A spirituális tanokkal foglalkozók számára a kundalini
valamiféle varázserő, ami előcsalható bár, de nem biztos, hogy előcsalogatása
veszélytelen.
Fel ne ébreszd az alvó oroszlánt!
Állítólag háromféle erő tartja életben az emberi testet. Az első a
FOHAT, mely elektromosságként, hőként, fényként, mozgásként, nyilvánul meg,
A második a PRÁNA, melyet másképpen életerőnek tartanak,
a harmadik pedig a
KUNDALINI, vagyis a kígyótűz.
Egy amerikai spirituális lap, "A csend hangja" a kundalinit Tüzes erőnek nevezi. Egyrészt azért, mert a folyékony tűzhöz, lávához hasonlít, ahogy keresztül lövell a testen, méghozzá nem egyenesen, hanem egy spirális vonalat követve, ami a kígyó mozgásához hasonlít. De nevezik még a Világ Anyjának is, mert a kundalinin keresztül feléleszthetjük addig néma, szunnyadó érzékeinket, és akár a Magasabb Világok is megnyílnak előttünk.
A kundalini a gyökér-csakránál található, vagyis a gerincoszlop legalján. Egy átlagos ember átlagos életében soha meg se moccan, soha fel nem ébred, és így nem is tapasztaljuk meg a létezését. Ez azért van így, mert csak kellő erkölcsi és spirituális fejlettséggel lehet feldolgozni és irányítani, jó dolgokra használni ezt az energiát. Senkinek sem szabad kísérletezni vele anélkül, hogy meghatározott tanítást kapott volna egy hozzáértő tanítótól, mert nagyon veszélyes. Például okozhat nagyon erős fájdalmat, széttépheti a testi szöveteket, sőt, meg is ölhet. De a lélekben, szellemben is okozhat nagyon komoly sérüléseket. Minden negatív tulajdonságot felerősíthet az ember természetében: szörnyűre, torzra növekedhet a becsvágy, a hatalom és pénz iránti szenvedély, és az élvezetek, a szex hajhászása. Ugyanakkor az értelmi képességek is megerősödnek, ami rossz irányba segíti a személyiség további torzulását. Ha egy képzetlen ember rájön, hogy a kundalini véletlenül felébredt benne, azonnal felvilágosítást kell kérnie olyan valakitől, aki ezeket a dolgokat tökéletesen ismeri.
Mire jó a kundalini?
A tapasztalt okkultisták a legkomolyabban intenek a kundalini bármilyen
módon történő felkeltésének kísérletétől, az ezzel járó valódi és nagy
veszélyek miatt, kivéve, ha ez képzett vezetés mellett történik.
Amint
a Hathayogapradipika mondja: "a jógiknak felszabadulást hoz, az ostobákat
viszont rabságba dönti".
Néhány esetben a kundalini magától ébred fel,
ilyenkor tompa izzást érzünk, sőt önmagától még mozogni is kezdhet, bár ez
ritka eset. Ebben az utóbbi esetben valószínűleg kínzó fájdalmat okoz, mivel a
járatok nincsenek előkészítve a számára, útját úgy kell megtisztítania maga
előtt, hogy jókora mennyiségű éterikus salakot ténylegesen átéget, ami
szükségszerűen fájdalmas folyamat. Amikor így magától ébred fel, vagy
véletlenül ébresztik fel, általában megpróbál a gerincoszlop belsejében
száguldani felfelé, ahelyett, hogy azt a spirális utat követné, amelybe az
okkultista megtanulja belevezetni. Ha lehetséges, az akaratot kell működésbe
hozni, hogy megfékezzük az előreszáguldást. Azonban ha ez lehetetlennek
bizonyul, ami a legvalószínűbb eset, nem szabad pánikba esni. Valószínűleg a
fejtetőn keresztül ki fog rontani és a környező légkörbe kiszökni, és egy kis
gyengeségen kívül feltehetően nem fog más bajt okozni. Annál nagyobb baj nem
történhet, mint az öntudat ideiglenes elvesztése.
A kundalini alapfeladat egyébként az, hogy a spirituálisan megérett személyiségben a csakrákon keresztül megnyissa az utat az asztrális és a fizikai test között, vagyis kapocsként működjön magasabb szférák felé.
A kundalini alapfeladat egyébként az, hogy a spirituálisan megérett személyiségben a csakrákon keresztül megnyissa az utat az asztrális és a fizikai test között, vagyis kapocsként működjön magasabb szférák felé.
Az előbb említett Csend Hangja című lap azt mondja, hogy amikor a kundalini
eléri a harmadik-szem csakrát, meghalljuk a "Mester hangját", ami
ebben az esetben a Felső Én hangját jelenti.
A kundalini szexuális vonatkozásáról következő anygunkban olvashatsz.
Forrás:
www.kundalini.hu
A kundalini szexuális vonatkozásáról következő anygunkban olvashatsz.
