HUNZÁK

A hunzák egy kb. 15 - 30 000 fős népcsoport, akik Pakisztán legészakibb részén, a Karakorum (hegység)-ben, a Hunza folyó mellett, egy nehezen megközelíthető hegyvidéki részen élnek. A kutatók a 20. század elejétől az elért magas életkoruk és a kiváló egészségi állapotuk miatt figyeltek fel rájuk. Mindezeket a hunzák természetes életmódjának és táplálkozásának, a tiszta levegőnek és ivóvíznek, a rengeteg mozgásnak és a hosszú éhezési periódusoknak tulajdonították. Korábban a nem elegendő termés a tavaszi időszakokban több heti koplalásra is kényszerítette őket.
Egyik ismertségük onnan ered, hogy a rákbetegséget nem ismerik. Táplálkozási szokásukra az jellemző, hogy nagyon sok kajszibarackot esznek a magjuk belsejével együtt. Ezenkívül húst nagyon ritkán ettek és ételeik legalább 80%-át nyersen fogyasztották. 
Újabb megfigyelések szerint, ahogy táplálkozásuk és életmódjuk megváltozott és már sok élelmet, a cukrot, a fehérlisztet és a konzerveket importálják, így a népnek nem kell többet éheznie. Azóta a hunzák földjére is betörtek a szokványos civilizációs betegségek, amelyeket azelőtt nem ismertek: a fogszuvasodás, vakbélgyulladás, epebántalmak, elhízás, hűléses betegségek, cukorbetegség. 
A hunzák egy apró nép Ázsiában. Olyan nép, amely nemzeti zászlaján tudhatja a hármashalmot. Egy nép, amelynek idős fiai tudják magukról: ők Atilla (Etele) hunjainak leszármazottai, az úgynevezett fehér hunok (heftaliták) utódai, akik olyan sok gyümölcsöt fogyasztanak, hogy a rák ismeretlen betegség számukra, a száz éves életkor pedig egyáltalán nem ritka jelenség a házuk tájékán.

A hunzák a Himalája hegyei között, zárt völgyekben élnek, melyeket csak igen magas hágókon át, nehezen lehet megközelíteni. Az úgynevezett Hunza-völgy Kína, Tadzsikföld és Pakisztán határán húzódik, ahova még nem jutott el a civilizáció romboló hatása. Mára sajnos csak tizennégyezer főt számlálnak. Nevük eredete: Tibetiül hun+za = „a hunok szállásterülete”. Burusaszkiul (hunzául): „húnts” = visszacsapó nyíl, íj - „Az íjasok hazája”

Miért érdekesek ők számunkra?

Tegyünk egy kis kitérőt! A nagar nép (ld. a magyar népnév hangzását) és a szomszédos hunzakut nép egy nyelvet beszélnek, vérségileg is rokonok. A laikus magyar olvasónak nem véletlen jut eszébe a két népcsoport elnevezéséről a Hunor-Magor (Hunor és Magyar) eredetmonda, melyben a csodaszarvas segítségével a két testvérnépet szimbolizáló testvérpár, Nimród (Ménrót) két fia új hazát talál. Valószínűleg a nagar és a hunza népek is hasonló emlékeket őriznek.

A hunzák hegye szent hegy, neve Ultár-hegy (Oltár-hegynek kell ejteni), amely több mint hétezer méter magas. Gazdag mese- és mondaviláguk szerint állítólag az Oltár-hegyet tündérek lakják.

Két külön királyság létezett a hunzáknál: Nagar királyság és Hunza királyság. Magyaros hangzásúnak is nevezhető város- és tájneveik a Hon, Huru, Nagar, Baba, Sumayar, Verthun-völgy, Morkhun-falu, Zoodkhun falu. A hun, khun jelentése: otthon, haza. A ház szó a nyelvükön: "há", de jurtában is sokan laknak.

Csáji Lászó Koppány, a magyar kutató, aki expedíciót vezetett a hunzákhoz, és erről több könyvében be is számolt, az alábbiakat írja:

„... Az itteni őr volt az első, aki már azért is megörült láttunknak, mert magyarok vagyunk. Hallott talán magyarokról? Igen, John Mark amerikai kutató mondta neki, hogy a hunzaiak a fehér hunok utódai, és így rokonai a magyaroknak. Kérdezte, hogy ki tudjuk-e mondani a »c« és az »a« hangot, mivel azt szinte senki más nem tudja szerintük. Csak annyit mondtunk, hogy cicamica, és meg volt győzve!”

