi. Ilyen esetek azok, amikor szolgák éjjel tüzet gyújtanak
vagy valamely más házi dolgukat végzik, melyeket megszoktak; vagy amikor az
alvó fizikai test bizonyos mértékben végrehajtja azt a gondolatot amely az
értelmet alvás előtt foglalkoztatta.
- Egy, akár
élő akár testét levetett külső lény megszállhatja az alvó ember testét és
a saját céljaira használhatja fel. A legvalószínűbb, hogy ez történik az olyan
emberrel aki médiumitásra hajlamos, azaz, akinek testei a rendesnél lazábban
egyesültek és így sokkal könnyebben válnak is szét. Az átlagos embernél az
a tény, hogy az asztráltest alvás alatt elhagyja a fizikai testet nem nyit
utat a megszálláshoz, mivel az Egó mindig szoros kapcsolatban marad a testével
és gyorsan visszatérne bármely ilyen kísérlet esetén.
- Egy teljesen
ellentétes állapot ugyancsak hasonló eredményt hozhat létre. Amikor a princípiumok
vagy testek a rendesnél sokkal szorosabban függnek össze, ahelyett, hogy az
ember távoli helyeket csak asztráltestével látogatna meg, erre fizikai testét
használja, mert nincsen tőle teljesen szétválasztva.
- Az alvajárás
valószínűleg az emberben levő azon különféle tudatrétegek bonyolult problémájával
is kapcsolatos, melyek rendes körülmények között nem képesek megnyilvánulni.
Az álomélettel
szoros rokonságban van a transzállapot, amely azonban csak mesterségesen létrehozott,
álomállapot. A médium és az érzékenyek gyorsan lépnek át a fizikai testből az
asztráltestbe, rendszerint öntudatlanul. Az asztráltest ilyenkor gyakorolhatja
tevékenységeit mint amilyen a távoli helyre való utazás, benyomások gyűjtése
a környező tárgyakról és azoknak a fizikai testbe való áthozatala. A médium
esetében az asztráltest ezeket a benyomásokat a transzba ejtett test segítségével
leírhatja; azonban szabály az, hogyha a médium transzállapota megszűnik, az
agy az ekként rágyakorolt benyomásokat nem tartja meg, minthogy a szerzett tapasztalatoknak
semmiféle nyoma nem marad a fizikai emlékezetben. Alkalmilag az asztráltest
mégis képes maradandó benyomást gyakorolni a fizikai agyra, úgy, hogy a médium
a transz alatt szerzett ismeretekre visszaemlékezni képes.
X. fejezet
Az álmok
Az asztráltestben
való tudatosság és az abban való tevékenység egyazon dolog; ezen asztráltudatosság
és tevékenység emlékezete az agyban azonban teljesen eltérő dolog. A fizikai
emlékezés vagy nem emlékezés egyáltalán nincsen hatással az asztrálsíkbeli tudatosságra,
sem pedig az asztráltestben való tökéletesen könnyed és szabad működés lehetőségére.
A valóságban nemcsak hogy lehetséges, hanem egyáltalán nem is olyan szokatlan
dolog, hogy az ember a fizikai test alvása alatt szabadon és hasznosan tevékenykedjék
asztráltestében és mégis úgy térjen vissza a fizikai testbe, hogy a legkisebb
mértékben sem emlékszik vissza arra az asztrálmunkára, melyben éppen része volt.
A fizikai- és
az asztráltest közötti tudatosság megszakadása annak tudható be, hogy vagy fejletlen
az asztráltest, vagy pedig hiányzik egy megfelelő éterhíd az asztrál és sűrű
test között.
Ez híd szorosan
szőtt atomikus szövedékből áll, amelyben a rezgéseknek keresztül kell haladniuk
és amely egy pillanatnyi fátyolhoz hasonló öntudatlanságot okoz az alvás és
az ébrenlét között.
Az egyetlen
mód, hogy az asztráltest emlékezetét áthozzuk a fizikai agyba, az asztráltest
elegendő fejlettsége és az étercsakrák felébresztése, melyek egyik működése
az erőket az asztrálisból az éteribe áthozni. Ezenkívül tevékeny működésben
kell lennie a nyálkatestnek is, amely összpontosítja az asztrálrezgéseket.
Felébredéskor
néha az az érzésünk, hogy olyasvalamit tapasztaltunk, aminek semmi emlékezete
nem maradt meg. Ez az érzés azt mutatja, hogy megvolt az asztrál öntudatosság,
bár az agy nem eléggé fogékony, hogy felfogja történetét. Máskor meg az asztráltestben
levő embernek sikerül pillanatnyi benyomást gyakorolni az étermásra és a sűrű
testre, ami az asztráléletre való élénk emlékezetben nyilvánul meg. Ez néha
megfontoltan történik, amikor az ember úgy érzi, hogy olyasvalami történt, amire
vissza kellene emlékeznie a fizikai síkon. Az ilyen emlékezet gyakran eltűnik
és többé nem lehet visszaidézni; az emlékezet visszaidézésére irányuló kísérlet
azáltal, hogy a fizikai agyban erős rezgéseket kelt, még jobban elnyomja a finomabb
asztrálrezgéseket, következésképp a siker még inkább lehetetlenné válik.
Vannak olyan
események is, melyek olyan élénk benyomást gyakorolnak az asztráltestre, hogy
azok egy reperkusszió fajta lévén a fizikai agyba belevétetnek.
Más esetben
valakinek új ismeretet sikerül belevésni agyába anélkül, hogy emlékezne is arra,
hogyan és hol szerezte ezt az új ismeretet. Ilyen esetben sok embernél fordul
elő, amikor oly problémák megoldása merül fel hirtelen az öntudatban melyek
azelőtt megoldatlanok voltak, vagy amikor hirtelen világosság derül olyan kérdésekre,
amelyek korábban homályosak voltak. Az ilyen eseteket úgy lehet tekinteni, hogy
az asztráltest szervezetében és működésében már haladás történt, bár a fizikai
test még csak részben fogékony.
Olyan esetekben,
amikor a fizikai agy válaszol az álmok élénkek, ésszerűek és összefüggőek mint
amilyeneket sokan álmodnak időről-időre.
Kevesen vannak
olyanok, akik az asztráltestben létük alatt gondot fordítanak arra, hogy a fizikai
agy visszaemlékszik-e vagy sem, és tíz közül kilenc idegenkedik a testbe való
visszatéréstől. Az asztrálvilágból a fizikai testbe való visszatéréskor nagy
kényszerérzetet érezni, mintha az embernek egy nagy vastag ruhába kellene öltöznie.
Az asztrálsíkon való élet öröme olyan nagy, hogy hozzá képest a fizikai élet
egyáltalán nem is látszik életnek. Sokan úgy tekintik a fizikai testbe való
mindennapi visszatérést mint ahogyan az emberek gyakran a hivatalba való elmenetelüket
végzik. Határozottan nem teszi ellenszenvesen, de nem tennék meg, hogyha nem
volnának arra kényszerítve.
A magasan fejlett
vagy előrehaladott embernél az asztrál és fizikai világok közötti éterhíd néha
meg van építve úgy, hogy a fizikai és az asztrális világok közötti öntudat folytonossága
tökéletes. Az ilyen embereknél az élet megszűnik az emlékezések nappalából és
a feledések éjjeléből állni és helyette évről évre, megszakítatlan öntudatosságú
folytonos egésszé lesz.
Alkalmilag az
olyan ember, akinek rendszerint nincsen semmiféle emlékezete az asztrál életből,
akaratlanul, valami baleset vagy betegség folytán vagy határozott eljárásokkal
szándékosan áthidalhatja a fizikai és asztrális öntudat közötti szakadékot úgy,
hogy ettől az időtől kezdve asztrális öntudata folytatólagossá és így az áloméletre
való emlékezete tökéletessé lesz. Természetesen, mielőtt ez megtörténhet, asztrális
öntudatát teljesen ki kellett hogy fejlessze asztráltestében. Az, ami hirtelen
történt, nem más, mint a fizikai és asztrális közötti fátyol szétszakítása,
nem pedig az asztráltest kifejlesztése.
Az áloméletet
tekintélyes mértékben módosítani lehet mint a mentális fejlődés közvetlen eredményét.
Minden egyes, az értelem által a fizikai agyba küldött impulzusnak az asztráltesten
kell keresztülhaladnia és mivel az asztrálanyag sokkal inkább válaszol a gondolatrezgésekre
mint a fizikai anyag, következésképpen az asztráltestre gyakorolt hatás is megfelelően
nagyobb. Így, ha valaki megszerezte a mentális ellenőrzést, azaz megtanulta
uralni az anyagot, megtanult összpontosítani és gondolkozni akkor és úgy ahogyan
akar, akkor megfelelő változás fog beállni asztrális életében; és ha ezen élet
emlékezetét áthozza a fizikai agyba, álmai élénkek, maradandók, ésszerűek sőt
oktatók lesznek.
Általában minél
jobban gyakorlott a fizikai agy a mentáltest rezgéseire való válaszolásban,
annál inkább meg van könnyítve az alvásbeli és éber tudatosság közötti hasadék
áthidalása. Az agy mind engedelmesebb eszközévé kellene hogy legyen az embernek,
és az ő akaratából eredő impulzusok szerint kellene hogy működjön.
Közönséges események
álmodásának semmi köze sincs az asztrálmunkához, mivel az álmodás a fizikai
agyban megy végbe, mialatt az igazi ember távol van. Az valóban nem számít hogy
a fizikai agy mit csinál mindaddig, amíg ment a nem kívánatos gondolatoktól.
Ha egy álom
megindult, lefolyását rendszerint nem lehet megváltoztatni, ellenben az áloméletet
közvetve bizonyos mértékben ellenőrizni lehet. Különös fontossággal bír, hogy
az utolsó gondolat, amellyel az ember elalszik, nemes és felemelő legyen, mert
ez az a kulcs, amely nagyban meghatározza a bekövetkező álom természetét. Egy
rossz vagy tisztátalan gondolat rossz és tisztátalan befolyásokat és teremtményeket
vonz, melyek visszahatnak az értelemre és az asztráltestre és alacsony és földi
vágyakat igyekeznek kiváltani.
Másrészt, ha
az ember magas és szent dolgokra összpontosított gondolatokkal alszik el, gépiesen
mások hasonló erőfeszítései által létrehozott elemi lényeket fog maga köré vonzani
és ennek következtében álmai tiszták és magasztosak lesznek.
Minthogy e könyvben
főként az asztráltesttel és a vele szorosan kapcsolatos jelenségekkel foglalkozunk,
szükségtelen megkísérelnünk kimerítően foglalkozni az álom öntudat némileg terjedelmes
tárgyával. Mindazonáltal, hogy megmutassuk azt a sajátos szerepet, melyet az
asztráltest az áloméletben játszik, hasznos dolog lesz nagyon röviden körvonalazni
azokat a fő tényezőket, melyek az álmok létrehozatalában szerepet játszanak.
Aki az egész anyagot részletesen akarja tanulmányozni, azt C. W Leadbeater „Álmok”
című kiváló könyvéhez utaljuk, melyből az alábbi tényeket merítettük:
- Az alvó fizikai
agy a maga gyermekes félöntudatával és a maga szokásával, hogy minden ingert
képes formában fejezzen ki,
- az agy éteri
része, amelyen szüntelen folyamban összefüggéstelen képek folynak keresztül,
- a vágyaktól
és indulatoktól remegő asztrális test,
- az Egó (kauzális
test), amely bármely öntudat állapotban lehet, a majdnem teljes érzéketlenségtől
kezdve képességének tökéletes uralásáig, mindezek az álom létrehozatalában
nagy szerepet játszanak.
Amikor az ember
aludni tér, Egója még jobban visszahúzódik önmagába és különféle testeit a szokottnál
jobban saját magukra hagyja. Ezek a különálló testek sokkal fogékonyabbak a
kívülről jövő benyomásokkal szemben mint máskor és nagyon kezdetleges saját
tudatossággal rendelkeznek. Ennek következtében bőséges ok van az álmok létrehozatalára,
valamint más testekben az alvás alatt nyert tapasztalatoknak a fizikai agyban
való zavaros visszaemlékezésére.
Az ilyen zavaros
álmok így következményei:
- egy szétszórt
képekből álló sorozatnak és azon lehetetlen átalakításoknak, melyeket az alsó
fizikai agy érzéketlen gépies működése hoz létre,
- egy alkalmi
gondolatokból álló áramlatnak, amely az agy éter részén átömlik,
- a földi vagy
örökké nyugtalan áradatának, amely az asztráltestben jön létre és amelyeket
valószínűleg asztrális befolyások ösztökélnek,
- egy fejletlen
Egó tökéletlen dramatizáló kísérletének,
- különféle
vagy mindezen befolyások keveredésének.
Röviden le fogjuk
írni a minden egyes álomfajta alapelemeit.
1. A fizikai
agy álmai.
Amikor az Egó
az alvás alatt egy időre lemond az agy ellenőrzéséről, a fizikai testnek még
megmarad bizonyos saját tudatossága, és ezenfelül még ott van a fizikai test
egyéni sejtjeinek összetett tudatossága. A fizikai tudat hatalma az agy felett
sokkal gyengébb, mint az Egó hatalma az agy felett és ennek következtében a
tisztán fizikai változások az agyra sokkal nagyobb mértékben képesek hatni.
Az ilyen fizikai változások példái: a vér keringésében beálló rendellenességek,
emésztési zavarok, hőség, hideg stb.
A homályos,
fizikai tudatosság bizonyos sajátosságokkal bír:
- Nagy mértékben
gépies, képtelennek látszik megragadni egy fogalmat, kivéve abban az alakban
amelyben maga is cselekvő; következésképpen minden inger, akár belülről, akár
kívülről jön az, közvetlenül érzékelhető képekké alakul át;
- [Innen valószínűleg
hiányzik egy rész, mert az eredeti magyar anyagban a sorrend 1, 3, 4, …]
- elvont fogalmakat
vagy emlékeket képtelen megragadni, mint amilyeneket azonban egyszerre átalakítja
képies érzékelhető dolgokká;
- minden helyi
gondolatirányzat számára valóságos térbeli átvitellé lesz, azaz egy Kínára
vonatkozó futó gondolat az öntudatot képzeletben azonnal Kínába viszi;
- nincs ereje
hogy megítélje a következményeket, az előtte megjelenő képek értékét vagy
objektív igazságát ; mindet éppen úgy veszi ahogyan látja azokat, de sohasem
lepődik meg bármi történjék is, még ha lehetetlen és képtelen dolgok is azok;
- a gondolattársítás
elvének van alárendelve és következésképpen az olyan képek, melyek nem tartoznak
össze, hacsak nem azon tény által, hogy olyan eseményeket ábrázolnak, melyek
egymáshoz közeli időben történtek, hajlamosak, hogy ki nem bonyolítható zavarrá
vegyüljenek;
- egymagában
a legcsekélyebb külső befolyásokkal szemben is érzékeny mint a hangok vagy
érintések és
- majdnem hihetetlen
fokban megnagyítja és eltorzítja őket.
Ilyenképpen
a fizikai agy képes arra, hogy sok álom, azonban nem minden álom rovására elegendő
zavart és túlzást okozzon.
2. Az éter
agy álmai.
Az éter agy
a kívülről jövő benyomásokkal szemben a test alvása alatt még sokkal érzékenyebb
mint a rendes éber öntudat alatt. Amíg az értelem tevékenyen elfoglalt és így
az agy teljesen alkalmazásban van, a gyakorlatban teljesen áthatolhatatlan a
kívülről jövő gondolatok behatolásával szemben amely pillanatban azonban az
agy tétlen marad, következetlen zűrzavar áradata kezd rajta keresztül ömleni.
Az emberek legnagyobb részénél azok a gondolatok, melyek az agyukon keresztül
folynak, a valóságban egyáltalán nem az ő gondolataik, hanem más emberek kitaszított
gondolatfoszlányai. Tehát alvás közben minden olyan átvonuló gondolatot, amely
egy alvó agyában egy némileg hozzáillőt talál, megragad ez az agy és sajátjává
teszi, ekként egy egész fogalomsort indítva meg; ezek alkalmilag eltűnnek és
az összefüggéstelen célnélküli áramlat megkezdi keresztülfolyását az agyon át.
Meg kell jegyeznünk,
minthogy a világ mai fejlettségi állapotában valószínűleg sokkal több rossz
mint jó gondolat folyik körülöttünk, a nem uralt agyú ember nyitva áll mindenfajta
kísértés számára, amit azonban értelem és agy ellenőrzéssel elkerülhetne.
Még ha kivetette
is egy alvó ember éter agyából ezeket a gondolatokat egy másik személy önkéntes
törekvése, az agy mégsem marad teljesen passzív, hanem lassan és álomszerűen
a saját múlt emlékének tárházából kezd képeket kifejleszteni a maga számára.
2. Az asztrál
álmok.
Ezek egyszerűen
az asztráltestnek a fizikai test alvása alatti életére és működésére vonatkoznak
emlékezések a fizikai agyban, amelyekben az előző szövegben már említést tettünk.
A megfelelően jól fejlett ember asztrálteste fizikai testétől tekintélyes távolságra
képes eltávolodni minden kényelmetlenség nélkül és azokról a helyekről, melyeket
meglátogathatott, vagy azokról az emberekről, akikkel találkozhatott többé kevésbé
határozott benyomásokat hozhat vissza. Mint már mondottuk, az asztráltest minden
esetben erősen befolyásolhatja minden gondolatát vagy sugalmazás amely vágyat
vagy érzést vált ki, bár azon vágyak természete, melyek benne a leggyorsabban
váltanak ki választ, természetszerűleg az ember fejlettségétől és asztráltestének
tisztaságától függ.
Az asztráltest
mindenkor fogékony az átvonuló gondolatáramok befolyásával szemben és amikor
az értelem nem ellenőrzi tevékenyen, örökösen felfogja ezeket a kívülről jövő
ingereket és szorgalmasan válaszolgat rájuk. Az alvás alatt még ennél is jobban
befolyásolható. Ennek következtében pl. az az ember, aki teljesen kipusztított
egy fizikai vágyat, mely benne előzőleg az alkohol iránt meglehetett, oly annyira,
hogy éber állapotban határozott undort érezhet vele szemben, mégis gyakorta
álmodhatja azt, hogy iszik, és ebben az állapotban az alkohol befolyásának gyönyörét
is tapasztalhatja. Nappal az asztráltest vágya az akarat felügyelete alatt van,
amikor azonban az asztráltest az alvás alatt felszabadul, bizonyos mértékben
kikerül az Egó uralma alól és valószínűleg külső asztrálbefolyásra válaszolva
a régi szokás újra feltámad. Ez az álom valószínűleg sok embernél előfordul,
akik határozottan megkísérlik vágytermészetüket az akaratuk ellenőrzése alá
hajtani.
Az is lehetséges,
hogy valaki iszákos lehetett az elmúlt életében és asztráltestében még mindig
van valami anyag, amelyet abba az iszákosság által a maradandó (permanens) atomban
létrehozott rezgések vonzottak. Bár ez az anyag ebben az életben nincs éltetve,
az álomban, az Egó felügyelete gyenge lévén, az anyag válaszolhat a kívülről
jövő rezgésekre és az ember azt álmodja hogy iszik. Az ilyen álmok, ha egyszer
megértettük azokat, ne okozzanak gondot; mindazonáltal úgy kell tekinteni azokat
mint figyelmeztetéseket arra nézve, hogy még megvan a lehetősége annak, hogy
odaadjuk magunkat az ivásnak, minthogy az újra feléledt.
2. Egó álmok
A fejlődéssel
megváltozik az asztráltest természete. Még nagyobb azonban a változás, amely
az Egóban vagy a benne lakozó isteni emberben végbemegy. Akinél az asztráltest
nem több, mint egy úszó ködfelhő, az Egó majdnem olyan alvó, mint a fizikai
teste, minthogy vak a saját magasabb síkjának befolyásaival szemben és ha valami
hozzátartozó fogadalom [fogalom?] eljut is hozzá, alsóbb testei felett kis vagy
semmi ellenőrzést nem gyakorol, a tapasztalatot képtelen lesz belevésni a fizikai
agyba.
Az alvók, a
teljes feledéstől kezdve, egészen a teljes asztrál-öntudatosságig, mindenféle
fokozatúak. Eszünkben kell tartanunk, mint azt már mondottuk, hogy bár lehetséges,
hogy a magasabb síkokon sok fontos tapasztalatunk legyen, mindazonáltal az Egó
képtelen lehet azokat az agyba belevésni, úgyhogy vagy egyáltalán semmi fizikai
emlékezet sincs, vagy csak egy legteljesebb mértékben zűrzavaros emlékünk.
Az Egó tudatosságának
és tapasztalatainak alapjellegzetességei, akár meg van azoknak emlékezete az
agyban, akár nincs, a következők:
1. Az Egó
tér és idő mértéke olyannyira eltér attól, amelyhez éber állapotunkban szoktunk,
hogy majdnem úgy van, mintha egyáltalán nem léteznék számára sem idő, sem
tér. Sok esetet ismerünk amikor néhány pillanat alatt, már ahogyan mi mérjük
azt, az Egó olyan tapasztalatokat mehet át, melyek sok éven át tartónak tűnhetnek
fel, amikor is az egyik esemény a másik eseményt teljesen és lényegtelen részletességgel
követi.
2. Az Egónak
az a képessége, hogy hirtelen dramatizál. Egy fizikai hang vagy érintés az
Egóhoz a rendes ideggépezet mellőzésével közvetlenül is eljuthat, egy másodperc
töredékkel hamarabb, mint ahogyan eléri a fizikai agyat. A másodperc ezen
töredéke azonban elegendő arra, hogy az Egó egy drámafajtát vagy jelenetet
hozzon létre, mely abban a vezető eseményben nyilvánul és csúcsosodik ki,
amely felébreszti a fizikai testet. Az agy az egyéni álmot összekeveri a tárgyi
eseménnyel és ennélfogva úgy képzeli mintha az álomeseményeket ő tényleg átélte
volna.
Ez a szokás
azonban különösen azon Egók sajátossága látszik lenni, melyek ami a spiritualitást
illeti, aránylag véve még fejletlenek. Amint az Egó spirituális tekintetben
fejlődik, gyermeksége ezen kedves játékai fölé emelkedik. Az az ember, aki elérte
a folytonos öntudatosságot, a magasabb síkhoz tartozó munkával annyira el van
foglalva, hogy erre a dramatizálásra semmi energiát nem fordít és így az álmok
ezen osztálya számára megszűnik.
3. Az Egó
bizonyos mértékben birtokában van az előre meglátás képességének is, amennyiben
néha előre meglátni képes olyan eseményeket, melyek majd meg fognak történni,
vagy inkább megtörténhetnek, hacsak valami nem történik megakadályozásukra
és ezen eseményeket belevésheti a fizikai agyba. Sok ilyen jós vagy figyelmeztető
álmot jegyeztek fel. A figyelmeztetést néha figyelembe vehetik és megtehetik
a szükséges lépéseket és így az előrelátott eredmény megváltoztatható vagy
teljesen elkerülhető.
4. Az Egó,
amikor alvás alatt testen kívül van, jelképekben látszik gondolkodni. Egy
fogalom, melynek kifejezésére itt sok szóra van szükség, egyetlen egy szimbolikus
kép segítségével tökéletesen közölhető vele. Ha egy ilyen jelképes gondolat
vésődött az agyba és éber állapotban megvan az emlékezete, az értelem szavakba
fordíthatja át; másrészt lehetséges, hogy pusztán csak mint egy jelkép jön
át az agyba átfordíthatatlanul és így zavart okozhat. Az ilyen természetű
álmokban úgy látszik rendszerint mindenkinek megvan a saját jelképes rendszere;
így a víz közeli zavart, a gyöngy könnyeket jelenthet és így tovább.
Ha valaki azt
óhajtja, hogy hasznos álmai legyenek, azaz ébertudatában képes legyen előnyét
élvezni annak amit Egója az alvás alatt tanulhat, akkor ennek elérése érdekében
bizonyos lépéseket kell tennie.
Lényeges, hogy
éber állapotában megszokja már a kitartó és rendszeres összpontosított gondolkodást.
Az, aki gondolatait tökéletesen ellenőrizni képes, mindig pontosan tudni fogja,
hogy miről gondolkozik és miért; és úgy találja hogy az agy, amely így arra
gyakorlott, hogy az Egó sugalmazásaira hallgasson, használaton kívül nyugalomban
fog maradni és elkerüli, hogy felfogja vagy válaszoljon a gondolatok környező
tengeréből eredő alkalmi áramoknak. Az ember ilyenképpen sokkal hajlamosabbá
válik a magasabb síkokról eredő befolyások felfogására, ahol a felfogás élesebb
és az ítélet valódibb mint az a fizikai síkon valaha is lehetne.
Alig szükséges
hozzátennünk, hogy az ember egyúttal mestere kell hogy legyen legalábbis az
alacsonyabb szenvedélyeinek.
Egy nagyon elemi
mágikus eljárással az ember kivetheti éteragyából a gondolatok rohamát, mely
kívülről hat reá. E célból, amikor lefekszik, képzelje el auráját és erősen
akarja, hogy annak külső felülete egy őt a külső befolyásoktól védő burokká
váljék. Az aurikus anyag engedelmeskedni fog gondolatainak és kialakítja a burkot.
Ez az elérendő cél érdekében felbecsülhető lépés.
Annak nagy fontosságát,
hogy az ember elalvás előtti legutolsó gondolatát valamely nemes és magas dologra
rögzítse, már említettük volt; ezt azoknak akik álmukat uralni akarják, szabályosan
gyakorolniuk kell.
Talán hasznos
lesz, ha itt megemlítjük az öntudat négy fokozatának hindu elnevezéseit:
- Jagrat a
közönséges éber öntudat.
- Svapna az
álomöntudat, amely az asztráltestben működik és tapasztalatait az agyba bevésni
képes.
- Sushupti
a mentáltestben működő öntudat, amely nem képes tapasztalatait az agyba belevésni.
- Turiya a
transzállapot, a buddhikus testben működő öntudat, amely annyira elkülönült
az agytól, hogy külső eszközökkel nem könnyű visszaidézni.
Ezeket a neveket
azonban csak viszonylagosan használják és a szövegnek megfelelően változtatják.
Így a jagratról szóló egyik magyarázatban a fizikai és asztrálsík egyesítve
vannak, a hét osztály megfelel a négy fizikai anyagállapotnak és a XVI. fejezetben
említett három anyagosztálynak.
További felvilágosítást
illetőleg A. Besant: „Bevezetés a yogába” c. munkájának 16. és folytatólagos
oldalait, valamint „Tanulmány az öntudatról” c. munkáját ajánljuk, ahol az éber
öntudat azon része van meghatározva, amely a legkülső test által működik.
XI. fejezet
Az öntudat folytonosága
Amint már láttuk,
hogy az egyik ember vehikulumából a másikba teljes öntudatossággal léphessen
át, például a fizikaiból az asztrálba, vagy fordítva, szükséges, hogy a testek
közötti kapcsolatok kifejlődhessenek. A legtöbb ember mit sem tud ezekről a
kapcsolatokról és a kapcsolatokat nem éltetik tevékenyen és ezért a fizikai
test szerveihez hasonló csenevész állapotban vannak. Használat által kell azokat
fejleszteni és azzal kell működésbe hozni, hogy az ember figyelmét reájuk szegezi
és akaratát használja. Az akarat felszabadítja és irányítja a Kundalinit, azonban,
hacsak előzőleg meg nem történik a vehikulumok teljes megtisztítása, a Kundalini
rombolólag hat ahelyett, hogy éltetné az energiát. Innen van az, hogy minden
okkult tanító ragaszkodik annak szükségességéhez, hogy a valódi yogát tisztulás
előzze meg.
Ha valaki alkalmassá
tette magát arra, hogy a kapcsolatok éltetésében segítség nyújtassék neki az
ilyen segítség magától értetődőleg elkerülhetetlenül elérkezik hozzá azok részéről,
akik mindig keresik az alkalmat, hogy segítségre legyenek a komoly önzetlen
törekvésben. Egy napon majd úgy találja, hogy mialatt teljesen ébren van elválik
fizikai testétől és az öntudatosság minden megszakítása nélkül szabadnak találja
magát. Az egyik testből a másikba való átlépés gyakorlattal majd természetesebb
és könnyebb lesz. A kapcsolatok kifejlesztése áthidalja a fizikai és asztrális
öntudat közötti szakadékot úgy, hogy az öntudat folyamatossága tökéletes.
Azután így a
tanuló nemcsak azt tanulja meg hogy pontosan lásson az asztrálsíkon, hanem azt
is, hogy a látottak emlékezetét pontosan átfordítsa az asztrálisból a fizikai
agyba. Ennek megkönnyítése céljából gyakorolja magát abban, hogy öntudatát megszakítás
nélkül vigye át a fizikai síkról az asztrálisba és mentálisba és viszont; mert
amíg ezt nem tudja megtenni, addig megvan annak a lehetősége, hogy emlékezete
részben elveszhet vagy eltorzulhat azon tiszta közbeeső részek alatt, melyek
a különféle síkokbeli öntudatosságának időszakait egymástól elválasztják. Ha
valaki tökéletesen megszerezte az öntudat áthozatal erejét, a tanítványnak az
az előnye lesz, hogy az összes asztrálképességeit használni tudja nemcsak mikor
alvás vagy transz alatt testén kívül van, hanem akkor is, amikor a rendes fizikai
élete alatt teljesen ébren van.
Ahhoz, hogy
a fizikai ébertudat magába foglalja az asztráltudatosságot is, szükséges, hogy
a nyálkatest tovább fejlesztessék és hogy az atomok negyedik területe is tökéletessé
tétessék.
Azon módszeren
kívül, hogy az ember az öntudatát ugyanazon a síkon, például az asztrális atomikus
alsíkról a legalsóbb mentálisra átvigye, van egy másik összeköttetési vonal
is, amelyet „atomikus rövidítésnek” lehet nevezni.
Ha az asztrális,
mentális, stb. atomikus alsíkokat úgy vázoljuk magunk elé, hogy ezek egy bot
mentén egymás mellett fekszenek, a többi alsíkokat úgy vázolhatjuk, mintha azok
a botról hurkokban lógnának le, mintha egy darab zsinór volna lazán a bot köré
csavarva. Nyilvánvaló ezután, hogy az ember az egyik atomikus alsíkról a másikra
a bot mentén jutna el röviden vagy pedig a függő hurkokon, melyek az alacsonyabb
alsíkokat jelképezik, föl és alá haladva.
Gondolkodásunk
rendes folyamata az, hogy állandóan az alsíkon haladunk keresztül; ellenben
a zseni felvillanásai a megvilágosító eszmék csak az atomikus alsíkon haladnak
át.
Van egy harmadik
lehetőség is amely síkjainknak a kozmikus alsíkhoz való viszonyával kapcsolatos,
azonban az sokkal érthetetlenebb semhogy egy oly munkában tárgyalhassuk, amely
csak az asztrálsíkkal és jelenségeivel szándékozik foglalkozni.
Természetes,
hogy a fizikai és asztrálsík közötti öntudatfolytonosság elnyerése egymagában
nem elegendő, hogy emlékezzünk az elmúlt életekre. Ehhez sokkal magasabb fejlettség
szükséges, melynek természetével nem szükségtelen itt foglalkoznunk.
Az, aki ilyenképpen
az asztrálteste feletti teljes uralomra tett szert, természetes fizikai testét
nemcsak alvás alatt hagyhatja el, hanem tetszés szerinti időben és messze távolságokra
távozhat el stb.
A médiumok és
érzékeny emberek asztráltestüket öntudatlanul vetik ki amikor transzba esnek,
azonban a transzból való visszatérés rendszerint nem jár együtt a szerzett tapasztalatok
agyemlékezetével. A gyakorlott tanítványok asztráltestüket tudatosan képesek
kivetni és a fizikai testtől messze távolságokra képesek eljutni, visszatéréskor
a szerzett tapasztalatoknak teljes és részletes emlékezetét hozva magukkal.
Az ilyen kivetett
asztráltestet megláthatják az érzékenyek vagy akik véletlenül ideiglenesen rendellenes
idegállapotban vannak. Sok olyan asztrál látomást jegyeztek fel, amikor a halál
pillanatához közelálló haldoklónál a közelgő alvás olyannyira meglazította az
életelveket, hogy lehetővé tette ezt a megjelenést olyanok számára, akik ezt
a mutatványt máskor képtelenek lennének megtenni. Az asztráltest sok betegség
esetén is felszabadul. Az ilyen asztrálutazások feltétele a fizikai test tevékenységtől
való mentessége.
Az, aki érti
a módját ideiglenesen megsűrítheti az asztráltestét azáltal, hogy a környező
légkörből fizikai anyagrészecskéket vonz beléje és így eléggé „anyagiasul” hogy
fizikailag láthatóvá váljék. Ez a magyarázata annak a sok „látomás”-nak amelyben
egy fizikailag jelen nem levő személyt barátai rendes fizikai látással meglátták.
XII. fejezet
A halál és a vágy elemi-lény
Halál alkalmával
az öntudat a fizikai testből egy rövid időre, rendszerint néhány órára az étermásba
húzódik vissza, majd pedig az asztráltestbe lép be.
Így a halál
a levetkőzés vagy kihúzódás folyamatából áll. Az Egó, az ember halhatatlan része,
egymásután megszabadul külső hüvelyeitől, először a sűrű fizikaitól, azután
az étermástól és majd amint később látni fogjuk még az asztráltesttől is.
A tulajdonképpeni
kilépés majdnem minden esetben tökéletesen szenvedésmentesnek látszik, még a
rettenetes szenvedéssel járó hosszú betegség után is. A halott békés kinézése
bizonyítja ezt az állítást és legnagyobb részt azoknak közvetlen bizonyságából
is van merítve, akiket erre nézve közvetlen a halál pillanata után megkérdeztek.
A halál tényleges
pillanatában, még ha hirtelen is történik az, az ember egész elmúlt életét a
legkisebb részletekig meglátja önmaga előtt elvonulva. Egy pillanat alatt látja
az okok egész láncolatát amelyek élete alatt működtek; látja és most megérti
önmagát olyannak, amilyen a valóságban, önámítástól és hízelgéstől mentesen.
Szemlélőként
állva ott, s lenézve a küzdőtérre végigolvassa életét.
Az öntudat állapota
közvetlen a halál pillanata után békés és álomszerű. Van egy bizonyos ideig
tartó öntudatlanság is, mely néhány pillanatig tart, bár néhány percig is előfordulhat,
esetleg néhány óráig, néha napokig vagy hetekig.
A fizikai test
és asztrálmása közötti természetes vonzódás olyan, hogy a halál után az asztrálmás
a megszokás erejénél fogva megtartja megszokott alakját; következésképpen az
ember fizikai kinézése a halál után majdnem változatlanul megmarad. Majdnem
– mert tekintettel arra, hogy az asztrálanyagot a gondolat nagyon könnyen alakítja,
az, aki a halál után önmagáról megszokásból mint olyan fiatalról gondolkozik,
amilyen tényleg a halál alkalmával volt, valószínűleg némileg fiatalabb kinézést
fog magára ölteni.
A halál után
nemsokára, legtöbb esetben, fontos változás megy végbe az asztráltestben, ami
a vágy elemi-lény működésének következménye.
Az asztráltest
anyagának nagy részét az elemi eszencia képezi; ez az eszencia élő, bár nem
értelmes, és erre az időre el van szakítva az asztrális eszencia általános tömegétől.
Vakon, ösztönösen és ész nélkül a saját célját követi és vágyainak kielégítésében
és fejlődése elősegítésében nagy ügyességet árul el.
Az ő fejlődése
abban áll, hogy alászáll az anyagba és célja, hogy ásványi Monáddá legyen. Ennélfogva
életcélja az, hogy oly közel jusson a fizikai síkhoz, amennyire csak lehetséges
és durvább rezgésekből oly sokat tapasztaljon ki amennyit csak lehet. Nem tud,
de nem is tudhat semmit sem az emberről, akinek asztráltestében az idő szerint
él.
Arra vágyik,
hogy megtartsa önálló életét és érzi, hogy ezt csak az emberrel kapcsolatban
teheti meg; tudatában van az ember alsóbb értelmének és rájön, hogy minél több
mentális anyagot képes önmagában elkeverni, annál hosszabb ideig tartó lesz
asztrálélete.
A fizikai test
halálakor, tudván, hogy különvált életének ideje korlátozott, és tudva, hogy
az ember asztrálhalála kisebb vagy nagyobb gyorsasággal bekövetkezik, hogy az
ember asztráltestét a lehető leghosszabb életűvé tegye, annak anyagát közös
központú gyűrűbe vagy burokba rendezi úgy, hogy a legdurvább van legkívül. A
vágy elemilény szempontjából ez nagyon helyes okoskodás, mert a legdurvább anyagot
lehet a legtovább együtt tartani és képes legjobban állani a harcot.
Az újrarendezett
asztráltestet Vatana-nak vagy szenvedőtestnek is nevezik. Egy nagyon rossz ember
esetében, akinek testében a legdurvább anyag van túlsúlyban, a test neve Dhurvan
vagy erős test.
Az asztráltest
újrarendezése a fizikai test másának felületén, nem pedig az őt körülvevő tojásalak
felületén megy végbe.
Ennek célja
megakadályozni az asztrálanyag szabad és teljes keringését, amely rendszerint
az asztráltestben megy végbe. Ezenfelül az ember csak azokra a rezgésekre képes
válaszolni, melyeket asztráltestének legkülső része fog fel. Így az ember úgyszólván
egy asztráldobozba van bezárva, minthogy csak azt képes látni és hallani, amely
a legalacsonyabb és legdurvább síkhoz tartozik.
Bár magas befolyások
és gyönyörű gondolatformák között él, létezésüket illetőleg majdnem teljesen
öntudatlan, mert az asztráltestének azon részecskéi, melyek ezekre a rezgésekre
válaszolni képesek volnának úgy el vannak zárva, hogy nem érhetők el.
Következésképpen,
mivel más emberek asztráltestének csak a legdurvább anyagát képes érzékelni
és egyáltalán semmit sem tud a saját korlátozottságáról, felteszi, hogy azok
a személyek akiket lát, csupán csak azokkal az elégtelen jellegzetességekkel
rendelkeznek, amelyeket ő észrevenni képes.
Minthogy csak
azt képes látni és érezni ami a legalacsonyabb és legdurvább, a körülötte lévő
emberek úgy tűnnek fel előtte, mint a bűn szörnyűségei. Ilyen körülmények között
alig lehet csodálni, hogy az asztrálvilágot pokolnak tekinti.
Az asztráltestnek
a vágy elemilény által való újrarendezése egyáltalán nem befolyásolja a tojásalakon
belül levő forma felismerhetőségét, bár a végbemenő természetes változás egészében
arra törekszik, hogy a formát az idő előrehaladtával némileg halványabbá és
spirituálisabb kinézésűvé tegye, melyek okait azonnal megmagyarázzuk.
Az idő előrehaladtával
a legkülső burok vagy gyűrű szétoszlik. Ekkor az ember képes a következő magasabb
asztrálsík rezgéseire válaszolni és így a „következő alsíkra” emelkedni; így
megy ez egyik alsíkról a másikra. Minden egyes alsíkbeli tartózkodása természetesen
olyan időtartamú lesz, amely megfelel az asztráltestében levő és ezen alsíkhoz
tartozó anyag mennyiségének valamint tevékenységének.
Amikor azt mondjuk,
hogy az ember az egyik alsíkról a másikra „emelkedik”, egyáltalán nem szükséges,
hogy a térben mozogjon, inkább öntudatát viszi át az egyik alsíkról a másikra.
Az újrarendezett asztráltestű ember öntudatközpontja a külső burokból a befelé
következőbe tolódik át. Az ember így közömbössé válik az anyag egyik rendjének
rezgéseivel szemben és helyette egy magasabbrendű anyag rezgéseire válaszol.
Ily módon úgy tetszik mintha az egyik világ a maga jeleneteivel és lakóival
együtt lassan eltűnnék látása elől , míg egy másik lassan kifejlődnék.
Amint a burok
rendszerint lassan szétoszlik, az ember úgy találja, hogy a fizikai tárgyak
mása mind homályosabbá válik, ellenben a gondolatformák mind jobban és jobban
élőkké válnak számára. Ha ezen folyamat alatt időnként másokkal találkozik,
úgy képzeli, hogy az illetők jelleme állandóan javul és ez pusztán azért van,
mert ő maga képessé vált ezen jellemek magasabb rezgéseinek észrevételére. Az
asztráltest újrarendezése valóban állandó akadálya annak, hogy valaki barátait
igazán és teljesen lássa azok asztráltestének minden állapota alatt.
Az asztráltest
újrarendezésének ezt a folyamatát, amely a legtöbb embernél megtörténik, meggátolhatja
azzal, hogy az ember akaratát ellene szegezi. A valóságban bárkinek aki megérti
az asztrálsík állapotait, teljesen ellene kellene szegülnie az asztráltest vágy
elemilény általi újrarendezésének. Ez esetben az asztráltest részecskéi keverten
maradnak, úgy mint az élet alatt, és ennek következtében az ember ahelyett,
hogy egy időben csak egyetlen asztrál alsíkra volna korlátozva, minden alsíkon
szabad marad asztrálteste összetételének megfelelően.
Az elemilény,
mivel a maga sajátságos fél-öntudatlan módján meg van ijedve, meg fogja kísérelni
ezt a félelmét átvinni az emberre, aki kizökkenti őt az újrarendezésből. Ezért
olyan hasznos az, hogy az ember ezeket a dolgokat már halála előtt ismerje.
Ha az újrarendeződés
vagy burokképződés már megtörtént, még lehetséges, hogy ezen állapotot megtörje
olyasvalaki, aki segíteni óhajt az illetőn, aki ily módon az egész asztrálsíkon
való munkára szabadul fel, ahelyett, hogy csak egy síkra lenne korlátozva.
XIII. fejezet
A halál utáni élet: az életelvek
Azt nem lehet
állítani, hogy az emberben halálakor hirtelen változás megy végbe, ellenkezőleg,
az ember halála után teljesen ugyanaz marad mint annak előtte volt, kivéve,
hogy többé nincs fizikai teste. Ugyanaz az értelme, ugyanaz a hajlama, ugyanazok
az erényei, bűnei; a fizikai test levetése nem jelent többet, mint egy kabát
levetése. Azonfelül azok az álláspontok, melyek között magát találja ugyanazok,
melyeket saját gondolatai és vágyai már megteremtettek számára. Nem létezik
olyasmi mint kívülről jövő jutalom vagy büntetés, csupán csak a valóságos eredménye
annak, amit ő maga tett, mondott és gondolt míg a fizikai világban élt.
Amint a halál
utáni asztrál élet leírásával előrehaladunk felismerjük, hogy a való tények
nagymértékben megegyeznek a katolikusoknak a purgatóriumra, valamint a görögöknek
Hadesre vagy az alvilágra vonatkozó felfogásával.
A halál nagy,
egyetemes szintezőként való költői felfogása pusztán csak tudatlanságból született
lehetetlenség, mert tény, hogy a fizikai test elvesztése a legtöbb esetben sem
a jellemben sem az értelemben semmi változást nem okoz, és így az úgynevezett
halottak között is épp oly sok értelembeli különbség van mint az élők között.
Az első és legfontosabb
tény, amit meg kell értenünk, hogy a halál után nem valami furcsa élet következik,
hanem a jelen fizikai élet folytatása, azonban bizonyos megváltozott feltételek
mellett.
Olyannyira így
van ez, hogy amikor valaki először jut el az asztrálsíkra a fizikai halál után,
nem mindig ismeri fel, hogy ő meghalt; és még akkor is, amikor rájön hogy mi
történt vele, nem mindig érti meg mindjárt hogy az asztrálvilág miben különbözik
a fizikaitól.
Sok esetben
azt a tényt, hogy öntudatosak, teljes bizonyítéknak tekintik hogy nem haltak
meg, és ez így van a lélek halhatatlanságába vetett hite dacára.
Ha az ember
annak előtte sohasem hallott az asztrálsík életéről hajlamos, hogy többé kevésbé
megzavarják őt azok a teljesen váratlan körülmények melyek között magát találja.
Végül is elfogadja ezeket a meg nem értett állapotokat szükségesnek és elkerülhetetlennek
tartván őket.
Az új világba
tekintve első pillanatra valószínűleg csak kevés eltérést lát és feltételezi,
hogy ugyanarra a világra tekint mint annak előtte. Amint már láttuk, az asztrálanyag
minden egyes fokozatát vonzza a fizikai anyag megfelelő fokozata. Ennél fogva,
ha úgy képzeljük, hogy a fizikai világ kitöröltetett a létből, anélkül, hogy
bármi más változás történt volna, annak teljes másolatát még megtaláljuk az
asztrálvilágban. Következésképpen az asztrálsíkon lévő ember látja a megszokott
falakat, bútorokat, embereket, stb. éppen olyan tisztán körvonalazva a legsűrűbb
asztrál anyagtípus által, mint annak előtte mindig. Ha azonban alaposabban megvizsgálná
ezeket a tárgyakat észrevenné, hogy az összes részecskék látható gyors mozgásban
vannak ahelyett, hogy csak láthatók lennének mint a fizikai síkon. Azonban,
ahogyan azt néhányan alaposan megfigyelték az aki meghal, először nem is veszi
észre hogy valami változás történt vele. Így azután, különösen a nyugati országokban,
nehezen hiszik el, hogy meghaltak, egyszerűen azért, mert még látnak, hallanak,
érezni és gondolkodni tudnak. A történtek felfogása valószínűleg lassanként
megtörténik, amint az illető rájön, hogy bár láthatja barátait, azonban nem
tud mindig érintkezni velük. Néha beszél hozzájuk és nem látszanak hallani őt;
meg akarja érteni őket, és úgy találja hogy nem tud benyomást gyakorolni rájuk.
Sőt, majd egy idő múlva arra is rájön, hogy álmodik, mert más alkalommal, amikor
barátai alszanak, tökéletesen tudnak róla és beszélnek vele mint régen.
Majd fokonként
kezdi megállapítani azokat a különbségeket melyek a jelen élete és azon élet
közt van, melyet a fizikai világban élt. Például rövidesen úgy találja, hogy
számára minden szenvedés és fáradtság megszűnt. Arra is rájön, hogy az asztrálvilágban
a gondolatok és vágyak látható formában fejezik ki magukat, bár ezek legnagyobb
részt a sík finomabb anyagából állnak. Élete előrehaladtával ezek mind jobban
szembeszökőkké válnak.
Ezenfelül, bár
az asztrálsíkon levő ember rendszerint nem képes látni barátai fizikai testeit,
láthatja és látja is az asztráltestüket és következésképpen ismeri rezgéseiket
és gondolataikat. Így nem lesz képes részleteiben is követni azok fizikai életének
eseményeit, ellenben azonnal észreveszi az olyan érzéseket mint a szeretet,
gyűlölet, féltékenység és irigység, mert azok asztráltestük által kifejezésre
jutnak.
Így, bár az
élők gyakran feltételezik, hogy „elvesztették” a halottat, a holtak egy pillanatig
sincsenek abban a hitben, hogy elvesztették az élőket.
Valójában az
asztráltestében élő embert (a halál után) sokkal gyorsabban és mélyebben befolyásolják
a fizikai világbeli barátainak érzései mint amikor a Földön volt, mert a halottnak
nincs fizikai teste mely megtompítja észrevételét.
Az asztrálsíkon
lévő ember rendszerint nem teljes asztrálmását látja a tárgyaknak, hanem csak
azt a részét, amely ahhoz a külön síkhoz tartozik amelyben ő abban az időben
él.
Ezenfelül, az
ember nem mindig ismeri fel bizonyossággal egy fizikai test asztrálmását még
ha látja is őt. Rendszerint nagyfokú tapasztalatra van szüksége, mielőtt a tárgyak
azonosságát tisztán meg tudja állapítani és minden kísérlete hogy foglalkozzék
velük, könnyen lesz határozatlan és bizonytalan. Ennek példáit gyakran látni
a kísértetjárta házakban, ahol kődobálás és fizikai tárgyak határozatlan és
esetlen mozgatása történik.
A halott gyakran
nem jön rá, hogy nem szükséges dolgoznia egy élőért, ennie, aludnia és így az
ember a halála után folytathatja az ebéd készítést és elfogyaszthatja a teljesen
képzelete által teremtett ételeket, sőt házat építhet magának hogy abban lakjék.
Feljegyezték egy ember esetét, aki egy házat épített magának, követ kőre rakott,
amikor is minden egyes követ külön-külön teremtett meg saját gondolataival.
Természetesen ugyanezzel az erőfeszítéssel egyszerre az egész házat is megteremthette
volna. Néha rávették, hogy mivel a köveknek nincs súlyuk, a fizikai sík állapotaitól
eltérő állapotok között van és így további felfedezésekhez juttatták.
Hasonlóképpen,
valaki aki előtt az asztrálélet feltételei újak, egy szobába való be- és kilépését
továbbra is az ajtón keresztül folytathatja, nem jővén rá, hogy a falakon éppen
olyan könnyedén mehet keresztül. Ugyanazon okból a földön járhat, bár éppúgy
repülhet is a levegőben.
Ha valaki már
a földi élete alatt megismerkedett olvasás útján vagy másképpen az asztrálélet
általános feltételeivel, a halál után természetesen többé-kevésbé ismerősnek
találja magát e téren és ennek következtében nem kell a fejét törnie, hogy mit
is csináljon.
Az e tárgyra
vonatkozó okkult tanítás értelmes megismerése, amint a tapasztalás mutatta,
a halál után magában is rendkívüli előnnyel bír az illetőre nézve és pusztán
az, hogy valaki hallott az asztrálélet feltételeiről már nagy előnyt jelent,
bár ezeket a tanításokat úgy tekinthette, mint egyikét a sok feltevésnek és
többet már nem is törődött velük. Mások, akik az asztrálvilágot illető ismeretük
szempontjából nem ilyen szerencsések, legjobb, ha áttekintik helyzetüket és
kísérletet tesznek hogy meglássák a körülöttük levő élet természetét és azt,
hogy hogyan lehet az a leghasznosabb számukra. Ezen felül jól teszik ha egy
tapasztalt baráttal beszélnek erről.
A fent leírt
élet állapotai alkotják a Kámalokát, szó szerint a Káma vagy vágy helyét, a
skolasztikus irodalom limbuszát. Általában a Kámaloka azt a helyet jelenti,
amelyet értelmes és félig értelmes lények népesítenek be. Sokféle típusú és
alakú élő népesíti be, melyek annyira eltérnek egymástól, mint ahogy egy fűszál
eltér egy tigristől vagy a tigris az embertől és természetesen az elhunyt emberi
lényeken kívül sok más lény is él itt. Áthatja a fizikai világot és az asztrálist
a fizikai világ hatja át, azonban, minthogy az anyag állapota e két világban
eltér egymástól, együtt léteznek anélkül, hogy az egyik világ lényei tudomással
bírnának a másik világ lényeiről. A két világ lakói egymás jelenlétéről csak
rendellenes körülmények között vehetnek tudomást.
Így tehát a
Kámaloka nincs elkülönítve az asztrálsík többi részétől mint egy határozott
hely, hanem csak azon lények öntudatállapotai által van elkülönítve akik hozzá
tartoznak. Ezek a lények olyan emberi lények - lévén akik levetették már a sűrű
testet és az étermást -, akik még nem váltak el a Kámától, azaz az érzés és
vágytermészetüktől. Ezt az állapotot Pretalokának is nevezik a preta azaz emberi
lény lévén, aki elvesztette ugyan fizikai testét, azonban még meg van terhelve
állati természetének ruházatával.
A Kámaloka állapot
az asztrálsík minden egyes alsíkján megvan.
A meghaltak
először a nagyfokú nyugtalanság állapotában vannak, egyesek pedig tényleg meg
vannak rémülve. Ha találkoznak azokkal a gondolatformákkal melyeket ők és fajtájuk
teremtett meg – egy személyes ördög, egy haragos, és kegyetlen istenség és az
örök büntetés gondolataival – gyakran jutnak a szánalmas félelem állapotába
és hosszú ideig tartó heves mentális szenvedésen mehetnek keresztül, mielőtt
megszabadulnának az ilyenfajta hamis felfogástól.
Az igazság érdekében
meg kell említenem, hogy ez a rémületes rossz csak az úgynevezett protestáns
felekezetek között veszi fel legélesebb alakját. A nagy római katolikus egyház
a purgatóriumra vonatkozó tanításaival sokkal jobban megközelíti az asztrálsík
helyes fogalmát és ájtatos hívei mindenesetre megállapítják, hogy az az állapot
amiben röviddel a halál után találták magukat csak ideiglenes, és feladatuk
az, hogy erős spirituális törekvéssel megkíséreljék az abból való kiemelkedést,
amint csak lehetséges, mialatt minden szenvedést ami érheti őket úgy fogadnak,
mint amelyre jellembeli fogyatékosságaik csökkentése céljából szükségük van,
mielőtt magasabb és ragyogóbb régiókba emelkedhetnének.
A fentiekből
látjuk, hogy bár az embereket vallásuk megtanította, hogy mi vár rájuk és hogyan
éljenek az asztrálsíkon, ezt a legtöbb esetben nem teszik meg. Így aztán azon
új világra vonatkozólag, amelyben magukat találják, jó sok magyarázatra van
szükség a halál után, éppúgy, mint annak előtte is, azonban csak kevesen vannak
akik értelmesen fogták fel a fejlődés tényét, és akik némileg megértvén helyzetüket,
tudják, hogy mi a legjobb teendő. Manapság sok ember, úgy „élő” mint „holt”
foglalkozik azzal, hogy keresse és segítse azokat, akik a halál utáni életet
illetőleg tudatlanságban haltak meg. (Lásd a „Láthatatlan segítők” című XXVIII.
fejezetet) Szerencsétlenségre azonban, miként a fizikai síkon, úgy az asztrálsíkon
is a tudatlanok csak ritkán készek arra, hogy hasznát vegyék a bölcsek tanácsának
vagy példájának.
Az olyan számára,
aki fizikai halála előtt már megismerkedett az asztrálélet állapotaival, ezen
élet egyik legkellemesebb jellegzetessége a szükségességektől való teljes mentesség,
mint pl. az evés és az ivás, melyek a fizikai életet terhessé teszik. Az asztrálsíkon
az ember valóban szabad, szabadon teheti azt amit akar és azzal tölti idejét
amivel akarja.
Amint már említettük,
az aki fizikailag meghalt, folytonosan visszahúzódik önmagába. Az egész élet
és halál ciklust így egy ellipszishez lehet hasonlítani, melynek csak a legalacsonyabb
része nyúlik le a fizikai világba. A ciklus első része alatt az Egó belemerül
az anyagba. Az ív központja a fizikai élet központja kellene hogy legyen amikor
az Egó kifelé való rohanását befejezte és a visszahúzódás hosszú útjába kezd.
Ilyenképpen
minden fizikai testetöltést úgy lehet tekinteni, mint az Egónak, akinek lakhelye
a mentálsík magasabb része, kifelé, az alsóbb síkba való kihelyezését. Az Egó
a lelket mint valami beruházást vetíti ki és reméli, hogy befektetését tapasztalatokkal
gazdagabban veszi vissza, amely új tulajdonságokat fejlesztett benne.
A halál utáni
életnek az asztrálsíkon eltöltött része ennélfogva határozottan a visszafelé,
az Egó felé húzódás időszaka. A fizikai élet utolsó része alatt mind kevesebb
kellene az ember gondolatainak és érdeklődésének pusztán a fizikai dolgokra
irányulnia; hasonlóképpen az asztrálélet alatt mind kevesebb figyelmet kellene
szenvednie az alsóbb asztrális anyagnak, melyből a fizikai tárgyak mása áll
és a legmagasabbrendű anyaggal kellene foglalkoznia, melyből a gondolat és vágyformák
állnak. Nem annyira térbeli helyzetét változtatta meg, bár részben ez is történt,
(lásd XIV. fejezet) mint inkább érdeklődése központját változtatta meg, így
azután az elhagyott fizikai világ mása lassan eltűnik látása elől és élete mindjobban
a gondolatvilágban való életté lesz. Vágyai és érzései még kitartanak, és ennek
következtében, - amit annak a készségnek tudhatni be, amellyel az asztrálanyag
vágyainak és gondolatainak engedelmeskedik – az őt körülvevő formák nagyon nagy
mértékben a saját érzéseit fogják kifejezni, melyek természete határozza meg
főképpen, vajon élete boldog vagy szomorú lesz-e.
Bár ebben a
könyvben nem foglalkozunk a halál utáni élet azon részével, melyet a „mennyei
világban” azaz a mentálsíkon tölt el, mindamellett hogy megértsük, hogy mi történik
az asztrálsíkon az asztráltesttel, szem előtt kell tartanunk, hogy az asztrálélet
az élet és a halál teljes körforgásában, főleg egy közbeeső állapot, előkészület
a mentálsíkbeli életre.
Amint már láttuk,
nem sokkal a fizikai halál után, az asztráltest felszabadul; az öntudat szempontjából
kifejezve, a Kama-Manas szabad. Ebből, az alsó Manas ezen része, mely nincs
ki nem bonyolíthatóan elkeveredve a Kámával, lassan elválik, oly tapasztalatokat
vivén magával, melyek alkalmasak a felső mentáltestbe való beépítésre.
Időközben az
alsó Manas azon része, amely még elkeveredve marad a Kamával, az asztráltestnek
egy némileg zavaros tudatosságot ad az éppen lezárt élet eseményeinek töredékes
emlékezetével. Ha a vágyak és érzések erősek voltak és a mentálelem gyenge,
akkor az asztráltest nagyon megerősödik és hosszú ideig fennmarad az asztrálsíkon.
Nagyfokú öntudatot árul el, amelyet a belekeveredett mentálanyag okoz. Másrészt,
hogyha az éppen bezárult életet mentalitás jellemezte és inkább tisztaság semmint
szenvedély, úgy az asztráltest alig erősödik, csupán csak halvány képmása lesz
az embernek és aránylag gyorsan fog szétoszlani és elenyészni.
II. kötet
XIV. fejezet
A halál utáni élet részleteiben
Az ember asztráltestét
szemlélve két fő tényezőt kell figyelembe venni:
- Azt az időtartamot,
melyet az ember valamely alsíkon eltölt.
- Az ezen alsíkbeli
öntudata nagyságát.
Az időtartam
hossza az ezen alsíkon levő anyag mennyiségétől függ, melyet a fizikai élete
alatt épített asztráltestébe. Szükségképpen addig fog ezen az alsíkon maradni,
míg csak az annak megfelelő anyag ki nem vált asztráltestéből.
Amint már láttuk,
a fizikai élet alatt az asztráltest milyenségét melyet önmagának felépített,
közvetlenül szenvedélyei, vágyai és érzései, közvetve pedig gondolatai, valamint
fizikai szokásai – étel, ital, tisztaság, mértékletesség stb. határozzák meg.
A nyers és durva asztráltest - amely a nyers és durva élet eredménye – okozza,
hogy az ember csak az alacsony asztrálrezgésekre válaszol úgy, hogy a halál
után az asztráltest hosszú és lassú feloszlásának folyamata alatt az asztrálsíkhoz
kötve fogja magát találni.
Egy finom asztráltest,
amely a tiszta élet eredménye, azt eredményezi, hogy az ember nem válaszol az
asztrálvilág alacsonyrendű és durva rezgéseire, hanem csak annak magasrendű
befolyásaira; következésképp a halál utáni életében sokkal kevesebb zavarban
lesz része és fejlődése gyorsan és könnyen fog előrehaladni.
Az öntudat nagysága
attól függ, hogy fizikai élete alatt az egyes alsíkok anyagát mily mértékben
éltette és használta.
Ha a földi élet
alatt az állati természetet élte és megengedte annak tobzódását, hogyha az értelmi
és spirituális részt elhanyagolta vagy elnyomta, akkor az asztrál vagy vágytest
a halál után hosszú ideig fog megmaradni.
Míg hogyha a
földi élet alatt legyőzte és megfékezte a vágyat, ha megtisztította és a felső
természet szolgálatába állította azt, akkor az asztráltest kevés erőt nyer és
így gyorsan szétoszlik és eltűnik.
Az átlagember
azonban halála előtt egyáltalán nem szabadul meg minden alsórendű vágytól és
ennek következtében kisebb-nagyobb mértékben teljes tudatossággal bíró hosszú
időt vesz igénybe az egyes asztrálsíkbeli alsíkokon míg a létrehozott erők feldolgozzák
magukat és így szabadon engedik az Egót.
Az általános
elv az, hogy amikor az asztráltest egy sík iránti vonzalmát kielégítette, durvább
részecskéinek nagy része lehull és a lét némileg magasabb állapotának közelében
találja magát. Sajátos vonzása úgyszólván állandóan csökken, és ennek következtében
állandóan felfelé emelkedik a sűrűből a könnyebb rétegbe és csak akkor áll meg
útjában, ha egy időre egyensúlyba jutott.
Az asztrálvilág
bármely adott alsíkján lenni annyit jelent, hogy az ember kifejlesztette az
asztráltestében levő azon részecskék iránti érzékenységét, melyek ezen alsíkhoz
tartoznak. Az asztrálsíkon tökéletes látással bírni azt jelenti, hogy az ember
az asztráltest minden egyes részecskéjében kifejlesztette az érzékenységét úgy,
hogy egyidejűleg az összes alsíkokat látni lehet.
Az, aki jó és
tiszta életet élt, akinek legerősebb érzései és vágyai csak önzetlenek és spirituálisak
voltak, nem fog vonzódni az asztrálsíkhoz és ha teljesen magára marad, alig
van ami a síkon érdekli vagy tevékenységre ébreszti itt tartózkodásának viszonylag
rövid időtartama alatt. Földi szenvedélyeit még a földi élete alatt leigázta,
az akaraterejét magasabbrendű csatornákba irányította, az alsóbbrendű vágyaknak
alig van az asztrálsíkon kimerítendő erejük. Így azután itt tartózkodása nagyon
rövid ideig fog tartani és a legvalószínűbb, hogy álomszerű fél-öntudatlansággal
fog bírni míg csak álomba nem merül, mely alatt magasabb életelvei véglegesen
elválnak asztráltestétől és belépnek a mennyei világ boldogsággal teljes életébe.
Még szakszerűbben
kifejezve, a Manas a földi élet alatt megtisztította a Kamát, mellyel össze
van fonódva úgy, hogy ami a halál után megmarad a Kamából csupán csak maradvány,
amitől a visszahúzódó Egó könnyen megszabadul. Az ilyen ember azért kevés tudatossággal
fog rendelkezni az asztrálsíkon.
Előfordulhat,
hogy valakinek az asztráltestében előző életeinek eredményeképpen sok durva
asztrálanyag van. Ha úgy nőtt fel és úgy élt, hogy nem éltette ezt a durva anyagot,
bár abból sokat kivethetett és finomabb anyaggal helyettesíthette, még mindig
sok megmaradhatott abból. Ennek következtében az illetőnek egy ideig az asztrálsík
egyik alacsony alsíkján kell maradnia, míg csak az egész durva anyag ki nem
hullott. Minthogy azonban a durva anyag nem volt éltetve, az illető csak kevés
tudatossággal fog bírni és itt tartózkodása alatt gyakorlatilag aludni fog.
Van egy kritikus
pont az anyag állapotainak minden egyes párja között; a jeget annyira lehet
melegíteni, hogy a legkisebb hőemelkedés folyékonnyá teszi; a vizet oly állapotba
lehet hozni, hogy a legcsekélyebb hőemelkedés is gőzzé változtathatja. Ugyanúgy
az asztrálanyag minden állapotát oly finomságú fokra lehet emelni, hogy minden
hozzájövő finomítás a következő magasabb állapotba változtatja át. Ha valaki
ezt az asztráltestében levő minden anyagállapottal megtette úgy, hogy az a lehető
legfinomabb fokban megtisztult, akkor a szétbomlasztó erő első érintése megtöri
annak összetartozását és eredeti állapotába oldja fel, felszabadítva őt, hogy
átmehessen a következő alsíkra. Így azután az asztrálsíkon való áthaladása elképzelhetetlen
gyorsasággal történik meg és a síkon keresztül a mennyei világ magasabb állapotába
gyakorlatilag véve egy pillanat alatt fog átvillanni.
A halál után
a mennyei világba vezető útján mindenkinek keresztül kell haladnia az asztrálsík
minden alsíkján. Hogy azután tudatos lesz néhányukra vagy valamennyiükről és
hogy milyen mértékben, az a fent felsorolt tényezőktől függ.
Mindezen okokból
világos, hogy azon öntudat nagysága amellyel valaki az asztrálsíkon rendelkezhetik
és az az idő, amit a mennyei világ felé haladtában itt eltölt, széles határok
között mozoghat. Vannak akik csak néhány órát vagy napot töltenek az asztrálsíkon,
mások sok évig, esetleg évszázadokig maradnak itt.
A közönséges
ember a halál után az asztrálsíkon átlagosan 20-30 évet tölt el. Kivételes eset
Erzsébet királyné, aki annyira szerette hazáját, hogy csak nemrég ment át a
mennyei világba és halála óta idejét azzal töltötte, hogy megkísérelte – egész
mostanáig majdnem sikertelenül - belevésni utódaiba az ő elgondolásait arra
nézve, hogy mit is kellene tenni Angliáért.
Egy másik figyelemreméltó
példa Viktória királynő esete, aki nagyon gyorsan haladt keresztül az asztrálsíkon
és lépett be a mennyei világba; gyors haladását kétségtelenül a hozzá fűződött
milliónyi szerető és hálás gondolatformáknak, valamint a veleszületett jóságának
tudhatók be.
A földi életek
közti időtartam általános kérdése bonyolult. Itt ezeknek időközöknek csupán
az asztrális részét érinthetjük röviden. További részleteket illetőleg a tanulót
a „The inner life” című munka II. kötetéhez utaljuk.
A számításba
jövő három tényező a következő:
- Az Egó osztálya,
- az egyéniesülés
mikéntje,
- a legutolsó
földi élet hossza és természete.
Az alábbi tábla
az asztrál élet átlaghosszát mutatja úgy, amint azt az Egó osztálya meghatározza.
[Az eredeti
magyar anyagban nincs táblázat.]
Az egyéniesülés
mikéntje némi eltérést okoz, azonban ez az eltérés aránylag sokkal kisebb az
alsóbb osztályokban. Azok, akik értelmi úton egyéniesültek az életek között
sokkal inkább törekszenek hosszabb időközt tartani, mint azok, akik más módon
egyéniesültek. Általánosságban, aki fiatalon halt meg, rövidebb időközt fog
tartani, mint aki idős korban halt meg, azonban az aránylag hosszabb asztrális
életre hajlamos, mert azon erős érzelmek legnagyobb része, melyek az asztráltestben
élik ki magukat, a fizikai élet első felében keltődnek.
Arra kell gondolnunk,
hogy az asztrálvilágban a mi rendes időmérés módszerünket aligha lehet alkalmazni.
A félelem vagy a szenvedés egy néhány órát már a fizikai életben is majdnem
végtelenné nyújt és az asztrálsíkon ez a jellegzetesség százszorosan megnövekszik.
Az asztrálsíkon
az időt csak érzékeivel mérheti az ember. Ezen tény elferdítésének eredménye
az örök kárhozat téves fogalma.
Láttuk tehát,
hogy az eltöltött idő és a tapasztalat öntudatosságban az asztrálsík minden
egyes alsíkján nagymértékben függ a fizikai világban eltöltött élet milyenségétől.
Egy másik nagyfontosságú tényező az ember értelmi magatartása a fizikai halál
után.
Az asztráléletet
éppúgy lehet az akarattal irányítani mint a fizikai életet. A kis akaraterővel
rendelkező ember a fizikai és az asztrálvilágban nagymértékben azoknak a körülményeknek
van kiszolgáltatva, amelyeket önmaga számára teremtett meg. A határozott ember
mindig fel tudja magát találni és saját életét képes élni.
A folyamatot
nagyban meg lehet gyorsítani ha az ember rájön annak szükségességére, hogy megszabaduljon
a rossz vágyaktól melyek fogva tartják őt és megteszi a szükséges erőfeszítéseket.
Az aki nincsen tisztában a dolgokkal, rendszerint töpreng a vágyai felett és
így meghosszabbítja azok életét; kétségbeesetten kapaszkodik az asztrálanyag
durvább részeibe, mert az ezekkel kapcsolatos érzések látszanak legközelebb
állóknak ahhoz a fizikai élethez mely után még vágyódik. A helyes eljárási mód
természetesen az volna, hogy kiölje a földi vágyakat és oly gyorsan visszahúzódjék
önmagába amennyire csak lehetséges.
Az asztrálélet
tulajdonságainak pusztán intellektuális ismerete és a valóságban, a teozófiai
igazságok általános ismerete felbecsülhetetlen értékkel bír az ember halál utáni
életében.
A legnagyobb
fontossággal bír, hogy az ember a fizikai halál után teljesen világosan felismerje,
hogy ő állandóan visszahúzódik az Egó felé, és hogy ennek következtében gondolatait
amennyire csak lehetséges el kellene fordítania a földi dolgoktól és figyelmét
spirituális dolgokra irányítani, melyek a maguk idején, akkor fogják foglalkoztatni
őt, amikor az asztrálsíkról a mentális vagy mennyei világba fog átlépni.
Ilyen magatartást
tanúsítva meg fogja könnyíteni az asztráltest természetes felbomlását ahelyett
hogy szükségtelenül és haszon nélkül az asztrálvilág legalsó síkjain késlekedjék.
Szerencsétlenségre
sokan vannak, akik vonakodnak gondolataikat felfelé irányítani, ellenben kétségbeesett
állhatatossággal kapaszkodnak a földi dolgokba. Idő múltával a fejlődés természetes
folyamatában, fokozatosan elvesztik az alsóbb világokkal való érintkezést, minthogy
azonban minden lépésnél ellenállást fejtenek ki, sok szükségtelen szenvedést
okoznak maguknak és komolyan késleltetik felfelé haladásukat.
A dolgok természetes
folyásával szemben tanúsított ezen tudatlan ellenállásban a fizikai holttest
birtoklása segítségére van az embernek; ez esetben a holttest támpontul szolgál
a fizikai síkon. Ezen törekvés legjobb ellenszere az elégetés, amely megsemmisíti
a fizikai síkkal való kapcsolatot.
A halál utáni
élet néhány tipikus példája fogja legjobban megvilágosítani ezen élet természetét
és célszerűségét.
Egy közönséges
színtelen embert, aki különösképpen se nem jó se nem rossz, a halál természetesen
semmi tekintetben sem változtatja meg, továbbra is csak színtelen marad. Következésképpen
nem lesz része semmiféle különleges szenvedésben és semmiféle különleges örömben;
sőt a valóságban ezt az életet némileg unalmasnak találhatja, mivel érdeklődése
fizikai élete alatt nem irányult semmiféle különleges dologra, s így asztráléletének
sem lesz semmilyen tartalma.
Ha a fizikai
életében pletykán, sporton, üzleten vagy ruházkodáson kívül semmi mással nem
foglalkozott, amikor ezek többé nem léteznek számára, valószínűleg találni fog
időt, hogy erősen foglalkozzék ezekkel a dolgokkal.
Az olyan ember,
akinek alacsony típusú erős vágyai voltak, aki mondjuk iszákos vagy érzéki ember
volt, sokkal rosszabb helyzetben van. Nemcsak hogy megmaradtak vágyai és hajlamai
(emlékezzünk arra, hogy az érzékek központjai nem a fizikai, hanem az asztráltestben
a Kamában vannak), hanem sokkal erősebbek lesznek mint annak előtte valaha is
voltak, mivel az asztrálanyagban teljes erejük jut kifejezésre, egyikük sem
lévén lekötve nehéz fizikai részecskék mozgatásával.
Az ilyen ember,
az asztrálélet legalacsonyabb és legromlottabb állapotában lévén, gyakran elég
közel látszik lenni a fizikaihoz, hogy bizonyos szagokat megőrizzen, bár az
így létrehozott élvezet csak arra elegendő, hogy még jobban izgassa mértéktelen
vágyait és az őrültség határáig gyötörje őt.
Minthogy nincsen
többé fizikai teste melynek segítségével képes csillapítani vágyait, nincs meg
annak a lehetősége, hogy rettenetes szomjúságát csillapítsa. Ez az eredete a
tisztítótűzre vonatkozó számtalan hagyománynak, amely majdnem minden vallásban
megvan, melyek helyesen jelképezik a leírt kínzó állapotokat. Egy ilyen állapot
nagyon hosszú ideig is eltarthat, minthogy csak az önmaga folytonos gyengülésével
szűnik meg.
Az egész folyamat
észszerű és gépies volta világos; az ember a saját cselekedeteivel önmaga teremtette
meg állapotait és határozta meg azok erejének és tartósságának pontos fokát.
Továbbá ez az egyetlen mód, ahogyan megszabadulhat bűneitől. Mert hogyha közvetlen
újraszületne, akkor az új életét pontosan ott kezdené, ahol a megelőzőt befejezte,
azaz szenvedélyeinek és vágyainak rabszolgája és annak lehetősége, hogy önmaga
ura legyen, mérhetetlenül meggyengülne. De amint történik, vágyai kiégnek, és
következő testetöltését azok nélkül kezdheti meg és Egója a komoly lecke után
hajlamos lesz minden erőfeszítésre, hogy alsóbb testeit hasonló ballépéstől
visszatartsa.
Az igazi iszákos
néha képes egy éteranyag fátylat maga köré vonni és így részben anyagiasulni.
Ekkor magába szívhatja az alkohol gőzét. Ezért igyekszik másokat is az iszákosságra
kényszeríteni, hogy azután képes legyen részben belépni a fizikai testükbe és
megszállni őket, hogy testükön át még egyszer közvetlen végigtapasztalhassa
azokat az érzéseket melyek után vágyik.
A megszállás
lehet ideiglenes vagy állandó. Amint azt az előbb említettük az elhalt érzékies
ember minden testet hatalmába keríthet amelybe csak belopózni képes, hogy kielégítse
durva vágyait. Máskor bosszúból szállhat meg valakit; Feljegyezték, hogy egy
alkalommal valaki ellensége leányát szállotta meg.
A megszállásnak
ellenszegülni vagy azt meggátolni a legjobban úgy lehet, hogy az ember az akaraterejét
használja. Ha előfordul, az majdnem mindig azért van, mert az áldozat eleinte
önként adta oda magát a megszálló befolyásának és így első lépése az, hogy a
leigázást megakadályozza. Az értelmet határozott ellenállásként kitartóan a
megszállás ellen kell fordítania erősen elképzelve, hogy az emberi akarat erősebb
mint bármely rossz befolyás.
Az ilyen megszállás
teljesen természetellenes és mind a két félre nézve a legnagyobb mértékben káros.
A túlhajtott
dohányzás asztráltestre gyakorolt hatása a halál után észrevehető. A méreg annyira
megtölti az asztráltestet, hogy az befolyása alatt megkeményedik és képtelen
helyesen dolgozni vagy szabadon mozogni. Erre az időre az ember olyan mintha
meg volna bénítva – képes ugyan beszélni, mégis ki van zárva a mozgásból, és
majdnem teljesen el van zárva a magasabb befolyásoktól. Amikor asztráltestének
megmérgezett része elhasználódott, kiemelkedik ebből a kellemetlen állapotból.
Az asztráltest
éppen úgy változtatja részecskéit mint a fizikai test, azonban itt nem létezik
olyasmi ami megfelel az étkezésnek és emésztésnek. A kihullott asztrálrészecskéket
a légkörből más részecskék pótolják. Az éhség és szomjúság tisztán fizikai vágyai
itt nem léteznek. Ellenben a falánk vágya az ízlés érzését kielégíteni és az
iszákos vágya az alkohol után asztrálisak lévén, még megvannak, és amint már
említettük, ezek nagy szenvedést okoznak annak következtében, hogy hiányzik
a fizikai test melynek segítségével egyedül elégíthetők ki.
Sok mítosz és
hagyomány van, melyek a leírt állapotokat példázzák. Ezek egyike a Tantalusz
mondája, aki őrjítő szomjúságtól szenvedett, mégis arra volt kárhoztatva, hogy
lássa, amint a vizet éppen akkor veszik el ajkától, amikor majdnem érintette
azt. Egy másik, amelyik a becsvágyat jellemzi, Sisyphus mondája, aki arra volt
kárhoztatva, hogy egy nehéz sziklát görgessen fel egy hegyre, de csak azért,
hogy ismét legurulni lássa. A szikla itt a becsvágyó terveket jelképezi amelyeket
az ilyen ember folyvást alakít, de csak azért, hogy lássa hogy nincs fizikai
teste mellyel kivitelre kerülhetnek. Néha kimeríti önző becsvágyát, rájön, hogy
nem szükséges hogy a sziklát görgesse, majd békén hagyja a hegy alján.
Egy másik történet
a sziklához kötözött Titusé, kinek a máját egy keselyű marcangolja, amely azonban
újra kinő amikor megette. Ez azt az embert ábrázolja, akit a Földön elkövetett
bűnei miatt érzett lelkiismeret furdalás kínoz.
A legrosszabb,
amit egy közönséges világi ember a maga számára előkészít, az a haszonnélküli,
kimondhatatlanul unalmas lét, amely természetes következménye az öndédelgetésben,
köznapiasságban és pletykálkodásban eltöltött életnek.
Azok a dolgok
melyek után vágyik többé már nem léteznek számára, mert az asztrálvilágban nincs
semmi elvégzendő dolog és bár oly nagy lehet a társasága, amilyent csak kíván,
a társaság az ő számára most már egy nagyon eltérő dolog lesz, mert mindaz amire
a társas élet épül itt már nem létezik.
Ilyenképpen
tehát az ember maga alkotja meg a maga mennyországát vagy tisztítótüzét, ezek
azonban nem helyek hanem öntudatállapotok. Pokol nem létezik, csupán csak a
teológiai elképzelés találta ki. Sem a pokol sem a tisztítótűz nem lehetnek
örökké tartók, mert egy véges ok nem hozhat létre végtelen okozatot.
A legrosszabb
fajta ember halál utáni állapotát mindamellett talán legjobban a „pokol” kifejezés
írhatja le; bár nem örökké tartó. Így pl. néha megtörténik, hogy egy gyilkost
üldöz az áldozata és sohasem képes elmenekülni annak zaklató jelenlététől. Az
áldozat (hacsak maga is nem valami alacsony típusú) öntudatlanságba van burkolva
és ez a nagy öntudatlanság a gépies üldözésnek új rémséget látszik kölcsönözni.
Az élveboncolónak
szintén megvan a maga „pokla”, ahol megcsonkított áldozatainak tolongó alakjai
között él, amelyek siránkoznak, remegnek és üvöltenek. Ezeket nemcsak az állati
lelkek éltetik, hanem a kínzó iránti gyűlölettől lüktető elemi élet is, aki
legrosszabb kísérleteit gépies szabályossággal újra és újra megismételve tudatában
van összes iszonyatainak és azon szokás, melyre földi élete során szert tett,
mégis önkínzásra ösztökéli.
Az ilyen állapotok
nem önkényesek, hanem minden egyes esetben elvégzett műtétek által működésbe
hozott okok elkerülhetetlen következményei. A természet leckéje szigorú, végeredményben
azonban mégis izgalmas, mert a lélek fejlődéséhez vezet, minthogy teljesen helyes,
javító és üdvös.
A halál utáni
állapot a legtöbb emberre nézve sokkal boldogabb mint a földi élet. A legelső
érzés, melynek a halott tudatára jön, a legcsodálatosabb és gyönyörrel teljes
szabadság érzése, nincs miért aggódnia, nem vár reá kötelesség, kivéve amelyeket
önként vállalt magára.
Ebből a szempontból
világos, hogy bőségesen igazolt az az állítás, hogy azok akik fizikailag „élnek”,
fizikai testbe vannak eltemetve, valóban kevésbé élők, mint azok, akiket halottnak
neveznek. Az úgynevezett halottak sokkal szabadabbak és anyagi feltételek által
kevésbé gátoltak lévén, sokkal hatékonyabban képesek dolgozni és tágabb teret
találnak a tevékenységre.
Az olyan ember,
aki nem engedte meg asztrál teste újrarendeződését, az egész asztrálvilágban
szabad és nem találja azt kellemetlenül zsúfoltnak, mivel az asztrálvilág sokkal
nagyobb mint a fizikai világ felülete, míg népessége némileg kisebb és az emberiség
asztrálvilágbeli átlagélete rövidebb mint a fizikai világbeli átlagélete.
A halottakon
kívül az asztrálvilágban természetesen ott van az élőknek mintegy egyharmad
része is, akik az alvás alatt egy időre elhagyták fizikai testüket.
Bár az egész
asztrálsík bármelyik lakója számára aki nem engedte újrarendeződni asztráltestét
nyitva áll, a legnagyobb részük mégis a Föld felületéhez közel marad.
Egy magasabb
embertípusra térve át, vegyük szemügyre olyan valakit, akiben némi érdeklődés
van pl. a zene, az irodalom, tudomány stb. iránt. Annak szüksége, hogy az ember
a nap nagy részét „keresettel” töltse el, itt nincs meg; az embernek szabadságában
áll azt tenni amit éppen akar, amennyiben azt a fizikai anyag nélkül megvalósítani
képes. Az asztrálvilágban nemcsak a legfontosabb, illetve legfenségesebb zenét
lehet hallani, hanem sokkal jobban is lehet hallani mint annak előtte, mert
az asztrálvilágban más és teljesebb harmóniák vannak, mint amilyeneket az aránylag
tompa fizikai fülek meghallani képesek. A művész számára, annak nagy megelégedettségére,
a magasabb asztrálvilág egész szépsége nyitva áll előtte. Az ember gyorsan és
könnyen képes az egyik helyről a másikra mozogni és a Természet csodáit nyilvánvalóan
sokkal könnyebben megláthatja mint azt valaha is megtehetné a fizikai síkon.
Ha történész vagy tudós, rendelkezésére állnak a világ könyvtárai és laboratóriumai;
a természeti folyamatok iránti megértése sokkal teljesebb lesz mint annak előtte,
mert most éppúgy láthatja a benső mint a külső működőket, és sok olyan okot
láthat meg, melyeket annak előtte nem, mert most éppen úgy láthatja meg, melyeket
annak előtte csak hatásaiban látott. Mindezekben az esetekben öröme nagyban
megnövekedett, mert itt nincs semmiféle fáradtság. (Lásd a IX.fejezet 3. bekezdését.)
Az emberszerető
ember áldásos munkáját itt sokkal erőteljesebben végezheti el mint valaha és
sokkal jobb körülmények között mint a fizikai világban. Ezernyi ember van akin
segíteni tud, és az igazi áldás nyújtás nagyobb bizonyosságával.
A halál után
az asztrálvilágban bárki tanulmányoknak szentelheti magát és teljesen új felfogásokra
tehet szert. Így a teozófiát elsősorban megtanulhatják az asztrálvilágban. Egy
esetet jegyeztek fel mikor valaki itt tanulta meg a zenét bár ez szokatlan dolog.
Általában az
asztrálsíkbeli élet sokkal tevékenyebb mint a fizikai, minthogy az asztrál anyag
sokkal jobban éltet mint a fizikai anyag és a forma is sokkal plasztikusabb.
Az asztrálsíkon úgy az öröm mint a haladás lehetőségei minden tekintetben sokkal
nagyobbak mint a fizikai síkon. A lehetőségek magasabbrendűek lévén bizonyos
fokú értelemre van szükség, hogy az ember hasznukat vehesse. Ha valaki amíg
a Földön volt, egész gondolkodását és energiáját anyagi dolgoknak szentelte,
kevéssé látszik képesnek arra, hogy haladottabb munkának szentelje magát, minthogy
félig elsorvadt értelme nem lesz elég erős a nagyobb élet nagyobb lehetőségeit
felfogni.
Akinek élete
és értékei magasabb típusúak voltak, az asztráléletének néhány éve alatt sokkal
több jót tehet mint valaha is tehet leghosszabb fizikai életében.
Az asztrálörömök
sokkal nagyobbak lévén a fizikai világ örömeinél, meg van annak a veszélye,
hogy az embert elfordítják a haladás ösvényétől. Az asztrálélet gyönyörei nem
jelentenek azonban veszélyt annak számára, aki megérzett valami magasabbat.
A halál után az embernek arra kellene törekednie, hogy az asztrálsíkon oly sietve
haladjon át, amennyire csak lehetséges, állandó használhatósággal, nem adva
oda magát többet azok élvezeteinek.
Bármelyik fejlett
ember minden tekintetben ugyan olyan tevékeny asztrálteste alatt mint a fizikai
alatt; saját és mások haladását a halál után épp oly kétségtelenül elősegítheti
vagy késleltetheti mint azelőtt és ennek következtében az egész idő alatt a
legnagyobb fontosságú karmát teremt.
A valóságban
teljesen az asztrálvilágban élő ember öntudata rendszerint sokkal határozottabb
mint amilyen az alvás alatti asztrálélete volt, és ennek megfelelően jobban
képes gondolkodni és határozottsággal cselekedni úgy, hogy a jó vagy rossz karmát
teremtésére szolgáló alkalmak is nagyobbak.
Általában azt
lehet mondani, hogy az ember karmát teremthet bármilyen fejlett is az öntudatossága
vagy akárhol cselekedhet vagy választhat. Az asztrálsíkbeli cselekedetei ilyenképpen
karmikus gyümölcsöket hozhatnak a következő földi életébe.
A legalsó asztrális
alsíkon, minthogy más dolgok foglalják le figyelmét, az ember keveset törődik
a fizikai világban történtekkel kivéve ha rossz társaságot látogat.
A következő
alsíkon, a hatodikon, azok vannak, akik mindig amíg éltek, vágyaikat és gondolataikat
főképpen csak világi dolgokra összpontosították. Tehát még mindig azon a helyen
és személyek körül lebegnek, amelyekkel amíg a Földön éltek szoros kapcsolatban
voltak és az ezekkel kapcsolatos sok dologról tudhattak. Azonban sohasem látják
a fizikai anyagot, hanem mindig csak annak asztrális mását.