Hunza vallás

A sámánizmusban és lélekvándorlásban való hitük muzulmán hatásra sem rengett meg: vallják, hogy a test halála nem egyenlő a lélek halálával. Csakúgy, mint a hunok természetvallásában, az állatoknak, növényeknek is lelkük van, a létformák egymásra épülnek, a lélek egyre magasabb rendű alakba fejlődhet.
A tündérek választják ki, kiből lesz sámán. 8-14 éves korukban a gyerekeknek egy-egy súlyos betegség alkalmával eljön egy tündér, és megváltoztatja az életüket, ami egyfajta beavatásnak felel meg. Ha akkor elfogadják ezt, akkor életben maradnak, ha nem, megnyomorítják őket vagy meg is halhatnak. Sámánizmusuk egyedi a sámánkultúrák tengerében a dob kiemelkedő lélekhívó szerepe miatt. Élő hagyomány az is, hogy lovas szertartás során mutatják meg az újszülött gyermeket az égnek.

Az ártó erők ellen is különböző módszerekkel küzdenek. A hunza gyerekek valódi neve majdhogynem titok, hogy ne tudjanak visszaélni vele az ártó erők. A magyar és tibeti kultúrában is más néven szólították a gyerekeket, hogy megtévesszék a gonoszt. Érdekes a levágott haj és köröm elégetése is, ami szintén közös szokás; arra szolgál, hogy a gonosz erők ne élhessenek vissza ezekkel.

Hunza világkép

A világ több rétegből épül fel a hunzák szerint: a középső világ a mi világunk; van ezen kívül hét alsó világ és hét felső világ (figyeljük meg a népmesei varázslatos hetes szám visszaköszönését egy másik hunoktól származó kultúrában), a legfelsőben lakik „Insáan”, a Lelkek Ura, és az ő „hímzése” a Tejút. A tündérek a miénkhez legközelibb világ lakói, ezért átjöhetnek a miénkbe. Uralkodójuk a Tündérkirálynő, aki az Ultar-hegy tetején lakik kristálypalotájában. Itt valósul meg tehát a világok közötti átjárás.
 Aki eddig megpróbálta megmászni az Ultart, meghalt. „Immár jó ideje ez a világ legmagasabb még megmászatlan csúcsa” - írja Csáji.

 „Dunyáa” - így nevezik a fenti világot. Az élőlények a „rúumutse samandár”-ból, a lelkek tengeréből keletkeznek. A Hunza-folyót az élet vizeként tartják számon.
A „Deén”-ek óriás démonok, óriások. Magasságuk egy kisebb hegy méretét is elérheti.
A magyaroknak is van óriásuk: a Balatonról, Badacsonyról szóló legendák főhősei olyan óriások, akik haláluk után heggyé válnak.

A törpék ezzel szemben az alsó világban élnek, amely világ talán az ösztönöket is szimbolizálja.
A hunza, csak úgy, mint a magyar, lovasnép; az íjászat nagy szerepe mellett a lóistenben, „tísh-haghúr”-ban való hitük is megemlítendő. December 21-én a téli napfordulót ünneplik, mint a hunok más utódnépei. A hunok ekkor tartották meg törzsi gyűlésüket is.

Hunza díszítőművészet

Hunza szimbóluma egy stilizált tulipán, melyet íjként is értelmeznek.
Figyelemre méltó, hogy tulipán nem nő ezen a tájékon. Legközelebb Ujguriában fordul elő, ami igen messze van tőlük. (Az ujgurokat egyes kutatók a magyarok rokonainak vélik).
Életfára és szarvasagancsra emlékeztető motívumokra is bukkant az expedíció során Csáji László Koppány és csapata Ghanesben, amely jellegzetesen turáni motívum, csakúgy, ahogyan az életfává formálódó szarvas faragott függőleges oszlopokon, vagy a hatszirmú napvirág, amely leginkább az erdélyi székelykapukról lehet számukra ismerős.

Tánc és Zene

A nőkét zárt körben, a férfiakét nyíltan járják. Ezek a táncok a magyar legényesre és verbunkosra emlékeztetnek. Nyugat-Nepálban és Ujguriában is találkozhatunk hasonló táncokkal. Érdekesség, hogy a magyaroknál jellegzetes ereszkedő pentaton dallamú nóták – igaz, jóval több keleties hajlítással díszítve, mégis – nagy számmal fordulnak elő, és egészen más a lejtésük, mint ami a pakisztáni zenében megszokott.

Hogy néznek ki a hunza emberek?

Világos bőrükkel, szemükkel és hajukkal szintén elütnek a pakisztániaktól.

Hunza - Ahol 100 évig élnek az emberek

A hunzaiak igen hosszú életűek, fiatalon és öregen egyaránt életerősek, állóképességük kimagasló, és megdöbbentő egészségnek örvendenek. Nem ismerik a civilizációs betegségeket, többek között a rákot sem!

Hunza Pakisztán legészakibb csücskében helyezkedik el, ott, ahol Pakisztán Oroszországgal és Kínával találkozik. Fekvése lélegzetállító; nem kevesebb, mint hat hegylánc húzódik e területen. A hegycsúcsok átlagmagassága 6100 méter, s itt található a 7600 méter magas Rakaposhi-csúcs.

Hunza népe egy különlegesen termékeny völgyben él, amely a sziklás vonulatok közé ékelődik. A völgy 10-30 ezres népessége kétezer évig csaknem teljesen el volt zárva a világ többi részétől. a terület egészen mostanáig szint teljesen megközelíthetetlen volt, mivel az egyetlen be- és kijárat a környező hegyek oldalában kanyargó ösvény volt, melyen a közlekedés az év legnagyobb részében igen kockázatos. Az út mindössze 60 centi széles. Veszélyesen elrojtosodott kötélhidakon kell átkelni, az utat több helyen mindössze a meredek sziklafalból kilógó fatörzsek tartják.

Mint már említettük, a hunzaiak nem ismerik a szívbetegséget, magas vérnyomást, daganatos megbetegedéseket. A nőknél ismeretlen a klimax, a férfiak még 90 éves korukban is nemzőképesek, és táncolnak ünnepségeiken. Több ezer éves földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően a hunzák egészséges és természetes életszokásokat követnek.

A pakisztáni-afgán-kínai határvidéken élő közösség szellemi néprajzáról (például eddig nem ismert samanizáló szokásairól) könyvet is írt egy magyar szerző, Csáji László Koppány (Tündérek kihalófélben - Hunoktól a hunzakutokig). Csáji 2001-es kutatóútját megelőzően nyolc évtizeddel egy világszerte nagyra becsült brit sebész és orvos, dr. Robert McCarrison ezt írta az amerikai orvosszövetség újságjának 1922. január 7-i számában: "A hunzáknál nincs ismert rákos eset. Ennél a népnél hatalmas sárgabarack-ligetek vannak.

A sárgabarackot a napon szárítják meg, és igen bőséges mennyiségben fogyasztják."

McCarrisont Nagy-Britannia kormánya nevezte ki a múlt század elején, a brit megszállás ideje alatt, India táplálkozásának megfigyelésére. A brit orvos főleg a Gilgit zóna szokásait írta le Észak-India egyik tartományában, Észak-Kasmírban. Híressé azonban az tette, hogy fölfedezett egy népet - a hunzákat -, melynek nem voltak orvosaik és kórházaik, fiai mégis 100 éves átlagéletkort értek el, tökéletes életerőben és jó egészségi állapotnak örvendve. Hét évig tanulmányozta őket, s az akkori világ egyetlen népbetegségét sem fedezte fel náluk. A 90-110 év közötti lakosok vizsgálata során kiderült, hogy vérnyomásuk, koleszterinszintjük és szívműködésük normális. Életerejük titkát egyedül táplálkozási szokásaikban találta meg.

A hunzák a zöldségeket és gyümölcsöket, gabonaféléket, a tejet és tejtermékeket főzés nélkül - tehát szinte kizárólag nyersen fogyasztják! -, húst pedig csak igen ritkán esznek. Egyáltalán nem használnak hántolt (fehér) rizst, cukrot és sót, a szintetikus táplálékokról még csak nem is hallottak.

Az energia hiányos Hunzában gazdasági kényszer a tüzelőanyag-fogyasztás minimumra szorítása, ezért főznek rendkívül keveset és eszik az ételeik legalább 80%-át nyersen.

Rengeteg sárga- és őszibarackot, körtét, almát, szilvát, szőlőt, cseresznyét, szedret, fügét és sokféle dinnyét, rengeteg vadon termő bogyófélét esznek.