Így például
egy nézőkkel tele színháznak megvan az asztrális mása melyet az asztrállények
láthatnak. Azonban nem láthatják őket úgy, ahogyan mi látjuk, sem a szereplők
öltözékeit vagy kifejezéseit és mivel a játékosok érzései nem valódiak hanem
csak színleltek, az asztrálsíkon semmi benyomást nem hoznak létre.
Akik a hatodik
alsíkon vannak, amely a Föld felületén van, a fizikailag létező hegyek, fák,
tavak stb. asztrálmásaival körülvéve találják magukat.
A következő
két alsíkon az ötödiken és a negyediken a fizikai dolgok ezen tudata szintén
lehetséges, habár kisebb mértékben.
A következő
alsíkon a harmadikon és a másodikon, a fizikai síkkal csak egy médiumon át történő
külön erőfeszítéssel lehet érintkezni.
A legmagasabbról,
az első síkról, még a médium útján való érintkezés is nagyon nehéz.
Azok, akik a
magasabb alsíkon élnek, rendszerint olyan élményekkel látják el magukat, amilyeneket
kívánnak. Így az asztrálvilág egyik részében az emberek ön-teremtette tájképekkel
veszik körül magukat, mások a mások alkotta kész tájképeket fogják fel. (A különféle
síkok és alsíkok leírása a XVI. fejezetben található.)
Néha az emberek
azokat a különleges jeleneteket alkotják meg maguknak, melyek a különféle szentírásokban
vannak leírva. Ügyetlenül megkísérlik, hogy fákon növő drágaköveket, tűzzel
kevert üvegtengert, belül szemekkel teli teremtményeket, százfejű és karú istenségeket
alkossanak.
Azon a helyen,
melyet a spiritiszták nyári országnak neveznek, az egyfajú és egyvallású emberek
halál után éppúgy összetartani törekszenek, mint ahogy a földi élet alatt tették
úgy, hogy egy nyári országból álló hálózat van a vidékek felett, melyek hozzá
tartoznak azokhoz akik teremtették, közösséget alakítanak, melyek éppen oly
nagyban különböznek egymástól, mint hasonló közösségek itt a Földön. Ez nemcsak
a természetes rokonság hanem azon tény következménye is, hogy a nyelvbeli akadályok
az asztrálsíkon nem léteznek.
Ez az elv az
asztrálsíkokra általában érvényes. Így Ceylonban a spiritiszta szeánszokon úgy
találták, hogy a jelentkező lények buddhisták és hogy a síron túl megerősítve
találták vallásaik előre megalkotott nézeteit pontosan úgy, amint a különféle
keresztény szekták tagjai Európában. Az emberek az asztrálsíkon nemcsak a saját
gondolatformáikat találják meg, hanem a mások által alkotottakat is, - ezek
némelyike hasonló gondolkodású ezernyi más ember nemzedékeinek gondolkodása
által teremtődött meg.
Nem ritka az
az eset, amikor a szülők kívánságaikat gyermekeikbe belevésni igyekeztek, különösen
olyan egyesülést illetőleg melyre szívükben vágynak. Az ilyen befolyás átütő,
minthogy a közönséges ember az állandó kényszert a saját félig öntudatos vágyának
hajlamos tekinteni.
A halottak sok
esetben nevezték ki magukat az élők őrangyalává, az anyák gyakran védik gyermekeiket
és így tovább.
Az elhalt zenész
vagy író a saját eszméit belevésni képes a fizikai világban lévő íróba vagy
zeneszerzőbe úgy, hogy sok élő által írottnak tartott könyv valójában a halott
munkája. Aki az írást végzi, tudatában lehet a befolyásnak vagy lehet teljesen
annak tudata nélkül is.
Egy vezető regényíró
azt állította, hogy történetei úgy jönnek hozzá – nem tudja honnan – hogy azokat
igazán nem ő írta, hanem általa írták. Ő a dolgot felismerte: valószínűleg mások
is vannak ebben a helyzetben csak nem tudnak róla.
Az elhalt orvos
halál után gyakran tovább érdeklődik betegei iránt és a másik oldalról gyógykezelheti
őket, vagy utódjának olyan kezelési eljárásokat igyekszik sugalmazni melyeket
az újonnan szerzett asztrálképességeivel hasznosnak lát.
Még a természetes
halált halt legtöbb „jó” ember, valószínűleg egyáltalában nincsen tudatában
semmiféle fizikainak, mert az asztrálöntudatra ébredése előtt az összes alsó
fokozaton áthaladt, még ezek között is vannak egyesek, akiket egy hátramaradott
miatt érzett nagy aggodalom visszahúzhat a fizikai világgal való érintkezésbe.
A rokonok és
barátok szomorúsága ugyancsak felkeltheti a figyelmét egy olyannak, aki átlépett
asztrálsíkra és visszahúzni igyekszik őt, hogy ismét érintkezésbe jusson a Földdel.
Ez a lefelé húzó irányzat az ismétléssel csak növekszik és valószínű, hogy az
illető erőfeszítést fog tenni, hogy érintkezésben maradhasson a fizikai világgal.
A földi dolgok meglátásának ereje egy időre növekedni fog nála, majd hirtelen
csökken és akkor az illető erejének eltűnését látva valószínűleg mentálisan
szenvedni fog.
Sok esetben
nemcsak hogy mérhetetlen és teljesen szükségtelen szenvedést okoznak maguknak,
hanem erős és zabolátlan bánatukkal sokszor komoly kárt is okoznak, azoknak
akiket gyászolnak.
Az asztrálsíkbeli
élet egész tartama alatt, legyen az akár hosszú akár rövid, az ember ki van
téve a földi befolyásnak. A Földön lévő barátok szenvedélyes bánata és vágyódása,
melyet fentebb említettünk, az elhunyt ember asztráltestében rezgéseket hoz
létre és így eljut az értelméhez az alsó Manaszhoz. Ekképpen álomszerű állapotából
a földi élet élénk emlékezetére ébredve megkísérelheti, hogy földi barátaival
érintkezésbe lépjen lehetőleg egy médium útján. Az ilyen felébredést gyakran
kíséri nagy szenvedés és az Egó visszahúzódásának természetes folyamatát mindenesetre
késlelteti.
Az okkult tanítás
nem tanácsolja a halott elfelejtését, ellenkezőleg azt tanítja, hogy a halottra
vonatkozó szeretetteljes emlékezés egy olyan erő, amely ha helyesen irányítjuk,
a halottnak segítségére van a mennyvilág felé vezető útjában és a közbenső állapotokban
való áthaladása valóban értékes lehet, mert a gyászolás nemcsak haszonnélküli,
hanem káros is. Valóban ösztönszerű, hogy a hindu vallás a Shrabbha szertartásokat,
a katolikus egyház pedig a halottakért való imákat írja elő.
Az imák, az
őket kísérő szertartásokkal együtt elemi-lényeket teremtenek, melyek a Kámalokabeli
lény asztrálteste ellen hatnak, meggyorsítják annak szétesését és így elősegítik
a mennyei világ felé vezető útját.
Amikor például
misét szolgáltatnak, azzal a határozott célzattal, hogy segítségére legyenek
a meghaltnak, ez az erő alááradása révén kétségtelenül jó hatással lesz az illetőre:
a reá való erős gondolás kétségtelenül megragadja a figyelmét és amikor a templomba
vonzódik ő is részt vesz a szertartásokon és annak eredményeiben nagyban osztozik.
Ha esetleg még öntudatlan, úgy a pap akarata és imája az erőáramot az illető
felé irányítja.
Még a legáltalánosabb
jellegű ima vagy óhaj is amely a holt javát célozza - bár valószínű, hogy határozatlan
és ennélfogva kevésbé hatásos mint egy határozottabb gondolat -, összevéve olyan
hatást hoz létre, amelynek fontosságát nehéz lenne túlozni. Európa keveset tud
arról, hogy mit köszönhet azoknak a nagy vallási rendeknek, amelyek annak szentelik
magukat, hogy éjjel- nappal szüntelenül az elhalt hívőkért imádkozzanak.
Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
XV. fejezet
A halál utáni élet: különleges esetek
A gyakorlatban
nincs különbség egy elhalt pszichikus és egy elhalt közönséges személy halál
utáni öntudata között, kivéve hogy a pszichikus minthogy valószínűleg sokkal
jobban ismeri az asztrálanyagot, sokkal otthonosabban fogja magát érezni új
környezetében. Pszichikusnak lenni csak annyit jelent, hogy az illetőnek bizonyos
tekintetben érzékenyebb fizikai teste van mint a legtöbb embernek; következésképpen
a fizikai test levetése után ez az egyenlőtlenség többé nem létezik.
A hirtelen halál,
amilyen egy szerencsétlenség, szükségképen nem kell, hogy valami módon rossz
hatással legyen az asztráltestre. A legtöbb ember számára a természetes halál
előnyösebb, mert a koros ember lassú elsorvadása vagy hosszantartó betegség
pusztítása majdnem elkerülhetetlenül együtt jár az asztrál részecskék nagymérvű
meglazulásával és szétoszlásával úgy, hogy amikor az ember öntudatát visszanyeri
az asztrálsíkon, legalább a fő munkát már elvégezte.
A legtöbb esetben,
amikor szerencsétlenség vagy öngyilkosság által a Kama (vágy) és a Prana (életerő)
közötti kapcsolat nem könnyen szakad meg és ennek következtében az asztráltest
erősen éltetett.
A princípiumoknak
a fizikai burokból való kihúzódása - amikor ez hirtelen halál következménye
- hasonló a magnak az éretlen gyümölcsből való kiszakításához. Az asztrálanyag
legdurvább részének nagy része még mindig a személyiségen csüng, amely ennek
következtében a hetedik vagy legalsó asztrálsíkhoz van kötve.
Az a mentális
rémület vagy zavar amely néha a hirtelen halált követi, természetesen kedvezőtlen
az asztráléletre. Bizonyos esetekben a megrázkódtatás és rémület a halál után
egy ideig megmaradhat.
A fejvétellel
járó büntetések áldozatai, eltekintve attól a sértéstől, amit az asztráltestnek
a fizikaiból való hirtelen kirántása okoz, a gyűlölettől, szenvedélytől és a
bosszúállástól lüktetve különösen veszedelmes elemet képeznek az asztrálvilágban.
Fizikai testében levő gyilkos kellemetlen lehet a társadalomra nézve és világos,
hogy sokkal veszedelmesebb amikor hirtelen kikerül a testből; és amíg a társadalom
meg tudja magát védeni a fizikai testben levő gyilkostól, addig ezidőszerint
védelem nélkül áll azokkal a gyilkosokkal szemben, akik szenvedélyeik teljes
virágában kerülnek az asztrálsíkra.
Az ilyenek mint
más gyilkosok felbujtói szerepelhetnek. Jól ismert dolog, hogy egy különleges
fajta gyilkosság ugyanabban a közösségben újra és újra megismétlődik.
Az öngyilkos
helyzetét még jobban komplikálja az a tény, hogy elhamarkodott tette rendkívüli
módon csökkentette a felső Én azon erejét, hogy alsó énjét visszavonja önmagába
és ennélfogva más és nagy veszélyeknek tette ki. Emlékeznünk kell azonban arra,
amint már mondottuk, az öngyilkosságok bűntettei a körülmények szerint lényegesen
különböznek egymástól, kezdve Szokratész erkölcsileg feddhetetlen tettétől a
mindenféle fokozaton át egészen a hitvány gazfickó tettéig, aki azért követ
el öngyilkosságot, hogy saját bűne fizikai következményeit elkerülje, és természetesen
a halál utáni helyzet is ennek megfelelően változik.
Az öngyilkos
karmikus következményei rendszerint súlyosak; bizonyos hatással vannak a következő
életre és valószínűleg több mint egy életre. A Természet ellen elkövetett bűn
ez, amely beleütközik a fizikai élet hosszára nézve előírtakra. Ugyanis minden
embernek meg van határozva az élethossza, melyet az előző okok bonyolult szövedéke
- éspedig a Karma – határoz meg és az életidőnek a személyiség szétválása előtt
a kijelölt ideig kell tartania.
Az értelem megtartása
a halál idejében határozza meg a személy elkövetkező állapotát. Így nagy különbség
van aközött, aki életéről önzetlen indítóokokból mond le és aközött, aki önkényesen,
önző indítóokokból, mint amilyen a félelem stb. rombolja szét testét.
A tiszta és
spirituális értelemmel bíró ember, aki szerencsétlenség áldozata stb. természetes
életidejét boldogan átalussza. Más esetekben az ember öntudatos marad és gyakran
egy ideig a földi élet végtelenében keveredve egy régióban marad, amely asztrálteste
legkülső rétegének felel meg. A rendes Kamalokabeli élet nem kezdődik meg hamarabb,
amíg a földi élet természetes szövedéke le nincs gombolyítva és élénk tudatában
van úgy az asztrál mint a fizikai környezetének.
Ennélfogva egy
pillanatig sem kell azt feltételezni, hogy azért mert az asztrálélet sokban
felette áll a fizikainak, ennek következtében az ember jogosult öngyilkosságot
elkövetni vagy keresni a halált. Az ember fizikai testben olyan célból testesül
meg, amelyet csupán a fizikai világban érhet el. Vannak olyan leckék, melyeket
sehol máshol nem lehet megtanulni csakis a fizikai világban és minél hamarabb
tanuljuk meg azt annál hamarabb szabadulunk meg annak szükségességétől, hogy
visszatérjünk az alsóbb és sokkal korlátoltabb világba. Az Egó nem sajnálja
a fáradtságot, hogy fizikai testben testesüljön meg és hogy keresztül élje a
kisgyermekség fárasztó időszakát, melyen keresztül fokozatosan és sok erőfeszítéssel
némi uralomra tesz szert új testei felett, ennélfogva erőfeszítéseit nem kellene
balgán pocsékolnia. Ebben a tekintetben az önfenntartás ösztöne az egyik aminek
engedelmeskednie kellene, mert az a kötelessége az embernek, hogy földi életét
a legjobban használja fel és addig tartsa meg, ameddig csak engedik a körülmények.
Ha valaki, akit
hirtelen megöltek, alacsony, kegyetlen, önző és érzéki életet élt, teljesen
tudatos lesz a hetedik asztrál alsíkon és hajlamos arra, hogy egy rettenetes
rossz lénnyé fejlődjék. Oly vágyaktól égve, melyeket többé nem képes kielégíteni,
megkísérelheti, hogy szenvedélyeit egy médium útján elégítse ki, vagy valamely
érzékeny személy útján, akit megszállhat. Az ilyen lények ördögi gyönyört találnak
abban, hogy mindenfajta asztrális csalást felhasználjanak, hogy másokat is ugyanabba
a kicsapongásba vigyenek, melybe maguk is kerültek. Ebből az osztályból, valamint
az éltetett burokból valók a megkísértők (Lásd a XIX. fejezetet.) az egyházirodalom
ördögei.
Az alábbiak
részletes leírást tartalmaznak a hirtelen halál áldozatairól akár öngyilkosok
akár szerencsétlenség áldozatai voltak, ha az ilyen áldozatok durva és romlott
emberek. „Ha bűnös érzéki emberek, úgy boldogtalan árnyként vándorolnak ide-oda
… míg csak el nem érkezik haláluk órája. Földi szenvedélyek teljes virágzásában
elszakadva, melyek ismerős helyekhez kötik őket. Csalogatják azok az alkalmak,
melyeket kielégítésük céljából a médiumok nyújtanak. Ők a középkori Pishacha-k,
az Incubi-k és Succuba-k; ők a sóvárgás, a mértéktelenség, kéjelgés és kapzsiság
démonai, ők azok a fokozott ravaszságú, gonoszságú és kegyetlenségű elemi lények,
akik áldozataikat rettenetes bűnökre ingerlik és tobzódnak ténykedéseikben.”
A csatákban
megölt katonák nem számítanak teljesen ebbe az osztályba, mert az az ok, amiért
harcolnak, absztrakt értelemben véve akár helyes akár nem, ők mégis úgy gondolják,
hogy helyes; számukra a kötelesség szava ez, és életüket önként és önzetlenül
áldozzák fel. Rémséges volta dacára ennélfogva, a háború egy bizonyos síkon
hatalmas tényező lehet a fejlődésben. Ugyancsak ez képezi az alapját a mohamedán
fanatikusok felfogásának, akik azt hiszik, hogy aki a vallásért küzdve hal meg,
annak a következő világban nagyon jó élete lesz.
Ha egy gyermek
fiatalon hal meg, valószínűtlen, hogy sok közösséget fejlesztett volna ki az
asztrálvilág legalacsonyabb síkjával, és mint tapasztalatanyagot ritkán találni
őket a legalsó asztrális síkon.
Sok ember olyan
kétségbeesetten ragaszkodik az anyagi élethez, hogy a halál alkalmával az asztráltestük
nem tud teljesen elválni az éteritől és így ennek következtében még éteranyaggal
körülvéve ébrednek fel. Ezek nagyon kellemetlen helyzetben vannak: az őket körülvevő
éterburok által el vannak vágva az asztrálvilágtól és ugyanakkor természetesen
el vannak vágva a közönséges fizikai élettől is, mivel fizikai érzékszerveik
hiányoznak. Ennek eredménye, hogy elhagyatva, némán és rémülten hányódnak ide-oda,
képtelenül arra, hogy valamelyik sík lényeivel érintkezzenek. Nem képesek rájönni,
hogy csak az anyagtól kellene elszakadniuk és akkor néhány pillanatig tartó
öntudatlanság után, az asztrálsík rendes életébe mennének át. Azonban ragaszkodnak
nyomorúságos fél-öntudatukkal szürke világukhoz, ahelyett, hogy inkább abba
merülnének bele amiről azt gondolják hogy a teljes megsemmisülés, sőt magába
a pokolba, melyben hinni megtanították őket.
Idő múltával
az étertest kimerül és a Természet rendes folyamata minden igyekezetük dacára
újra helyreáll. Teljes kétségbeesésükben néha meggondolatlanul még a megsemmisülés
gondolatát is jobbnak tartják mostani helyzetüknél, melynek eredménye aztán
meglepően kellemes rájuk nézve.
Néhány esetben
egy másik asztrállény segíthet rajtuk azáltal, hogy rábeszélik őket, hogy hagyják
el azt ami rájuk nézve az életet jelenti és emelkedjenek ki belőle.
Más esetben
oly szerencsétlenek lehetnek hogy felfedezik hogyan újíthatják meg bizonyos
mértékben a fizikai élettel való kapcsolatukat egy médium útján, habár szabály
az, hogy a médium „szellemi vezetője” nagyon helyesen megtiltja a médiumhoz
való közeledést.
A „védőnek”
igaza van, mert az ilyen lények rémületükben és szükségükben teljesen lelkiismeretlenekké
válnak és megszállnak, esetleg meg is őrjítenek egy médiumot úgy küzdvén, mint
ahogyan a vízbefúló küzd az életéért. Sikert csak akkor érhetnek el, ha a médium
Egója testeinek kézbentartásában meggyengült azáltal, hogy nemkívánatos gondolatoknak
vagy szenvedélyeknek adja oda magát.
Néha egy lény
képes megszállni egy gyermek testét, kiűzve belőle azt a zsenge személyt, akinek
szánva volt, vagy néha megszállhatja egy állat testét, mivel a csoportlélek,
amely egy egy állatnál az Egónak felel meg, kevéssé tartja kezében a testet,
mint az Egó. Az ilyen megszállás lehet teljes vagy részleges. A megszálló lény
így újra érintkezésbe jut a fizikai síkkal, lát az állat szemein keresztül,
az állatnak okozott minden fájdalmat megérez a valóságban, már amennyire a saját
öntudata tekintetbe jön, erre az időre ő az állati lény.
Az az ember,
aki így egy állattal keveredik össze nem tudja tetszése szerint elhagyni az
állati testet, hanem csak fokozatosan és nagy erőfeszítéssel, ami valószínűleg
több napra terjed. Rendszerint csak az állat halálával szabadul fel és még akkor
is marad benne asztrális kevert anyag, melyet le kell vetnie. Az állat halála
után az ilyen lélek rendszerint megkísérli egy ugyanazon nyájhoz tartozó másik
állat megszállását vagy valami más teremtményét, akit kétségbeesésében meg tud
ragadni. A leggyakrabban megszállt állatok kevésbé fejlettek, mint pl. a marha,
juh és a disznó. A fejlettebb teremtményeket, mint pl. a kutyát, macskát, lovat
úgy látszik nem lehet egykönnyen megfosztani testüktől, bár alkalmilag ilyen
esetek is előfordulnak.
Minden megszállás,
akár emberi, akár állati test legyen az, rossz és hátrányos a megszálló lélekre
nézve, minthogy ideiglenesen megerősíti az anyagba való kapaszkodását és késlelteti
természetes átlépését az asztráltestbe és emiatt nemkívánatos karmikus kapcsolatot
is teremtenek.
Az olyan ember
asztrálteste, aki bűnös vágyból vagy másképpen nagyon erős kapcsolatot teremt
valamilyen típusú állattal, állati jellegzetességeket mutat és kinézésében arra
az állatra emlékeztethet, akinek tulajdonságait a földi élet alatt támogatta.
Nagyon ritka esetben az ember egyesülhet az állat asztráltestével és mint egy
rab hozzá lehet láncolva az állat fizikai testéhez. Az ember tudatos az asztrális
világban, megvannak az emberi képességei, azonban nem képes uralni az állati
testet és nem képes magát kifejezni ezen test által a fizikai síkon. Az állat
teste inkább börtönként szerepel mint testként és ezen felül az állati lélek
nincs kivetve, hanem megmarad saját teste birtokosának.
Az ilyenfajta
esetek magyarázzák meg, legalábbis részlegesen a keleti országokban oly gyakori
hitet, hogy az ember bizonyos körülmények között állati testben testesülhet
meg.
Hasonló sorsra
juthat egy olyan ember, aki az újraszületés felé vezető útjában visszatér az
asztrálsíkra, amint ez az „Újraszületés” című fejezetben le van írva.
Azok csoportját,
akiket az aggodalom határozottan a földhöz köt, a földhöz kötötteknek nevezik;
amint azt szent Márton kifejezte, az ilyen emberek „visszamaradók” és nem „visszatérők”,
minthogy képtelenek arra, hogy teljesen elszakadjanak a fizikai anyagtól amíg
csak olyan lekötöttségre nem találnak amely különösképpen megragadja érdeklődésüket.
Már láttuk,
hogy a fizikai halál után az igazi ember állandóan visszahúzódik külső testeiből,
és hogy különösen a Manas vagy értelem elválni igyekszik a Kamától vagy vágytesttől.
Bizonyos ritka esetekben a személyiség vagy alsó Manas oly erősen a Kama uralma
alá kerülhet, hogy az alsó Manas teljesen szolgaságba kerül és nem tud elválni.
A felső és alsó mentális közötti kapcsolat, „az ezüst fonal, amely a Mesterhez
köti őt”, kettészakad. Ezt az okkultizmusban a „lélek elvesztésének” szokták
nevezni. A személyes én elvesztése ez, mely elkülönült szülőjétől a felső Egótól
és így pusztulásra ítélte magát.
Az ilyen esetekben,
még a földi élet alatt az alsó négység kivonja magát a triádból, azaz az alsóbb
életelvek, melyeknek feje az alsóbb Manas el van vágva a magasabb életelvektől,
az Atma, Buddhi és Felső Manastól. Az ember kettészakadt, magával vivén azon
Manastikus világosság visszatükröződéseit, melyeknek az egész életén keresztül
vezetnie kellett volna őt. Az ilyen teremtmény értelmességéért sokkal veszedelmesebb
mint egy fejletlen állat; emberi formája van ugyan, természetében azonban állat,
az igazság és a szeretet minden érzéke nélkül.
A fizikai halál
után az ilyen asztráltest egy rettenetes hatalmú lény és abban páratlan eset,
hogy bizonyos ritka körülmények között újraszületni képes az emberek világában.
Nincsenek ösztönei, kivéve az állatit, csupáncsak szenvedélyei által űzetve,
azonban sohasem érzései által, felruházva olyan ravaszsággal, melyben egyetlen
állat sem versenyezhet vele, olyan megfontolt gonoszsággal és eléri a rossz
legmagasabb mértékét, él természetes ellenségeként minden emberi lénynek. Az
ezen osztályba tartozó lény – mely mint elemetál ismeretes - , minden egyes
újraszületéssel alacsonyabbra süllyed, míg végre a rossz erő lassú kimerülése
következtében – el lévén vágva az élet forrásától – elenyészik, feloszlik és
így mint egy különálló lét veszendőbe ment.
Az Egó szempontjából
tekintve ennél a személyiségnél nincsen meg a hasznos tapasztalatok aratása;
a „sugár” semmit sem hozott vissza magával és az alsó élet teljesen és egészében
sikertelen.
Az elementál
szót a különféle írók sokféle értelemben használják, azonban ajánlatos, hogy
használatát a fent leírt lényre alkalmazzuk.
XVI. fejezet
Az asztrálsík
Ezt a fejezetet,
amennyire a tárgy bonyolult volta megengedi, az asztrálsík vagy világ természetének,
kinézésének, sajátosságainak stb. leírására fogjuk korlátozni. Egy későbbi fejezetet
az asztrálvilágban élő lények felsorolásának és leírásának fogunk szentelni.
Az értelmes
tanuló fel fogja ismerni, hogy fizikai nyelven mily rendkívüli módon nehéz megfelelő
leírást nyújtani az asztrálvilágról. A feladatot ahhoz hasonlították amikor
valami ismeretlen trópusi erdő kutatóját arra kérik, hogy írja le teljesen azt
a vidéket, melyet bejárt. Az asztrálvilág leírásának nehézségeit két tényező
még jobban nehezíti:
- A látottak
emlékezetének az asztrálsíkról a fizikaira történő pontos átfordításának nehézsége,
és
- a fizikai
nyelv elégtelensége sok olyan dolog kifejezésére, amit le kell írni.
Az asztrálvilág
legfeltűnőbb jellegzetességeinek egyike az, hogy folytonosan változó alakokkal
van tele. Nemcsak elemi eszenciából álló és egy gondolat által meglelkesített
gondolatformákkal találkozunk itt, hanem nagy tömeg elem-eszenciát is, melyből
folyvást alakok merülnek fel és amelybe ismét eltűnnek. Az elemi eszencia minden
alsíkon száz és száz változatban van meg, mintha az egész levegő gyöngyházhoz
hasonló változó színekkel látható és állandó hullámzó mozgásban lévő volna.
Ezen asztrálanyagon keresztül állandóan gondolatáramok hatolnak át; erős gondolatok
melyek hosszú ideig mint lények maradnak meg, gyenge gondolatok, melyek elemi
eszenciába burkolóznak, majd újból kilebegnek belőle.
Már láttuk,
hogy az asztrálanyag hét finomsági rendben – szilárd, folyékony, gázszerű stb.
-, a hét fizikai fokozatnak megfelelően található. Ezen hét anyagi rend mindegyike
alapját képezi az asztrálsík hét síkja, vagy alosztálya egyikének.
Szokássá vált
ezen hét síkról úgy beszélni, mintha egyik a másik fölé volna elrendezve, a
legsűrűbb lent és a legfinomabb felül; és sok vázlatban tényleg így is vannak
ábrázolva. A szemléletesség ezen módjában van valami igazság, azonban nem a
teljes igazság.
Minden egyes
alsík anyaga áthatja az alatta lévő alsík anyagát, következésképpen a Föld felületének
mind a hét alsík együtt ugyanazon a helyen létezik. Viszont az is igaz, hogy
a magasabb asztrál alsíkok messzebbre terjednek a fizikai Földtől mint az alsóbb
alsíkok.
Az asztrálsíkok
közötti viszony kifejezésére egy nagyon világos hasonlat van a fizikai világban
A folyadékok nagymértékben áthatják a szilárdakat, pl. a víz a talajban, a gáz
áthatja a folyadékokat (a vízben rendesen nagy mennyiségű levegő van) és így
tovább. Így lényegileg igaz, hogy a Földön lévő folyékony anyag tömege a tengerekben,
folyókban és a szilárd föld alatt van. Hasonlóképpen a gázszerű anyag tömege
a víz felülete felett nyugszik és sokkal messzebbre nyúlik a térben mint a folyékony
vagy a szilárd.
Hasonlóképen
van az asztrálanyaggal is. Az asztrálanyag legsűrűbb tömörülete messze a fizikai
gömb határain belül fekszik. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az asztrálanyag
ugyanazoknak az általános törvényeknek engedelmeskedik mint a fizikai anyag
és a Föld középpontja felé vonzódik.
A hetedik, vagy
legutolsó asztrálsík bizonyos távolságra belehatol a Föld belsejébe úgy, hogy
a benne élő lények tényleg a Föld kérgén belül találhatják magukat.
A hatodik alsík
részben egybeesik a Föld felületével.
A harmadik alsík,
melyet a spiritiszták „nyári ország”-nak neveznek, sok mérföldre nyúlik a légkörbe.
Az asztrálvilág
külső határa körülbelül a Hold-pálya távolságának közepéig terjed úgy, hogy
Föld közelben a Föld és Hold asztrálsíkja rendszerint érintkeznek egymással,
Föld távolban azonban nem. Innen ered az asztrálsíknak a görögök által adott
neve – a Hold alatti világ. Ebből az következik, hogy a Hold bizonyos időben
asztrálközeledés lehetséges a Holddal, azonban bizonyos más időben nem.
Feljegyeztek
egy esetet, amikor egy ember elérte a Holdat, azonban mielőtt visszatérhetett
volna várnia kellett, amíg a két test közelsége folytán a közeledés lehetősége
újból helyreállott.
A hét alsík
természetszerűleg három csoportba tagozódik:
- A hetedik
vagy legalsóbb,
- a hatodik,
ötödik, és negyedik,
- a harmadik,
második és az első alsíkok.
Az egyes csoport
tagjai közötti különbségeket két szilárd, pl. az acél és homok közötti különbséghez,
a csoportok közötti különbséget pedig a szilárd és folyékony közötti különbséghez
lehet hasonlítani.
A hetedik alsík
fizikai hátteréül a fizikai világ szolgál, habár az csak részben és torzítva
látható, minthogy mindez, ami világos, jó és szép láthatatlan. 4.000 évvel ezelőtt
Ani könyve egy egyiptomi papyruson a következőképpen írja le: „Miféle hely ez
ahova én jutottam? Nincs vize, nincs levegője, mély, megfejhetetlen, fekete
mint a legfeketébb éj és benne az emberek segítség nélkül bolyonganak, benne
az ember nem élhet nyugodt szívvel.”
Arra a szerencsétlen
emberi lényre nézve, aki ezen a síkon van, tényleg igaz az, hogy az egész Föld
tele van sötétséggel és vad lakóhellyel, azonban olyan sötétség ez, mely önmagából
árad ki és okozza azt, hogy ottléte a rossz és rémület örök éjszakájává vált
– ami egy igazi pokol, bár minden más pokolhoz hasonlóan, teljesen az ember
saját teremtménye.
Sok tanuló kellemetlennek
találja ezen rész kikutatását mert ott a sűrűség és a durva anyagiasság oly
érzése él, amely felszabadult asztrális számára leírhatatlan, undorító, minthogy
azt az érzést váltja ki, mintha valami fekete, ragadós fluidumon keresztül vezetne
az útja, ugyanakkor lakói, valamint azok befolyások melyekkel itt találkozik
az ember, nem nagyon kívánatosak.
Az átlagos ember
valószínűleg kevés olyat talál itt, ami visszatarthatja őt a hetedik alsíkon.
Itt rendesen azok a személyek ébrednek teljes öntudatosságra, akiknek vágyai
durvák és kegyetlenek – ilyenek az iszákosok, az érzékiek, az erőszakos bűnözők
stb.
A hatodik, ötödik
és negyedik alsík hátterét az a fizikai világ képezi, mely nekünk otthonos.
A hatodik alsík élete olyan mint a rendes fizikai élet, leszámítva a fizikai
testet és annak szükségleteit. Az ötödik és negyedik alsíkok már kevésbé anyagiasak
és jobban eltávolodnak az alsóbb világoktól és annak érdekeitől.
Mint a fizikai
világban, úgy itt is a legsűrűbb asztrálanyag nagyon is sűrű az asztrálélet
rendes formái számára; azonban az asztrálvilágban vannak más formák is, melyek
a felület tanulmányozói előtt teljesen ismeretlenek.
Az ötödik és
negyedik alsíkon a tisztán földi kapcsolatok mint kisebb fontosságúakká válnak
és az itt levő emberek arra törekszenek, hogy környezetüket mindinkább úgy alakítsák,
hogy az összhangban legyen állhatatosabb gondolataikkal.
A harmadik,
második és első alsíkok, bár ugyanazt a helyet foglalják el, azt a benyomást
keltik, hogy még jobban eltávolodtak a fizikai világtól és ennek megfelelően
kevésbé anyagiasak. Ezen síkok lényei elvesztik a Föld és dolgainak látását,
rendszerint erősen el vannak mélyedve önmagukba és nagymértékben önmaguk teremtik
meg a saját környezetüket - bár ezek eléggé tárgyiak -, hogy más lények is észrevehessék.
Ilyenképpen
kevéssé éberek a sík valóságaival szemben, ellenben ehelyett saját elképzelt
városaikban élnek, melyet részben a saját gondolataik által teremtettek meg,
részben azonban már meg voltak és hozzáadódtak az elődeik által teremtettekhez.
Itt találjuk
a vörös indiánok örök vadászmezőit, az északiak Walhaláját, a muszlimok hurival
tele paradicsomát, a keresztények arannyal és drágakövekkel kirakott Új Jeruzsálemét,
az anyagias reformátorok lyceummal teli mennyországát. Itt van a spiritiszták
„nyári országa” is, melyben városok, házak, iskolák, stb. vannak, melyek bár
eléggé valósak, mert egy ideig fennálltak, a világosabb látás előtt néha mégis
kevéssé hasonlóak ahhoz, aminek teremtői hiszik. Mindamellett sok alkotás igazi,
bár csak ideiglenes szépségű és az a látogató, aki nem ismer magasabbrendűt,
megelégedetten járhat-kelhet a nyújtott természetes tájak felett, melyek semmivel
sem állnak magasabban, mint bármi a fizikai világban. Természetesen ha úgy tetszik,
a táj képét a saját képzeletének megfelelően alkothatja meg.
A második alsík
különösen az önző és nem spirituális vallásos emberek lakhelye. Itt viseli arany
koronáját és imádja országa és kora istenségeinek a saját durván anyagias képviselőjét.
Az első sík
különösen azoknak felel meg, akik anyagias, de intellektuális törekvésűek és
ezt nem embertársaik érdekében tették, hanem vagy önző becsvágyból vagy egyszerűen
értelemgyakorlás céljából. Az ilyen személyek ezen az alsíkon sok éven át maradhatnak,
boldogan, hogy kidolgozhassák értelmi problémáikat, azonban senkinek sem téve
jót és csak csekély haladást érve el a mennyei világ felé vezető útjukon.
Ezen az alsíkon,
amely az atomikus alsík, az emberek nem alkotnak képzeletbeli fogalmakat, amint
azt az alacsonyabb síkokon teszik. A gondolkozók és a tudomány emberei tanulmányuk
céljaira majdnem az egész asztrálsík minden erejét felhasználják, mert bizonyos
korlátozott utakon képesek majdnem a fizikaiig alászállani. Így pl. lecsaphatnak
egy fizikai könyv asztrálmására és kivehetik belőle a szükséges adatokat. Élénk
érintkezésbe kerülnek egy szerző értelmével, belevésik saját eszméiket, viszont
az övét felfogják. Néha komolyan késleltetik a mennyország felé vezető útjukat,
azon mohóság miatt, mellyel tanulmányukat folytatják és tapasztalatokat gyűjtenek
az asztrálsíkon.
Habár az asztrálanyagról
mint szilárdról beszélünk, a valóságban sohasem az, hanem csak aránylagosan
szilárd. Egyik ok, amiért a középkori alkimisták az asztrálanyagot vízzel jelképezték
az volt, mert az asztrálanyag folyékony és áthatolható. A legsűrűbb asztrálanyag
részecskéi is sokkal távolabb esnek egymástól, nagyságukhoz képest, mint a gázrészecskék.
Így azután a két legsűrűbb asztráltestnek könnyebb egymáson keresztülmenni,
mint a legkönnyebb gáznak a levegőn keresztülhatolni.
Az emberek az
asztrálsíkon keresztülmehetnek és állandóan át is mennek egymáson és a megrögzített
asztrál tárgyakon. Ott soha nincs összeütközés és rendes körülmények között
két egymást átható test észrevehetően nem is hat egymásra. Ha azonban az áthatolás
egy ideig tart, mint amikor például két személy színházban vagy templomban egymás
mellett ül, akkor nagyobb lehet az egymásra gyakorolt hatás.
Ha valaki egy
hegyről azt gondolja hogy az akadály, úgy nem tud rajta keresztülmenni. Megtanulni
azt, hogy nem akadály, éppen a tárgya annak többek között, amit a „föld bizonyságának”
neveznek.
Az asztrálsíkon
végbemenő robbanás ideiglenesen éppen olyan szerencsétlen lehet mint a puskapor
robbanás a fizikai síkon, azonban az asztrálrészek gyorsan újból össszegyűlnek.
Így aztrán az asztrálsíkon szó szerinti értelemben vett szerencsétlenség nem
lehetséges, mivel az asztráltest folyékony lévén, tartósan nem sérthető meg
vagy pusztítható el mint a fizikai.
Egy tisztán
asztrál tárgyat asztrál kézzel el lehet mozdítani ha valaki ezt óhajtja, ellenben
egy fizikai tárgy asztrálmását már nem. Egy asztrálmás elmozdításához szükséges
lenne egy kezet anyagiasítani és elmozdítani a fizikai tárgyat és akkor az asztrálmás
természetszerűleg vele mozdulna. Az asztrálmás azért van ott, mert ott van a
fizikai tárgy, mint ahogy a rózsa illata azért tölti be a szobát, mert ott van
a rózsa. Senki sem képes egy fizikai tárgyat elmozdítani az asztrálmásának elmozdításával
mint ahogy lehetetlen a rózsát elmozdítani az illatának elvitelével.
Az asztrálsíkon
senki sem érintheti meg valaminek a felületét úgy ahogy azt érzi, hogy az kemény
vagy lágy, durva vagy sima, meleg vagy hideg; ellenben érintkezésbe kerülve
az áthatoló tárggyal, az ember eltérő rezgésgyorsaságról vesz tudomást, amely
természetesen lehet kellemes vagy kellemetlen, ingerlő vagy leverő.
Így ha valaki
a földön áll, akkor asztráltestének egy része áthatol a lába alatti talajon
keresztül, azonban az asztráltest erről a tényről nem tudatos, nem tudva olyasmiről
ami megfelel a keménység érzésének vagy a mozgás erejében való eltérésnek.
Az asztrálsíkon
nincs egy meredek felett való átugrás érzésének, hanem egyszerűen a felette
való átrepülés érzése.
Bár a világosság
minden síkon a Napból ered, mégis az a hatás, amit az asztrálsíkon kivált teljesen
eltér a fizikai síkbeli hatástól; az asztrálvilágban szétszórt ragyogás van,
amely szembeszökően egyetlen különös irányból sem jön. Minden asztrálanyag már
önmagában véve ragyogó, bár egy asztráltest nem hasonlít egy festett gömbhöz,
hanem inkább egy élő tűzből álló gömbhöz. Az asztrálvilágban soha nincsen sötétség.
Egy fizikai felhőnek a Nap előtti elvonulása az asztrálvilágban nem csinál különbséget,
sem pedig, ami természetes is, a Föld árnyéka nem okozza azt, amit mi éjjelnek
nevezünk. Minthogy az asztráltestek átlátszók, árnyék sem létezik.
A légköri és
az éghajlati feltételek az asztrál és mentálsíkon gyakorlatilag semmiféle eltérést
nem okoznak a munkában. Ellenben egy nagyvárosban a gondolatformák nagy tömege
miatt nagy az eltérés.
Az asztrálsíkon
sok olyan áramlat van, melyek tovavinni igyekeznek azokat, akiknek nincs akaraterejük,
vagy akiknek van ugyan, azonban nem tudják hogyan használják azt.
Az asztrálvilágban
olyasmi, mint az alvás nem létezik.
Felejteni az
asztrálsíkon éppen úgy lehet, mint a fizikain. Az asztrálsíkon talán még könnyebb
is felejteni, mert ez a világ olyan élénk.
Egy személy
ismerete az asztrálvilágban szükségképpen nem jelenti a fizikai világban való
ismeretét is.
Az asztrálvilágot
gyakran nevezik a csalódások birodalmának – nem azért mert talán sokkal illuzórikusabb
volna mint a fizikai világ, hanem mert a gyakorlatlan látó által onnan visszahozott
benyomások rendkívüli valótlansága miatt. Ez, az asztrálvilág két figyelemreméltó
jelenségének tudható be:
- Sok lakójának
bámulatos alakváltoztatásra képesítő ereje van, valamint a gyakorlatban korlátlanul
varázslatot gyakorolnak azokkal szemben, akiket tréfájuk tárgyául kiválasztottak,
és
- az asztrál
látás nagyban eltér a fizikai látástól és sokkal kiterjedtebb mint az.
Így asztrál
látással egy tárgyat úgyszólván egyszerre minden oldalról látunk, egy szilárd
tárgy belsejének minden része épp oly tisztán nyitva áll a látás előtt, mint
a külső rész és minden mentes a távlati torzítástól.
Ha valaki asztrálisan
néz az órára, látja az elejét és külön-külön az összes kereket. Egy csukott
könyvre nézve annak minden oldalát látja, nem az összes előtte vagy mögötte
lévő oldalakon keresztül, hanem egyenesen lenézve rá, mintha csak ezt az egy
oldalt kellene látnia.
Könnyű belátni,
hogy ilyen körülmények között első tekintetre még a legismertebb tárgy is teljesen
felismerhetetlen lehet, és hogy egy gyakorlatlan látogató nagy nehézséggel találja
magát szemben annak megértésében, amit valóban lát és még sokkal többel, hogyha
látomását a közönséges beszéd nagyon hiányos nyelvére akarná lefordítani. Már
egy pillanatnyi szemlélet azt mutatja, hogy az asztrál látás sokkal inkább megközelíti
az igazságot mint a fizikai látás, mely ki van téve a távlati torzításnak
A tévedés ezen
forrásain kívül a dolgot még bonyolultabbá teszi az a tény, hogy ez az asztrál
látás olyan anyagi formákat ismer fel, melyek bár még tisztán fizikaiak, közönséges
feltételek mellett láthatatlanok. Ilyen például a légkört alkotó részecskék,
mindazok a kiáramlások, melyek állandóan kiáramlanak minden egyes élőből, valamint
a négy éteranyag fokozat.
Továbbá az asztrál
látás a rendesen látható színkép határain túl, más és teljesen eltérő színeket
tár fel a látás számára és a tudomány által ismert ultra-ibolya sugarak az asztrál
látás számára tisztán láthatók.
Így, hogy egy
konkrét példát vegyünk, egy szikla asztrál látással nézve nem egy tétlen kőtömeg.
Az asztrál látással
- az egész
fizikai anyagot látjuk annak csak egy nagyon kis része helyett;
- látjuk a
fizikai részecskék rezgését;
- az állandó
mozgásban levő különféle fokozatú asztrálanyagból álló asztrális más is látható;
- látható az
egyetemes élet (Prána) amint keresztül keringi a sziklát és kisugárzik belőle;
- egy sziklát
körülvevő aura látható;
- látjuk a
kő kisajátított elemi eszenciáját, mely áthatja s mely mindig tevékeny.