Fő élelmiszereik ezen kívül még a búza, az árpa, a köles, a hajdina, illetve egy Jób könnyének nevezett fűféle gömbölyű magjai. Nyáron a gyümölcsöket tehát nyersen fogyasztják, télen és tavasszal padig szárítva. Hunzában a tipikus téli reggeli szárított barackból és kölesből készített kása, melyet frissen őrölt lenmaggal szórnak meg. zöldségek közül a mustárfű, a spenót, saláta, a gyökerek, mint a répafélék, a paszternák, a burgonya, a torma; a babfélék, a csicseriborsó, a lencse és más csíráztatott hüvelyesek, valamint a tökfélék. Sok füvet is használnak étkezési és gyógyászati célra egyaránt, így például a mentát vagy a kakukkfüvet. Lenmagot ugyancsak termesztenek, és kevés olyan ételük van, ami ilyen vagy olyan formában ne tartalmazná. A friss csöves kukoricát is nagyon szeretik, ezt sem főzik meg. Télen a hunzaiak beáztatják a lencsét, babot, borsót, majd nedves ruhán kiteszik a napra, és akkor fogyasztják őket, amikor csírázni kezdenek.

A hunzák földjén, ahol a pénz fogalmát nem ismerték, egy ember gazdagságát a birtokában lévő sárgabarackfák számán mérték le. Minden utazó említést tesz a hunzák hatalmas sárgabarack-ligeteiről. A nálunk is termő gyümölcsöt ők az év minden szakában fogyasztják, amikor friss a termés, azt, de a magját nem dobják el, hanem a napon megszárítják, s elteszik télire. Naponta 30-50 barackmagot esznek meg. Ebből préselnek olajat, amellyel sütnek-főznek, s még kozmetikumként is használják. Asszonyaik arca a préselt barackmag-olajnak köszönhetően még élemedett korban is ránctalan, bársonyos.

A fehér hun nők egyik jellegzetessége - és büszkesége - a ténylegesnél 15-20 évvel kevesebbnek látszó életkor.

Dr. Allen E. Banik szemorvos is felkerekedett, s kutatóútjáról A hunzák földje (Hunza Land - Whitehorn Publishing Co., 1960) címmel írt könyvet. Részletes beszámolókat ad benne a hunzák életmódjáról. Feljegyezte, hogy a hunza felnőttek 50 gramm protein, 36 gramm növényi zsiradék és 354 gramm szénhidrát elfogyasztásával valamivel több, mint 1900 kalóriát vesznek magukhoz naponta. (Az összehasonlítás kedvéért: egy átlag amerikai napi energia-bevitele 3300 kalória, 100 gramm fehérje, 150 gramm zsír.)

A kutatók megfigyelték azt is, hogy a hagyományos hunza étrend az átlagos amerikai étrendnél kétszázszor több nitrilozidot tartalmaz. A gabonafélékben és a csonthájasok gyümölcsében is előforduló nitrilozidok - dr. Ládi Szabolcs orvos meghatározásával - "olyan hatást fejtenek ki a szervezetben, hogy a daganatosan osztódó, illetve már daganatossá átalakult sejteket szelektíven, belülről úgymond megmérgezik és blokkolják a daganatsejtnek a további fejlődését".

A hosszú életű fehér hunok ivóvize hegyi gleccserek olvadásából keletkező patakokból származik. Ez a víz tele van a kőzetekből kioldott ásványi anyagokkal, szinte fehér tőlük, ezért a hunzák a hegyek tejének is nevezik. Az ásványi anyagokban dús vizet a növények is felveszik és a leveleikben a felszínre hozzák.

A hunzák sok ilyen növényt (hajdina, köles, lucerna - olyan gabonafélék, amelyek B17 vitaminban rendkívül gazdagok, akárcsak a sárgabarack magja) fogyasztanak.

Az általuk naponta elfogyasztott ásványi anyag mennyisége a százszorosa annak, amit a nyugati civilizációkban javasolnak az orvosok.

Hunza-föld, a magas hegyvidék nagyon nehéz megélhetést nyújt az itt élőknek. Hosszú életük titka tehát a munka, az örökös mozgás mellett a mértékletes koszt, legfőképpen a sok ezer kajszibarack fa (benne az A vitamin). A száz esztendőt megélt hunza, aki ki van téve a hegyi szélnek, a zord télnek és az égető napnak, a mi társadalmunkban hatvanasnak tűnne.

A Földön élő hat leghosszabb életű népcsoport egyikének fiai, a hunzák napi 7-10 órát töltenek a tűző napon. Bőrükön mégsem jelennek meg káros elváltozások, mert - így egy magyar családorvos - "a napsugárzás akkor lehet rákkeltő, ha az ásványi anyagok és vitaminok hiányától legyengült szervezetet éri az ultraibolya sugárzás".

forrás:/Dr.Immun/

Ha érdekesnek találta ezt a rövid utazást, olvassa el Csáji László Koppány kutató Tündérek kihalófélben című kötetét!