A növényi, állati
és emberi birodalomban ez az összetettség természetesen sokkal nagyobb.
Az asztrálsíkon
előforduló tévedések sorozatának egyik példája a látó által látott és leírandó
számok gyakori megfordítása úgy, hogy mondjuk a 139-et 931-nek adják vissza.
A megfelelő Mester által gyakorolt okkult tanulónál az ilyen tévedés lehetetlen
kivéve ha nagyon siet, vagy gondatlan, mert az ilyen tanítványnak hosszú és
válogatott oktatáson kell keresztülmennie, hogy az ilyen látása tökéletes legyen.
A gyakorlott látó idővel biztonságra és megbízhatóságra tesz szert az asztrálsík
jelenségeivel való foglalkozásban, mely sokkal felülmúlja azt, ami a fizikai
életben lehetséges.
Teljesen téves
felfogás az asztrálsíkról megvetéssel beszélni és azt gondolni, hogy nem érdemli
meg a figyelmet. Természetesen szerencsétlen dolog volna bármely tanulónak elhanyagolnia
a magasabbrendű fejlődését és megelégedni az asztrál öntudatosság elnyerésével.
Néhány esetben tényleg lehetséges először a magasabb mentális képességeket kifejleszteni
és egy időre úgyszólván átugrani az asztrál síkot. Ez azonban nem a Bölcsesség
Mesterei által alkalmazott módszer. A legtöbb embernél az ugrásokkal és korlátokkal
egybekötött haladás nem alkalmazható; ennélfogva lassan és lépésről lépésre
kell előrehaladni.
„A csend hangjában„
három csarnokról van szó. Az első a tudatlanság csarnoka, ez a fizikai sík;
a második a tanulás csarnoka, az asztrálsík. Ezt azért nevezik így, mert az
asztrál csakrák megnyitása oly sokkal többet nyújt mint ami a fizikai síkon
látható, hogy az ember úgy érzi, sokkal közelebb van a dolgok valóságához; mindamellett
ez még mindig csak a próbatanulás helye. Még sokkal valóbb és határozottabb
tudásra teszünk szert a Bölcsesség Csarnokában, amely a mentálsík.
Az asztrálsík
tájainak egy fontos része az, amelyet gyakorta bár helytelenül az asztrál világosságbeli
feljegyzéseknek neveznek. Ezek a feljegyzések, melyek a valóságban az Isteni
emlékezet egy fajta anyagiasulásai – egy élő fényképszerű ábrázolása mindannak,
ami valaha történt, valóban és maradandóan egy sokkal magasabb síkba vannak
belevésve és az asztrálsíkon csupáncsak többé kevésbé megszakított módon visszaverődve
léteznek; úgy, hogy az akinek látásereje nem emelkedik ennél feljebb, valószínűleg
csak alkalmi és össze nem függő képeket fog nyerni a múltból összefüggő elbeszélés
helyett. Ezek a mindenféle fajta elmúlt eseményekre vonatkozó visszavert képek
állandóan létrejönnek az asztrálvilágban és az itt kutató környezetének egy
fontos részét alkotják.
Az asztrálsíkon
való érintkezés minden lény tudása által korlátozott éppúgy, mint a fizikai
világban. Az, aki értelmi testét használni képes, az itt lévő emberi lényeknek
gondolatait sokkal gyorsabban és készségesebben tudja átadni a mentális benyomások
segítségével mint a Földön. Az asztrálsík közönséges lakói azonban rendszerint
nem képesek ezen erő gyakorlására, úgy látszik, hogy a Földön uralkodó korlátokhoz
hasonló akadályok korlátozzák őket – bár talán kevéssé mereven. Következésképpen
(amint az előbb is említettük), mint a Földön, úgy itt is a közös rokonérzés,
hit és nyelv által összekapcsolt csoportokba társulva találjuk őket.
XVII. fejezet
A különféle asztrál jelenségek
Okunk va feltételezni,
hogy nem fog hosszú ideig tartani, amíg egy-két fizikai-feletti erő alkalmazása
révén nagyjából megismerhetjük e világot. A spiritiszta szeánszokon mindennapi
tapasztalat egy gyakorlatilag ellenállhatatlan erő alkalmazása, például valami
rendkívüli súly mozgatása stb. Van néhány módja annak, ahogyan az ilyen eredményeket
létre lehet hozni. Ezek közül négyre utalunk.
- A Föld területén
az egyik saroktól a másikig nagy éter áramlatok folynak olyan tömegben amelyek
ezt az erőt éppen olyan ellenállhatatlanná teszik, mint amilyen a növekvő
ár ereje és vannak eljárások melyek segítségével ezt az óriási erőt biztosan
fel lehet használni, bár az uralására tett ügyetlen kísérlet a legnagyobb
veszedelmekkel jár együtt.
- Létezik egy
éternyomás, amely némileg megfelel a légköri nyomásnak, bár annál mérhetetlenül
nagyobb. A gyakorlati okkultizmus tanítja, hogy egy adott étertestet hogyan
lehet elkülöníteni a többi étertől úgy, hogy az éternyomás ezen rettenetes
erejét működésbe lehet hozni.
- Egy hatalmas
potenciális (lehetőség szerint) energiakészlet van, amely a finomabbnak a
durvábba való involúciója alatt az anyagban alvó állapotban marad és az anyag
állapotának megváltoztatásával ennek nagy részét fel lehet szabadítani és
fel lehet használni úgy valahogy, ahogyan a hő alakjában rejlő energia a látható
anyag állapotának megváltoztatásával felszabadítható.
- Sok eredményt
lehet létrehozni az úgynevezett szimpatikus rezgés által. Az anyag azon osztályának
alaphangját kiemelve, melyben a hatást létrehozni kívánjuk, számtalan rokonszenves
rezgést lehet kiváltani. Amikor ezt a fizikai síkon tesszük meg, például azáltal,
hogy egy hárfán megütünk egy hangot, és egy csomó más egyformán hangolt hárfát
hozunk oda, hogy azok rokonszenvesen válaszoljanak, úgy semmi más erő nem
jön létre. Az asztrálsíkon azonban az anyag már kevésbé tétlen, hogy amikor
rokonszenves rezgések által működésbe hozzuk, a saját élő erejét az eredeti
impulzushoz hozzáadja, mely így sokszorosan megszaporodhat. Az eredeti impulzus
további ritmikus ismétlésével a rezgéseket olyannyira meg lehet erősíteni,
hogy az eredmény az okhoz mérten minden látszólagos arányt felülmúl. Ezen
erő által elérhető eredményeket illetőleg alig létezik határ egy-egy Mester
kezében, aki teljesen tudatában van erő lehetőségeinek, mert a Világegyetem
felépítése maga is KIMONDOTT SZÓ által létrehozott rezgések eredménye.
A mantramok
vagy varázsigék azon osztálya, mely eredményét nem valamely elemilény uralása
révén, hanem pusztán bizonyos hangok ismétlése révén érik el, hatásosságát illetően
szintén a rokonszenves rezgések ezen működésén alapszik.
A szétporlasztás
jelenségét szintén rendkívüli gyors rezgések működtetésével lehet létrehozni,
melyek legyőzik a kezelt tárgy molekuláinak tapadását. Egy némileg más típusú
még magasabb rezgés ezeket a molekulákat alkotó atomjaikra választja szét. Az
így éteri állapotba visszavezetett test nagyon nagy gyorsasággal mozgatható
az egyik helyről a másikra és amely pillanatban az erő, mely ezt végrehajtja
visszavonatik, az éternyomás az anyagot az eredeti állapotának felvételére kényszeríti.
Szükséges, hogy
megmagyarázzuk, hogy egy tárgy alakja hogyan marad meg ha azt felbontjuk azután
megint vissza anyagiasítjuk. Ha pl. egy fémkulcsot hő által gőzállapotba helyezünk,
a hő elvonásával a „kulcs” megszilárdul, azonban kulcs helyett az csupán csak
egy fémdarab lesz. Ennek az az oka, hogy az elemi eszencia, amely a kulcsot
alakítja, a kulcs állapotának megváltozásával szétszóródik, nem azért mintha
a hőség hatással lenne az elemi eszenciára, hanem mert amikor ideiglenes teste
mint egy szilárd test elpusztul, az elemi eszencia visszaömlik az ilyen lények
nagy tartályába éppen úgy, mint ahogyan az ember magasabb részei, bár teljesen
érintetlenül a hőtől vagy hidegtől, a fizikai testből a test elégetésekor mégis
ki vannak kényszerítve.
Következésképp
amikor a kulcs féme ismét lehűlt szilárd állapotába az a „föld” elemlényeg amely
beléje visszaömlött, már nem ugyanaz, amely előtte benne volt, s ennélfogva
nincs semmi alapja annak, hogy a kulcs alak ismét visszatérjen.
Ha valaki egy
kulcsot azért porlasztott szét, hogy azt az egyik helyről a másikra szállítsa,
úgy az elemi lényeget gondosan ugyanabban az alakjában tartja meg míg meg nem
történt az átvitel, és akkor, amikor az akaraterejét visszavonja, az elemi lényeg
mint egy minta szerepel, melybe a megszilárdult részecskék beleömlenek vagy
inkább köréje csoportosulnak.
Az „apport”-ok,
azaz tárgyaknak majdnem pillanatok alatt nagy távolságra történő vitelét néha
ezen a módon végzik, mert nyilvánvaló, hogy szétporlasztott állapotban tökéletes
könnyedséggel vihetők keresztül minden szilárd tárgyon, amilyen egy ház fala
vagy egy lezárt doboz oldala.
Az anyagnak
az anyagon való keresztülhatolása így, ha megértettük, épp olyan egyszerű, mint
a víz keresztülhatolása egy szitán vagy a gáz áthatolása egy folyadékon.
Az anyagiasítást
(materializáció) vagyis egy tárgynak az éter állapotból a szilárd állapotba
való átváltoztatását a fenti folyamat megváltoztatásával hozható létre. Ebben
az esetben is kitartó akaratmegfeszítésre van szükség, hogy elejét vegyük annak,
hogy az anyagiasított anyag visszajusson éter állapotba. Az anyagiasítás különféle
fajtái a „Láthatatlan segítők” című fejezetben olvashatók.
Az elektromos
zavarok mindenféle nehézséget okoznak az anyagiasítás vagy porlasztás véghezvitelénél,
valószínűleg a ragyogó fény, az erős rezgések romboló hatása miatt.
A megkettőzés
úgy jön létre, hogy a másolandó tárgyról egy tökéletes mentális kép alakul,
majd pedig erre e mintára felhalmozódik a szükséges asztrális és fizikai anyag.
E jelenség létrehozása nagyfokú összpontosító erőt igényel, mert a megkettőzendő
tárgy minden részecskéjét - a külsőket éppúgy mint a belsőket - egyidejűleg
szem előtt kell tartani. Az, aki a szükséges anyagot nem képes közvetlen környezetéből
kivonni, az néha kölcsönvehet az eredeti tárgy anyagából is, amely ezután ennek
megfelelően súlyában csökken.
Levelek vetítését
különféle módon lehet létrehozni. A Mester egy darab papírost tehet maga elé,
majd arról amit leírni óhajt mentális képet alkot, majd az éterből kivonja azt
az anyagot, amely a kép tárgyiasításához szükséges. Ugyanazt az eredményt ugyanazon
könnyedséggel létrehozhatja egy a levelezőtársa előtt fekvő papíron, bármekkora
is legyen a köztük levő távolság.
Egy harmadik
módszer, amely gyorsabb és ennélfogva gyakrabban alkalmazott abból áll, hogy
a levél egész anyagát valamelyik tanítvány értelmébe vési bele és rábízza a
vetítés gépies munkáját. Ezután a tanítvány elképzeli azt a levelet, amelyet
a Mester kezével a papírra írni látott, majd azt imént leírt módon tárgyiasítja
az írást. Ha úgy találja, hogy nehéz az anyagot az éterből kivonni és az írást
egyidejűleg rávetíteni a papírra, akkor használhat tintát vagy színes port,
mellyel sokkal gyorsabban végezheti azt el.
Éppen olyan
könnyű ily módon egyik vagy másik ember kézírását utánozni és közönséges eszközökkel
lehetséges az ily módon létrehozott hamisítást felfedezni. Egy Mester tanítványának
megvan a csalhatatlan próbaköve, amelyet alkalmazhat, ellenben mások számára
az eredetiséget csak a levél tartalma és annak szelleme igazolhatja, míg a kézírás
akármilyen tökéletesen is van utánozva, értéktelen.
Az a tanítvány,
aki a munkában még kezdő, valószínűleg csak néhány szót képes egyszerre elképzelni,
ellenben az, akinek sok a tapasztalata egy egész oldalt vagy egy teljes levelet
képes egyszerre megjeleníteni. Ezen eljárással a spiritiszta szeánszokon néha
egészen hosszú levelet lehet létrehozni néhány másodperc alatt.
Képeket ugyanazon
módon lehet megjeleníteni kivéve, hogy itt egyszerre az egész képet kell láthatóvá
tenni és ha sokféle színre van szükség, akkor azokat el kell készíteni, elkülönítve
megőrizni és helyesen alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy itt tág tere van a művészet
alkalmazásának és azok, akik gyakorlott művészek, sokkal nagyobb sikert érnek
el mint azok, akiknek nincs ilyen tapasztalatuk.
A palatábla
írást néha a precipitáció útján hozzák létre, habár sokkal gyakrabban kicsi
szellemkéz részek anyagiasulnak, amelyek éppen hogy elegendők hogy megfogják
az iront.
A levitáció,
az emberi testnek levegőben való lebegéséből áll, amelyet a szeánszokon gyakran
„szellemkezek” hoznak létre. Létre lehet hozni levegő és víz elemlények segítségével
is. Keleten mindig, nálunk azonban csak alkalmilag egy másik eljárást alkalmaznak.
Az okkult tudomány ismer egy - a valóságban magnetikus természetű - nehézségi
erőt semlegesítő vagy megfordító eljárást, amelynek segítségével a lebegést
könnyen létre lehet hozni. Kétségtelen, hogy a régi Indiában és Atlantiszban
ezt a módszert alkalmazták a léghajók felemeléséhez és nem valószínűtlen, hogy
hasonló módszert alkalmaztak a piramisok építésénél is.
A lebegés előfordul
néhány indiai aszkétánál és a legnagyobb keresztény szenteknél is, akik mély
meditációban lévén így emelkedtek fel a talajról mint pl. szent Teréz és gupertioni
szent József.
Minthogy a fény
éter-rezgésekből áll, nyilvánvaló, hogy az aki megérti, hogy hogyan hozza létre
ezeket a rezgéseket, létre tudja hozni a „szellem fényeket” úgy a szelíden foszforeszkáló
mint a vakító villamos változatban vagy pedig azokat a táncoló fénygömböket,
melyekben bizonyos fajta tűz-elemilények oly készségesen alakítják át magukat.
A tűzfogás mutatványa
égési seb nélkül úgy lehetséges, hogy az ember a kezét a legvékonyabb éteranyag
réteggel vonja be, és így állja a tüzet. Van azonban más módja is.
Tűz létrehozatala
szintén az asztrálsík segítségével megy végbe. Ennek három módja van:
- Megindítani
és fenntartani ezt a rezgésgyorsaságot amelynél a gyulladásnak be kell következnie.
- Negyedik
dimenzióbeli kicsiny izzó anyagtöredéket odajuttatni, majd lángra lobbantani.
- Kémiai alkatrészeket
odajuttatni, melyek gyulladást okoznak.
Fémek átalakítását
úgy lehet megvalósítani, hogy egy darab fémet atomi állapotba vezetnek vissza,
majd pedig az atomokat egy másik formában újra rendezik.
A reperkusszió-t
vagy visszaütést a „Láthatatlan segítők” című fejezetben fogjuk tárgyalni és
létrejövetele a fentebb leírt rokonszenves rezgéseknek tudható be.
XVIII. fejezet
A negyedik dimenzió
Az asztrálvilágnak
sok olyan jellegzetessége van amely figyelemreméltó pontossággal megegyezik
a negyedik dimenzió világával, úgy, mint azt a mértan és a számtan elénk tárja.
A valóságban ez a megegyezés oly szoros, hogy ismerünk eseteket, ahol a negyedik
kiterjedés mértanának pusztán értelmi tanulmányozása nyitotta fel a tanítvány
asztrál látását.
C. H. Hinton
e tárgyra vonatkozó művei a következők:
- Scientific
romances (Tudományos elbeszélések I., II. kötet),
- A new era
of thought (A gondolkodás új korszaka),
- The fourth
dimension (A negyedik dimenzió)
C. W. Leadbeater
erősen ajánlja ezeket a könyveket és azt állítja, hogy a negyedik dimenzió tanulmányozására
az általa ismert legjobb módszer az asztrálsíkon uralkodó állapotok felfogásához
és hogy C. H. Hinton negyedik dimenzióra vonatkozó fejtegetése az egyetlen,,
amely itt valamely magyarázat félével szolgál az asztrál látás állandóan megfigyelt
tényeire nézve.
Még későbbi
munkák Claude Bragdon néhány könyve:
- Beautiful
meccesity (Gyönyörű szükség),
- The primer
of higher space (A magasabb Tér kézikönyve),
- Fourth dimensional
vistas (Negyedik dimenzióbeli látványok) stb.
Továbbá P. D.
Ouspensky: Tercium organum (Harmadik szerv) a legtanulságosabb és ezen kívül
még számosak.
Azok számára,
akik e tárgyat még egyáltalán nem tanulmányozták, az alábbiakban nagyon vázlatosan
körvonalazva felsorolunk néhány negyedik dimenzió alapját képező fő sajátosságot.
Egy pont-nak,
amelynek „helyzete van de nagysága nincsen” nincs kiterjedése; egy vonal-nak,
amelyet egy pont mozgása idéz elő, egy kiterjedése van, hosszúsága; egy felület-nek,
melyet egy vonalnak önmagával derékszögben történő mozgása hoz létre, két kiterjedése
van, hosszúsága és szélessége; egy szilárd test-nek, melyet egy felületnek az
önmagához mérten derékszögben végzett mzgása hoz létre, három kiterjedése van,
szélessége, hosszúsága és vastagsága.
A tesseract
egy feltételezett tárgy, melyet egy szilárd test önmagához mérten derékszögben
végzett mozgása hoz létre, négy kiterjedése van, hossza, szélessége, vastagsága
és egy negyedik, amely ezen háromhoz mérten derékszögű, melyet azonban a mi
háromkiterjedésű világunkban képtelenség ábrázolni.
A következő
táblázat segítségével egy tesseract tulajdonságát lehet levezetni:
|
pontja
|
vonala
|
felülete
|
szilárd
teste
|
Egy
pontnak van
|
1
|
-
|
-
|
-
|
Egy
vonalnak van
|
2
|
1
|
-
|
-
|
Egy
négyoldalú felületnek van
|
4
|
4
|
1
|
-
|
Egy
kockának van
|
8
|
12
|
6
|
1
|
Egy
tesseractnak van
|
16
|
32
|
24
|
8
|
A tesseract,
ahogyan azt C. H. Hinton leírja C. W. Leadbeater szerint valóság és teljesen
ismert alakzat az asztrálsíkon. J. Van Manten: Some occult experiences (Néhány
okkult tapasztalat) című könyvében megkísérelte egy négy kiterjedésű ábrázolását.
Azonos és tanulságos
párhuzam van azon jelenségek között, melyeket egy háromdimenziós tárgy hozhat
létre egy kétdimenziós képzeletbeli világban, melyben egy olyan lény él, melynek
csak két dimenzióról van tudata és sok asztrál jelenség között, úgy amint azok
előttünk a három dimenzióban megjelennek. Így:
- Egy tárgyat,
amely teljesen körül van véve vonallal, a harmadik kiterjedés segítségével
ki lehet emelni a zárt térből.
- A tárgyat
a harmadik kiterjedésben való keresztülmeneteléssel tetszés szerint lehet
megjelentetni a két kiterjedésű világban vagy onnan eltüntetni.
- Egy papírlap
által képviselt két kiterjedésű világ meghajlításával két távollévő pontot
együvé lehet hozni, sőt egymásra fektetni és így lerontani a távolság két
kiterjedésű fogalmát.
- Egy jobboldalas
tárgyat a harmadik kiterjedésen keresztül meg lehet fordítani és mint egy
baloldalas tárgyat ismét megjelentetni.
- A harmadik
kiterjedésre lenézve egy két kiterjedésű tárgyra az utóbbi minden pontját
egyszerre és a távlati torzítástól menten lehet látni.
Egy két kiterjedésre
korlátozott lény előtt ez a dolog „csodásnak” és teljesen érthetetlennek tűnnék
fel.
Érdekes, hogy
pontosan hasonló mutatványban van részünk, amint ezt a spiritiszták is tudják:
- Lények és
tárgyak előtűnnek vagy eltűnnek.
- Tárgyak apportja
történik meg nagy távolságokról.
- Tárgyak kerülnek
elő lezárt dobozokból.
- A tér teljesen
megsemmisültnek látszik.
- Egy tárgy
megfordítható, azaz egy jobb kéz bal kézzé változtatható.
- Egy tárgy
- pl. egy kocka – minden része egyszerre látható éspedig minden távlati torzítástól
mentesen, hasonlóképpen egy zárt könyv egész tartalma egyszerre látható.
Az erő előtörése
pl. a csakrában, amely szemmel láthatóan sehonnan sem ered, természetesen a
negyedik dimenzióból történik.
Egy felületre
kiöntött folyadék két irányban igyekszik kiterjedni, amikor is a harmadik kiterjedésben
nagyon vékonnyá válik. Hasonlóképpen a gáz három kiterjedésében igyekszik szétterjedni
és lehetséges, hogy eközben ritkábbá lesz annak negyedik kiterjedésében, azaz
egy gáz sűrűségét annak negyedik kiterjedésbeli viszonylagos vastagságában lehet
mérni.
Világos, hogy
nem kell megállnunk a negyedik kiterjedésnél, mert tudjuk, hogy számtalan térbeli
kiterjedés lehetséges. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy az asztrálvilág
négy kiterjedésű, a mentális öt kiterjedésű, és a buddhikus sík hat kiterjedésű.
Világos tehát,
hogyha azt mondjuk, hét kiterjedés van, akkor mindenkor és mindenhol hét kiterjedés
létezik, azaz nem létezik egy három vagy négy kiterjedésű lény. Ez csak a szemlélő
korlátozott észrevevő képességében van, nem pedig a szemlélt tárgyban. Ouspensky
ezt a fogalmat nagyon szépen kidolgozta a Tercium organum (Harmadik szerv) című
munkájában.
Az ember kifejlesztheti
asztrál öntudatosságát és mégsem lehet képes észrevenni és méltányolni a negyedik
kiterjedést. A valóság az, hogy az átlagember egyáltalán nem veszi észre a negyedik
kiterjedést amikor belép az asztrálsíkra, s a legtöbb ember leéli asztrál életét
anélkül, hogy az őt körülvevő anyagban felfedezné a negyedik kiterjedést.
Az olyan lények
mint pl. a természeti szellemek, akik az asztrálsíkhoz tartoznak, természetüknél
fogva meglátják a tárgyak negyedik kiterjedését, azonban még ők sem tökéletesen,
minthogy ők csak az asztrálanyagot veszik észre e tárgyakban és a fizikait nem,
éppúgy, miként mi a fizikait vesszük észre és nem az asztrálist.
Az egyik tárgynak
a másikon való keresztülhatolása nem érinti a negyedik kiterjedés kérdését,
minthogy szétporlasztással vihető végbe – ami három kiterjedésű eljárás.
Az idő nem a
negyedik dimenzió; de segítséget nyújthat, e feladat megoldásához, ha ezt az
idő szempontjából nézzük. Egy kupak egy darab papíron való keresztülhatolása
egy a papíron élő lény előtt mint egy nagyságban változó kör tűnne fel; a lény
természetesen képtelen lenne észrevenni a kör minden egyes állapotát úgy, hogy
azok mint egy kúp részei együtt léteznek. Hasonlóképpen számunkra egy szilárd
tárgy növekedése a buddhikus síkról nézve megfelel egy kúp látásának mint egy
egésznek és így némi fényt vet a múltra, jelenre és jövőre vonatkozó érzékcsalódásunkra
és a jövőbelátás képességére.
Az idő földöntúli
(transzcendentális) szemléletét nagyon szépen tárgyalja C. H. Hinton a Stella
című történetében, amely a Scientific romandes című könyvnek a II. kötetében
jelent meg. Két nagyon érdekes utalás van erre vonatkozólag a Titkos tanítás
I. és II. kötetében.
Érdekes és jelentős
megfigyelés, hogy a mértan úgy amilyen az ma, csak töredék, exoterikus előkészítése
az ezoterikus valóságnak. A tér valódi érzékelését elveszítve, ezen tudás felé
az első lépés a negyedik dimenzió felismerése.
Elképzelhetjük,
hogy a Monád fejlődése kezdetén végtelen kiterjedésben képes mozogni és látni,
amelyekből minden egyes lefelé történő lépésnél egy elesik úgy, hogy végül is
már csak három marad meg a fizikai öntudat számára. Az anyagba való alászállás
folytán ilyenképpen el vagyunk zárva a mindenség ismeretétől, kivéve azon világok
egy részét, melyek körülvesznek bennünket, de még azt is ami megmaradt csak
tökéletlenül látjuk.
A négy-kiterjedésű
látással megfigyelhetjük, hogy a bolygók, melyek a mi három-kiterjedésű látásunk
szerint egymástól oly távol vannak, egymástól elkülönülve, négy kiterjedésű
látással nézve egybe vannak kapcsolva, ezek gömbök a valójában oly szirmok pontjai,
melyek egy-egy részét képezik egy nagy virágnak: innen ered a hinduk azon elképzelése,
hogy a naprendszer egy lótuszvirág.
Egy magasabb
kiterjedtség révén közvetlen kapcsolat létezik a Nap és a Föld központjai között
úgy, hogy elemek vannak a Földön anélkül, hogy azok a felületen keresztülmentek
volna.
A negyedik dimenzió
tanulmányozása közvetlen miszticizmus felé vezet. Így C. H. Hinton állandóan
használja „az én kivetítése” kitételt, amivel azt mutatja, hogy egy szilárd
testnek a negyedik dimenzióban való észlelése céljából szükséges hogy azt ne
csak egyetlen nézőpontból tekintsük, hanem egyszerre minden szemszögből, ami
annyit jelent, hogy az „én” elszigetelt részleges nézőpontján túl kell szárnyalni
és az általános önzetlen nézőponttal helyettesíteni.
Emlékezzünk
csak szent Pál híres mondására amely az ephezusiakhoz írt III. levelének 17-18.
versében van: „Íme, hogy a szeretetben meggyökerezvén és fundamentumot vetvén,
képesek legyetek minden szentekkel együtt megérteni azt, hogy mi a szélesség,
a hosszúság, a mélység és magasság.”
XIX. fejezet
Az asztrállények: emberiek
Ha mindenféle
asztrállényt fel akarnánk sorolni és le szeretnénk írni, a feladat éppen olyan
nehéz volna, mint a mindenféle fizikai lény felsorolása és leírása. Megkíséreljük
táblázatosan összeállítani a fő szabályokat és azokat röviden leírni.
Asztrállények
|
Emberiek
|
Nem
emberiek
|
Mesterségesek
|
Fizikailag
élők
|
Holtak
|
-
Átlagos
ember
|
-
Átlagos
ember
|
-
Elemi
eszencia
|
-
Öntudatlanul
alkotott lények
|
-
Pszichikus
|
-
Árnyak
|
-
Állatok
asztrálteste
|
-
Tudatosan
alkotott elemi lények
|
-
Mester
vagy tanítványa
|
-
A
burok
|
-
Természeti
szellemek
|
-
Emberi
mesterséges lények
|
-
Fekete
mágus vagy tanítványa
|
-
Az
éltetett burok
|
-
Dévák
|
|
|
-
Öngyilkosok
és hirtelen elhaltak
|
|
|
|
-
Vámpírok,
emberfarkasok
|
|
|
|
-
Fekete
mágus és tanítványa
|
|
|
|
-
Megtestesülésre
váró tanítvány
|
|
|
|
-
Nirmanakaya
|
|
|
Hogy a felsorolást
egészen teljessé tegyük, még hozzá kell tennünk, hogy a fentieken kívül a Naprendszer
más bolygóiról való nagyon magas rendű Adeptusok, sőt még nagyobb távolságról
jött még fenségesebb látogatók is megjelennek alkalmilag, ámbár lehetséges,
bár majdnem felfoghatatlan, hogy az ilyen lények valaha is manifesztálódjanak
egy olyan alacsony síkon mint az asztrálsík. Ha azt akarják, akkor ezen bolygó
asztrálanyagából egy ideiglenes testet alkotnak maguknak.
Másodszor ezen
a bolygón két más fejlődés is folyik, bár úgy látszik, hogy nem cél az, hogy
azok vagy az emberek rendes körülmények között kapcsolatban legyenek egymással.
Ha összeköttetésbe jutunk velük, úgy ez valószínűleg fizikailag történik, mert
a mi asztrál síkunkkal való kapcsolatunk nagyon gyenge. Megjelenésük egyetlen
lehetősége a szertartásos mágiában előforduló rendkívül valószínűtlen véletlentől
függő amelyet a leghaladottabb mágusok néhánya tud csak végezni; azért alkalmilag
ez is megtörtént.
Az emberi osztály
1. A fizikailag
élők
1. Az átlagos
ember. Ez az osztály az olyan személyekből áll, akiknek fizikai teste alszik
és akik különféle öntudatfokozatban ide-oda lebegnek az asztrálsíkon, amint
ezt az „Alvás élet” című IX. fejezetben már leírtuk
2. A pszichikus.
A pszichikailag fejlett ember rendszerint teljesen éber amikor a fizikai testén
kívül van, azonban megfelelő gyakorlat hiánya miatt a látottak megtévesztik.
Gyakran képes lehet az összes asztrál alsíkot keresztülbarangolni, néha azonban
valamely alsík különösképpen vonzza és ritkán képes ennek befolyása fölé emelkedni.
A látottak emlékezete természetesen a tökéletes igazság és a teljes elferdítettség
vagy a tökéletes feledékenység között változhat. Mivel feltesszük, hogy nincs
egy Mester vezetése alatt, mindig az asztráltestében fog megjelenni, mivel
mentáltestében nem tud működni.
3. Az Adeptus
és tanítványai. Ez az osztály rendesen nem az asztrál hanem a mentálsík négy
alsó alsíkjának anyagából álló mentáltestét használja. Ezen test előnye az,
hogy segítségével pillanatok alatt át lehet jutni a mentálsíkról az asztrálsíkra
és vissza és mindenkor a saját síkja nagyobb erejének és élesebb érzékeinek
használatát engedi meg.
Minthogy a mentáltestet
asztrál látással nem lehet meglátni, a benne tevékenykedő tanítvány megtanulja,
hogy hogyan gyűjtsön maga köré egy ideiglenes asztrálburkot arra az esetre,
ha azt óhajtaná, hogy észrevehetővé váljék az asztrállények számára. Az ilyen
test, habár pontos mása az ember külsejének, egyáltalán semmilyen anyagot nem
tartalmaz a saját asztráltestéből, de éppúgy megfelel neki, mint ahogy az anyagiasítás
megfelel a fizikai testnek.
Fejlődésének
egy korábbi fokán a tanítványt asztráltestében lehet találni éppúgy mint mást,
azonban bármelyik testét használhatja is. A megfelelő tanító vezetése alatt
lévő tanítvány mindig teljesen tudatos és az összes alsíkon könnyen képes tevékenykedni.
4. A fekete
mágus és tanítványa. Ez az osztály némileg megfelel az Adeptus és tanítványa
osztályának, kivéve, hogy a fejlettség a jó helyett a rosszban van és a szerzett
erők önzetlen célok helyett önző célokat szolgálnak. Alacsony fokozatai között
vannak azok a négerek, akik az Obeah és Voodoo iskolák szertartásait gyakorolják
és a vad törzsek orvosemberei. Intellektus tekintetében magasan állók és ennélfogva
feddésre méltóbbak a tibeti fekete mágusok.
2. A fizikailag holtak
1. A közönséges
ember halála után. Ez az osztály nyilvánvalóan nagyon népes és mindenféle
fokozatú személyekből áll, akik öntudatuk állapota tekintetében eltérnek egymástól
amint ezt már bővebben leírtuk a „Halál utáni élet” című XII.-XV. fejezetekben.
2. Az árnyék.
A XXIII. fejezetben látni fogjuk, hogy amikor egy ember asztrálélete letelt,
meghal az asztrálsíkon és hátrahagyja szétoszló asztráltestét pontosan úgy,
mint amikor fizikailag meghal és hátrahagyja a felbomló fizikai hullát.
A felső Egó
a legtöbb esetben nem képes manasztikus (mentális) életelvét teljes mértékben
visszavonni alsóbb életelveiből, következésképpen ezen alsóbb mentálanyag egy
része az asztrálanyaggal elkeveredve visszamarad. A mentálanyag ekképpen visszamaradó
része minden egyes alsík durvább anyagából áll, melyet az asztráltestnek sikerült
kirántania a mentáltestéből.
Ez az asztrálhulla, melyet mint árnyat ismerünk, egy olyan lény, mely semmiféle
értelemben véve sem az igazi egyén, mindamellett pontosan az illető külsejét
mutatja, meg van az emlékezete és minden aprólékos sajátossága. Ennélfogva nagyon
könnyen összetévesztik az illetővel ami a szeánszokon gyakran meg is történik.
A személytelenné válás tényével nem rendelkezik, mert amennyire értelme terjed
szükségképpen azt kell feltételeznie, hogy ő az egyén, pedig csupán csak egy
lélek nélküli tömege legalacsonyabb tulajdonságainak.
Egy árnyék élettartama azon alsó mentálanyag mennyiségétől függ, mely meglelkesíti,
minthogy ez állandóan fogyóban van, ezért értelmileg el is fogy, bár nagy mennyiségű
ravaszsággal is rendelkezik és életcélja érdekében még arra is képes, hogy a
médiumtól ideiglenesen értelmet vegyen kölcsön és így érintkezzék valakivel.
Természeténél fogva nagyon hajlamos arra, hogy mindenféle rossz befolyások alá
kerüljön, és mivel el van különülve Egójától nincs is összetételében semmi ami
a jó befolyásokra válaszolni képes volna. Így azután készségesen odaadja magát
az alacsonyabb fajtájú fekete mágusok különféle alacsony céljainak. A birtokában
levő mentálanyag lassan szétoszlik és visszatér saját síkja anyagába.
3. A burok.
A burok az ember asztrálteste szétbomlása legvégső állapotában, miután az
értelem minden része elhagyta. Ennélfogva semmiféle állhatatossága vagy értelme
nincsen és az asztráláramlatokkal ide-oda sodródik. Néhány pillanatra azonban
még akkor is feléleszthető kísérteties életutánzattá, ha történetesen egy
médium aurájának hatása alá kerülne. Ilyen körülmények között még mindig pontosan
az elhunyt külsejére fog emlékeztetni és bizonyos mértékben visszaadni képes
annak megszokott kifejezéseit és kézírását.
Megvan azon
képessége is, hogy vakon válaszoljon azokra a rendszerint legalacsonyabb-rendű
rezgésekre, melyek benne árnyékbeli létének utolsó ideje alatt gyakran életre
keltek.
4. Az éltetett
burok. Ez a lény szorosan véve nem emberi, de ide soroltuk, mert külső öltözéke
az a passzív lélektelen burok, az emberiség járuléka. Az az értelem, vágy
és akarat amellyel rendelkezik, az őt meglelkesítő elemi lényegé (lásd VII.
fejezet), lévén ez az elemi lény maga is az emberi gondolat teremtménye.
Az éltetett
burok mindig rosszakaratú, igazi kísértő démon, akinek rossz befolyását csak
erejének mérve korlátozza. Az árnyhoz hasonlóan gyakran használják az Obeah
és Voodoo mágusai. Egyes írók mint elementált említik.
5. Az öngyilkosság
és a hirtelen halál áldozatai. Ezekről már írtunk a „Halál utáni élet” című
XV. fejezetben. Megjegyezhetjük még, hogy ez az osztály, épp úgy mint az árnyak
és éltetett burkok, az, amit kisebb vámpíroknak lehet nevezni, mert mikor
erre alkalmuk van, létüket úgy hosszabbítják meg, hogy életerőt vonnak ki
azokból az emberi lényekből, akiket befolyásolni képesek.
6. Vámpírok
és emberfarkasok. Ez a két osztály ma már nagyon ritka; néha előfordulnak,
főképpen az olyan vidékeken, ahol tekintélyes mértékben van képviselve a Negyedik
Gyökérfaj, mint Oroszországban és Magyarországon.
Alig lehetséges,
hogy az ember annyira lealacsonyuljon, önző és állatias életet éljen, hogy vágyai
által tőrbecsalva végül az egész alsó értelem elkülönüljön a felső Éntől. Ez
csak ott lehetséges, ahol az önzetlenség vagy spiritualitás minden sugara el
van nyomva, és ahol nincsen semmiféle megváltó tulajdonság.
Az ilyen elveszett
lény már rövidesen a halál után képtelen megmaradni az asztrálvilágban és ellenállhatatlanul
teljes tudatossággal az „ő saját helyére”, a titokzatos nyolcadik szférába vonzódik,
ahol olyan tapasztalatok után, melyeket jobb le nem írni, lassan feloszlik.
Ha öngyilkosság van hirtelen halál áldozata volt, úgy bizonyos körülmények között,
kiváltképp ha tud valamit a fekete mágiáról, ettől a sorstól, hogy mint kísérteties
vámpír éljen, megszabadítja magát.
Minthogy a
nyolcadik szférába csak a test halála után juthat, ezért testét kataliptikus
álomban őrzi azáltal, hogy félig anyagiasított asztrálteste segítségével más
emberi lényekből vért von ki és azt beléje ömleszti és így ily többszöri gyilkossággal
elhalasztja végső sorsát. A leghatásosabb ellenszere ennek, ahogy a népies babona
helyesen feltételezi, a test elégetése, ekként megfosztva a lényt támaszpontjától.
A sír megnyitásakor
a test rendszerint frissnek és egészségesnek látszik és a koporsó néha vérrel
telt. Az elégetés a vámpírizmus e fajtáját nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.
A farkasember
csak az ember fizikai élete alatt nyilvánulhat meg és elkerülhetetlenül vele
jár a mágia némi ismerete, ami mindenesetre arra képesíti őt, hogy kivetítse
asztráltestét.
Amikor egy
teljesen kegyetlen és állatias ember kivetíti asztráltestét, azt bizonyos körülmények
között más asztrállények megragadják és anyagiasítják, nem emberi formába, hanem
vadállat, rendszerint farkas alakjában. Ilyen állapotban a környező vidéken
kóborol, megölve minden más állatot, sőt emberi lényeket is, ekként nemcsak
a vér utáni vágyát elégítve ki, hanem ellenségéit is, akik kergetik.
Ebben az esetben,
miként gyakran a rendes anyagiasításkor is, az asztráltestben okozott sérelem
a reperkuszió különös tüneménye folytán (lásd a XXVIII. fejezet 19. pontját)
az ember fizikai testén is visszaadódik. A fizikai test halála után azonban
az asztráltest, mely külsejét valószínűleg megtartja, ugyanazon alakban kevésbé
lesz sebezhető.
Ekkor azonban
már sokkal kevésbé lesz veszedelmes és hacsak nem talál valami megfelelő médiumot,
képtelen lesz teljesen anyagiasulni. Az ilyen anyagiasulásokban valószínűleg
nagy mennyiségű étermásból eredő anyag és talán némi fizikai testből eredő folyékony
és gázszerű anyag is van, mint az néhány anyagiasítás esetében szokott lenni.
Ez a fluidikus test mindkét esetben úgy látszik nagyobb távolságra képes eltávolodni
a fizikai testtől az éteranyagot tartalmazó testnél.
Úgy a vámpírok
mint az emberfarkasok megnyilvánulása rendszerint a fizikai testük közvetlen
szomszédságára van korlátozva.
7. A fekete
mágus és tanítványa. Ez az osztály, megfelelő változattal, azonos az újraszületésre
várakozó tanítványéval, azonban ebben az esetben az ember a természetes fejlődés
menetével dacolva mágikus eljárásokkal tartja vissza magát az asztrálsíkon
és ezek az eljárások néha a legborzalmasabb természetűek.
Igazán nem
kívánatos felsorolni vagy leírni ezen osztály különféle alosztályait, minthogy
az okkult tanuló csak elkerülni óhajtja őket. Ezek a lények akik így életüket
a természetes határon túl hosszabbítják meg, ezt mások kárára és azok életének
egy más alakba való elszívása által teszik meg.
8. Az újraszületésre
váró tanítvány. Jelenleg ez egy ritka osztály. Annak a tanítványnak aki elhatározza,
hogy „nem fogadja el a mennyországot” azaz, aki nem akar belépni a mennyországba,
hanem folytatni akarja munkáját a fizikai síkon, néha, azonban csak egy nagyon
magas tekintély hozzájárulásával, megengedik, hogy Mestere egy megfelelő újraszületést
készítsen elő számára. Azt mondják, hogy még akkor is, amikor biztosítva van
az engedély, arra az időre a tanítvány szigorúan az asztrálsíkra kell hogy
korlátozza magát, mert ha csak egy pillanatra is érinti a mentálsíkot, úgy
valami ellenállhatatlan áramlat ismét a normális fejlődés keretei közé sodorhatja
és belép a mennyei világba.
Alkalmilag
a tanítvány közvetlen felnőtt testbe helyezhető, melyet korábbi birtokosa már
nem használ tovább, azonban egy megfelelő test ritkán adódik.
9. A Nirmanakaya.
Tényleg nagyon ritka eset, hogy egy olyan magasztos lény mint egy Nirmanakaya
megnyilvánuljon az asztrálsíkon. A Nirmanakaya az, aki elnyerte a jogot, hogy
számtalan korszakot ki nem mondható boldogságban töltsön el, mégis úgy választott,
hogy kapcsolatban marad a Földdel, úgyszólván ezen világ és a Nirvana között
lebegve, azért, hogy spirituális áramokat termeljen, mellyel a fejlődést elő
lehet segíteni. Ha meg akar jelenni az asztrálsíkon, úgy valószínűleg egy
ideiglenes asztráltestet teremt magának e sík automatikus anyagából. Ez azért
lehetséges, mert a Nirmanakaya megtartja kauzális testét és így a permanens
atomot is, amelyet egész fejlődése alatt magával hordott úgy, hogy bármely
pillanatban amikor akarja mentál, asztrál vagy fizikai testet anyagiasíthat
köréje.
XX. fejezet
Az
asztrállények: nem emberiek
A nem emberi osztály
1. Az elemi
lények. Az „elemi lények” kifejezést különféle írók arra használják, hogy
vele a lények különféle fajtáját jelöljék. Itt arra használjuk, hogy fejlődése
különféle fokozatain azokat a monádikus lényeket jelöljük vele, melyeket úgy
is lehetne jelölni, mint az Isteni Erő vagy Szellem anyagba való kiáramlásait.
A legfontosabb
az, hogy a tanítvány megértse, hogy ezen elemi lények fejlődése az ív lefelé
vezető részén történik, amint azt gyakran nevezik, azaz az anyaggal való teljes
elkeveredés irányába, amit az ásványvilágban látunk, az anyagtól való távolodás
helyett; következésképpen számára az előre haladás az anyagba való leszállást
jelenti a magasabb síkok felé felemelkedés helyett.
Mielőtt a „kiáramlás”
eléri az egyéniesülés fokát, amikor meglelkesíti az embert, már hat fejlődési
fokon ment keresztül és lelkesítette meg azokat, éspedig az első elemi birodalmon
(a felső mentálsíkon), a második elemi birodalmon (az asztrálsíkon), az ásványi,
növényi és állati birodalmakon. Néha ásványi, növényi és állati Monádoknak nevezik,
habár ez határozottan félrevezető, minthogy már sokkal annak előtte hogy eléri
ezeket a birodalmakat, nem egy, hanem sok Monáddá vált.
Itt természetesen
csak az asztrál elemi lényekkel fogunk találkozni. Ezek a lények, azaz az Isteni
kiáramlás, amely le, a mentálsík atomikus anyagáig már beburkolta magát az anyagba,
azután pedig közvetlen az asztrálsíkra merült alá és egy atomikus asztrálsík
anyagból álló testet gyűjtött maga köré. Ilyen összetételű az asztrálsík elemi
lényege, amely a harmadik anyagi birodalomhoz tartozik, amely birodalom közvetlenül
megelőzi az ásványi birodalmat.
Az asztrálsíkbeli
2.401 differenciációja alatt a különféle alsíkok anyagából sok és különféle
összetételeket vonz magához. Ezek azonban csak ideiglenesek és lényegében ugyanaz
a világ marad.
Pontosan kifejezve
nem létezik olyan dolog mint egyetlen elemi lény azzal a csoporttal kapcsolatosan
melyet éppen szemlélünk. Amit találunk, az egy hatalmas elemi lényeg készlet,
amely csodálatosan érzékeny még a leggyorsabb emberi gondolattal szemben is
és elképzelhetetlen hajlékonysággal válaszol a másodperc kis töredéke alatt
az emberi akarat vagy vágy által benne létrehozott rezgéseire.
Abban a pillanatban
azonban, amikor az ilyen akarat vagy gondolat befolyása által élő erővé lett
átalakítva, egy elementállá lesz és a „mesterséges” osztályba tartozik, melyről
a következő fejezetben lesz szó. Elkülönített léte azután rendszerint eltűnik,
mert mint az impulzus kimerült, újra visszamerül az elemi lényeg azon el nem
különült tömegébe, melyből ered.
Az asztrálsík
látogatójára az elemi eszencia változó alakú szüntelen áradata elkerülhetetlenül
befolyást gyakorol, az amely folyvást körülötte örvénylik, s amely gyakran fenyegeti
határozott erőfeszítését, amely elől azonban mindig kitér: csodálkozni fog a
lények hatalmas seregén, melyeket ebből az óceánból ideiglenesen különálló létre
előhívnak az ember gondolatai és érzései, akár jók azok, akár rosszak.
Az elemi lényeget
nagyjából azon anyagfajnak megfelelően lehet osztályozni amelyben lakozik, így
szilárd, folyékony, gázszerű stb. elemi lényekre. Ezek a középkori alkimisták
„elemei”. Nagyon helyesen azt tartották, hogy egy „elemi lény”, azaz a megfelelő
élő elemi lényeg egy része tartozik minden „elemhez” vagy az alkotó része minden
fizikai lényeghez.
Az elemi eszencia
ezen hét főosztályának mindegyikét ismét hét alosztályra lehet osztani, ami
összesen 49 alosztályt ad.
Ezenfelül,
teljesen különállóan ezen egyirányú osztályoktól van hét tejesen eltérő elemi
lényeg típus is, a közöttük levő különbség azonban nem annyira az anyagiasság
fokozatától, mint inkább a jellegétől és rokonságtól függ. A tanítvány ezzel
az osztályozással amely a Hét Sugárral kapcsolatos, mint a „függőleges” osztályozással
fog megismerkedni.
Minden egyes
sugártípusban szintén hét alosztály van, melyek összesen 49 függőleges alosztályt
alkotnak. Az elemi eszencia fajták teljes száma tehát 49*49, azaz 2.401.
A függőleges
osztály nyilvánvalóan sokkal maradandóbb és alapvetőbb mint a vízszintes osztály,
mert az elemi lényeg a fejlődés lassú folyamata alatt keresztülmegy a különféle
vízszintes osztályokon, azonban egész útja alatt a saját függőleges osztályában
marad.
Amint az elemilény
néhány pillanatra a különböző külső befolyásoktól érintetlen marad, amit alig
lehet elképzelni, úgy nincsen semmilyen határozott formája, ellenben a legcsekélyebb
ráhatás nyugtalan és örökké változó alakok megtévesztő zűrzavarába alakítja,
és ez az ide-oda rohanó forma a forrásban lévő víz felületén keletkező buborékok
gyorsaságával tűnik ismét el.
Ezek az elenyésző
alakok, habár általában valamilyen fajta élő teremtmények, emberi vagy másfélék,
alakjai az eszenciában nem fejezik ki jobban az elkülönült lények létezését,
mint ahogyan az éppen olyan változatos sok formájú hullámok kifejezik, melyeket
egy sima tó felületén egy hirtelen szélroham néhány pillanat alatt kelt. Ezek
az asztrálvilágosság hatalmas tárházából eredő puszta visszatükröződések, mégis
rendszerint bizonyos mértékben magukévá teszik az őket létrehozó gondolatáramlatok
jellegét, habár majdnem mindig torzítással és rémítő és kellemetlen kinézéssel.
Amikor az elemi
lényeg a félig tudatos önkénytelen gondolatok áramlatának megfelelő formákba
alakul, mely gondolatokat az emberek többsége meggondolatlanul az agyán keresztül
enged, az intelligencia mely kiválogatja a megfelelő alakokat világosan nem
a gondolkodó értelméből származik, nem származhat magából az elemi lényegből
sem, mert ez egy olyan birodalomhoz tartozik, amely még távolabb áll az egyéniesüléstől
mint az ásványi, és teljesen meg van fosztva a tudatos mentálerőtől.
Mindamellett
a lényeg csodálatos alkalmazkodóképességgel bír, amely nagyon is megközelíti
az intelligenciát; kétségtelenül ez a tulajdonság az, amiért a régebbi könyvekben
úgy beszélnek róla, mint „az asztrálvilág félintelligens teremtményeiről”.
Az elemi birodalmak
sajátossága nem ismeri a jó és a rossz fogalmát. De van itt valami rokonszenv
fajta vagy törekvés, amely majdnem minden alosztályát áthatja és amely inkább
rosszindulatúakká teszi őket az emberekkel szemben mint barátságosakká. Innen
ered az újonc tapasztalata az asztrálsíkon, ahol óriási változó alakú kísértetekből
álló csapatok haladnak el előtte fenyegetőzve, amelyek azonban mindig visszavonulnak
vagy szétszóródnak amint az ember merészen szembenéz velük. A középkori írók
azt állítják, hogy ez a hajlam vagy törekvés teljesen az ember hibájának az
eredménye és a más élőlényekkel szemben érzett közönyössége vagy ellenérzése
okozza. A múlt „aranykorában” nem így volt ez, de még ennél is jobb lesz majd
a jövőben, amikor az ember megváltozott magatartása következtében úgy az elemi
lényeg, mint az állati birodalom újból vezethető lesz az ember által és az embereknek
segítőjévé válik az ellenkezője helyett.
Így világos,
hogy az elemi birodalom mint egy egész, nagymértékben az, amivé az emberiség
gondolkodása teszi.
Az elemi eszencia
sokféle változatában lakozó erőkből sok hasznot lehet húzni, hogyha azokat egy,
a kezelésükben gyakorlott ember hozza működésbe. A mágikus szertartások legnagyobb
része majdnem teljesen a velük való mesterkedésen alapszik, akár a mágus akaratának
közvetlen hatása révén, akár pedig valami sokkal határozottabb asztrállény segítségével,
akit e célból előidéz.
A szeánsz szobák
fizikai jelenségeinek majdnem mindegyikét segítségükkel hozzák létre és ugyancsak
ez a működő erő a kísérteties házakban végbemenő kődobálásoknál, csengetéseknél.
Az utóbbiak kísérletek lévén arra, hogy valamelyik földhöz kötött emberi lény
magára vonja a figyelmet vagy pusztán a mi harmadik osztályunkhoz tartozó kisebb
fajta természeti szellemek rosszindulatú csínye. Azonban az elemi lény sohasem
kezdeményező, egyszerűen csak egy rejtett erő, amelynek egy külső erőre van
szüksége, hogy mozgásba jöjjön.
2. Az állatok
asztráltestei. Ez egy rendkívül nagy osztály, amely ennek dacára nem foglal
el jelentős helyet az asztrálsíkon, mert tagjai rendszerint csak kevés ideig
tartózkodnak itt. Az állatok legnagyobb része még nem egyéniesült maradandóan,
és ha egyikük elhagyja fizikai testét, az a monadikus lényeg, amely rajta
keresztül megnyilvánult újra visszatér a csoportlélekbe ahonnan eredt, magával
vivén azokat a tapasztalatokat, melyekre a földi élet alatt szert tett. Közvetlenül
ezt azonban nem képes megtenni, mivel az állat asztrálteste éppen úgy újrarendeződik
mint az ember teste, és az állat az asztrálsíkon él, melynek élettartama sohasem
nagy, azon értelemnek megfelelően változik, amelyet az állat kifejlesztett.
Ez a legtöbb esetben nem több álomszerű tudatnál, azonban tökéletesebb, boldognak
tűnik fel.
Az az aránylag
kevés háziállat, amely már elnyerte az egyéniesülést és ennek következtében
ebben a világban nem fog többé állatként újraszületni, már hosszabb és sokkal
élénkebb életet él az asztrálsíkon mint kevésbé fejlett társai.
Az ilyen egyéniesült
állat rendszerint földi otthona közelében marad és szoros kapcsolatban barátjával
és oltalmazójával. Ezt az időszakot az alvó öntudatosságnak nevezett még boldogabb
időszak követi, amely addig tart, amíg valami emberi formát nem ölt magára.
Ezen egész idő alatt olyan állapotban van, amely hasonlít a mennyei világban
lévő ember állapotához, bár egy némileg alacsonyabb fokon.
Ezen osztály
érdekes alosztályát alkotják a „Titkos tanítás” I. kötetében említett emberszabású
majmok, akik már egyéniesültek és készek az emberi testetöltésre a következő
körben.
A „művelt”
országokban ezen állati asztráltestek sokban hozzájárulnak az asztrálsík általános
ellenséges érzületéhez, mert az állatoknak a vágóhidakon való és a sportból
történő lemészárlása sok milliónyi állatot juttat az asztrálvilágba, s így telve
vannak az emberek iránti rémülettel és irtózattal. Ez utóbbi években ezeket
az érzéseket nagyban megerősítette az élveboncolás gyakorlata.
Mindenféle
természeti szellemek. Ez az osztály oly nagy és oly változatos, hogy valamennyiük
közös jellegzetességéről csak némi fogalmat lehet alkotni.
A természeti
szellemek egy, a miénktől teljesen eltérő fejlődéshez tartoznak, nem voltak
és nem is lesznek az emberiség tagjai. Egyetlen kapcsolatunk velük az, hogy
ideig óráig ugyanazt a síkot foglaljuk el. Egy magasabbrendű fejlődés állatainak
látszanak lenni. Hét nagy osztályba tartoznak és ugyanazon hét anyagi állapotban
lakoznak, melyet a megfelelő elemi lényeg változatok hatnak át. Így vannak föld,
víz, levegő, tűz vagy éter természeti szellemek. Határozott, intelligens asztrállények,
akik ezen anyagállapotok mindegyikében laknak és működnek.
Egyedül csak
a levegő szellemek laknak rendszerint az asztrálvilágban, azonban tagjainak
száma oly mérhetetlen, hogy abban mindenütt jelen vannak.
A középkori
irodalom a földszellemeket gyakran gnómoknak, a vízi szellemeket udineknek,
a légi szellemeket sylfeknek, és az éter [tűz] szellemeket salamandereknek nevezték.
A népies nyelven különbözőképpen hívják őket: tündéreknek, sellőknek, barna
emberkéknek, périknek, dzsineknek, törpéknek, szatíroknak, faunoknak, koboldoknak,
manóknak, hegyirémeknek stb.
Alakjuk sokféle
és változó, a leggyakrabban azonban emberi, de némileg kisebb. Majdnem minden
asztrál lényhez hasonlóan tetszés szerint bármely alakot képesek magukra ölteni,
bár kétségtelenül megvan a kedvelt alakjuk, amelyet akkor viselnek amikor nincs
különösebb okuk hogy más formát vegyenek magukra. Fizikailag rendszerint láthatatlanok,
azonban megvan a képességük, hogy amikor akarják, anyagiasítással láthatóvá
tegyék magukat.
Ezen osztályok
mindegyikének az élén egy nagy Lény áll, aki vezető és irányító intelligenciája
a természet ezen osztályának, mlyhez az ő ellenőrzése alatt álló lények osztálya
igazgat és energizál. Ezeket a hinduk a következőképpen ismerik:
I Indra, az
akasha vagy éter ura,
II.
Agni a tűz ura,
III.
Pavana a levegő ura,
IV.
Varuna a víz ura,
V.
Kshiti a föld ura.
A természeti
szellemek hatalmas birodalma, amint fentebb állítottuk, főképpen az asztrálvilág,
bár a birodalom egy nagy része a fizikai sík étersíkjaihoz tartozik.
Rendkívül nagyszámú
alosztályuk vagy fajuk van, és az egyes egyének értelmüket és helyzetüket tekintve
éppen olyan eltérőek mint az emberi lények. Legnagyobb részük elkerüli az embereket.
Az emberek szokásai, kiáramlásai visszataszítóak számukra, és az asztrál áramlatok
állandó rohanása, melyet az emberek nyugtalan, fegyelmezetlen vágyaikkal hoznak
létre, zavarja és bosszantja őket. Ennek dacára alkalmilag barátságot kötnek
emberi lényekkel, sőt segítségükre is vannak.
A segítő magatartás
ritka, a legtöbb esetben vagy közönyt vagy rosszallást mutatnak, máskor meg
ördögi élvezetet találnak abban, hogy rászedik és becsapják az embereket. Sok
ilyen eset fordul elő elhagyott hegyes vidékeken és szeánszokon.
Csalásaikban
nagyban segítségükre van az a varázserő, hogy áldozataik csak azt látják és
hallják amit ők belekényszerítenek, éppen úgy, mint ez a mesmerizáltaknál van.
A természeti szellemek azonban nem képesek uralni az emberi akaratot, hacsak
nincs valami nagyon gyenge értelmű emberrel dolguk, vagy akik engedik, hogy
a rémület megbénítsa akaratukat. Azonban csak az érzékeket szedhetik rá és varázserejüket
egyszerre nagyszámú emberen is tudják gyakorolni. Az indus szemfényvesztők csodás
mutatványainak némelyikénél az ő segítségüket veszik igénybe a tömeges érzékcsalódás
létrehozásánál.
Úgy látszik,
kevés felelősségérzettel rendelkeznek és akaratuk kevéssé fejlett mint az átlagemberé.
Ennélfogva mesmerikusan könnyen kezelhetők és használhatók a mágus akaratának
keresztülvitelére. Sokféle célra használhatók és a feladatot erejük határán
belül híven és biztosan teljesítik.
Ők okozzák
bizonyos hegyvidékeken a megkésleltetett utazók varázsba ejtését is, például
házakat és embereket mutatva ott, ahol a valóságban nincsenek. Ezek az érzékcsalódások
gyakran nem csak pillanatnyilag, hanem hosszabb ideig is eltarthatnak, amikor
is az ember egész hosszú sorozat képzeletbeli, meglepő kalandon megy keresztül,
majd ragyogó környezete hirtelen eltűnik és ő egyedül marad egy magányos völgyben
vagy szélseperte síkságon.
Hogy az ember
a velük való barátságot ápolhassa, meg kell hogy szabaduljon azoktól a fizikai
kiáramlásoktól, melyektől undorodnak, mint amilyen a hús, alkohol, dohány és
az általános tisztátalanság kiáramlásai, valamint mentesnek kell lennie az érzékiségtől,
haragtól, gyűlölettől, azaz úgy fizikailag mint asztrál tekintetben kifogástalanul
tisztának kell lennie. Az állandó nyugodt és vad hullámzás nélküli magasrendű
és tiszta érzések olyan légkört teremtenek, amelyben a természeti szellemek
élvezettel fürdenek. Majdnem minden természeti szellem gyönyörködik a zenében,
s hogy élvezzék, még a házba is képesek belépni, megfürdenek a hanghullámokban
és velük összhangban lebegnek.
Ugyancsak a
természeti szellemeknek kell tulajdonítani a spiritiszta szeánszokon létrejövő
úgynevezett fizikai jelenségeket is; tényleg sok szeánszot ezek a csintalan
teremtmények töltenek ki. Kérdésekre képesek felelni, hamis üzeneteket adva
ütésekkel vagy kopogásokkal és szellemi fényeket mutatnak be, továbbá tárgyaknak
nagy távolságokról való elhozatalát, bármely jelenlévő értelméből való gondolatolvasást,
írások vagy rajzok vetítését, sőt anyagiasításokat is. Erejüket természetesen
még sok más fogásaiknál is képesek felhasználni.
A legkisebb
mértékben sem lehet őket megbántani vagy becsapni, ellenben őszintén örülnek,
ha sikerül mulatságuk és örülnek annak a félelem okozta odaadásnak és vonzalomnak
is melyet reájuk mint „kedves szellemekre” és angyali segítőkre pazarolnak.
Osztoznak az ülésezők gyönyörében és úgy érzik, hogy jó munkát végeztek hogyha
ekképpen megvigasztalták a szenvedőt.
Néha az emberek
alkotta gondolatformákba öltöznek és nagyszerű tréfának tartják, ha felvirágoznak
szarvakat, ha egy farokkal ellátott kísértetet ostoroznak és lángot okádnak
amint ide-oda rohannak. Néha egy-egy befolyásolható gyermeket megrémítenek ilyen
megjelenésükkel, azonban a természeti szellemek kedvéért meg kell említeni,
hogy ők maguk nem képesek félni és így nem értik az eredmény súlyát és valószínűleg
azt gondolják, hogy a gyermek rémülete színlelt és egy részét képezi a játéknak.
A természeti
szellemek egyikének sincs állandóan újraszülető egyénisége. Ennélfogva úgy látszik,
hogy fejlődésük alatt sokkal nagyobb fokú értelem fejlődött ki az egyéniesülés
megtörténte előtt.
A különféle
osztályok élettartama nagyon különböző, az egyiké egészen rövid, másoké sokkal
hosszabb mint az emberi élettartam. Létük egészében véve egyszerűnek, örömteljesnek,
felelőtlennek tűnik fel, olyannak, amilyenben egy boldog gyermeknek lehet része
kivételesen kedvező fizikai körülmények között.
A természeti
szellemeknek nincsen nemisége, nincs betegsége és nincs náluk a létért való
küzdelem. Erős vonzalommal rendelkeznek, szoros és tartós barátságot képesek
kialakítani. A féltékenység és harag náluk is lehetséges, azonban teljesen megszűnik
ellenállhatatlan örömükkel, melyet a természet működése felett éreznek és amely
a legfőbb jellegzetességük. Testüknek nincs belső szervezete, így nem szakíthatók
ketté vagy sérthetők meg, sem hőség, sem a hideg nem hat rájuk. A félelmet nem
ismerik.
Bár furfangosak
és pajkosak, ritkán rosszindulatúak. Hacsak határozottan ki nem váltják belőlük.
Általában nem bíznak az emberben és haragszanak ha valami új jövevény megjelenik
az asztrálsíkon úgy, hogy az illető rendszerint kellemetlen vagy elrémítő alakban
találkozik velük. Ha azonban nem ijed meg, rövidesen úgy tekintik, mint egy
szükséges rosszat és többé nem is veszik figyelembe, sőt egyik-másik barátságossá
is válhat.
Egyik legkedvesebb
örömük, azokkal az asztrálsíkon levő gyermekekkel játszadozni és őket százféle
módon szórakoztatni, akiket mi „holtak”-nak tartunk.
Egyesek közülük,
akik kevésbé gyermekesek és komolyabbak, néha mint a fa-istenségeket vagy falusi
istenségeket tisztelnek. Méltányolva a nekik szánt hízelgést kétségtelenül készségesen
viszonoznak minden kis szolgálatot amire csak képesek.
Az Adeptus
tudja, hogy hogyan vegye igénybe a természeti szellemek szolgálatait és gyakran
bíz rájuk kisebb tennivalókat, a közönséges mágus ellenben csak felszólítással
teheti meg azt, azáltal, hogy figyelmüket mint egy kérő felkelti és valami üzletfélét
köt velük vagy pedig idézés útján, azaz engedelmességre kényszerítve őket. Mindkét
módszer nagyon nemkívánatos; az idézés nagyon veszedelmes is, minthogy az végzetessé
válható ellenségeskedést válthat ki. A Mester egyetlen tanítványa sem engedné
meg az ilyenfajta kísérletet.
A természeti
szellemek legmagasabb típusai a sylphek vagy légszellemek, akiknek az asztráltest
a legalsó testük. Az átlagemberével egyforma értelmük van. Rendes módszerük
az egyéniesülés elnyerésére a közvetlen felettük lévő fokozat tagjaival - az
asztrál angyalokkal – való érintkezés, valamint az azok iránti szeretet.
Azok a természeti
szellemek akik ki akarják tapasztalni az emberi életet, megszállhatnak egy fizikai
világban élő embert.
Voltak idők,
amikor a természeti szellemek egy bizonyos osztálya fizikailag anyagiasította
magát és így lépett nőkkel és férfiakkal nemkívánatos érintkezésbe. Talán ez
az eredete a szatírokról és faunokról szóló legendáknak, habár ezek egy teljesen
eltérő nem emberi fejlődéshez tartoznak.
Továbbá érdekes
megjegyezni, hogy bár a természeti szellemek birodalma nagyon eltér az emberitől
- minthogy nemiség, félelem vagy a létért való küzdelem nélkül való – kibontakozásának
végeredményben minden tekintetben azonos az emberiség által elértekkel.
3. A dévák.
Azok a lények, akiket a hinduk déváknak neveznek, máshol mint angyalok, az
Isten fiai stb. szerepelnek. Az emberiségtől eltérő fejlődéshez tartoznak,
egy olyan fejlődéshez, mely úgy tekinthető, mint az emberiség feletti birodalom.
A keleti birodalomban
a déva szót általában mindenféle nem emberi lény megjelölésére is használták.
Itt csak a fenti korlátozott értelemben használjuk.
Emberekké sohasem
lesznek, minthogy legtöbbjük már túl van ezen az állapoton, azonban vannak közöttük
néhányan, akik a múltban emberi lények voltak.
A dévák testei
sokkal fluidikusabbak mint az emberi testek, az aura szerkezete lazább, sokkal
nagyobb mérvű kiterjeszkedésre és összehúzódásra képesek, és bizonyos lángoló
tulajdonságuk van, amely tisztán megkülönböztethető a közönséges ember aurájának
fénylő voltától. A déva aurájának benső alakja, amely majdnem mindig emberi
formájú, kevéssé határolt mint az embernél; a déva sokkal inkább a külső részben,
sokkal inkább az aurájában él mint az ember. A dévák rendszerint mint óriás
nagyságú emberi lények jelennek meg. Számos nyelvezetük van, amely valószínűleg
nem olyan határozott mint a mi nyelvünk, bár bizonyos tekintetben többet fejez
ki.
A dévák gyakran
vannak jelen és készek a saját irányukhoz tartozó tárgyat megmagyarázni és fejtegetni
bármely emberi lénynek, aki eléggé fejlett, hogy felfogja azokat.
Bár a Földdel
vannak kapcsolatban, a dévák egy hét láncból álló nagy rendszeren át fejlődnek
és mi a hét világból álló világunk a maga egészében csak egy világ előttük.
Emberiségünk nagyon kevés tagja érte el azt a síkot amelyen kapcsolatba lehet
jutni a déva fejlődéssel. A déva birodalom legtöbb újonca a naprendszer más
emberiségéből származik, melyek néhánya alacsonyabb fokon álló, mások meg magasabb
rendűek a miénknél.
A déva fejlődés
célja az, hogy a legmagasabb osztályukat egy sokkal fejlettebb fokra emelje
mint amelyet megfelelő idő alatt az emberiségnek el kell érnie.
A dévák három
alacsonyabb osztálya a következő:
I. A kanadévák,
akiknek legalacsonyabb teste az asztrális,
II.
A rupadévák, akiknek legalacsonyabb teste a mentális,
III.
Az arupadévák, akiknek legalacsonyabb teste a felső mentáltest, vagy kauzáltest.
Az arupadévák
és a rupadévák megnyilvánulása az asztrálsíkon éppen olyan ritka, mint egy asztrállény
anyagiasulása a fizikai síkon.
Ezen osztályok
felett még négy más nagy osztály van és a déva birodalom felett és azon túl
ott vannak a Planéta Szellemek nagy sorozata.
Itt főkép a
kamadévákkal foglalkozunk. Az átlag közöttük sokkal magasabb fokú, mint közöttünk,
mert mindaz ami határozottan rossz, már régen kiküszöbölték. Hajlamaik nagyon
eltérőek és egy igazán spirituális ember fejlettség tekintetében sokkal magasabban
állhat mint néhányuk.
Figyelmüket
bizonyos mágikus idézetekkel fel lehet kelteni de az emberi akarat amely uralni
képes őket, csak egy bizonyos magas osztályú Adeptus akarata lehet.
Rendszerint
alig bírnak tudomással a fizikai világunkról, bár néha egyikük másikuk segítséget
is nyújthat olyasféleképpen ahogyan valamelyikünk egy bajban levő állaton segíthet.
Azonban megértik, hogy a jelenlegi fokon az emberi ügyekbe való beavatkozás
inkább több bajt okoz mint jót.
Meg kell említenünk
a devarajas-t, bár szorosan véve nem tartoznak egyik osztályukba sem. E négy
déva olyan fejlődésen ment keresztül, amely semmiféleképpen nem felel meg a
mi emberiségünknek.
Úgy beszélnek
róluk mint a Föld Kormányzóiról, a négy sarkalatos pont angyalairól, vagy Chatur
Maharaja-ról. Nem a dévák, hanem a négy földi elem, a föld, a víz, a tűz és
a levegő felett uralkodnak a bennük lakozó természeti szellemekkel és lényekkel
együtt. Más reájuk vonatkozó adatokat az alábbi táblázat tartalmaz.
Név
|
Az
irány elementál tű pontja
|
Csoportok
|
Jelképes
színe
|
Dhritarashtra
|
Kelet
|
Gandharva-k
|
Fehér
|
Virudhaka
|
Dél
|
Kumbhanda-k
|
Kék
|
Virupaksha
|
Nyugat
|
Naga-k
|
Vörös
|
Vaishravana
|
Észak
|
Yaksha-k
|
Arany
|
A „Titkos Tanítás”
mint a „szárnyas gömböket és tüzes kereszteket” említi őket és a keresztény
Bibliában Ezekiel hasonló szavakkal kísérli meg leírni őket. Reájuk vonatkozó
utalásokat minden vallás szimbológiájában találni és mint az emberiség védelmezőit
mindig a legnagyobb tiszteletben tartották őket.
Az ember földi
élete alatt ők a Karma irányítói és ilyenképpen rendkívül fontos szerepet játszanak
az ember sorsában. A Kozmosz nagy karmikus Istenségei, a Lipiká-k, amikor az
ember asztrál élete végén az életelvek végleges elválása végérvényesen megtörténik,
minden egyes személyiség tetteit mérlegre vetik, és úgyszólván megadják az étermás
mintáját, amely pontosan megfelel az ember következő születésére vonatkozó karmájának.
Minthogy azonban a Devaraja-k uralják azokat az „elemeket”, amelyekből ezt az
étermást össze kell állítani, ők azok, akik az elemek arányát úgy rendezik,
hogy pontosan megfeleljen a Lipika szándékának.
Az ember egész
életében ellensúlyozzák azokat a változásokat, melyeket az ember állapotában
a saját maga és a körülöttük levő akarata létrehozott, úgy, hogy a karma pontosan
és igazságosan teljesedésbe mehet. Ezekre a lényekre vonatkozóan tanulságos
ismertetést találhatunk a „Titkos Tanítás” I. kötetében. Tetszés szerint vehetnek
magukra emberi testet és feljegyeztek olyan eseteket, amikor meg is tették ezt.
Az összes magasabbrendű
természeti szellemek valamint a mesterséges elemi lények csapatai mind közreműködnek
óriási munkájukban; azonban az összes szál az ő kezeikben van és az egész felelősség
őket terheli. Az asztrálsíkon ritkán nyilvánulnak meg, azonban ha megteszik,
bizonyos, hogy azok lakói között a legfigyelemreméltóbbak.
Valójában nem
négy, hanem két dévaraja kell hogy legyen, azonban a beavatás körén kívül alig
tudni róluk valamit és még kevesebbet lehet mondani a magasabb háromról.
XXI. fejezet
Az asztrállények: mesterségesek
A legnépesebb
osztályt a mesterséges lények alkotják és az embere nézve is a legnagyobb fontossággal
bírnak. Rendkívül tökéletlen, félig értelmes lényekből áll, amelyek annyira
eltérnek egymástól mint ahogyan az emberi gondolatok eltérnek egymástól és gyakorlatilag
lehetetlen részletesen osztályozni őket. Teljesen az ember teremtményei lévén
az emberhez szoros karmikus szálak fűzik őket, és az emberre gyakorolt hatásuk
közvetlen és szüntelen.
1. Az öntudatlanul
létrehozott elemi lények. A VII. fejezetben már leírtuk, ahogyan ezek a vágy
és gondolatformák létrejönnek. Az ember vágya és gondolata az elemi lényeget
egy pillanat alatt sajátos formájú élő lénnyé alakítja át. A forma egyáltalán
nincs megteremtőjének ellenőrzése alatt, hanem saját életét éli, melynek hossza
arányban van azon gondolat erejével amely létrehozta és ez az időtartam néhány
perctől kezdve, több napig terjedhet. További részleteket a VII. fejezetben
közöltünk.
2. A tudatosan
létrehozott elemi lények. Világos, hogy a tudatosan létrehozott elemi lények
ha azokat olyanok hozzák létre, akik szabadon cselekszenek és pontosan tudják
hogy mit csinálnak, sokkal erőteljesebbek lehetnek mint az öntudatlanul létrehozottak.
Úgy a fehér, mint a fekete iskolák okkultistái munkájuk közben gyakran használnak
mesterséges elemi lényeket, és az ilyen teremtmények erejét kevés feladat
múlja felül ha tudományosan vannak elkészítve és ha tudás és ügyesség irányítja
azokat. Az, aki tudja hogy hogyan kell ezt megtenni, fenntartja a kapcsolatot
elemi lényével és vezetheti azt úgy, hogy az gyakorlatilag éppen úgy fog működni,
mintha Mesterének teljes értelmével volna felruházva.
Az elemi lények
ezen osztályának leírását itt szükségtelen megismételnünk, minthogy azt a VII.
fejezetben már megadtuk.
3. A mesterséges emberi lények. Egy nagyon különös csoport ez, melynek csak
nagyon kevés tagja van, azonban fontossága felülmúlja számarányát, ami a spiritiszta
mozgalommal való belső kapcsolatára vezethető vissza.
Keletkezésének
megmagyarázásához vissza kell mennünk az ősi Atlantiszba. Az okkult tanítás
páholyai között, melyek megelőzik a beavatást, s melyeket a Jó Törvény Adeptusai
alakítottak, van egy, amely még megtartotta ugyanazokat a régi szertartásokat
és ugyanazon atlantiszi nyelvet tanítják, amelyet mint szent és rejtett nyelvet
a régi Atlantiszban használtak.
Ezen páholy tanítói nem állnak egy Adeptus fokozatán és a páholy nem képezi
közvetlen részét a himalájai Fehér Testvériségnek, bár vannak egyes himalájai
Adeptusok, akik régebbi testesüléseikben kapcsolatban voltak velük.
A XIX. század közepén ezen páholy fejei Európa és Amerika materializmusa feletti
kétségbeesésükben elhatározták, hogy új eszközökkel fognak ellene küzdeni és
olyan alkalmakat fognak nyújtani, amelyek révén minden gondolkozó ember bizonyosságot
szerezhet a fizikai testtől különálló életre vonatkozólag.
Az ekként megindított mozgalom a modern spiritizmus hatalmas épületévé nőtte
ki magát melynek hívői milliókra mennek. Bármilyen más eredmények következtek
is be, az kétségtelen, hogy a spiritizmus segítségével nagy tömeg ember szerezte
meg a legalább is egy valamilyen fajta jövő életben való hitet. Ez nagyszerű
eredmény, bár egyesek azon a véleményen vannak, hogy túl nagy volt az ára.
Az alkalmazott módszer abban állott, hogy egy közönséges embert a halála után
teljesen felemeltek az asztrálsíkra és bizonyos mértékben megtanították a hozzá
tartozó erőkre és lehetőségekre, majd pedig spiritiszta kört bíztak reá. Ő a
maga részéről más elhaltakat „fejlesztett” ki ugyanazon irányba és ezek mindnyájan
hatottak azokra, akik a szeánszokon voltak és médiumokká „fejlesztették” őket.
A mozgalom vezetői alkalmilag kétségtelenül megnyilvánultak asztrál formában
a körökben, azonban a legtöbb esetben pusztán csak irányítottak és vezettek
úgy, ahogy azt szükségesnek tartották. Kétségtelen, hogy a mozgalom olyan nagyra
nőtt, hogy nemsokára teljesen kicsúszott a kezükből, tehát a sok későbbi fejleményért
csak közvetve tekinthetők felelősnek.
Az „ellenőrzők” asztráléletének meghosszabbítása, akiket a körök vezetésével
bíztak meg, határozottan késleltette természetes haladásukat és bár úgy gondolták,
hogy ezért a veszteségért teljes kárpótlást nyújt a mások igazsághoz való vezetésének
jó karmája, rövidesen mégis úgy találták, hogy lehetséges volt hosszú ideig
hasznot húzni a „szellemvezetésből” anélkül, hogy az komoly és maradandó kárt
ne okozott volna az illetőnek.
Néhány esetben visszavonták a „vezetőket” és másokkal pótolták őket, más esetben
azonban úgy gondolták, hogy nemkívánatos ezt a cserét megtenni és akkor azt
a figyelemreméltó segítőeszközt alkalmazták, amely a „mesterséges emberi” teremtmények
különös osztályához vezetett.
Az eredeti „vezető” felső életelveit a hosszan késleltetett fejlődésben továbbengedték
a mennyei világba, ellenben a visszamaradó árnyat (lásd XIX. fejezet: Emberi
osztály 2. pontját) birtokukba vették, fenntartották és úgy működtek vele, hogy
az gyakorlatilag éppen úgy tudott megjelenni a körben mint annak előtte.
Ezt eleinte úgy látszik a páholy tagjai végezték, végül azonban úgy határoztak,
hogy annak az elhalt személynek, akit megbíztak, hogy a néhai „szellemi vezető”
után következzék, kellett ezt megtennie, amennyiben el kellett foglalnia az
utóbbi árnyékát vagy burkát és a valóságban egyszerűen viselni azzal a kinézését.
Ez az amit a „mesterséges emberi” névvel jelölünk.
Néhány esetben több cserét látszottak megcsinálni anélkül, hogy gyanakodtak
volna, azonban néhány spiritiszta kutató megfigyelte, hogy bizonyos idő elteltével
a „szellem” tulajdonságaiban és magatartásában hirtelen bizonyos változások
állottak be.
A himalájai Testvériség egyetlen tagja sem vállalkozna arra sohasem, hogy egy
ilyenfajta mesterséges lényt alakítson és soha nem is egyeznének senki olyannal,
aki helyesnek találná ezt az eljárást.
Eltekintve az okozott csalástól, az elrendezés gyenge pontja az, hogy az eredeti
páholy mellett mások is alkalmazhatják e tervet és semmi sem akadályozhatja
meg a fekete mágusokat abban, hogy helyettesítsék a közlő szellemeket amint
tudjuk, ezt tényleg meg is tették.
Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
XXII. fejezet
A
spiritizmus
A „spiritizmus”
szóval ma az asztrálvilággal való érintkezésnek azt a sokféle módját jelöljük,
amely egy médium segítségével történik.
A spiritiszta
mozgalom eredetét és történetét a XXI. fejezetben már közöltük.
Azt az éterszerkezetet,
amely lehetségessé teszi a spiritiszta jelenségeket az „Éterikus testmás” című
munkában már teljesen leírtuk és így a tanítványt ehhez a munkához utaljuk.
Számunkra most
már csak egy marad hátra, hogy szemlélet alá vegyük a láthatatlan világgal való
érintkezés ezen módjának értékét, ha ugyan van, és azon források természetét,
ahonnan e közlések jöhetnek.
A Teozófiai
Társulat első napjaiban H. P. Blavatsky nagy hevességgel írt a spiritizmusról
és nagy súlyt helyezett az egész dolog bizonytalan voltára, valamint a megszemélyesítéseknek
túlsúlyára, a valódi megjelenésekkel szemben. Nem kétséges, hogy ez a vélemény
nagyban befolyásolta és eldöntötte azt a kedvezőtlen magatartást, amellyel a
Teozófiai Társulat tagjai a spiritizmussal, mint egésszel szemben elfoglaltak.
Leadbeater püspök
azt állítja, hogy az ő személyes tapasztalatai kedvezőbbek voltak, több évet
szentelt a spiritizmussal való kísérletezésnek és azt hiszi, hogy ő maga tapasztalta
mindazokat a jelenségeket amelyekről az erről szóló irodalomban olvasni lehet.
Azt tapasztalta,
hogy a jelenségek legnagyobb része igaz. Az általuk adott üzenetek gyakorta
unalmasak és vallási tanításaikat úgy adják le, hogy azok rendszerint „kereszténység
és víz”; mindamellett szabadelvűek és a régi bigott állásfoglalásnál előnyösebbek.
Leadbeater püspök
megállapítja, hogy a spiritisztáknak és teozófusoknak sok közös alapjuk van,
pl. hogy a halál utáni élet valóságos, örök bizonyosság, és hogy az örök haladás
és végső boldogság a jó és a rossz számára egyformán szintén bizonyosság. Ez
a két tétel rendkívül fontos, mivel a régi állásfoglalással szemben oly hatalmas
előnyt nyújtanak, hogy némileg sajnálatos, hogy a spiritiszták és a teozófusok
még nem tudtak kezet fogni és egyenlőre megmagyarázni ezen a területen, csak
kis dolgokban térnek el egymástól legalábbis addig, amíg a világ nem érettebb
nagyobb igazságok befogadására. Ebben a munkában tág tere van ezen igaságot
kereső két területnek.
Azok akik a
jelenséget óhajtanak látni, és azok akik semmit sem képesek elhinni amíg azt
a szemükkel nem látták, természetesen a spiritizmus felé fognak törekedni. Viszont
azok akik több tudásra vágynak mint amit a spiritizmus rendszerint nyújt, természetszerűleg
a teozófia felé fordulnak. Így mindkét mozgalom alkalmas a szabad és tág látóköröknek,
de teljesen különböző irányúaknak. Ezen két mozgalom közötti összhang és megegyezés
tekintettel a szóban forgó nagy célokra, kívánatos lenne.
A spiritizmus
javára kell írnunk, hogy célját, amennyiben nagy számú olyan embert akik semmiben
sem hittek, nyert meg mindenesetre valamilyen fajta jövendő életben való erős
hitnek. Ez amint az utolsó fejezetben mondottuk, kétségtelenül nagyszerű eredmény,
bár vannak egyesek akik azt gondolják, hogy túl nagy volt az ára.
Kétségtelen,
hogy a spiritizmus veszélyt jelent az érzelmi, ideges és könnyen befolyásolható
természetekre és tanácsos a kutatásokat nem túlhajtani oly okból, melyek most
már nyilvánvalóak kell hogy legyenek a tanítvány előtt. Azonban nincs jobb módja,
hogy letörjük a fizikai síkon túl eső dolgok iránti hitetlenséget, minthogy
néhány kísérletet végzünk és talán meg is éri az eredmény a kockázatot.
Leadbeater püspök
habozás nélkül kijelenti, hogy a néhány esetben kétségtelenül előfordult csalás
és tévedés dacára, nagy igazságok képezik a spiritizmus alapját, amelyeket bárki
felfedezhet aki rászánja a kutatásra az időt és türelmet. Természetesen erről
a tárgyról nagy és növekvő irodalommal rendelkezünk.
Továbbá a láthatatlan
segítők által végzettekhez (lásd XXIII. fejezetet) hasonlóan végeztek néha a
médium közvetítésével vagy valaki révén aki jelen volt egy szeánszon. Így, bár
a spiritizmus nagyon gyakran tartott vissza lelkeket akik gyors szabadulást
értek volna el, mégis segítséget is nyújtott másoknak és így megnyitotta számukra
a haladás ösvényét. Voltak esetek, amikor egy elhalt személy médium közvetítése
nélkül is képes volt megjelenni barátainak és rokonainak, és elmondhatta nekik
kívánságait. Azonban az ilyen esetek ritkák és a földhöz kötött lelkek aggodalmukban
a legtöbb esetben csak egy médium vagy egy tudatos láthatatlan segítő segítségével
képes magukon segíteni.
Így nagy hiba
csak az árnyoldalát nézni a spiritizmusnak. Nem szabad elfelejteni azt a sok
jót, amit azáltal tett, hogy a halottaknak alkalmat adott arra, hogy hirtelen
és váratlan haláluk után dolgaikat még rendezhessék.
Ne csodálkozzunk
azon sem, ha találunk a spiritiszták között szűk látókörű, előítéletekkel tele
embereket, akik nem tudnak semmit pl. a reinkarnációról. Valószínű, hogy az
angol és amerikai spiritiszták többsége még nem ismeri e tényt, de vannak spiritiszták,
akik már tanítják. Már láttuk, hogy amikor valaki meghal, rendszerint azokhoz
csatlakozik akiket a Földön is ismert; pontosan ugyanolyan fajta emberek között
mozog mint fizikai élete alatt. Így van azután, hogy az ilyen ember halála után
is nehezen ismeri el az újraszületés tényét. A legtöbb embert az előítéletek
elzárnak az új fogalmak elől, ezeket az előítéleteket magukkal viszik az asztrálvilágba
is és így az okoskodás és józan ész itt sem közelítheti meg őket jobban mint
a fizikai világban.
Természetesen
a nyílt eszű ember nagyon sokat tanulhat az asztrálsíkon; gyorsan megismerkedhet
a teozófiai tanításokkal és vannak elhaltak akik valóban így is tesznek. Így
történik meg azután az, hogy e tanítások nagy része megtalálható a spiritiszta
közleményekben.