A hunzák vagy fehér hunok Kína határán, a Himalája hegyei közti völgyekben élnek, körülbelül 14 ezren, nevük jelentése “az íjasok hazája”. Rájuk nézve rögtön szembetűnik, hogy az ázsiai, mongoloid típusú emberektől eltérő módon sokuk kék vagy zöld szemű, a gyermekek gyakran világos, szőkésbarna hajúak. Az elszigetelten élő hunzák kultúráját, szokásaikat vizsgálva még különösebb rokoni szálakat fedezhetünk fel. Csáji László Koppány 2001-ben járt náluk néprajzukat kutatni, majd erről több könyvet is írt (Tündérek kihalófélben – Hunoktól a hunzakutokig, Fehér hunok nyomában Ázsia szívében, Szemelvények Hunza szellemi néprajzkincséből és A hunok története és utódnépei címmel). Ezekből megtudhatjuk, hogy számos hasonlóság van köztünk: zenéjük hasonló ereszkedő pentaton dallamú, szimbolikájuk fő eleme a stilizált tulipán, jellemzőek a hímzett motívumok, életfára, szarvasagancsra emlékeztető valamint madár-, ló- és szarvasábrázolások. Hatszirmú virág a körben, mint Napszimbólum jelenik meg náluk, függőleges fa oszlopokat faragnak. Hisznek a lélek halhatatlanságában, tehát a test halála után az élet nem szűnik meg, hanem új testbe költözhet. A növényeknek, állatoknak is van lelke, mely fejlődésen megy keresztül, és egyre magasabb szintekre lép. Nirvána helyett a Mennyek országában hisznek. A világképük szerint az általunk ismert világ a közép, amelyhez képest hét alsóbb és hét felsőbb világ létezik. A legfelsőben lakik a Lelkek Ura, akinek hímzése a Tejút (Lelkek Útja). Szent hegyük az Ultar-hegy (melyet Oltár-hegynek ejtenek), mely több, mint 7000m magas.  Még egyetlen ember sem tért vissza róla élve, ki megmászta volna, mind odaveszett. Mondáik szerint a hegyen laknak a mi világunkhoz legközelebb lévő égi világ tündérei, akik ezen a ponton átjárhatnak a két világ között.

Az ujgurok Kínában a hegyek szabdalta Sunan Yugur Autonóm Megyében és a “Hexi-folyósó” síkságain élnek, máig megtartották ősi kultúrájukat, nyelvüket és zenéjüket. Ma 10 ezren élnek, nevük jelentése “összekapcsolva öten”. Két csoportjukat yao-huernek és en-geernek nevezik. Ők őrzik legjobban a hajdani hsziungnu, illetve a belső-ázsiai türkök kultúráját; “élő múzeumnak” tekinthetők. Téli- és nyári szállásaik vannak, jurtjaiban ősi szokásaikat őrzik. Zeneviláguk igen közel áll a magyar népzenéhez, táncuk is elüt a kínaiakétól, viszont hasonlóságot mutat a mi néptáncunkkal. Az ősi hagyományokat őrzik, halottaik emlékére kopjafákat állítanak, temetés előtti sírba lőnek, ezzel űzik el az ártó erőket, szellemeket – ez ismerős lehet az általunk használt „neki lőttek” kifejezésből sokunk számára. Az ujgurok vallják, hogy négy világtáj mellett a középpont a legfontosabb, amit a Nap- és sárgaszín-kultuszuk is bizonyít. Ők is íjas, lovas nép, ornamentikájukban is sok rokon vonás található a miénkkel, például hímzett virágmotívumokkal díszített kerek sapka.

Az ujgurok népi emlékezetében mint testvér élünk: egy kéretlenül érdeklődő ujgur Kasghar utcáján a következőket mondta a kutatóknak nemrégiben: “Látod, ezek voltunk mi, együtt nőttünk fel, együtt voltunk, de ti kétezer éve elmentetek nyugatra.”

“Tulajdonképp hányan is maradtatok ott nyugaton?” – kérdezte egy másik. Miután megtudta, hogy milyen kicsi területen élünk – náluk sokkal kevesebben élnek sokszor nagyobb területen -, a következőket vázolta fel: “Akkor, ha visszajönnétek ide, itt még földet is kaphatna mindenki”

Forrás:
http://gyopar.blog.hu