Tudnunk kell,
hogy van egy magasabbrendű spiritizmus is, amelyről a nyilvánosság mit sem tud
és amely az elért eredményeiből semmit sem közöl. A legjobb spiritiszta körök
szigorúan zártkörűek, kevésszámú résztvevővel. Az ilyen körökben ismételten
ugyanazok találkoznak és sohasem engednek be egyetlen kívülállót sem, nehogy
változást okozzon a magnetizmusban. A feltételek ily módon teljesen megfelelőek
és az elért eredmény gyakran a meglepőbb. Az úgynevezett halottak gyakran épp
annyira részt vesznek a család mindennapi életében mint az élők. Az ilyen szeánszok
rejtett oldala nagyszerű. Az őket körülvevő gondolatformák jók és a környezet
mentális és spirituális síkjának emeléséhez hozzájárulnak.
A nyilvános
szeánszokon teljesen alacsony nívójú elhunytak jelennek meg a kevert magnetizmus
miatt.
A spiritizmus
általános gyakorlása ellen egyik legkomolyabb ellenérv az, hogy az emberben
az öntudat a halál után a természet alsóbb részéből a felsőbb felé igyekszik.
Az Egó, mint már ismételten mondottuk, állandóan visszavonul az alsóbb világból,
ennélfogva nyilvánvaló, hogy nem szolgálhat fejlődése javára az, ha az alsóbb
részt természetes öntudatlanságából felébresztjük és az emelkedő öntudatot visszahúzzuk
a Földdel való érintkezésbe csak azért, hogy egy médiumon keresztül közléseket
adjon.
Így tehát kegyetlen
jótétemény a Földszférába visszahúzni azt, akinek alsó Manasza még kámikus kielégülések
után sóvárog, mert ez késlelteti az előrehaladást és félbeszakítja azt. Kámaloka-beli
tartózkodása alatt ekképpen meghosszabbodik, az asztráltest táplálékot nyer
és az Egóhoz való kapcsolódása fennmarad; a lélek szabadságát ez késlelteti
és „a halhatatlan fecskét a Föld lépe még fogva tartja”.
Különösen az
öngyilkosság vagy a hirtelen halál esetében nem kívánatos újra felébreszteni
a Trishna-t, vagy az érző-létezés utáni vágyat.
Ennek különös
veszélye az, hogy mivel az Egó visszahúzódóban van önmagába, mind kevéssé lesz
képes befolyásolni és vezetni öntudatossága alsóbb részét, amelynek, amíg az
eljárás teljessé nem válik, meg van az ereje, hogy karmát teremtsen és a körülmények
hatása alatt hajlamosabb inkább a rossz karmát szaporítani mint a jót.
Ezenfelül azok,
akik rossz életet éltek és akik az elhagyott földi élet alatti élvezetei után
sóvárognak, melyeket többé közvetlenül nem képesek megízlelni, médiumokat vagy
szenzitíveket igyekeznek maguk köré gyűjteni és megkísérlik hogy a saját kielégülésükre
használják fel őket. Ezek a legveszedelmesebbek azok között az erők között,
amelyekkel a meggondolatlanok és a kíváncsiak tudatlanságukba szembetalálják
magukat.
Egy kétségbeesett
asztrállény belekapaszkodhat egy szenzitív ülésezőbe és megszállhatja vagy követheti
őt otthonába és megszállhatja valamelyik hozzátartozóját. Sok ilyen eset fordul
elő és a legtöbb esetben majdnem lehetetlen megszabadulni az ilyen megszálló
lénytől.
Már láttuk,
hogy a Földön maradó barátok szenvedélyes bánata és vágyakozása az elhunyt lényeket
ugyancsak visszahúzni törekszik a Földszférába, ami gyakran nagy szenvedést
okoz az elhunytnak és beleavatkozik a fejlődés természetes folyamatába.
Áttérve most
már azon lényekre akik egy médiumon keresztül megnyilvánulhatnak, a következőképpen
csoportosíthatjuk őket:
Asztrálsíkon
elhunyt emberi lények;
- A devachánban
lévő elhunyt emberi lények;
- Árnyak;
- Burkok;
- Éltetett
burkok;
- Természeti
szellemek;
- A médium
Egója;
- Adeptusok;
- Nirmanakayak.
Minthogy az
„Asztrállények” című XIV. fejezetben ezek legnagyobb részét már leírtuk, itt
már csak kevés mondanivalónk van róluk.
Elvileg minden
asztrálsíkon levő elhunytnak módjában van egy médiumon keresztül közléseket
leadni, bár ez az alsóbb síkról sokkal könnyebb és mind nehezebbé válik amint
a lény felfelé emelkedik a magasabb síkokra. Miután minden ugyanaz marad, természetes
dolog, hogy a szeánszokon nyert közlések többsége az alsóbb síkokról nyilvánul
meg és ennélfogva aránylag fejletlen lényektől valók.
Emlékezetükbe
idézzük (lásd XV. fejezet) hogy az öngyilkosok és a hirtelen halál más áldozatai,
beleértve a kivégzett bűnösöket is, akik a fizikai élet teljében haltak meg,
különösen hajlamosak, hogy egy médiumhoz vonzódjanak abban a reményben, hogy
Trishna-jukat azaz életszomjukat kielégíthetik.
Következésképpen
a médium az oka annak, hogy bennük egy új Skandha sorozat alakul ki, egy új
test, amelynek sokkal rosszabb tendenciái és szenvedélyei vannak mint amilyenek
az elveszetté voltak. Ez nagyon sok rosszat hoz létre az Egó számára és okozza,
hogy az előbbinél sokkal rosszabb létre születik újra.
A devachanban,
azaz a mennyei világban lévő lénnyel való érintkezés egy kis magyarázatra szorul.
Ha egy érzékeny vagy médium tiszta és nemes természetű, akkor felszabadult Egója
felemelkedhet a devachán síkra és ott érintkezésbe léphet a devachánban lévő
lénnyel. A benyomás gyakran az, mintha a devachánban lévő lény jött volna a
médiumhoz, holott éppen az ellenkezője áll, vagyis a médium Egója emelkedett
fel a devachánban lévő lény síkjára.
A devachánban
lévő lények tudatosságának sajátos feltételei következtében az ilyen módon nyert
üzenetek felől nem lehetünk teljesen nyugodtak. A legjobban a médium vagy szenzitív
tudhatja, láthatja vagy érezheti azt, amit a devachánban lévő külön lény tud,
lát és érez. Így, ha megengedjük az általánosítást, sok lehetősége van a tévedésnek,
minthogy a devachánban lévő minden egyes lény a mennyei világ saját külön részében
él.
A tévedés ezen
forrásán felül, bár a devacháni lény gondolatai, tudása és érzései képezik a
lényeget, valószínű, hogy a médium saját személyisége és már meglévő fogalmai
fogják megszabni a közlés formáját.
Gyakran egy
árnyék (lásd XIX. fejezet Emberi osztály 2. pontját) jelenhetik meg és adhat
közléseket egy szeánszon, minthogy éppen úgy néz ki mint az elhalt lény és birtokában
van emlékezetének, sajátosságainak stb. Gyakran tartják magának a lénynek, bár
ő maga nincs tudatában annak, hogy ő személytelen. A valóságban a lény „legalsóbb
tulajdonságainak lélek nélküli tömege”.
A burok (lásd
XIX. fejezet) szintén pontosan emlékeztet az illető elhunyt személyre, holott
nem több mint az illető asztrálhullája, melyet az értelem minden részecskéje
elhagyott. Egy médium aurájába jutva néhány pillanatra az igazi lény alakjára
változtatható.
Az ilyen „kísértet”
lelkiismeretlen, jó impulzusok nélkül való, a szétbomlás felé tart és következésképpen
csak a rossz érdekében tevékenykedhetik, akár úgy tekintjük őket hogy életerejüket
a szeánszoknál történő vámpírizálás útján hosszabbítják meg, akár pedig úgy,
hogy a médiumot és az ülésezőket egyáltalán nemkívánatos asztrál kapcsolatokkal
szennyezik be.
Az éltetett
burok (lásd XIX. fejezet) szintén nyilatkozni képes egy médium közvetítésével.
Amint láttuk egy asztrálhullából áll, amelyet egy mesterséges elemi lény lelkesít
meg és mindig rosszakaratú. Ennélfogva nyilvánvalóan nagy veszély forrását jelenti
a spiritiszta szeánszokon.
Az öngyilkosok,
az árnyak és éltetett burkok kisebb vámpírok, melyek életerőt vonnak ki azokból
az emberi lényekből, akiket befolyásolni képesek. Innen van az, hogy a médium
és az ülésezők gyakran ki vannak merülve egy szeánsz után. Az okkult tanítvány
megtanulta, hogy befolyásukkal szemben hogyan védje meg magát, azonban e tudás
nélkül az útjukba kerülőnek nehéz elkerülnie, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben
befolyásuk alá ne kerüljön.
Az árnyak és
a burkok használata a szeánszoknál sok spiritiszta közlésre az értelmi terméketlenség
bélyegét süti. Látszólagos értelmességük csak visszaadásokban merül ki. Az eredetnélküliség
rögtön meglátható, minthogy az új irányú független gondolkodásnak semmi jelét
nem árulják el.
A természeti
szellemek. Hogy e teremtmények milyen szerepet játszanak a szeánszoknál, azt
a XX. fejezetben már leírtuk.
A szeánszok
sok jelenségét sokkal inkább magyarázhatjuk a tudatalatti erők csalfa játékával,
mint a „szellem” cselekedeteivel, akik míg testben vannak, bizonyára képtelenek
volnának ilyen ténykedésre.
A médium Egója.
Ha a médium tiszta, komoly és világosságra törekvő, úgy az ilyen felfelé törekvés
találkozik a felső természet leáradásával, a felsőből világosság áramlik alá
és megvilágítja az alsó öntudatot. Ekkor az alsó értelem egy időre egyesül kiinduló
pontjával, a felső Egóval és oly sokat vesz át a felső értelem tudásából, amennyit
csak megtartani képes. Így azután a közlések némelyike néha magától a médium
Egójától eredhet.
A szeánszokon
vonzott lények fajtája természetesen nagyon függ a médium típusától. Az alacsony
típusú médiumok elkerülhetetlenül kellemetlen látogatókat vonzanak, akiknek
eltűnő életereje a szeánszokon erősödik meg. De ez nem minden; ha egy ilyen
szeánszon egy megfelelő alacsony fejlettségű férfi vagy nő van jelen, úgy a
kísértet ehhez a személyhez vonzódik, hozzá kapcsolódhat és áramlatokat indíthat
meg az élő személy asztrálteste és a holt személy asztrálteste között és sajnálatos
eredményeket hozhat létre.
Egy Mester vagy
Adeptus gyakran érintkezik tanítványával anélkül, hogy az érintkezés rendes
módjait használná. Ha egy médium egy Mester tanítványa, úgy lehetséges, hogy
egy Mestertől eredő üzenet jön „rajta keresztül” amit egy közönséges „szellemtől”
eredő üzenetnek tarthatnak.
A Nirmanakaya
egy tökéletes ember, és kapcsolatban marad a Földdel, bár levetette ugyan fizikai
testét, de még megtartja többi alsó életelveit, hogy az emberiség fejlődését
elősegítse. A nagy lények közléseket adhatnak és ritka alkalmakkor adnak is
egy médiumon keresztül.
Amíg valaki
a médiumitással kapcsolatban nem tett szert bő tapasztalatra, addig nehéz elhinni,
hogy milyen sok egészen közönséges ember ég a vágytól, hogy mint egy nagy világtanító
lépjen fel. Szándékuk rendszerint becsületes és valóban azt hiszik, hogy olyan
tanításokkal rendelkeznek melyek meg fogják menteni a világot. A pusztán világi
dolgok értéktelenségét megállapítva úgy érzik, nagyon helyesen, hogyha képesek
volnának az emberiségre ráerőszakolni a saját eszméiket, akkor a világ egyszerre
más helyzetbe kerülne.
Ha a médium
abba a hitbe esett, hogy ő az egyetlen csatorna a válogatott és fenséges tanítások
számára és szerényen elutasít minden személyes érdemet, az ülésezők gyakran
képzelik ezen közlő lények valamelyikét legalább is egy arkangyalnak vagy az
istenség valamilyen megkülönböztetett megnyilvánulásának. Szerencsétlenségre
az ilyen lények rendszerint elfelejtik, hogy amikor ők a fizikai világban éltek,
más lények hasonló közléseket tettek különféle médiumokon keresztül, akiknek
azonban ők a legkisebb figyelmet sem szentelték. Nem jönnek rá, hogy mások akik
még el vannak merülve a világi dolgokban, szintén nem fognak rájuk hallgatni.
Az ilyen lények
gyakran nagy neveket vesznek fel, mint pl. Washington, Julius Ceasar vagy Michelangelo
nevét, abból a kétesen megbocsátható okból, hogy a tanításokat így majd hajlamosabbak
lesznek elfogadni mintha azok pl. Kis Pétertől vagy Nagy Jánostól erednének.
Az ilyen lények
néha látva, hogy mások telve vannak a Mesterek iránti tisztelettel, ezeket az
igazi Mestereket személyesítik meg, hogy így sokkal egészségesebben fogadják
el tanításaikat.
Vannak olyanok
is, akik a Mester munkájának ártani akarnak azáltal, hogy az ő formáját veszik
fel és így befolyásolják a tanítványait. Bár majdnem teljesen utánozni képesek
fizikai kinézését, mégis teljesen lehetetlen utánozni a Mester kauzális testét.
Azt, aki birtokában van a kauzális látásnak nem lehet megtéveszteni az ilyen
megszemélyesítéssel.
Néhány esetben
annak az okkult páholynak a tagjai, amely a spiritiszta mozgalom létrehozói,
egy médium útján maguk is adtak értékes tanításokat igen érdekes tárgyakról.
Ez azonban rendszerint szigorúan bizalmas zártkörű szeánsz volt, és sohasem
nyilvános előadás, melyért beléptidíjat kellett fizetni.
A Csend Hangja
nagyon bölcsen mondja: „Ne keresd Gurudat ezekben a csalfa régiókban.” Nem kellene
vakon elfogadni egyetlen ön-kinevezett asztrálsíkbeli tanító tanítását sem.
Az összes innen jövő közléseket és tanácsokat éppen úgy kellene fogadni mint
ahogyan hasonló tanácsokat a fizikai síkon fogadunk. A tanításokat értéküknek
megfelelően kell fogadni, miután lelkiismeretesen megvizsgáltuk azokat.
Az ember nem
csalhatatlanabb azáltal mert tökéletesen halott mint amikor fizikailag élő volt.
Az ember sok évet eltölthet az asztrálsíkon és mégsem tudhat többet mint amikor
elhagyta a fizikai világot. Ennek megfelelően nem kellene nagyobb jelentőséget
tulajdonítani az asztrálvilágból vagy bármely magasabb síkból jövő közléseknek
mint egy a fizikai síkbeli befolyásnak.
A megnyilvánuló
„szellem” gyakran tényleg az aminek mondja magát, azonban gyakran egyáltalán
nem az. A közönséges ülésezőknek nem áll módjukban megkülönböztetni az igazat
a hamistól, mert az asztrálsík segítségét a fizikai síkon lévők félrevezetésére
oly mértékben fel lehet használni, hogy még abban sem lehet megbízni, ami a
legmeggyőzőbb bizonyosságúnak látszik. Egy pillanatig sem tagadjuk, hogy a szeánszokon
igen fontos közléseket tettek az igazi lények, azonban azt állítjuk, hogy gyakorlatilag
lehetetlen, hogy egy közönséges ülésező teljes bizonyossággal megállapíthassa
nincs e többféle tekintetben félrevezetve.
A fentiekből
láthatjuk, hogy milyen sokféle forrásból eredhetnek az asztrálsíkról kapott
közlések. Amint H. P. Blavatsky mondott: „A jelenségek okai nagyon különfélék
és Adeptusnak kellene lennünk, és tényleg megvizsgálnunk és kikutatnunk, hogy
mi is történt, hogy így minden egyes esetben képesek legyünk megmagyarázni,
hogy tényleg mi az igazi alapja a jelenségnek.”
Hogy állításunkat
teljessé tegyük, azt mondhatjuk, hogy az átlagember halála után az asztrálsíkon
azt teheti amit megtehet a fizikai életben is; közléseket adhat írásban, transzban
vagy az asztráltest kifejlesztett és gyakorlott erőinek használatával, mind
a testét levetett, mind a még testben élő személyekről. Ennélfogva sokkal okosabb
dolognak tűnik ha az ember önmagában fejleszti ki saját lelkierőit ahelyett,
hogy kellő tudás nélkül veszélyes kísérletezésekbe fogna. Ily módon biztonságban
lehet tudásra szert tenni és meggyorsítani a fejlődést. Az embernek meg kell
tanulnia, hogy a halál nem vehet rajta erőt, test börtönének kulcsa a saját
kezében van és megtanulhatja, hogy hogyan használja amikor éppen akarja.
Úgy a spiritizmus
mellett mint az ellene szóló hasznavehető tanulmányok mérlegeléséből az tűnik
ki, hogy gondos és óvatos alkalmazása igazolható, de csakis az anyagiasság letörése
céljából. De ha egyszer elértük ezt a célt, alkalmazása annyira veszélyesnek
látszik úgy az élőkre mint a holtakra nézve, hogy általános szabályként nem
ajánljuk alkalmazását, bár kivételes esetekben biztonsággal és üdvösen lehet
gyakorolni.
XXIII. fejezet
Az asztrál halál
Most eljutottunk
az asztráltest élettörténetének végéhez és annak halálát és végleges feloszlását
illetőleg már alig van mondanivalónk.
Amint láttuk
az Egó állandó visszahúzódása okozza, különböző idő alatt, hogy az asztráltest
részecskék fokozatosan megszűnnek működni és ez a folyamat, a legtöbb esetben,
a sűrűségi fok szerint rétegesen elrendezett testben veszi kezdetét, melyben
a legsűrűbb réteg kívül van.
Az asztráltest
lassanként eltűnik és feloszlik amint az Egó félöntudatos erőfeszítése folytán
az öntudatosság fokozatosan kivonul belőle és így az ember fokról fokra lassanként
leveti magáról mindazt ami visszatartja őt a mennyei világtól.
Az asztrálsíkon
való tartózkodás alatt, a Kámalokában, a szenvedélyekkel, érzelmekkel és vágyakkal
egybeszövődött értelem megtisztította ezeket, tiszta részüket felvette önmagába,
és mindazt ami méltó a felső Énhez, beleépítette magába úgy, hogy a Káma visszamaradó
része pusztán csak egy maradék, melyből az Egó, az Atma – Buddhi - Manas-ból
álló Hallhatatlan Triád könnyen megszabadulhat. A Triád vagy Egó lassanként
bevonja önmagába az éppen bevégződött élet emlékeit, annak szeretetét, reményeit,
törekvéseit stb. és felkészül, hogy elhagyja a Kámalokát és belépjen a devachán
boldogság-teljes állapotába, az „istenek lakhelyébe”, a „mennyei világba”.
Itt nem foglalkozhatunk
a mennyei világot elért ember történetével, mivel ez kívül esik tárgyalásunk
célján, remélem azonban, hogy ezen sorozat harmadik kötetében foglalkozni fogunk
vele.
Röviden mégis
elmondhatjuk, hogy a devachánban eltöltött idő az élettapasztalatok áthasonításának
ideje, a mérlegkészítés, mielőtt megtörténnék az újabb testetöltésbe való alászállás.
Az a nappal tehát, mely a földi élet éjszakáját követi, a megnyilvánulás tárgyi
időszakával szemben az alanyi időszak.
Amikor az ember
a Kámalokából átmegy a devachánba, oda nem viheti magával a rossz gondolatformákat;
az asztrálanyag mentálsíkon nem létezhet és a mentálanyag nem képes felelni
a rossz szenvedélyek és vágyak durva rezgéseire. Amit az ember magával vihet
amikor végérvényesen lerázza magáról asztráltestének maradványait, azok a rejtett
csírák vagy törekvések, melyek amikor táplálékra vagy kivezető csatornára találnak,
mint rossz vágyak és szenvedélyek nyilvánulnak meg az asztrálvilágban. Ezeket
a csírákat azonban magával viszi és devacháni élete alatt az asztrál állandó
atomban (permanens) rejtve maradnak. A Kámalokabeli élet végeztével az arany
életszövedék visszahúzódik az asztráltestből, azt szétbomlani engedi és beburkolja
az asztrál állandó atomot, amely azután visszahúzódik a kauzális testbe.
A vágy elemi-lénnyel
való végső küzdelem (lásd II. fejezet) az asztrálélet végén folyik le, mert
az Egó ekkor igyekszik visszavonni mindazt amit az éppen bevégzett élet kezdetén
a testetöltésbe alábocsátott. Amikor ezt igyekszik megtenni, a vágy elemilény
részéről, melyet önmaga teremtett és táplált, határozott ellenállással találkozik.
Minden közönséges
ember mentál anyagának egy része annyira elkeveredett az asztrálanyaggal, hogy
lehetetlen tőle teljesen megszabadulni. A harc eredménye tehát az, hogy a mentálanyag
egy része, sőt még a felső vagy kauzális anyag egy része is visszamarad az asztráltestben
miután az Egó teljesen elszakadt tőle. Viszont, ha az ember élete alatt teljesen
legyőzte alacsonyabb vágyait és sikerült az alsóbb értelmet teljesen megszabadítani
a vágytól, akkor a gyakorlatban nincs harc, és az Egó nemcsak azt képes visszavonni,
amit ebbe a testetöltésbe „helyezett”, hanem annak összes eredményét is, azaz
a tapasztalatokat, képességeket stb. melyeket szerzett.
Annak a folyamatnak
teljes tárgyalását, ahogyan az Egó önmaga egy részét egy testetöltésbe alábocsátja,
majd pedig újból visszavonni igyekszik, érthetően e sorozat harmadik és negyedik
kötete számára kell fenntartanunk, melyek a mentál- és kauzáltesttel foglalkoznak.
Az asztráltestből
és az asztrálsíkból való kilépés ekképpen egy második halált jelent, az ember
egy asztrál holttestet hagy maga után, mely azután feloszlik és anyagai visszaadódnak
az asztrálvilágnak éppúgy, miként a fizikai test anyagai visszatérnek a fizikai
világba.
Ezt az asztrál
holttestet és azt a sokféle lehetőséget ami vele történik, az „Asztrállények”
című XIX. fejezetben már leírtuk.
XXIV. fejezet
Az újraszületés
Miután azok
az okok melyek az Egót a mennyei világba vitték kimerültek és a szerzett tapasztalatok
teljesen áthasonultak, az Egó újból szomjúságot érez az érző anyagi lét után,
amelyet csak fizikai síkon lehet kielégíteni. Ezt a szomjúságot a hinduk trishna-nak
nevezik.
Először úgy
tekinthetjük, mint önkifejezési vágyat, másodszor mint a külső benyomásokra
irányuló vágyat melyek egyedül képesítik arra, hogy élőnek érezze magát, mert
ez a fejlődés törvénye.
A trishna a
karma által látszik működni, amely az egyén számára éppen úgy mint a kozmosz
számára, az újraszületés elsődleges oka.
Devacháni tartózkodása
alatt az Egó minden szenvedéstől és bánattól megszabadult, azonban az a rossz,
amit elmúlt életében elkövetett nem a halál, hanem csak a tetszhalál állapotában
van. A múlt rossz törekvéseinek csírái már akkor élednek, amint az új személyiség
az újraszületésre készülni kezd. Az Egó magára veszi a múlt terhét, a csírák
vagy magok mint a múlt élet aratása lép előtérbe. Ezt a buddhisták Skandha-nak
nevezik.
Ilyenképpen
a Káma a skandha-k seregével együtt a devachán küszöbén várakozik ahonnan az
Egó újból felmerül, hogy magára öltse az újabb testesülést. A skandhák anyagias
tulajdonságaiból, érzésekből, elvont ideákból, értelmi törekvésekből és mentál
erőkből áll.
Az a folyamat,
melyben az Egónak át kell mennie, abban áll, hogy figyelmét először a mentál
egységre irányítja, amely közvetlenül újrakezdi tevékenységét, majd az asztrál
állandó atomra, melybe akaratát helyezi.
Azok a törekvések,
melyek amint láttuk a tetszhalál állapotában vannak, kivetítődnek és először
mentálsíkbeli anyagot, valamint a második elemi birodalomból eszenciát vonz
köréje, melyek pontosan kifejezésre juttatják azt a mentális fejlettséget, melyet
legutolsó mennyei élete végén elnyert. Tehát pontosan ott kezdi, ahol abbahagyta.
Következő lépésként
az asztrálvilágból anyagot, valamint a harmadik elemi birodalom lényegéből eszenciát
vonz maga köré és így nyeri azokat az anyagokat, melyekből az új asztrálteste
felépül és így idézi elő az elmúlt életéből áthozott vágyak, indulatok, szenvedélyek
újra való megjelenését.
Az asztrálanyagot
az újraszületésre alászálló Egó természetesen nem tudatosan, hanem gépiesen
gyűjti.
Ez az anyag
ezenfelül pontos másolata annak az anyagnak, amely az ember asztráltestében
az utolsó asztrálélete végén volt. Így az ember az életét minden egyes világban
ott kezdi, ahol az utolsó alkalommal abbahagyta.
A tanítvány
a fentiben a karma tevékenységének egy részét fogja felismerni, mellyel ebben
a kötetben szükségtelen foglalkoznunk. Minden egyes újraszületés elkerülhetetlenül,
gépiesen, teljesen belekapcsolódik az előző életekbe úgy, hogy az egész sorozat
egy folytonos, szakadatlan láncot alkot.
Így az ember
köré vont asztrálanyag még nem alakult egy határozott asztráltestté. Először
is azon tojásalakot ölti magára amely a legmegközelítőbb kifejezése annak, amit
a kauzális test igazi alakjának tekinthetünk. Amint a kisgyermek fizikai teste
kialakult, a fizikai anyag heves vonzást gyakorol az asztrálanyagra, amely a
tojásalakban meglehetősen egyformán volt elosztva és így annak nagy részét a
fizikai test körvonalain belül összpontosítja.
Az asztrálanyag
a növekvő fizikai test minden változását követi. Az asztráltest 99%-a fizikai
test területén belül van összpontosítva és csak mintegy 1%-a az, ami a tojásalak
többi részét tölti ki és alkotja az aurát, amint ezt a II. fejezet közepén leírtuk.
Az asztrálanyag
köré történő anyaggyűjtés folyamata néha gyorsan történik, néha azonban hosszabb
folyamat. Amikor ez befejeződött, akkor az Egó abban a karmikus ruházatban van,
melyet ő maga készített elő a maga számára, készen, hogy a Karma Uraitól elfogadja
azt az étermást, melybe mint öntő minta az új fizikai test bele fog épülni.
(lásd „Az étermás” című munkát)
Az ember tulajdonságai
így eleinte még nem tevékenyek, ezek egyszerűen a tulajdonságok csírái melyek
az új testekben megnyilvánulásukhoz területeket biztosítottak maguknak. Hogy
vajon ebben az életben ugyanazon tendenciákká fejlődnek-e ki mint voltak, az
főképpen attól függ, hogy milyen ösztökélést kapnak attól a környezettől melyben
első évei alatt a gyermek van. Ösztökéléssel bármelyiküket, akár jó, akár rossz
legyen az, tevékenységre lehet kelteni vagy ezen ösztökélés hiányában ki lehet
éheztetni. Ha erősítjük, úgy sokkal erősebb tényezővé válik az ember jelen életének
ezen idejében, mint amilyen az előző életében volt, ha kiéheztetjük, úgy pusztán
csak egy terméketlenül maradt csíra marad, mely egyhamar elsorvad és elhal és
a következő újratestesülésben egyáltalán nem mutatkozik.
Így azt mondhatjuk,
hogy a gyermeknek még nincsen határozott értelmi- vagy asztrálteste, ellenben
körülötte és benne megvan az az anyag, amelyekből ezeket ki lehet alakítani.
Így pl. tegyük
fel, hogy egy ember előző életében iszákos volt; a Kámalokában az ivás vágya
kiégett belőle és határozottan megszabadult tőle. Azonban, bár a vágy maga kihalt,
még mindig megmarad ugyanaz a jellemgyengeség, amely lehetővé tette, hogy leigázzák.
Következő életében asztráltestében lesz majd olyan anyag, amely hajlamos ugyanazon
vágynak kifejezést adni, ő azonban egyáltalán nincs kötve, hogy ezt az anyagot
ugyanúgy használja mint azelőtt. Ha gondos és megfelelő szülők kezei alatt valóban
megtanulja, hogy az ilyen vágyakat rosszként szemlélje, föléjük kerekedik és
annyira elnyomja őket, hogy eltűnnek és az asztrálanyag éltetés nélkül, használat
híján elkorcsosul. Emlékezzünk rá, hogy az asztráltest anyaga lassan ugyan,
de állandóan eltűnik és pótlódik, tökéletesen úgy, mint a fizikai test anyaga
és amint az elkorcsosult anyag eltűnik, azt sokkal finomabb rendű anyag helyettesíti,
a bűnöket végül így győzzük le és válnak a tulajdonképpen lehetetlenné a jövő
számára; az önuralom ugyanakkor az ellentétes erényt alakítja ki.
Az ember életének
első néhány éve alatt az Egó csak kevéssé tartja kézben testeit és így a szülőtől
várja a segítséget, hogy kedvező feltételek közé jusson.
Ezen ki nem
alakított testek rugalmasságát lehetetlenség túlozni. A fizikai testtel annak
első éveiben sokat lehet tenni, mint pl. az erőművésznek nevelt gyermeknél,
az asztrál és mentál testnél ennél sokkal nagyobb eredményt lehet elérni. Ezek
minden egyes rezgésre mellyel találkoznak, válaszolnak és mohón felfognak minden
befolyást akár jó, akár rossz, amit a környezet áraszt. Így aztán, habár az
első években könnyen alakíthatók, mégis oly szokásra tehetnek szert, melyek
csak nagy nehézséggel változtathatók meg. Így tehát a gyermek jövője sokkal
nagyobb mértékben van az ő kezükben, semmint azt a legszeretőbb szülő is elképzelni
tudja.
Csak a tisztánlátó
képes megállapítani, hogy a gyermek jelleme milyen rendkívüli és gyors módon
nemesedik, hogyha a felnőttek jelleme jó.
Egy nagyon szembeszökő
esetet jegyeztek fel amelyben egy tanító kegyetlensége oly helyrehozhatatlanul
megsértette egy gyermek testeit, hogy a gyermek számára lehetetlenné vált ezen
életben teljesen elérni azt az előrehaladást amit reméltek tőle.
Olyan életbevágóan
fontos egy gyermek első környezete, hogy azon élet amelyben valaki eléri az
Adeptusságot környezetét illetőleg teljesen tökéletes kell hogy legyen.
A rendkívül
erős asztráltesttel bíró alacsonyabb típusú Monád esetében, aki nagyon rövid
időtartam után született újra, néha megtörténik, hogy az elmúlt asztrál életben
visszahagyott árny vagy burok még megvan és ebben az esetben valószínű, hogy
az új személyiség vonzást gyakorol reá. Ha ez megtörténik, úgy az árny vagy
burok erősen magával hozza a régi szokásokat és gondolkodásmódot és néha az
elmúlt élet tényleges emlékezetét is.
Az olyan ember
esetében aki olyan rossz életet élt, hogy a halál után az Egó eldobta asztrál
és mentáltestét, és miután nincs teste, kell hogy gyorsan újakat alkosson magának.
Amikor az új asztrál és mentáltest készen van, közöttük és a még fel nem oszlott
régi testek közötti rokonság érvényre jut és a régi asztrál és mentáltestek
azzá a legrémületesebb alakká válnak, amit mint a „küszöb lakóját” ismernek.
Rendkívüli esetben
egy olyan újraszületésben visszatérő ember aki bűnös vágyból vagy másképpen
nagyon erős kapcsolatba került egy állattal, magnetikus rokonság folytán ezen
állat asztráltestéhez lehet kapcsolva melynek tulajdonságait ösztökélte és mint
egy rab az állat fizikai testéhez lehet láncolva. Így megkötve nem képes előrejutni
az újraszületésbe; tudatos az asztrálvilágban, megvannak az emberi képességei,
azonban nem képes uralni azt az állati testet melyhez hozzá van kapcsolva, sem
nem képes a fizikai síkon kifejeződésre jutni ezen testen át. Ilyenképpen az
állat teste inkább börtön semmint egy test. Az állat lelke nincs kivetve hanem
megmarad a saját teste birtokosának és urának.
Az ilyen bebörtönzöttség
nem újraszületés, holott könnyű belátni, hogy az ilyen természetű esetek magyarázzák
meg részben a keleten oly gyakran előforduló hitet, hogy az ember bizonyos körülmények
között állati testben születhetik újra.
Az olyan esetekben
amikor az Egó nem süllyedt a teljes bebörtönzöttség állapotába hanem olyan állapotban
amelyben az asztráltest vált állatiassá, az Egó rendes úton emberileg újraszülethet,
azonban a fizikai testében erősen megmutatkoznak az állat jellegzetességei,
aminek bizonyságai azok a szörnyetegek, akik kinézetükben visszataszítóan állatiak,
pl.: disznó arcúak, kutya arcúak, stb.. A tudatos emberi lény szenvedése, aki
így ideiglenesen el van vágva az előrehaladástól és az önkifejeződéstől igen
nagy, bár természetesen javítólag hat. Szenvedésük némileg hasonlít olyan Egó
szenvedéséhez, aki beteg aggyal bíró testhez van kötve, pl. az idióták, holdkórosok,
stb. holott ezek szintén valamilyen bűn eredményei.
Az őrültség
gyakran kegyetlenség eredménye, különösen amikor a kegyetlenség szándékos.
XXV. fejezet
Az érzések uralása
Ez a könyv hiányos
lenne, hogyha nem hangsúlyoznánk először annak szükségességes voltát, hogy a
tanítványnak uralnia kell asztráltestét, másodszor, hogy azt fokozatosan olyan
öntudat eszközzé kell kiképeznie, amely teljességgel alá van rendelve az igazi
ember, az Egó akaratának és harmadszor, annak szükségességét, hogy idejében
állandóan fejlessze és tökéletesítse az asztráltest különféle erőit.
Az átlagos világi
ember keveset tud és kevés gondot fordít az ilyen dolgokra, az okkult tanítványnál
azonban elsőrendű fontosságú, hogy megszerezze a minden egyes, fizikai, asztrál
és mentálteste feletti teljes uralmat. Bár vizsgálat és tanulmány céljából ezt
a három testet el kel különíteni egymástól és külön-külön kell őket tanulmányozni,
a gyakorlati életben mégis úgy találjuk, hogy valamennyi egyidejű gyakorlását
egyszerre is folytathatjuk és az egyikben megszerzett bármely erő bizonyos mértékben
segítséget jelent a másik kettő gyakorlásában.
Már láttuk a
VIII. fejezet elején annak kívánatos voltát, hogy a fizikai testet étel, ital,
egészséges élet stb. útján megtisztítsuk, hogy így a lehető legkisebbre csökkentsük
az asztráltest ellenőrzésének nehéz voltát. Ugyanezt az elvet kell alkalmazni
még nagyobb mértékben a mentáltestre, mert végeredményben csak az értelem és
akarat használata révén lehetséges az asztráltest vágyainak, szenvedélyeinek
és érzékeinek uralása.
Az érzés pszichológiájának
pontos és gondos tanulmányozása végeredményben sok vérmérséklet számára nagyon
nagy segítséget jelent, mert világos, hogy sokkal könnyebb ellenőrzés alá vonni
egy olyan erőt, melynek eredetét és természetét alaposan megértettük.
E célból melegen
ajánlom azoknak az elveknek áttanulmányozását, melyek Bhagavan Das: „The science
of the emotions” című munkájában vannak lefektetve. (E könyv csodás tartalmáról
Miss K. Browning „An epitome of the science of the emotions”) „Az érzelmek tudománya”
című munka tartalmát a következőkben lehet röviden összefoglalni:
Minden megnyilvánult
létet az Én-re, a nem Én-re és kettőjük közötti viszonyra lehet felbontani.
A viszonyt fel
lehet osztani:
- Megismerésre
(Gnyanam);
- Vágyra (Ichca);
- Cselekvésre
(kriya).
Tudni, vágyni
és cselekedni – ez a három foglalja magában a tudatos élet teljességét.
Az érzés vagy
érzelem kétféle: kellemes vagy fájdalmas. A kellemes, amely alapjában véve a
többség érzése, vonzalmat, szeretetet hoz létre; a fájdalom, amely alapjában
véve a kevesebb érzés, visszautasítást, gyűlöletet hot létre.
A vonzalomból
fakad minden szeretet érzés, a visszautasításból a gyűlölet. Minden érzés szeretetből
vagy gyűlöletből fakad, vagy mindkettőből, erősségi fokban különbözve egymástól.
Egy külön érzés
pontos természetét tehát az a viszony határozza meg amely a között aki tapasztalja
és a tárgy között amely az érzés indítóoka fennáll. Aki az érzést tapasztalja
amennyiben a külön érzéssel kapcsolatos körülmények figyelembe jönnek, nagyobb,
akkora vagy kisebb lehet mint az érzés tárgya.
Ezt a boncolgatást
követve az érzés elemek hat lehetséges típusához jutunk el, amelyek az alábbi
táblázat három oszlopában vannak felsorolva. A negyedik oszlop az első elemek
alosztályait adja, melyek egymástól erősségi fokban térnek el, és minden egyes
csoportban a legerősebb van legfelül és a gyengébb van alul.
Minden emberi
érzés ezen hat érzés elem egyikéből áll, vagy ami még gyakoribb, közülük kettő
vagy több van együvé kombinálva. A tanítvány a fentebb említett elemek részletes
kidolgozására utaljuk. Munkájának bőséges jutalma lesz.
A
tárgyhoz való viszony
|
Elsődleges
érzés elem
|
Érzés
fokozatok
|
Minőség
|
Mennyiség
|
3.
|
4.
|
1.
|
2.
|
Szeretet
|
Felsőrendű
|
Tisztelet
|
Imádás,
odaadás,
tisztelet,
becsület,
elismerés,
bámulat
|
Egyenlő
|
Vonzalom
|
Vonzalom,
bajtársi
barátság,
udvariasság
|
Alsórendű
|
Jóakarat
|
Részvét,
gyengédség,
kedvesség,
szánalom
|
Gyűlölet
|
Felsőrendű
|
Félelem
|
Rémület,
borzalom,
félelem,
aggodalom
|
Egyenlő
|
Harag
|
ellenséges
gorombaság,
idegenkedés,
hidegség,
tartózkodás
|
Alsórendű
|
[?]
|
Megvetés,
lenézés,
dölyf,
gőg
|
Egy másik érdekes
tanulmány azon tanítvány részére, aki az önuralom elnyerése miatt önmegismerésre
törekszik, az egyesített vagy tömegöntudat tanulmányozása. Az erre vonatkozó
legjobb könyv melyet e könyv írója megismert a M. Conway „The crowd in peace
and war” (A tömeg háborúban és békében.)
Sir Martin csodálatosan,
világosan és gazdagon írja le a következő alapvető tényeket.
- Az emberek
nagy többsége bizonyos pszichológiai „tömegekben” nevelkednek fel és mindannyiuk
élete oly embercsoportokhoz tartozik melyek hasonlóképpen gondolkoznak és
mindenekfelett hasonlóképpen éreznek. Ilyen embercsoportok az otthon, a barátok,
társak, az iskolák, az egyetemek, a vallási felekezetek, a politikai pártok,
bölcseleti iskolák, fajok és így tovább. Még azok is, akik ugyanazt az újságot
olvassák vagy akik egy kis klub tagjai, egy-egy pszichológiai tömeget alkotnak.
- Ezeket a
tömegeket főképpen az érzések vagy indulatok alakítják ki, táplálják és uralják,
nem pedig a gondolatok. Egy tömegben megvan minden érzés, azonban nincs intellektusa,
érezni képes, de gondolkodni nem. A tömeg véleményében ritkán vagy sohasem
játszik szerepet az ész, hanem pusztán csak ragadós szenvedélyek sepernek
végig villamos áramként az egész testületen és ezek gyakorta csak egyetlen
agyból erednek. Ha valakit megragadott ez a tömeg, gyorsan elveszti az egyéni
gondolkodás vagy érzés erejét és eggyé lesz a tömeggel, osztozik annak életében,
véleményében, magatartásában, előítéleteiben.
- Csak keveseknek
van meg az erejük és bátorságuk arra, hogy kitörjenek azokból a különböző
tömegekből melyekhez tartoznak. A legnagyobb rész egész élete alatt azon tömegek
befolyása alatt marad, melyek felvették őket magukba.
A szerző ezután
felsorolja és leírja a különféle tömegerényeket és kimutatja, hogy az egyének
erényeitől eltérnek, amennyiben sokkal alacsonyabb és sokkal kezdetlegesebb
fokon állnak.
Minden egyes
tömegnek, képtelen lévén az önmaga vezetésére, egy vezetőre van szüksége és
talál is. Ezek a vezetők három típusúak lehetnek:
- A tömeg kényszerítő.
Ez olyan valaki aki azáltal uralja és vezeti a tömeget, hogy saját személyisége
egyszerű erejével saját eszméit szabja ki rájuk. Ezen típus pl. Napoleon,
Disraeli, Ceasar és Charlemagne.
- A tömeg magyarázó.
Ez a típus teljesen eltér a tömeg kényszerítő típusától: olyasvalaki, aki
természetes érzékenységénél fogva megérzi azt, amit a tömeg érez vagy érezni
fog és tisztán, rendszerint szemléltető nyelven fejezi ki a tömeg érzéseit.
Az ilyen emberek rendszerint ritkán gondolnak ki önmaguktól problémákat, majd
pedig hirdetik hitvallásukat. Inkább arra várnak, hogy a tömeg érzései alakot
öltsenek, akkor aztán belerohannak a verekedés közepébe és ékesszólóan, erővel
és lelkesedéssel elmondják azokat a dolgokat amikről az embereknek homályos
érzésük van. Ezen típus példái nagyon mindennaposak, különösen a politikai
mezőkön.
- A tömeg képviselők.
A tömeg vezetőinek ez a típusa nem annyira egyéni erő mint inkább festői fej.
Tipikus példái egy alkotmányos király, egy konzul, egy nagykövet, egy bíró
(legalábbis Angliában). Ezek az emberek nem mások, mint a megszemélyesített
„közvélemény”. A nép hangján beszélnek, értük cselekszenek és őket képviselik
a világ szemében. El kell, hogy nyomják saját egyéni véleményüket és épp úgy
látszanak érezni ahogy a közönség érez, és a közóhajnak vagy érzésnek megfelelően
látszanak cselekedni.
A fent említett
és rendkívül ügyes könyvben leírt vezető alapelveket csak nagyon vázlatosan
írtam le és a tanítványt arra ösztökélem, hogy maga tanulmányozza át gondosan
e könyvet. Ez nemcsak abban áll, hogy segítségére, hogy sokkal helyesebben fogja
fel az erőket melyek a „közönséget” uralják, hanem hogy azok való értéke mellett
felbecsülje a mai idők sok kérdésével szemben elfoglalt álláspontját, véleményét
és magatartását.
Legnagyobb fontossággal
az bír, hogy az okkult tanítvány minden érzésében és gondolatában tudatosan
és szabadon cselekedjék. A görög mondás, hogy „Ismerd meg tenmagad” nagyszerű
tanács mert az önismeret minden jelölt részére abszolút szükséges a haladáshoz.
A tanítványnak nem szabad megengednie, hogy a köztudatban vagy gondolatformában
való elmerülés levegye a lábáról, mely egy olyan légkört alkot mely megszínez
mindent, és amely nyilvánvalóan uralja és kormányozza azt a tömeget amely mozog.
Nem könnyű ellenállni egy olyan néphangulatnak, amely olyképpen hat, hogy azok
a gondolatformák és gondolatáramok melyek betöltik a légkört szüntelenül ostromolnak
bennünket és az okkultizmus tanítványának mégis meg kell tanulnia ellenállni.
Továbbá fel kell ismernie a csoportvezetőket és elkerülni azt, hogy azok uralják,
meggyőzzék, eszmék elfogadására vagy különböző cselekedetekre vegyék rá, hacsak
teljesen önként nem teszi ezt, saját képességének éberségével.
A pszichológiai
csoportok és tömegvezetők befolyása a világban manapság tényleg nagyon nagy,
és valószínűleg így volt a múltban is és azok az erők, melyeket kezelnek finomak
és messzire hatók, úgy, hogy az a tanítvány, aki önuralomra törekszik és aki
vezetni igyekszik a saját érzés- és gondolatvilágát, ezekkel a lelkesítő befolyásokkal
szemben folytonosan résen lenni kényszerül.
Azon a véleményen
vagyok, hogy az „Érzések tudománya” és „A tömeg a békében és háborúban” című
könyvek tanulmányozása megbecsülhetetlen értékű bevezetés az asztráltest kifejlesztésének
és gyakorlásának feladatához, míg csak hasznos és engedelmes szolgája nem lesz
az Egó akaratának.
Egy másik tanulmányra
is nagyon ösztönzöm a tanítványt, éspedig a tudatalatti értelem tanulmányozására,
melyet gyakran neveznek „tudattalannak”. E tárgyba való bevezetésül ajánlom
T. J. Hudson „The law of psychic phenomena” című könyvét.
E könyv tanulmányozásánál
a tanítvány vegye figyelembe, hogy a könyvet 1892-ben írták. A mai ismeretek
birtokában szükségtelen teljesen elfogadni Hudson tanulmányát, osztályozását
vagy mű kifejezéseit. Ennek dacára a könyv nagy értékkel bír azért mert egészséges
tudományos kételkedésre bátorít sok pszichikai jelenség magyarázatának túl készséges
elfogadásával szemben és másodszor nagy erővel érezteti azokat a szörnyű lehetőségeket,
melyek az emberi természet öntudat alatti részében rejtve vannak, s melyeket
a gondos tanítvány arra használhat, hogy nagymértékben ellenőrizheti saját asztráltestét
és általában saját jellemét megtisztíthatja és felépítheti. Természetesen van
sok más és teljesen modern munka is melyek szintén nagy segítségünkre lehetnek.
Hudson röviden
ezeket állítja:
- Az ember
mentalitása két részre osztható, melyek mindegyikének megvannak a saját különálló
erői és működései. Ezeket objektív (tárgyi) és szubjektív (személyi) értelemnek
nevezi.
- Az objektív
értelem az, amely megismeri az objektív világot, megfigyelései eszközéül a
fizikai érzékszerveket használja és a legmagasabb működése az ész.
- A szubjektív
értelem a környezetét a fizikai érzékszervektől független eszközökkel ismeri
meg. Ez az érzések székhelye és az emlékezet tárháza. Legmagasabb működését
akkor fejti ki amikor az objektív szervek tétlenek, pl. a sonnanbulizmus vagy
a hipnotizmus állapotában. A Hudson általa szubjektív értelemnek tulajdonított
sok más képesség tisztán az asztráltest képessége, például a távoli helyekre
való utazás, gondolatolvasás, stb.
Továbbá, míg
az objektív értelmet ellenőrzésében nem lehet befolyásolni az ész, a pozitív
tudás vagy az érzékszervek bizonyosságával szemben, addig a szubjektív értelmet
a szuggeszció ereje állandóan megközelítheti, akár távolról ered az, akár saját
tulajdon objektív értelmétől.
A modern ismeret
segítségével szemlélve az asztrál- és mentáltestet, valamint a gondolat- és
érzésformák természetét és hasznát, a tanítvány érdekes és független megerősítését
fogja megtalálni sok olyannak, amit a teozófus írók tanítottak, és amint már
mondottuk, képes lesz jobban elképzelni, hogy a saját pszichológiai befejezettségében
elvben korlátlan erők rejtőznek, melyeket oly arányban képes működésbe hozni,
amelyet nagyra becsült okkultisták ismertettek, mint amilyen például a meditáció.
Ezenfelül talán még élesebben fogja érezni mint annak előtte azt, ahogyan a
Káma vagy a vágy, és Manas vagy értelem egymásba vannak keveredve és hogy hogyan
lehet azokat szétválasztani, mindkettő nagyobb javára és megerősödésére.
Jusson mindig
eszünkbe, hogy a vágyat a gondolat által lehet megváltoztatni és végül uralni.
Amint az értelem megtanulja a felügyelet gyakorlását, a vágy akarattá változik
át és a kormányzást akkor már nem a külső tárgyak végzik a vonzás vagy taszítás
által, hanem az ember szelleme, az Egó vagy a benső kormányzó.
Most pedig térjünk
vissza a mi sokkal sajátosabb teozófiai íróinkhoz és jussunk előbbre az asztráltest
fejlesztésében és gyakorlásában szerepet játszó bizonyos más tényezők szemléletében.
Nyilvánvaló,
hogy a tanítványnak arra kel törekednie, hogy bizonyos kisebb hibákat, érzésbeli
gyengeségeket uraljon és kivessen magából. Ebben a feladatban fontos szem előtt
tartani, hogy az olyan bűn, mint pl. az ingerlékenység, amely ismétlődött elnézés
folytán lett szokássá, mint egy benne lakozó tulajdonság nem az Egóban lett
felhalmozva, hanem az asztrálatomban (lásd a XXIII. fejezetet). Bármilyen nagy
is az itt felhalmozott erő, tudományos bizonyosság az, hogy a kitartó akarat
a maga idejében győzedelmeskedni fog. Az Egó oldalán ott a saját akaratereje
és mögötte ott van magának a Logosnak a végtelen ereje, mert a fejlődés útján
való előrehaladás az Ő akarata. Az egység eszméjének megértése így adja meg
az embernek a megfelelő indítóokot a jellemképzés kétségtelenül kemény és néha
kellemetlen munkájához. Bármily nagy legyen is a harc, a végtelenség erői az
ő oldalán vannak és végeredményben kötelessége legyőzni a rossz véges erőit
melyeket múlt életeiben gyűjtött össze.
Az az ember
aki ki akarja ölni vágyait, hogy karmáját tökéletes egyensúlyba hozza és így
nyerjen el a maga számára felszabadulást, célját el is érheti. Mindamellett
nem képes elkerülni a fejlődés törvényét és az ellenállhatatlan nyomás előbb
vagy utóbb ismét előre fogja hajtani és így az újraszületésre kényszeríteni.
A vágy megölése nem az igazi okkultista útja.
A személyes
szeretetet nem kell kiölni, hanem annyira ki kell terjeszteni, hogy végtelenné
legyen; a szeretetet felfelé kell irányítani nem pedig lefelé. Ha ezt nem értjük
meg, és a feladat nehéz volta okozna néhány esetben problémát és így a szeretet
elfojtása következne be annak növelése helyett. A túláradó szeretet és nem a
szeretetlenség fogja megmenteni a világot. A Mahatma a részvét óceánja; és nem
jéghegy. A szeretet megölésére való törekvés a balkéz ösvényének útja.
Szükséges azonban,
hogy teljesen kiseperjük magunkból az alacsonyabb és durvább vágyakat; ami megmarad
azt meg kell tisztítani. Vágyni vagy óhajtani erőveszteséget jelent; az okkultista
ahelyett akar. Az akarat a vágy magasabb változata.
Azt is mondják,
hogy „Hold testet” azaz az asztráltestet meg kellene ölnünk. Ez nem azt jelenti,
hogy minden érzésünket és indulatunkat el kell pusztítani, inkább azt jelenti,
hogy az asztráltest teljesen a felügyeletünk alá kell, hogy kerüljön, hogy képesek
legyünk a Hold testet tetszésünk szerint megölni. Amint az ember fejlődik, akaratát
egyesíti a Logosz akaratával és a Logosz fejlődést akar. Szükségtelen mondanunk,
hogy egy ilyen kiengesztelt állapot természeténél fogva kiküszöböl minden becsvágyat.
A „Csend hangja”
figyelmeztet bennünket, hogy az asztrálvilág minden virága alatt, bármily szép
legyen is az, ott van összetekeredve a vágy kígyója. A vonzalom esetében például
mindennek föléje kell emelkedni; ellenben a magas, tiszta és önzetlen vonzalmat
sohasem lehet túlszárnyalni. Minthogy az egyik jellegzetessége magának a Logosznak,
szükséges tulajdonság a Mesterekhez és a Beavatáshoz vezető ösvényen való előrehaladásban.
XXVI. fejezet
Az asztrálerők kifejlesztése
A pszichikai
erők birtoklása szükségképpen nem jár együtt a magas erkölcsi jellemmel, mint
ahogy a fizikai erő birtoklása sem. Maguk a pszichikai erők sem jelei valami
más irányba való nagy fejlettségnek.
Míg tehát nem
igaz az, hogy egy nagy pszichikus szükségképpen spirituális ember, másrészt
igaz az, hogy egy nagy spirituális ember elkerülhetetlenül pszichikus.
A pszichikai
erőket bárki kifejlesztheti, aki fáradtságot vesz magának és a tisztánlátást
és a mesmerizmust megtanulja, mint ahogy megtanulhat zongorázni hogyha hajlandó
a szükséges nehéz munkát elvállalni.
Az asztrálérzések
minden emberben megvannak, azonban általánosan rejtve maradnak és mesterségesen
kell őket kikényszeríteni, hogyha a fejlődés jelenlegi fokán használni akarjuk.
Rövidesen minden mesterséges ösztökélés nélkül tevékennyé válnak. Nagyon sok
emberben mesterségesen felébreszthetők és fejleszthetők. Az asztrál érzékek
tevékenységének feltétele minden esetben a fizikai érzékek tétlen volta, minél
tökéletesebb a fizikai tétlenség, annál nagyobb az asztráltevékenység lehetősége.
A primitív népek
vagy egy előrehaladottabb faj gyakran vannak birtokában a tisztánlátásnak. Ezt
néha alsóbbrendű pszichizmusnak is nevezik, és egyáltalán nem azonos azzal a
képességgel, amellyel a megfelelően gyakorlott és fejlettebb ember rendelkezik
és nem is érik el ugyanazon az úton.
A pszichizmus
alkalmi mutatkozása, a fejletlen emberben egy tömör érzésfajtában nyilvánul
meg, amely inkább az egész testhez tartozik semhogy egy külön szerv révén megnyilatkozó
pontos és határozott észlelés volna. Ez volt kiváltképpen az atlantiszi gyökérfaj
jellegzetessége. Ez nem az asztrál csakrák útján működik, hanem a fizikai érzékszervekkel
kapcsolatos asztrálközpontok útján. Ezek nem határozottan asztrálisak, bár az
asztráltestben lévő asztrál anyaghalmazok. Ezek az asztrál és fizikai testek
közötti összekötő hidak és a szó igazi értelmében véve nem kifejlesztett asztrálérzékek.
A „második látás” az érzékenység ezen típusához tartozik és tapasztalatát gyakorta
jelképes módon adja át. A hídul szolgáló érzékszervek ingerlése a csakrák kifejlesztése
helyett, melyek az asztrálszervek, nagy hiba. Ez az alsóbbrendű pszichizmussal
a szimpatikus idegrendszerrel kapcsolatos, ellenben a magasabbrendű pszichizmus
a cerebrospinális rendszerrel van kapcsolatban. A szimpatikus idegrendszer feletti
felügyelet életre keltése visszafelé haladás és nem előrejutás.
Az idők folyamán
az alsóbb pszichizmus eltűnik, hogy egy későbbi fokon újra megnyíljék amikor
is az akarat ellenőrzése alá kerül.
A hisztérikus
és nagymértékben ideges emberek alkalmilag tisztánlátókká válhatnak, és ez a
tény egyik tünete betegségüknek és annak következménye, hogy a fizikai test
annyira gyenge, hogy már nem képez semmi akadályt az asztrál- és éterlátással
szemben. A pszichizmus ezen osztályának egyik rendkívüli példája a delírium
tremens; ezen betegség áldozatai gyakran képesek ideiglenesen észrevenni bizonyos
undorító elemi lényeket és éterlényeket.
Kívánatos, hogy
azok, akik még nem fejlesztették ki az éterlátást értelmileg helyesen ítéljék
meg, hogy annak jelenségei a jogos megfigyelő számára éppen úgy nyitva állnak,
mint a fizikai világ jelenségei.
Vannak bizonyos
yoga gyakorlatok, melyek segítségével az asztrálérzéket okos és egészséges módon
ki lehet fejleszteni. Ellenben nemcsak haszonnélküli, hanem veszélyes is lehet
ezt megkísérelni mindaddig, amíg valaki keresztül nem ment a tisztulás előkészítő
fokozatain. Úgy a fizikai mint az asztráltestet először meg kell tisztítani
azáltal, hogy az evés, ivás és a mindenféle gyűlölet érzéseknek felszabadítása
stb., rossz szokásainak bilincseit levetjük.
Általánosságban,
nem kívánatos mesterséges eszközökkel kierőszakolni az asztráltest fejlesztését,
mert amíg el nem nyertük a spirituális erőt, addig az asztrál látványok, -hangok
és más jelenségek zavarók sőt ijesztők.
A múlt karmájának
megfelelően előbb vagy utóbb, az aki követi a „régi és királyi” ösvényt, fokozatosan
feljut az asztráljelenségekhez; élesebb látása felébred és minden oldalról egy
tágultabb világegyetem új látnivalói fognak kibontakozni előtte. Ez a magyarázata
annak a mondásnak, hogy: „Először keressétek a mennyeknek országát és mindezek
a dolgok eljönnek hozzátok.”
Az asztrálerők
kifejlesztése önmagában egy olyan cél, amely elkerülhetetlenül elvezet ahhoz,
amit keleten a fejlődés laukika módszerének neveznek. Az elnyert erők csak a
jelen személyiségre érvényesek és nem lévén más aki vigyázzon rá, a tanítvány
nagyon is hajlamos arra, hogy helytelenül használja azokat. Ehhez az osztályhoz
tartoznak a Hatha yoga gyakorlatok, a pranayama vagy légzés ellenőrzés, az elemi
lények invokálása és mindazok a rendszerek, amelyek valamilyen úton a fizikai
érzékek elhalását vonják maguk után, mint pl. a bódítószerek vagy amint ez a
dervisek között szokásos őrjöngő vallási tánc által míg végül szédülés és érzéketlenség
lép fel; vagy pedig a mesmerizálás által, amikor az asztrális érzékek felszínre
kerülhetnek. Más módszerek a kristályba nézés mely nem vezet máshoz mint egy
legalacsonyabb fokú tisztánlátáshoz invokációk ismétlése vagy varázsigék használata
szertartások által.
Aki szavak vagy
varázsigék által transzba ejti önmagát, következő életében valószínű, hogy mint
médium térhet vissza vagy legalább is médiumitásra lesz hajlamos. A médiumitást
egyáltalán nem kell pszichikai erőnek tekinteni, mert egy médium nem gyakorolja
az erőt, hanem ellenkezőleg, lemond a saját teste feletti felügyeletről más
lények kedvéért. Ilyenképpen a médiumitás nem erőt hanem állapotot jelent.
Sok történetet
olvashatunk bizonyos misztikus kenőcsökről, vagy orvosságokról, melyeket a szemekre
kenve az embert tündérek stb. látására teszi képessé. A szemek megkenése ingerelheti
ugyan az éterlátást, azonban semmi esetre sem képes megnyitni az asztrállátást,
bár bizonyos kenőcsök az egész testre elkenve nagyban segítségére lehetnek az
asztráltestnek, hogy a fizikai testet teljes tudatosság mellett hagyja el –
egy olyan tény, melynek ismerete a középkori időknél messzebb nyúlik, amelyet
néhány boszorkány próba alkalmával nyújtott bizonyítékokból láthatni.
A lokottara
módszer a Raya yoga vagy spirituális haladás módszeréhez tartozik, és kétségtelenül
a legjobb. Bár lassúbb, az e módszer által elnyert erők a maradandó egyéniséghez
tartoznak és sohasem vesznek el újból és e mellett egy Mester vezetése biztonságot
ad mindaddig, amíg parancsait pontosan követik.
A Mester által
való gyakorlás egy másik nagy előnye az, hogy bármilyen képességre tegyen is
szert a tanítvány, azok határozottan a kezében vannak és amikor csak szükséges
teljes mértékben és állandóan használhatók. A gyakorlatlan emberben ellenben
ezek az erők csak nagyon részlegesen, valamint megszakításokkal nyilvánulnak
meg, úgyszólván saját tetszésük szerint látszanak megjelenni vagy eltűnni.
Az ideiglenes
módszer hasonló ahhoz, amikor az ember a ló elkábításával tanul meg lovagolni.
A maradandó módszer hasonló ahhoz, amikor az ember lassan tanul meg lovagolni
úgy, hogy az bármely lovon sikerül. A maradandó módszer igazi fejlődést jelent,
a másikkal szükségképpen nem jár együtt a fejlődés, mivel a szerzett erők a
test halálával elveszhetnek.
Az asztrálsíkbeli
tágabb látás nem tiszta boldogság, mert feltárja a világ szenvedését és nyomorúságát,
kapzsiságát és rosszaságát. Schiller szavai jutnak eszünkbe: „Miért vittél engem
ekképpen az örök vakok városába, hogy nyitott érzékkel hirdessem a Te jóslatodat?
Vedd vissza tőlem ezt a szomorú tisztánlátást, vedd el szemeimtől ezt a kegyetlen
világosságot! Add vissza az én vakságomat, érzékeim boldog sötétségét, vedd
vissza a Te borzasztó ajándékodat!”
A tisztánlátó
erő, ha helyesen és okosan használjuk, segítség és áldás lehet, helytelenül
használva akadály és átok. A velejáró nagy veszélyek a gőgből, tudatlanságból
és tisztátalanságból erednek. Nyilvánvalóan együgyűség ha egy tisztánlátó azt
képzeli, hogy csak ő van felruházva és hogy ő az egyetlen személy aki angyali
vezetés mellett kiválasztottak, hogy új rendeltetéshez jusson és így tovább.
Ezenfelül mindig
vannak olyan vidám és csintalan asztrállények, akik készek és alig várják az
alkalmat, hogy segítsenek ilyen csalásokat és akik minden szerepre vállalkoznak,
amit csak rájuk lehet bízni.
Hasznos ha a
tisztánlátó tud valamit e tárgykörből és megért valamit a magasabb síkok feltételeiből
és ha lehetséges némi tudással rendelkezik a tudományos tárgyakra vonatkozóan.
Ezenfelül a
tisztátalan életű és rossz szándékú ember a láthatatlan világban elkerülhetetlenül
magához vonzza a legrosszabb elemi lényeket. A tiszta gondolkodású és életű
ember másrészt meg van védve a más síkok nemkívánatos lényeinek befolyásától.
Sok esetben
az asztrál tudatosság felvillanhat anélkül, hogy egyáltalán felébredne az éterlátás.
A fejlődés ezen szabálytalan volta egyike azoknak az alapvető okoknak, amiért
olyan nagy a tisztánlátásbeli tévedés lehetősége, különösen a korábbi fokokon.
A dolgok rendes
folyása mellett az ember az asztrálsík valóságainak észrevevésére nagyon lassan
ébred fel, éppúgy, mint a kisgyerek a fizikai világ valóságaira lassan ébred
rá. Azok, akik önként és korán lépnek az ösvényre, az ilyen tudást rendellenesen
fejlesztik ki és ennek következtében eleinte sokszor tévednek.
Veszély és baj
könnyebben fordulnak elő, hogyha minden ilyen tanítvány nem állana olyan megfelelő
tanító felügyelete alatt akik már ismerősek az asztrálsíkon. Ez az oka, amiért
próbaképpen mindenféle rettenetes látnivalót mutogatnak az újoncnak úgy, hogy
megértheti és megszokhatja azokat. Ha ez nem történnék meg, olyan megrázkódtatásnak
lenne kitéve, amely nemcsak megakadályozhatná abban, hogy hasznos munkát végezzen,
hanem tényleges veszéllyel is járhatna fizikai testére.
Az asztrálvilágba
való első bevezetés különféle módon történik. Egyesek egész életükben csak egy
ízben lesznek fogékonyak hogy eléggé tapasztalhassák egy asztrállény jelenlétét
vagy valami asztráljelenséget. Mások azt tapasztalják, hogy mind gyakrabban
látnak és hallanak olyan dolgokat, amelyekkel szemben mások vakok és süketek,
mások meg álom tapasztalatokra kezdenek szert tenni.
Ha valaki érzékennyé
kezd válni az asztrál befolyásokkal szemben, néha hirtelen valami megmagyarázhatatlan
álom hatása alá kerülnek. Ez részben az elemi lények által az emberrel szemben
érzett természetes ellenszenvből származik, aminek oka az ember fizikai síkbeli
sok romboló tevékenysége, melyek visszahatnak az asztrálsíkra, részben pedig
annak a sokféle mesterséges elemlénynek tudható be, melyek az ember értelme
hozott létre. Ezt különösképpen Chicagóban és annak környékén figyelték meg.
Egyesek néha
tudatosak lesznek az emberi aura ragyogó színeiről, mások arcokat látnak, tájakat
vagy színes felhőket, melyek elvonulnak a szemeik előtt a sötétben mielőtt elalszanak.
Talán a legközönségesebb tapasztalás növekvő tisztasággal visszaemlékezni az
álom alatt más síkokon szerzett tapasztalatokra.
Néha valaki
egész élete alatt egyetlen egyszer felfogja például egyik barátjának halálórájában
való megjelenését. Ennek oka kétféle lehet és mindkét esetben a haldokló erős
vágya alkotja a hajtóerőt. Ez az erő a haldoklót arra képesítheti, hogy anyagiasítja
magát egy pillanatra, ez esetben természetesen nincs szükség tisztánlátásra,
sokkal valószínűbb, hogy mesmerikusan hat a felfogóra, egy pillanatra eltompítja
fizikai érzékeit és ingerlőleg hat a magasabbrendű érzékekre.
A fejlett asztrállátással
rendelkező embert természetesen többé már nem korlátozza a fizikai anyag: keresztüllát
minden fizikai testen, a fizikailag át nem látszó tárgyak előtte éppen olyan
átlátszóak, mint az üveg. A zenekari előadáson színekben és formákban látja
az előadó gondolatait és abban a helyzetben van, hogy sokkal teljesebben megértse
őt mint asztrállátás nélkül.
A tapasztalat
azt mutatja, hogy egyesek a szónoktól sokkal többet kapnak mint amennyit a puszta
szavak nyújtanak. Egyesek sokkal többet fognak találni emlékezetükben mint amennyit
a szónok kifejtett. Mindezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy az asztráltest
fejlődik és mind fogékonyabbá válik és válaszol a szónok által kialakított gondolatokra.
Egyes helyek
jobban megkönnyítik az okkult munkát mint mások; így Kaliforniában nagyon száraz
az éghajlat és a levegőben sok a villamosság ami nagyon kedvez a tisztánlátás
kifejlődésének.
Egyes pszichikusoknak
28?C hőmérsékletre van szüksége, hogy jó munkát végezzenek, mások csak alacsonyabb
hőmérsékleten dolgoznak jól.
Minthogy a gyakorlott
tisztánlátó meglátni képes az ember asztráltestét, következésképpen az asztrálsíkon
senki sem képes elrejtőzni vagy elpalástolni magát … ami valóban, annak fog
látszani az előítéletek nélküli megfigyelő előtt. Szükséges, hogy az előítélet
szót használjuk, mert az ember saját testeinek közvetítésével látja, ami némileg
hasonló ahhoz, mint amikor az ember egy tájat színes üvegen át néz. Amíg meg
nem tanulja, hogy ne engedjen ezen befolyásnak, az ember másban legkirívóbban
azokat a tulajdonságokat hajlamos meglátni, melyekre önmaga a legegészségesebben
válaszol. Gyakorlatra van szükség, hogy az ember elkerülje ezen személyes befolyás
által létrehozott torzítást, hogy azután lépes legyen tisztán és pontosan megfigyelni.
Azon pszichikusok
legnagyobb része akik alkalmilag nyernek felcsillanásokat az asztrálvilágból,
valamint a spiritiszta üléseken közléseket adó lények legnagyobb része elmulasztja,
hogy közölje az e könyvben leírt asztrálsíkbeli bonyolultságokat. Ennek az az
oka, hogy kevesen látják az asztrálsíkon úgy a dolgokat amilyenek azok valóban,
hanem csak hosszas tapasztalás után. Még azok is, akik teljesen látnak, gyakran
túlságosan megszédülnek, a megértést és emlékezést illetőleg összezavarodnak
és alig van valaki aki tapasztalatát a fizikai sík nyelvezetére le tudná fordítani.
Sok gyakorlatlan pszichikus sohasem vizsgálja meg a látottakat tudományosan,
egyszerűen megőrzi a benyomást amely lehet teljesen helyes de lehet teljesen
hamis vagy esetleg teljesen félrevezető is.
Amint már láttuk,
az asztrálvilág lakói gyakran cselfogással élnek, amelyekkel szemben a gyakorlatlan
ember teljesen védtelen.
Az olyan asztrállény
finomabb érzékei, aki állandóan egy médiumon keresztül munkálkodik, annyira
eldurvulnak, hogy érzéketlenné válhatnak az asztrálanyag magasabb fokozataival
szemben.
Csak a fizikai
síkról jövő gyakorlott látogatóban, aki mindkét síkon teljesen tudatos, lehet
egészen megbízni, aki úgy az asztrál mint a fizikai síkon egyszerre és mindent
lát.
Az igazi, gyakorlott
és teljesen megbízható tisztánlátónak olyan képességekre van szüksége, melyek
egy az asztrálisnál magasabb síkhoz tartoznak. A puszta asztrállátás előtt gyakran
mutatkoznak innen eredő felvillanások vagy visszaverődések, főleg gyakran azon
egyszerű értelmű emberek között, akik kedvező feltételek között élnek - amit
másodlátásnak neveznek -, s amelyek között a Skót felvidék lakói jól ismert
példával szolgálnak.
Ahogy vannak
fizikailag vak emberek, épp úgy vannak asztrálisan vakok is úgy, hogy sok asztráljelenség
kerüli ki az asztrállátást. Tény, hogy az asztrállátás alkalmazásakor eleinte
sok hibát lehet elkövetni, minthogy egy gyermek hibákat követ el amikor először
kezdi el használni fizikai érzékeit, bár egy idő múlva pontosan kezd látni és
hallani az asztrál síkon úgy mint a fizikain.
A tisztánlátás
kifejlesztésének másik módja, amelyet minden vallás egyformán használ, és amely
gondosan alkalmazva egyetlen embernek sem lehet kárára és ez a meditáció, melynek
segítségével néha nagyon tiszta fajtájú tisztánlátást lehet kifejleszteni. A
meditáció folyamatát tömören írja le C. W. Leadbeater „A halál másik oldala”
című könyvében és természetesen sok más könyvben is találunk erre vonatkozó
leírást.
A meditáció
segítségével rendkívüli érzékenységet fejleszthetünk ki és ugyanakkor tökéletes
egyensúlyt, egészséget és épséget.
A tanítvány
hamarosan rájön, hogy a meditáció határozott gyakorlása magasabb típusú anyagokat
épít bele a testbe. Nagy érzéseket lehet érezni, melyek a buddhi síkról erednek,
azon síkról, mely a mentálsík felett van és az asztráltestbe vetítődnek. Emellett
azonban a mentáltestet és a kauzáltestet is ki kell fejleszteni, hogy meglegyen
az egyensúly. Az asztrál-öntudatosságból nem lehet egyszerűen felugrani a buddhikus
síkra anélkül, hogy a közbeeső testeket ki ne fejlesszük. Egyedül az érzés segítségével
sohasem lehet tökéletes egyensúlyra vagy kitartásra szert tenni; a nagy érzések,
melyek a helyes irányba kormányoznak bennünket, nagyon könnyen elferdülhetnek
és kevéssé kívánatos irányba vihetnek bennünket. Az érzések indítóerőt képeznek,
azonban az irányító erő a bölcsességből és a kitartásból erednek.
Az asztrál és
buddhikus síkok közötti szoros kapcsolat egy példáját találjuk a keresztény
misében. Az ostya megszentelése pillanatában egy erő sugárzik ki amely a buddhikus
síkon a legerősebb, bár a felső mentál világában is erőteljes, ezenfelül tevékenységét
az első, második és a harmadik asztrálsíkon is megfigyelték, bár ez visszatükröződése
lehet a mentálisnak vagy lehet a szimpatikus rezgések egyik hatása is. E hatást
megérezhetik olyan emberek is, akik nagyon messze vannak a templomtól, mivel
az egész környéket egy nagy erő és békehullám önti el, holott sokan egyáltalán
nem hozzák kapcsolatba a végzett szentmisével.
A fentieken
kívül egy másik hatás is létrejön amely arányban áll és eredménye a szertartás
alatt jelenlévő minden egyes egyén által érzett odaadás tudatos érzésének. Egy
sugár - mely olyan mint a tűz – árad ki a felemelt ostyából és erős izzásba
hozza az asztrális felső részét. Ez az asztráltesten keresztül, a vele való
szoros kapcsolat révén a buddhikus testre is erős hatást gyakorol. E kettős
– az asztráltest és a buddhikus test – kölcsönösen egymásra hatnak és visszahatnak.
Hasonló a hatás,
amikor az oltári Szentséggel áldást osztanak.
XXVII. fejezet
Az időbeli és térbeli tisztánlátás
A távolfekvő
helyeken végbemenő események észlelésekor négy módszer lehetséges.
1. Egy asztrál
áramlat segítségével. Ez a módszer némileg azonos egy acélrúd magnetizálásával
és abból áll, hogy a megfigyelőtől a megfigyelni szándékolt jelenethez vezető
asztrál atomokból álló sok párhuzamos vonalat az akarat megfeszítésével polarizálunk.
Az összes atomok tengelyeikkel szorosan egymással párhuzamosan tartanak úgy,
hogy egy ideiglenes csőfélét alkotnak, melyen a tisztánlátó keresztülnézhet.
Ezt a vonalat egy történetesen keresztező megfelelő erős asztráláramlat megzavarni,
sőt szétrombolni is képes, ez azonban ritkán történik meg.
A vonal kialakítása
vagy az egyik részecskéről a másikra történő energia átadás vagy pedig egy magasabb
síkról eredő erő használata révén jön létre mely egyszerre hat az egész vonalra.
Az utóbbi eljárás sokkal nagyobb fejlettséget igényel, továbbá egy tekintélyesen
magasabb síkhoz tartozó erő ismeretét és használatához szükséges erő birtoklását
igényli. Aki azonban ezen az úton képes egy vonalat megalkotni saját használatára,
az már egyáltalán nem is szorul egy ilyen vonalra, mert egy magasabb képesség
segítségével sokkal könnyebben és tökéletesebben képes látni.
Ezt az áramlatot
vagy csövet egészen öntudatlanul és akaratlanul is létre lehet hozni és gyakran
az egyik vagy másik végről kivetített erős érzés vagy gondolat eredménye, mely
a látó vagy pedig a látott személytől indul ki. Ha két személy erős vonzalomban
egyesül, úgy valószínű, hogy közöttük állandó, kölcsönös gondolatáramlat folyik
és az egyiknél hirtelen fellépő szükség vagy baj ezt az áramlatot ideiglenesen
olyan sarkító erővel ruházhatja fel amely szükséges hogy megteremtődjék az asztrális
távcső.
Az ekképpen
nyert látvány hasonló amit egy távcsövön keresztül látunk. Az emberi alakok
pl. rendszerint nagyon kicsinyeknek tűnnek fel, azonban tökéletesen tisztán.
Néha ezen a módon nemcsak látni, hanem hallani is lehet. E módszernek határozott
határai vannak, mert általa az asztráltávcső a jelenetet csak egyetlen irányból
közvetíti és így a látókör korlátozott és részleges. Valóban, az ilyen cső útján
irányított asztrállátás éppen olyan korlátozott, mint amilyen hasonló körülmények
között a fizikai látás volna.
A tisztánlátás
ezen fajtáját nagyban megkönnyíti ha kiindulási pontul egy fizikai tárgyat használunk
az akaraterő összpontosítására. A legközönségesebb egy kristálygömb, és leghatékonyabb
mint fókusz, minthogy az elemi lényeg elrendezettségénél fogva olyan benső tulajdonságokkal
rendelkezik, melyek ingerlően hatnak a pszichikai képességekre. Más tárgyakat
is használnak hasonló célra, ilyen egy pohár, egy tükör, egy tintafolt (Indiában
és Egyiptomban), egy vércsepp (az új zélandi maorik között), egy vizes tál (az
indiai ánoknál), egy tó (Fezben) vagy majdnem minden fényezett felület vagy
egy holt élettelen fekete tárgy, mint pl. egy maroknyi porrá tört faszén egy
csészében.
Vannak egyesek,
akik akaratukkal meg tudják határozni azt amit látni akarnak, ami annyit jelent,
hogy tetszés szerint ide-oda tudják irányítani távcsövüket. A többség azonban
csak alkalmi csövet alkot és csak azt látja ami ennek végén történetesen végbemegy.
Egyes pszichikusok
csak akkor képesek a csőrendszert használni, amikor mesmerikus befolyás alatt
állnak. E pszichikusok két csoportra oszlanak:
- Azokra,
akik maguk képesek megalkotni a csöve;
- azokra akik
a mesmerista által létrehozott csövön néznek keresztül.
Néha a cső
segítségével nagyítás is lehetséges, bár ezekben az esetekben valószínű, hogy
egy teljesen új erő kezd kibontakozni.
2. Egy gondolatforma
kivetítése révén. Ez a módszer önmaga mentálképének kivetítéséből áll, mely
köré asztrálanyag is van vonva és e képpel a kapcsolatot addig tartják fenn,
amíg az akarat lehetővé teszi, hogy általa benyomásokat foghassanak fel. Az
alak ily módon úgy működik mint a látó öntudatának kiküldöttje. Az ilyen benyomásokat
a gondolkodóval a szimpatikus rezgések közlik. Tökéletes látás esetében a
látó majdnem úgy képes látni mintha a gondolatforma helyén önmaga állna. Ezzel
a módszerrel tetszés szerint meg lehet jelölni a nézőpontot is. A tisztánlátás
ezen fajtájával a tisztánhallás ritkábban kapcsolatos mint az előbbivel. Amely
pillanatban a gondolat összpontosítás megszűnik, az egész látvány eltűnik,
megismétléséhez egy újabb gondolatformát kell alkotni. A tisztánlátás ezen
fajtája ritkább mint az előbbi, mivel mentális felügyeletre van szükség és
finomabb természetű erőket kell alkalmazni. Ez az eljárás kivéve egy egészen
kis távolságot, fárasztó.
3. Az asztráltestben
való utazás által, álomban vagy transzban. Ezt az eljárást az előző fejezetekben
már leírtuk.
4. A mentáltestben
való utazás által. Ebben az esetben az asztráltest a fizikai testtel együtt
visszamarad és ha szükséges, hogy az ember az asztrálsíkon mutatkozzék, erre
a célra egy ideiglenes asztráltestet vagy mavavirupát alkot, amit a XXIX.
fejezetben írunk le.
A távolban lejátszódó
eseményekre vonatkozólag adatokat lehet szerezni ha egy asztrállényt idézünk
meg vagy hívunk segítségül, amilyen egy természeti szellem, aki felvilágosítás
beszerzésére kérünk vagy kényszerítünk. Ez természetesen nem tisztánlátás hanem
mágia.
Ahhoz, hogy
egy asztrálsíkon levő személyt megtaláljunk az szükséges, hogy kapcsolatban
legyünk vele, amihez rendszerint egy nagyon kicsi összeköttetés elegendő mint
amilyen egy fénykép, egy általa írt levél, egy valamikor hozzátartozott tárgy
stb. ekkor az illető alaphangját mondjuk ki, mire ha akit keresünk az asztrálsíkon
van, közvetlen választ ad.
Az asztrálsíkon
levő ember alaphangja egy átlagfajta hang, mely kiemelkedik mindazon különféle
rezgésekből melyek asztráltestében megszokottak. Hasonló átlaghangja van minden
ember mentál- és más testének is, és az összes alaphang együttvéve alkotják
az ember akkordját, vagy mint gyakran nevezik misztikus akkordját.
A gyakorlott
látó egy pillanat alatt pontos összhangba hozza saját testeit az illető hangjával,
majd akaratmegfeszítéssel kiküldi annak hangját. A három világban bárhol legyen
is a keresett ember, azonnal válasz érkezik tőle. Ezt a választ a látó azonnal
meglátja úgy, hogy magnetikus összekötő vonalat képes alkotni az illetővel.
A tisztánlátás
egy másik fajtája arra képesíti a látót, hogy olyan eseményeket fogjon fel melyek
a múltban játszódtak le. Ennek az erőnek három fokozata van, kezdve a gyakorlott
emberrel aki tetszése szerint lapozhat az Akasha Krónikában, egészen az alkalmi
látóig aki csak néha kap egy-egy felvillanást. A közönséges pszichometrikusnak
egy tárgyra van szüksége amely kapcsolatban van azzal a múltbeli eseménnyel,
melyet látni óhajt vagy ami természetes, használhat egy kristályt vagy más tárgyat
az összpontosítás céljára.
Az Akasha Krónika
feljegyzései az Istenség emlékezetét alkotják, melyről röviden a XVI. fejezetben
szólottunk. Az asztrálsíkon látott feljegyzések csupán csak visszatükröződései
egy sokkal magasabb síkról eredő információnak és rendkívül tökéletlennek, töredékesek
és gyakran egészen torzak. A szél által fodrozott víz felületén látható visszatükröződésekkel
szokták összehasonlítani. A mentálsíkon a feljegyzések teljesek, pontosak és
pontosan olvashatók. Ez természetesen a mentálsíkon szükséges feltételeket igényli.
XXVIII. fejezet
A láthatatlan segítők
Aki az előző
lapokat áttanulmányozta, az észre fogja venni, hogy azok az esetek amikor az
emberi ügyekben láthatatlan „közbenjárók” szerepelnek, ami időről időre előfordul,
anyagi szempontból teljesen megmagyarázhatatlanok. Ellenben könnyen, ésszerűen
és egyszerűen megmagyarázhatók olyan által, aki tud valamit az asztrálsíkról
és annak lehetőségeiről.
A „láthatatlan
segítők” létezését keleten mindig is ismerték, Európában itt vannak azok a görög
történetek, melyekben az emberi dolgokban istenek léptek be, valamint a római
Castor és Pollux legendája, akik a Regillus tó melletti ütközetben a gyermek
állam légióit vezették. A középkorból sok szent történetét ismerjük, akik a
döntő pillanatban megjelentek és a háború sorsát a keresztény csapatok javára
döntötték el. Ilyen pl. szent János esete, aki a spanyol csapatokat vezette,
és ilyenek a védőangyalok esetei, akik utazókat mentettek meg komoly veszélytől,
sőt a haláltól.
Az embereknek
segítséget nyújthat az asztrálsík lakóinak néhány osztálya is. Jöhet a természeti
szellemektől, a déváktól, azoktól akik fizikailag holtak, azoktól akik amíg
fizikailag éltek szabadon tudtak mozogni az asztrálsíkon.
Az olyan esetek
amikor természeti szellemek nyújtottak segítséget az embernek, ritkák. A természeti
szellemek (lásd XX. fejezet) legnagyobbrészt elkerülik az emberek lakóhelyét,
mivel nem szeretik kiáramlásaikat, sürgés forgásaikat, nyugtalanságaikat. Ezenfelül
magasabb rendjeiket kivéve, általában következetlenek és gondolatnélküliek és
sokkal inkább hasonlítanak a boldog, játszó gyermekhez, semmint higgadt, felelősségteljes
lényekhez. Szabály az, hogy egyáltalán nem lehet abban hinni, hogy az ilyen
munkában kitartóan tudnának segíteni, bár néha egyik másikuk vonzódik az emberi
lényhez és sok jó szolgálatot tesz neki.
Az Adeptus vagy
Mester munkája főképpen a mentálsík arupa síkján folyik le, ahol az emberek
igazi egyéniségét képes befolyásolni, nem pedig a puszta személyiségét, mert
fizikai és asztrálvilágban ennél többet nem lehet elérni.
Ezért ritka
eset az, amikor ő szükségesnek vagy kívánatosnak tartja, hogy egy olyan alacsony
síkon munkálkodjék mint az asztrálsík.
Ugyanez áll
a dévákra is, a lények ezen osztályának azon tagjaira, akik néha válaszolnak
az emberek magasabbrendű vágyódásaira és könyörgéseire és akik inkább a mentálsíkon
dolgoznak mint az asztrál- vagy fizikai síkon, és sokkal inkább az újraszületés
közötti időszakban mint a fizikai létezés alatt.
Segítséget nyújtanak
néha olyanok, akik csak nemrégen haltak meg fizikailag és akik szoros kapcsolatban
maradtak a földi dolgokkal. A tanítvány azonban könnyen megállapíthatja, hogy
az ilyen segítség a dolgok természeténél fogva rendkívül korlátozott kell hogy
legyen, mert minél önzetlenebb és segítőkészebb egy személy, annál kevésbé valószínű,
hogy a halál után teljes öntudatossággal az asztrálsík alacsonyabb alsíkjain
időzve találjuk, ahonnan a Föld a legkönnyebben hozzáférhető.
Továbbá, hogy
egy elhalt személy befolyásolni legyen képes egy még életben lévő személyt vagy
utóbbi kell hogy szokatlanul érzékeny legyen, vagy a segíteni szándékozó kell
hogy bizonyos tudásmennyiséggel és ügyességgel rendelkezzen. Ezek a feltételek
természetesen csak ritkán vannak meg teljes mértékig.
Ebből az következik,
hogy a segítés munkája az asztrál- és mentálsíkon jelenleg főképpen a Mester
tanítványainak, valamint bárki más kezében van akik eléggé fejlettek, hogy e
két síkon tudatosan működni képesek legyenek.
Az asztrálsíkon
végzett munka bármilyen változatos is legyen, természetesen a maga egészében
a fejlődés elősegítésének egyetlen nagy célja szolgálatába van állítva. Néha
az alsóbb birodalmak – elemi, növényi, állati – fejlesztésével kapcsolatosak,
ami bizonyos feltételek mellett meggyorsítható. Néha valóban csupán csak az
emberrel való kapcsolat és ennek felhasználása révén lehetséges ezen alsóbb
birodalmak előrejutása. Így például egy állat csak bizonyos, az ember által
megszelídített állatosztályokon át tud egyéniesülni.
Az egész munka
legnagyobb és legfontosabb része egy vagy más úton az emberiséggel, főképp az
ő spirituális fejlődésével kapcsolatos, bár nagyon ritkán tisztán fizikai segítséget
is lehet nyújtani.
C. W. Leadbeater
„Láthatatlan segítők” című kiváló munkájában a fizikai közbenjárás néhány tipikus
példáját említi. A láthatatlan segítők az ő kiterjedtebb látásukkal néha képesek
észrevenni olyan veszélyt, amely valakit fenyeget és ezt a gondolatot a fenyegetett
személybe vagy valamelyik barátjába, aki segítségére lesz, belevéshetik. Ily
módon néha hajótöréseket előztek meg. Más esetben a segítő annyira anyagiasíthatja
magát, vagy őt anyagiasíthatja egy sokkal tapasztaltabb segítő, hogy képes lehet
megmenteni valakit a veszélytől, például egy gyermeket egy égő házból, egy örvénybe
került fuldoklót vagy hazavezetni egy gyermeket aki eltévedt stb. Leír egy esetet,
amelyben egy segítő egy gyermeket talált, aki egy sziklára esett és elvágta
az egyik ütőerét. A segítő anyagiasította magát, hogy beköthesse a sebet és
elállíthassa a vérzést amely egyébként végzetes lett volna. Közben egy másik
segítő felkeltette a veszély gondolatait a gyermek anyjában és arra a helyre
vezette.
Kérdezhetné
valaki, hogy lehetséges, hogy egy asztrállény tudomást szerez a fizikai világról
vagy egy szerencsétlenségről. A felelet az, hogy minden kiáltás, amelyben erős
érzés vagy indulat van, hatást hoz létre az asztrálsíkon, és pontosan ugyanazt
a fogalmat nyújtja mint a fizikai síkon. Szerencsétlenség esetén a szenvedés
vagy ijedelem által okozott érzésroham egy nagy fényhez hasonlóan fellobban
és felkelti egy asztrállény figyelmét, aki valahol a közelben tartózkodik.
Ahhoz hogy valaki
létrehozhassa egy asztráltest szükséges anyagiasítását, hogy ezáltal tisztán
fizikai cselekvéseket eszközölhessen, nyilvánvalóan lényeges, hogy ismerje azt
a módszert, ahogyan el kell járnia.
Az anyagiasításnak
három határozott változata van:
- Első típusa
az olyan anyagiasítás, amely érinthető ugyan, azonban a rendes látással nem
látható. A szeánszokon ez a leggyakoribb eset, kis tárgyak mozgatására és
„közvetlen hang”-hoz használják. Olyan anyagféleséget használnak, amely se
nem veri vissza a fényt, se nem nyeli azt el, de amely bizonyos körülmények
között arra használható, hogy hangot hozzon létre. Ezen osztály egyik változata
az, amely hatni képes az ultraibolya sugarakra és így lehetségessé teszi a
„szellemfényképek” készítését.
- Az anyagiasított
látható de nem érinthető.
- A tökéletes
anyagiasítás révén látható és tapintható is.
Sok spiritiszta
ismeri mindhárom típust.
Az itt közölt
anyagiasítások akarat megfeszítéssel jönnek létre. Ez az erőfeszítés, mely az
anyagot természetes állapotából egy másikba akarja átváltoztatni, ideiglenesen
a kozmikus akarat ellen irányul. Az akarat megfeszítésnek az egész időn át kell
tartania, mert ha az értelmet akár csak egy fél másodpercre is elvonjuk, az
anyag fényvillanáshoz hasonlóan visszafolyik az eredeti állapotba.
Spiritiszta
szeánszokon a teljes anyagiasítást rendszerint a médium és az ülésezők testéből
vett éter- és asztrálanyagból hozzák létre. Ilyen esetekben világos, hogy a
médium és az anyagiasult test között a legszorosabb kapcsolat áll fenn. Ennek
jelentőségét látni fogjuk.
A gyakorlott
segítő, aki szükségesnek találja, hogy létrehozzon egy ideiglenes anyagiasult
testet vagy más egyebet, teljesen más módszert alkalmaz. A Mester egyetlen tanítványa
sem engedné meg sohasem, hogy bárkinek a teste ilyen megerőltetésnek legyen
kitéve, mint amilyen végbemegy akkor, amikor valakinek a testét anyagiasításhoz
felhasználják. Az ilyen módszerre nincs is szükség. Egy sokkal kevésbé veszélyes
mód a környező éterből vagy a fizikai levegőből összesűrített. Ez bár kétségtelenül
túlhaladja a szeánszokon megnyilvánuló átlaglény erejét, az okkult kémia tanítványa
számára nem jelent semmi nehézséget.
Ilyenkor a fizikai
test pontos másával van dolgunk, melyet mentális erőfeszítés hoz létre olyan
anyagból, mely teljesen idegen a test számára. Ennek következtében ebben az
esetben reperkusszió néven ismert jelenség nem jöhet létre, mint megtörténik
akkor, amikor az anyag a médium testéből való.
A reperkusszió
olyankor fordul elő amikor az anyagiasult formán sérülés keletkezik, ami azután
tökéletes hűséggel visszahúzódik a médium testének ugyanazon részére. Esetleg,
ami gyakori a spiritiszták szeánszain, létrejöhet ott ahol krétával dörzsölik
be mondjuk az anyagiasított kezet, majd az anyagiasult kéz eltűnésével a krétázást
megtalálják a médium kezén.
A segítő által
az éterből vagy a levegőből alakított formán okozott sérelem reperkusszió révén
éppúgy nem hathat a segítő fizikai testére, mint ahogy egy márványszobor megsértése
nem hat egy emberre.
Ha valaki az
asztrálsíkon elég balgán azt gondolná, hogy egy fizikai síkhoz tartozó veszély
például egy tárgy ráesése valakit megsérthet, úgy a reperkusszió révén lehetségessé
válik a test megsértése.
A reperkusszió
lényege érthetetlen és eddig még egyáltalán nem értették meg teljesen. Hogy
tökéletesen megérthessük valószínűleg szükséges, hogy a rokonrezgések törvényeit
több síkon is megismerjük ne csak egy síkon.
Tekintettel
az akaraterő óriási hatására, minden egyes sík anyaga felett, kétségtelen, ha
ez az erő elég erős, gyakorlatilag bármilyen eredményt el lehet érni annak közvetlen
működtetése révén, hogy valami ismerete volna vagy csak gondolna is az ember
azon részére amely a munkát végzi és hogy hogyan végzi.
Úgy látszik,
hogy nincs határa annak, amely fokra az akarat fejleszthető.
Anyagiasítás
céljára ez az erő jónak bizonyul, bár közönséges értelemben véve művészet, melyet
éppen úgy meg lehet tanulni, mint bármi mást. Az asztrálsíkon lévő átlagember
épp úgy nem képes anyagiasulni ha nem tanulja meg előzetesen azt, hogy hogyan
tegye meg ezt, mint ahogy egy átlagember ezen a síkon nem képes játszani hegedűn
anélkül, hogy előzőleg meg ne tanulta volna.
Mindamellett
vannak kivételes esetek, amikor az erős rokon érzés és nagy óvatosság arra képesítenek
egy embert, hogy ideiglenesen anyagiasuljon, még ha nincs is tudatában annak,
hogy hogyan tegye azt.
Említésre méltó,
hogy egy asztrálsegítő fizikai közbelépésének ezen ritka eseteit gyakran a segítő
és megsegített közötti karmikus kapcsolat is lehetségessé teszi. Ily módon régi
szolgálatokat lehet viszonozni és az egyik életben végzett szívesség a következő
életben visszafizethető még ha olyan szokatlan módon is ahogy fentebb leírtuk.
Nagy szerencsétlenségeknél,
amikor sokan pusztulnak el, néha megengedik egy két embernek, hogy „csodálatos
módon” megmeneküljenek és ez azért történik így, mert nem az a karmájuk, hogy
éppen akkor haljanak meg, azaz az Isteni Törvény szerint nincs olyan adósságuk,
amit ezen a különleges módon lehet megfizetni.
Ritka alkalmakkor
egy Mester is nyújt fizikai segítséget emberi lényeknek.
Leadbeater püspök
leír egy vele történt esetet. Egy úton menve hirtelen egy indiai tanítója hangját
hallotta, aki abban az időben 7.000 mérföldnyire volt tőle, s aki azt kiáltotta:
„Ugorj félre!”. Erősen hátraugrott, éppen abban a pillanatban, amikor egy nehéz
vas kéményfej csattant a kövezeten alig egy méternyire tőle.
Egy másik figyelemre
méltó eset is történt, amelyben egy hölgyet, aki egy veszélyes utcai verekedés
közben komoly veszélybe került, hirtelen kiragadtak a tömegből és teljesen sértetlenül
egy szomszédos üres mellékutcában tettek le a földre. Testét függőlegesen a
közbeeső házak fölé kellett emelni és a következő utcába letenni és mialatt
átemelték egy valószínűleg éteranyagból álló fátylat vontak köréje úgy, hogy
amíg a levegőben volt láthatatlanná vált.
A „Halál utáni
élet” című fejezet átolvasása után nyilvánvaló, hogy a láthatatlan segítők munkásságának
tág tere nyílik azok között, akik meghaltak. A halál utáni életet illetőleg
ezek a legnagyobb tudatlanságban vannak, és ezenfelül sokan, legalábbis a nyugatiak,
a „pokol” és az „örök kárhozat” kilátásával vannak megfélemlítve, ennélfogva
tehát sok a tennivaló, hogy ezeket az embereket való helyzetükről valamint az
asztrálvilág természetéről, melyben vannak, felvilágosítsák.
A láthatatlan
segítők által végzett munka főrésze az újonnan elhaltak megnyugtatása és vigasztalása
amennyire lehetséges, a szükségtelen rémület okozta félelemtől való megszabadításuk,
amely nagyon is gyakran elfogja őket, és nemcsak szenvedést okoz, hanem késlelteti
is a magasabb szférák felé való előrehaladást. A segítők ezenfelül arra törekednek,
hogy képessé tegyék őket arra, hogy amennyire csak lehetséges megértsék az előttük
levő életet.
Azt mondják,
hogy ezt a munkát az előbbi korszakokban kizárólag nem emberi lények egy magasabb
osztálya végezte. Egy idő óta azonban azok az emberi lények akik az asztrálsíkon
tudatosan tevékenykedni képesek, azt az előjogot nyerték, hogy a szeretet ezen
munkájában segítséget nyújtsanak.
Olyan esetekben,
amikor az újrarendeződés az asztráltest vágy elemi lényege által történt meg,
az asztrálsegítő ezt a rétegződést megszakíthatja és az asztráltestet előbbi
állapotába helyezheti vissza úgy, hogy az elhalt az egész asztrálsíkot áttekintheti
annak csak egyetlen alsíkja helyett.
Mások, akik
régebben vannak az asztrálsíkon, szintén kaphatnak segítséget az asztrálsík
különböző fokozatain át vezető útjukon, magyarázatok és tanácsok révén, intést
kaphatnak annak veszélyes voltáról és a hátráltatásra vonatkozóan, hogyha megkísérlik
egy médium útján az élőkkel való érintkezést és bár ritkán, de egy olyan lényt
akit már belevontak egy spiritiszta körbe, egy magasabb és egészségesebb életbe
vezethetnek. Az ilyen tanítás emlékezete természetesen nem vihető át közvetlen
a következő újraszületésbe, azonban a benső igazi tudás mindig megmarad és így
az erős hajlam arra, hogy közvetlen elfogadja hogyha az új életben ismét hallja
azt.
Egyes nemrég
elhaltak annak látják magukat az asztrálsíkon amik valóságban és ennélfogva
bűnbánattal vannak eltelve. Ez esetben a segítő megmagyarázhatja, hogy a múlt
az már elmúlt és hogy az egyetlen megbánás az, ha az ember eltökéli magában,
hogy jobban fog cselekedni a jövőben és hogy minden ember olyannak kell, hogy
legyen, és azon fáradoznia, hogy megjavítsa magát és a jövőben igazabb életet
éljen.
Mások viszont
amiatt vannak zavarban, hogy helyrehozni vágynak valami igazságtalanságot, amit
a Földön tartózkodásuk alatt követtek el és ezáltal akarnak lelkiismeretesen
segíteni, hogy napfényre hoznak egy féltékenyen őrzött alávaló titkot, hogy
feltárják egy papiros vagy pénz helyét és így tovább. Néha sikerül a segítőnek
ilyen tekintetben közbenjárnia a fizikai síkon és így kielégíteni a halottat.
Azonban a legtöbb esetben a legjobb amit tenni lehet az, hogy az ember megmagyarázza
hogy már túl késő helyrehozni a dolgot és ennélfogva hiábavaló bánkódni a zavar
miatt és igyekszik rábeszélni, hogy hagyjon fel földi gondolataival melyek a
földi élettel szoros kapcsolatban fogva tartják és az új életben tegyen meg
minden tőle telhetőt.
Óriási munkát
lehet végezni az élőknél azáltal, hogy az ember jó gondolatokat helyez azok
értelmébe, akik készek azok befogadására.
Tökéletesen
könnyű dolog volna - olyannyira könnyű, hogy azok előtt akik e tárgyat gyakorlatilag
nem ismerik teljesen hihetetlen - hogy egy segítő uralkodjék egy átlagember
értelmén és azt gondoltassa vele ami éppen tetszik a segítőnek anélkül, hogy
még csak gyanítaná is, hogy e tárgyat illetőleg kívülről befolyásolták. Az ilyen
eljárás azonban egyáltalán nem megengedhető. Mindaz amit tenni lehet az az,
hogy jó gondolatot vés a személy értelmébe, a közé az ezernyi gondolat közé,
melyek állandóan keresztülhullámzanak rajta és reméli, hogy az ember felfogja,
a sajátjává teszi és eszerint cselekszik.
Ily módon nagyon
változatos segítséget lehet nyújtani. Vigaszt adni sok esetben olyanoknak, akik
bánatosak vagy betegek, meg lehet kísérelni a kibékítést olyanok között, akiket
nézet vagy érdekbeli viszálykodás választ el egymástól. A komoly igazságkeresőket
az igazság felé vezethetik, gyakran lehetséges megoldást juttatni olyasvalakinek
az érdekében, akik spirituális vagy metafizikai kérdésekben bizonytalan. Az
előadónak segítséget lehet nyújtani sugalmazások által, melyeket belevéshetnek
az előadó agyába.
A rendszeres
láthatatlan segítő rövidesen sok pácienst szerez magának akiket minden éjjel
meglátogat éppúgy mint a földi orvos rendszeresen meglátogatja a betegeket.
Ily módon minden munkás egy kis kör központjává lesz, sok segítő vezetőjévé,
akik számára állandó alkalmazást tud találni. Az asztrálsíkon bármilyen sok
munkás is találhat munkát magának és mindenki aki akarja – férfiak, nők és gyerekek
– egyike lehet ezeknek a munkásoknak.
A tanítványt
gyakran használják arra, hogy közreműködjék abban, amit a gyakorlatban az ima
meghallgatásának neveznek. Bár igaz, hogy minden komoly spirituális vágy, ami
imába kifejezhető, egy olyan erő amely gépiesen bizonyos eredményeket vált ki
és tény az is, hogy egy ilyen spirituális erőfeszítés alkalmat nyújt a jó erők
befolyására. A készséges segítő ily módon egy csatornát alkothat, melyen keresztül
erő áradhat. Ez áll a meditációra is, de sokkal nagyobb mértékben.
Sok esetben
egy ilyen segítő, akihez a kérő imáját intézi, lehet egy szent, stb. sok ilyen
eset van.
Az erre a munkára
alkalmas tanítványokat arra is fel szokták használni, hogy való és szép gondolatokat
sugalmazzanak írókba, költőkbe, művészekbe, zenészekbe.
Sokkal ritkábban,
egyeseket az erkölcsi fejlődésüknél. valamely általuk követett irányból fenyegető
veszélyre lehet figyelmeztetni, a rossz befolyásokat elhárítani egyes személyektől
vagy helyektől vagy ellenállás kifejteni a fekete mágusok mesterkedésével szemben.
A láthatatlan
segítőkre az asztrálsíkon oly sok munka vár, hogy a tanítványnak egyenesen kötelessége
magát minden rendelkezésére álló eszközzel alkalmassá tenni ennek elvégzésére.
A láthatatlan segítők munkája nem volna elvégezve, hogyha nem volnának olyan
fokon álló tanítványok, akik ezt a legjobban végzik, amire csak képesek. Amikor
túl emelkednek ezen a fokon és magasabb munka elvégzésére is képessé válnak,
bizonyára magasabbrendű munkát juttatnak nekik.
Szem előtt kell
tartanunk, hogy amikor erőt juttatnak egy segítőnek, azt megszorítással adják.
Sohasem szabad önző célra használni azokat, sohasem arra, hogy kíváncsiságot
elégítsenek ki vele, sem arra, hogy mások dolgával törődjék vagy hogy spiritiszta
szeánszon bizonyítékokat nyújtson, azaz soha ne csináljon olyat, ami a fizikai
síkon jelenségnek bizonyul. Üzenetet vihet egy halottnak, azonban, hacsak erre
közvetlen utasítást nem kap a Mestertől. Vissza a halottól választ már nem vihet
az élőnek. Így aztán a láthatatlan segítők köteléke nem egy felderítő hivatal,
hanem egyszerűen az a célja, hogy olyan munkát végezzen amilyet kap vagy ami
éppen az útjába kerül.
Amint egy okkult
tanítvány előrehalad, ahelyett, hogy csak egyéneknek segítene, megtanulja az
osztályokkal, nemzetekkel és fajokkal való foglalkozást. Amint megszerzi a szükséges
tudást és erőket, akasha és asztrál világosság nagyobb erőit kezdi kezelni,
és megmutatják neki, hogy minden egyes időszakos befolyást hogyan használjon
fel a lehető leghasznosabban. Kapcsolatba hozzák őket a nagy Nirmanakayakkal
és egyik alamizsna osztójukká válik, megtanulja, hogyan ossza szét azokat az
erőket, melyek az ő magasztos önfeláldozásuk gyümölcsei.
Nem titok az,
hogy ehhez milyen tulajdonságok szükségesek hogyha valaki segítő óhajt lenni.
Ezeket alkalmilag leírták ugyan, mégis hasznos lesz felsorolni őket.
1. Az értelmi
egység amit néha összpontosultságnak neveznek. A leendő segítő a mások megsegítésének
munkáját első és legmagasabb kötelességévé kell hogy tegye; az a munka, amit
a Mester elvégzés miatt neki ad, élete egyik nagy feladata kell hogy legyen.
Továbbá értelmes
különbséget kell tennie nemcsak a hasznos és haszontalan munka között, hanem
a hasznos munkák különféle fajtái között is. A gazdaságos tevékenység az okkultizmus
egyik alaptörvénye és minden egyes tanítvány annak a legmagasabb munkának kell
hogy szentelje magát, amire csak képes. Lényeges az is, hogy a tanítvány a fizikai
síkon megtegyen mindent, hogy előrevigye embertársai megsegítésének nagy célját.
2. Az önuralom.
Ez magában foglalja a vérmérsékletet, illetve annak teljes uralását úgy, hogy
semmiféle látott, hallott dolog ne okozzon valóban izgalmat, mert az ilyen
izgalom következményei az asztrálsíkon sokkal komolyabbak lennének mint a
fizikai síkon. Ha egy asztrálsíkon lévő teljesen felébredt képességekkel bíró
ember valakivel szemben haragot érezne ezen a síkon, ezzel komoly és talán
végzetes bajt okozna neki. Az asztrálvilágban érzett minden ingerlékenység,
izgalom vagy türelmetlenség megnyilvánulása a segítőt egyszerre félelmetessé
tenné úgy, hogy azok akiken segíteni óhajtana rémülten menekülnének előle.
Egy esetet jegyeztek
fel, amikor egy láthatatlan segítő olyan izgatott állapotba került, hogy asztrálteste
nagyon megnövekedett, hevesen rezgett és tüzes színek villantak ki belőle. Egy
új halott, akin segíteni akart, annyira megrémült a feléje tartó óriási, lángoló,
villogó gömb látásától, hogy a vallásbeli ördög alakjának tartva őt, rémülten
menekült előle és a rémület még növekedett azáltal, hogy a segíteni akaró állhatatosan
követte őt.
Ezenfelül lényeges
az idegek uralása és semmiféle elrettentő vagy fantasztikus látomás, amellyel
találkozhat, ne legyen képes a tanítvány tántoríthatatlan bátorságát megrendíteni.
Amint előzőleg már mondottuk, az idegek ezen uralását biztosítandó, és hogy
alkalmassá tegyék őt az elvégzendő munkára, a jelöltnek minden időben keresztül
kell mennie azon, amit a föld, víz, levegő és tűz próbának neveznek.
A tanítványnak
meg kell győződnie arról, hogy amikor az asztráltestében van, még a legsűrűbb
szikla sem képez akadályt szabad mozgásában úgy, hogy büntetlenül leugorhat
a legmagasabb kőszirtről és abszolút biztonsággal ugorhat egy tomboló vulkán
közepébe vagy mérhetetlen óceán legmélyebb mélységébe. A tanítványnak minderről
meg kell győződnie, hogy biztonsággal és ösztönösen tevékenykedhessék.
Továbbá szükség
van az értelem és a vágy uralására is. Az értelem uralására azért, mert az összpontosítás
ereje nélkül lehetetlenség volna jó munkát végezni az asztrálsík széthúzó áramlatai
közepette. A vágy uralására azért, mert az asztrálvilágban vágyódni annyit jelent,
hogy a tanítvány szembetalálhatja magát saját teremtményeivel, melyek alaposan
megszégyeníthetnék.
3. A nyugalom.
Ez a gyötrődés és levertség hiányát jelenti. Minthogy a munka legnagyobb része
azoknak a megnyugtatásából áll, akik zavarban vannak és azok felvidításából
akik szomorúak, így nyilvánvaló, hogyha a saját aurája állandó nyugtalanságban
van vagy a levertség szürkéje sötétíti el nem tudja munkáját maradéktalanul
elvégezni. Semmi sem olyan végzetes az okkult haladásra, mint a csekélységeken
való töprengés. Az optimista szemlélet mindig a legközelebb állt az Isteni
nézőponthoz és ezért az igazsághoz, mert csak a jó és szép maradandó, míg
a rossz a maga természeténél fogva csak ideiglenes. A higgadt nyugalom derültséghez
vezet, amely örömteljes és lehetetlenné teszi a levertséget.
Amint előzőleg
már mondottuk, a levertség rendkívül ragályos és aki láthatatlan segítő akar
lenni, teljesen ki kell hogy küszöbölje magából. Az ilyen embert nehézség közepette
is az abszolút derültség jellemzi valamint sugárzó öröme hogy másokon segítsen.
4. A tudás.
Minél több tudással rendelkezik valaki valamely irányban, annál hasznosabbá
válik. Azáltal, hogy gondosan áttanulmányoz mindent ami az asztrálsíkra és
az asztrálmunkára vonatkozólag az okkult irodalomban leírtak, alkalmassá kell
magát tennie, mert nem várhatja, hogy mások, akiknek ideje már teljesen el
van foglalva, magyarázattal szolgáljanak olyanra nézve, amit a fizikai világban
már meg kellett volna tanulnia, fáradtságot véve magának a könyvek átolvasására.
Talán nincs
is olyan tudás, amit az okkultista munkájában fel ne használhatna.
5. A szeretet.
Ez amely tulajdonságok között a legutolsó és egyútal a legnagyobb, a legjobban
félreértett. Világosan, nem valami gerinctelen érzelgősség, amely határtalan
és ömlengő általánosságokban bővelkedik, amely fél attól, hogy síkra szálljon
az igazért nehogy a tudatlan testvérietlenséggel bélyegezze meg. Amire szükség
van, az az a szeretet, amely elég erős arra, hogy úgy cselekedjék, hogy nem
is beszél róla; a szolgálat erős vágya amely mindig résen van, hogy megragadja
az alkalmat, de amely inkább szeret ismeretlen maradni; az az érzés amely
annak a szívében fakad, aki megértette a Logosz nagy munkáját és ha egyszer
meglátta azt, tudja, hogy ebben a három világban nem létezik számára más minthogy
azzal a lehető legnagyobb mértékben azonosítsa magát, hogy bármilyen szerény
módon is és bármilyen nagy távolságban is, de csatornájává legyen az Isten
ezen csodás szeretetének, amely az Isten békéjéhez hasonlóan minden emberi
felfogást meghalad.
Emlékezünk
rá, hogy két asztrálsíkon lévő egyénnek, hogy asztrálisan érintkezzenek egymással,
szükségük van egy közös nyelv ismeretére, ezért minél több nyelvet beszél egy
segítő, annál hasznosabb.
Az a mérték
amit egy láthatatlan segítőnek el kell érnie, nem valami lehetetlen dolog; ellenkezőleg,
minden ember elérheti, habár időbe kerülhet annak elérése. Mindenki tud valamit
a szomorúságról vagy nélkülözésről, mindegy hogy az élők vagy holtak között
van. Amikor aludni tér, el kell határoznia magát, hogy amíg alvás közben az
asztráltestében van, minden lehetőt megtegyen az illető megsegítésére. Az, hogy
éber tudatában van-e valami emlékezete annak amit tett e tekintetben vagy sem,
az nem jelent semmit. Abban biztos lehet, hogy valamit elért és néhány nap múlva,
előbb vagy utóbb, nyilvánvalóvá válik, hogy sikert ért el.
Az olyannál,
aki az asztrálsíkon teljes tudatossággal bír, az elalvás előtti utolsó gondolat
nem játszik szerepet, mert megvan az ereje, hogy az asztrálvilágban készségesen
áttérjen az egyik gondolatról a másikra. Az ő esetében gondolkozásának általános
irányzata válik fontos tényezővé, mivel értelme éjjel és nappal egyformán hajlamos
lesz a megszokott gondolatkörben mozogni.
XXIX. fejezet
A tanítványság
Már utaltunk
arra, hogy megvan annak a lehetősége, hogy valaki a Bölcsesség egyik Mesterétől
nyerjen irányítást, különösen az asztráltestet illetően. Lehetséges, hogy még
egy kissé jobban megvilágítsuk ezt a tárgyat, amely az okkult tanítvány életében
az egyik legnagyobb mozzanat.
A jellemet illetően
megkívánt tulajdonságokat az előző fejezetben már részletesen leírtuk.
Amikor valaki
ahhoz a ponthoz közeledik, hogy alkalmassá válik arra, hogy a Mester tanítványává
fogadja, akkor a Mester „próbára” teheti őt, ami azt jelenti, hogy bizonyos
időre nagyon szoros megfigyelés tárgyává lesz. A próbatanítványról a Mester
egy úgynevezett „élő képet” alkot, azaz az illető kauzális, mentális, asztrális
és éteri testének pontos mását. Ezt a képet egy olyan helyen tartja, ahol könnyen
hozzájuthat és magnetikus kapcsolatba hozza az illetővel úgy, hogy az illető
saját testeiben végbemenő minden gondolat- és érzésváltozás hűen visszaadódik
e képben. Ezeket a képeket a Mester minden egyes nap megvizsgálja, és ezen az
úton a tanítvány gondolkodásában vagy érzéseiben végbemenő legkisebb zavarról
is pontos feljegyzést kap és ennek alapján képes eldönteni, hogy mikor fogadhatja
őt a következő fokozat – az elfogadott tanítvány – még sokkal szorosabb viszonyába.
Amikor egy tanítványt
„elfogadnak” akkor az élő képet szétoszlatják és a tanítvány olyan mértékben
vetetik fel a Mester öntudatosságába, hogy bármit gondol vagy érez az mind a
Mesterének asztrál- és mentáltestén belül van.
Ha most szerencsétlenségére,
egy olyan gondolat jut a tanítvány eszébe, amely nem alkalmas arra, hogy a Mester
szállást adjon neki, akkor a Mester azonnal akadályt állít fel vele szemben
és azonnal kiveti magából ezt a rezgést.
Ezen csodálatosan
szoros társulás folytán létrejövő hatás a tanítvány testeinek összhangba jövetele
és összehangolódása. A tanítvány így a Mester öntudatának ellenőrzésévé válik
úgy, hogy a Nagy Lény ereje rajta keresztül átárasztható és a világ határozottan
jobbá lesz az ő benne való jelenléte számára. Amikor a tanítvány odaadó gondolatot
küld a Mesterhez ez olyan mintha egy szelep nyílna fel, a Mestertől nagy szeretet
és erő árad alá, és a Mester ereje mindig kifelé és miként a napfény minden
irányban szétárad.
A tanítvány
oly szoros kapcsolatban van a Mester gondolatával, hogy bármikor láthatja, hogy
valamely adott tárgyra nézve milyen az ő gondolata és ily módon gyakran menekül
meg a tévedéstől. A Mester ezenfelül bármely pillanatban egy gondolatot küldhet
a tanítványán keresztül vagy egy üzenetet vagy egy sugallatot alakjában.
Az elfogadott
tanítványnak megvan a joga és kötelessége, hogy a Mester nevében áldást adjon.
Azt, amikor
egy Mester a tanítványa testét felhasználja soha nem szabad összetéveszteni
a közönséges spiritiszta médiumitással, mivel a helyzet teljesen más. A spiritiszta
ellenőrzés a legmagasabb fokon többé kevésbé megközelítheti a Mester és tanítvány
közötti viszonyt, ez azonban csak nagyon ritkán történik meg és akigha teljes
mértékben.
A két jelenség
közötti eltérés alapvető, a két állapot oly távol esik egymástól, mint a két
sarkpont. A médiumitásban a személy passzív és készen áll bármely asztrállény
befolyásának befogadására aki történetesen a közelében van.
A befolyás alatt
rendszerint öntudatlan és amikor a transzállapotból felébred, semmire sem emlékszik.
Állapota valóban az ideiglenes megszállás egyik állapota. Néha még maga a szellemi
vezető sem képes megvédeni a médiumot a nemkívánatos sőt szerencsétlen befolyástól.
Amikor ellenben
egy Mester úgy határoz, hogy egy tanítványán keresztül beszél, a tanítvány teljesen
tudatában van annak ami történik és tökéletesen tudja, hogy abban a pillanatban
kinek adta beszélő szervét. Ott áll teste mellett, azonban rendkívül óvatos
és éber. Minden rajta keresztül kimondott szót hall és mindenre világosan emlékszik.
E két eset között semmi közös vonás nincs, kivéve azt, hogy mindkét esetben
egy másik valaki használja ideiglenesen valakinek a testét.
A harmadik állapot
egy még bensőségesebb állapot. A tanítvány a Mester „fiává” lesz, és a tanítvány
kauzáltestében levő Egója a Mester kauzáltestébe van beburkolva.
Ez az egyesülés
olyan szoros és olyan szent, hogy még maga a Mester ereje sem képes meg nem
történtté tenni, annyira, hogy a két öntudatot egymástól hacsak egy pillanatra
is elkülönült állapotba hozza. Ezen állapot elérése előtt természetesen a Mester
teljesen bizonyos kell hogy legyen, hogy a tanítvány asztráltestében vagy értelmében
semmi olyan nem támadhat, amit valaha is ki kell onnan vetni.
Ennek a viszonynak
– a próbatanítványságnak, az elfogadott tanítványságnak és a fiúság állapotának
– természetesen semmi köze sincs a beavatáshoz vagy az Ösvényen való lépésekhez.
Az utóbbiak az ember viszonyát nem a Mesteréhez, hanem a Nagy Fehér Testvériséghez
és annak fenséges Fejéhez mérten fejezik ki. Minden azonban sokkal kimerítőbben
van leírva semmint az itt lehetséges vagy kívánatos volna, C. W. Leadbeater
„A Mesterek és az Ösvény” című munkájában, amely a fehér okkultista számára
nagy értékű könyv.
Mielőtt elhagynánk
e tárgyat megemlítjük, hogy a beavatás alkalmával a Monád azonosítja magát az
Egóval és ez a cselekmény érdekes hatást vált ki az asztráltestben. Az asztráltest
nagy ritmikus rezgést kap anélkül, hogy ez megzavarná egyensúlyi állapotát,
aminek következtében ettől fogva sokkal finomabb képességgel érez mint annak
előtte anélkül, hogy alapjától eltántorodna vagy kicsúszna saját ellenőrzése
alól.
A tanítványokat
Mestereik különféle módon használják fel. Egyeseket abban a munkairányban, melyet
a „Láthatatlan segítők” című fejezetben már fejtegettünk; másokat arra alkalmaznak,
hogy személyesen részt vegyen abban a munkában amelyet magukra vállalhatnak.
Megint másokat azzal bíznak meg, hogy kevésbé fejlett lényeknek asztrális előadást
tartsanak vagy segítségére legyenek vagy tanítsák az olvasókat akik az alvás
alatt ideiglenesen szabadok vagy akik a halál utáni életüket élik.
Ha egy tanítvány
elalszik, rendszerint Mesterénél jelentkezik. Ha történetesen nincs számára
különleges munka, úgy a megszokott éjjeli munkásságát folytatja bármi legyen
is az. Elvégzendő asztrálmunka mindig bőven akad. A hirtelen katasztrófák például
rendszerint sok, a rémület állapotában levő embert taszítanak az asztrálsíkra
akik segítségre szorulnak. Az asztrálmunka gyakorlásának legnagyobb részét rendszerint
a Mester idősebb tanítványainak egyike osztja ki.
A tanítvány
ne tévessze össze az asztráltestet a Mayavai rupa-val vagy „illúzió testtel”.
A Mester tanítványa amikor elalszik, rendszerint az asztráltestét is visszahagyja
a fizikaival együtt és mentáltestében jár-kel. Ha az asztrálmunka elvégzése
céljából ideiglenesen asztráltestre van szüksége, akkor a következő anyagból
anyagiasít magának egyet. Ez a test vagy hasonlít a fizikai testhez vagy nem,
formája azonban az elérendő célnak megfelelő. Tetszés szerint lehet fizikailag
látható vagy láthatatlan. Úgy is készíthető, hogy azt a fizikai testtől nem
is lehet megkülönböztetni. Érintése tömör és meleg, éppúgy látható, és arra
is képes, hogy egy rendes élőlényhez hasonlóan beszélgessen. Csakis a Mestereknek
és tanítványaiknak van lehetőségük rendelkezni a Mayavi rupát megteremtő erővel;
ezt a második beavatáskor vagy közvetlen előtte szerzik meg. A Mayavi rupa használatának
egyik előnye az, hogy nincs kitéve az asztrálsík csalódásainak mint az asztráltest.
Abban az esetben
ha a mentáltest tevékenykedik és az asztráltestet a fizikaival együtt nyugvó
állapotban hagyja vissza, ha szükséges, a megmerevedett asztráltestet könnyedén
egy burokkal veheti körül, vagy olyan rezgéseket indíthat meg benne, melyek
minden rosszabb befolyással szemben áthatolhatatlanná teszik.
A régi Görögországban
az Agrarban végzett kisebb misztériumokban az alaptanítás az asztráltestre és
a halál utáni asztráléletre vonatkozott. A beavatott hivatalos ruházata az őzbőr
volt, melynek színezete az asztráltestet volt hivatva jelképezni. Eredetileg
a tanító asztrál- és éteranyagból olyan képeket hozott létre, amelyek bizonyos
fizikai életbeli szokások asztrális eredményeit mutatták be. Később ez egy játék
vagy dráma alakjában történt, melyben résztvettek a papok vagy pedig gépszerűen
bábokat mozgattak.
A beavatottaknak
sok rájuk vonatkozó sajátos kifejezésű vagy velős mondásuk volt, melyek közül
néhány nagyon jellegzetes volt. Így „a halál élet és az élet halál” vagy az
„Aki az élete alatt valóságot követ, az a halál után is követni fogja őket,
és aki az élete alatt valótlanságokat követ, azokat a halál után is követni
fogja.”.
Az Eleuzisban
végzett nagy görög misztériumok az értelemtesttel és a mentálsíkkal foglalkoztak;
a mentáltest szimbóluma Jázon aranygyapja volt.
A misztériumokban
használatos egy másik szimbólum volt a Thyrsus, egy fenyőtoboz végű bot, amelyről
gyakorta azt mondták, hogy tűzzel van tele. Indiában egy hét csomóval bíró bambuszbotot
használnak. A Thyrsust a pap magnetizálta és a jelölt gerincére fektette és
ekképpen adtak át valamit a pap magnetizmusából és segítették a tanítványt,
hogy teljes tudatossággal menjen át az asztrálsíkba. A tűz a Kundalinit szimbolizálta.
Az északi buddhisták
öt pszichikai erőt számolnak, melyeket az az ember nyerhet el aki előrehalad
az Ösvényen.
- A levegőn
és a szilárd tárgyakon való áthatolás és a mennyei világ meglátogatásának
képessége még a fizikai élet alatt. Ez talán nem is jelenthet többet, mint
az asztráltestben való szabad mozgás képességét, és az említett mennyei világ
talán pusztán az asztrálsík felsőbb síkjait jelenti.
- Isteni tisztánhallás,
ez nyilvánvalóan a tisztánhallás asztrálképességét jelenti.
- Képesség
megérteni és rokonszenvezni mindazzal, ami mások értelmében van, ez úgy látszik
a gondolatolvasás vagy telepátia.
- Az előző
életekre való visszaemlékezés ereje.
- Az Isteni
tisztánlátás.
Egyes felsorolásokban
ehhez hozzátartozik még a bölcsesség általi felszabadulás, amely az újraszületéstől
való mentesség elnyerését jelenti. Ez nyilvánvalóan egy nagyon magas eredmény,
és aligha látszik ugyanazon csoportba tartozónak mint később felsorolt erő.
XXX. fejezet
Befejezés
Bár mostanában
kevesen vannak olyanok akiknek közvetlen személyes ismeretük van az asztrálvilágról,
annak életéről és jelenségeiről, mégis sok okunk van azt hinni, hogy azok kis
csoportja, akik ezeket a dolgokat saját tapasztalásukból ismerik, gyorsan növekedni
fog, és valószínű, hogy a közeljövőben ez a szaporodás különösen nagy lesz.
A pszichikai
képesség, különösen a gyermekek között, többé kevésbé gyakoribb lesz, minthogy
lassanként el fogják fogadni és megszűnnek azt egészségtelennek és tabunak tekinteni
és valószínű, hogy úgy mértékben mint erősségben növekedni fog. Így nemrég erősen
elterjedt könyvek jelentek meg, melyek a természeti szellemekkel vagy ahogyan
jobban ismerik a tündérekkel foglalkoznak, sőt ezekről a kedves teremtményekről
valamint a természet háztartásában végzett munkájukól fényképet is közölnek.
Egy kis erőfeszítéssel minden nyílteszű kereső talál ifjú és öreg embereket,
akik gyakorta látnak dolgozó vagy játszadozó tündéreket valamint sok más lényt
és asztrálvilágbeli jelenségeket.
Ott van továbbá
a rendkívül elterjedt spiritizmus amely az asztrálvilágot és annak sok jelenségét
a Föld minden részén sok milliónyi személy számára tárgyilagosan valóvá és teljesen
ismertté tette.
A fizikai tudomány
az ionjaival és elektronjaival az asztrálvilág küszöbén áll, míg Einstein és
mások kutatásai gyorsan felfoghatóvá teszik a negyedik kiterjedtség fogalmát,
melyet az asztrálvilág tanulmányozói már oly régóta ismernek.
A pszichológia
birodalmában a modern boncoló eljárások azt ígérik, hogy lehetségessé válik
megismerni az emberi pszichikai gépezet alsó töredékének igazi természetét és
ezzel megerősítik azokat az állításokat és tanításokat, melyeket az ősi keleti
könyvek és a mai teozófusok és okkultisták közreadtak. Így pl. egy pszichológiával
és pszichoanalízissel foglalkozó jól ismert könyv szerzője nemrégen azt a nézetét
fejtette ki, hogy nála az „összetett” (complex) azonos a buddhista rendszer
„skandhara”-jával, míg egy másik világhírű pszichológus egyik barátomnak azt
mondta, hogy az ő pszichológiai – nem pszichikai – kutatásai elkerülhetetlenül
az újraszületés tényéhez vezették.
Ez néhány jele
annak, hogy a nyugati maradi tudomány olyan eredményekhez vezet, amelyek azonosak
a kelet bizonyos részein mát korszakokkal ezelőtt ismertekkel és amelyeket megközelítőleg
a múlt század alatt egy kis csoport újra felfedezett, akik keleti tanítások
által vezettetve kifejlesztették magukban azokat a képességeket melyek az asztrál
valamint a magasabb világok közvetlen megfigyeléséhez és kutatásához szükségesek.
Azt nem is kell
mondani, hogyha a világ az asztrálsík és jelenségeinek létezését általánosságban
elfogadja – ami nem késlekedhet tovább – elkerülhetetlenül és mérhetetlenül
ki fogja bővíteni és el fogja mélyíteni az embernek önmagára és rendeltetésére
vonatkozó felfogását és egyúttal forradalmasítani fogja a külvilággal szemben
elfoglalt magatartását beleértve a természet többi fizikailag látható vagy láthatatlan
birodalmait is. Ha az embernek sikerül meggyőződnie az asztrálvilág valóságáról,
kénytelen újból értékelni azokat a tényezőket, melyek életére hatással vannak
és meghatározzák tevékenységét.
Előbb vagy utóbb
azonban elkerülhetetlen az a tágabb körű felfogás, hogy a tisztán csak fizikai
dolgok nagyon kis szerepet játszanak az emberi lélek és szellem életében és
hogy az ember lényegében egy spirituális lény, aki rejtett erőit a különféle
testek, a fizikai, asztrális és mentális, valamint más testek segítségével bontakoztatja
ki, melyeket időről időre magára ölt. Ez a felfogás fogja elfoglalni minden
más nézőpont helyét és az embereket életük teljes átalakulásához vezeti.
Hogyha megismeri
a saját való természetét, azt a tényt, hogy az egymást követő földi életeken
keresztül, melyek között más és finomabb világokban tartózkodik, állandóan fejlődik
és mindjobban spirituálissá válik, ez a megismerés logikusan és elkerülhetetlenül
annak meglátásához vezeti az embert és amikor úgy dönt abbahagyhatja a fejlődési
áramlat széles folyóján való késedelmes lassú hányódást és ehelyett megragadhatja
a saját életútjának kormányát. A dolgok és a saját benne lakozó képességei „észrevevésének”
növekedésével a következő fokozatra fog átlépni, ahol az „ősi és keskeny” Ösvényhez
közeledik, amelyben meg fogja találni Azokat, akik megelőzték társaikat, elérték
a tisztán emberi fejlődés legnagyobb lehetőségeit. Ezek Azok, Akik, mohón ugyan,
azonban mégis véghetetlen türelemmel várják, hogy ifjabb testvéreik a közönséges
világi élet gyerekszobájából az Ő magasabbrendű életükbe lépjenek, ahol az Ő
vezetésük mellett, továbbá részvétüktől és erejüktől segítve a spiritualitás
azon szédületes magasságába emelkedhessenek amelyet Ők elértek és maguk részéről
is az emberiség megváltóivá és segítőivé legyenek és siettessék a fejlődés hatalmas
Tervét annak célja felé …