Forrás:
www.kundalini.hu
Az ember Isten
teremtménye, erről azonban az emberek életünk folyamán gyakran elfelejtkeznek,
sokan ezt egyszerűen képtelenségnek és nevetségesnek tartják. Hiszen van egy
ragyogó érvük és magyarázatuk az érv az evolúció, amivel az ilyen nézeteket
valló embereket, tanokat, mint: az ember Isten teremtménye megkérdőjelezik és
ezzel az egész teremtés „ügyet” a „helyére” teszik.. Ők okfejtéseikben odáig
jutottak, úgy gondolják Isten nem teremthette az embert, mert mi emberek csupán
évmilliós biológiai fejlődés eredményeképpen jöhettünk létre és fejlődhettünk
ilyenné amilyenek vagyunk. Azonban ez a tudomány mai állása szerint nem lehet
ez az egyetlen lehetőség. De akkor vajon mi az igazság?
Isten nem
végez félmunkát és belénk helyezte mindannyiunkba külön-külön létezésünk és
eredetünk örök bizonyítékát.
Ezt tette két okból is:
- Az első, hogy legyen
bennünk egy mátrix eredetünket illetően ez a lelkünk.
- A második pedig Isten
belénk helyezett egy spirituális kaput a megcáfolhatatlan transzcendens valóság
felé és ebbe a kapuba illő egyik zár kulcsa a KUNDALINI, ami lehetőséget nyújt a spirituális ébredésre
és tapasztalásra.
*
Életünk célja
halhatatlan önvalónk felismerése és megvalósítása, rá kell, hogy jöjjünk el
kellett érkeznie, annak az időnek, hogy világosan lássuk, nem vagyunk,
ébren.....
A megvilágosodás szele
most már csupán szükségszerűségből is, de átfogja járni a planétát! S ennek már
számos jele mutatkozik. Spirituális fogalmak, ismeretlen tartalmat hordozó
furcsa szavak mind többek számára megtelnek majd tartalommal új, valós értelmet
nyernek. Bekövetkezik, és napjainkban már zajlik is a spirituális ébredés. Az
ébredés folyamata a talán a legnehezebb dolog a világon, annál az egyszerű
oknál fogva, hogy szembe kell néznie magunkkal. Létünk igazi gyökereit a
szemnek láthatatlan erők és energiák alkotják. Az élet nagy kísértés és
mindennap lehetőséget ad rá, hogy a körülmények zsákutcába irányítsanak
bennünket, de hatalmunkban áll, hogy felszabadítsuk magunkat és tetteink
eredményeként elnyerjük szabadságunkat.
Lássuk, tehát mit is
takar első hallásra ismeretlennek, titokzatosnak tűnő a szó Kundalini amire az
előbb utaltam és magyarázatot ad sok mindenre.
Ez a titokzatos szó,
Kundalini a kereső emberek számára időről – időre felbukkan majd lassan úgy
tűnhet feledésbe merül de most a vízöntő szakaszában lassan biztosan belopódzik
a köztudatba és idővel kiteljesedik és elfoglalja helyét az emberiség kollektív
tudatában.
Kundalini – szanszkrit
Kund, „égetni”, kunda, „a tekercs vagy a spirál” szó szerinti konkrét jelentése annyit
tesz összetekeredett. Gyakran mondják, hogy jelentése „spirál felfelé” vagy
„összetekert kígyó.” Számos egyéb fordítás létezik, ezek általában
hangsúlyozzák a kígyó jellegét és valamilyen jelzővel látják el, például „a
kígyó hatalom”.
A Kundalini
egy szunnyadó nagy potenciával bíró mindannyiunkban Isten által kódolt energia
amelynek segítségével valójában bejárást, nyerhetünk a transzcendens világba,
és más, magasabb nézőpontból tekinthetünk saját fizikai környezetünkre. Általa tanítást kapunk elsősorban
önmagunkról és Isten valóságából is. A Kundalíni-erő a spirituális fejlődés egy
bizonyos szintjén kezd el aktív lenni, ébredni. Az embert hátulról nézve a
gerinc „tövében” a farokcsont mögött található ez a szunnyadó szuper energia
centrum kígyóként összecsavarodva, ezért nevezik Kundalini-kígyónak.
A spirituális ébredés,
avagy az ember öntudatra ébredése valójában nem más, mint a kundalinikígyó
felébresztése. A spirituális ébredés érés, folyamata olyan, mint a folyékony
tűz és a folyékony fény. A kundalini kígyó ébredése, felébresztése nagyon mély
és meghatározó misztikus tapasztalat. Az ember szervezetében ilyenkor az összes
biológiai folyamat fantasztikus kémiai változáson megy keresztül. Talán el se
tudjátok képzelni milyen "félelmetes" is ez.
A kundalíni kígyó ereje
ez a hihetetlen energia két ellentétes, egy forró és
egy hideg erőből tevődik össze, tűz és jég, jin
és jang. A két erőnek állandóan egyensúlyban kell lennie egymással, ez egy
valódi transzformáció, átalakulás egy alkímiai, kémia. Egy hatalmas ugrás a
következő tudatossági szintre túl a normális emberi funkciókon.
Ha ez transzformáció
beindul, az ember olyan sok tanulási folyamatot él meg, amennyit még éppen csak
képes elviselni, ezek a sokoldalú folyamatok teljesen átalakítják az ember
egész önvalóját. A tudás a tapasztalatok és a lecke elsajátítása esetenként
nagyon fájdalmas és nehéz is lehet, olyannyira, hogy sokan eljutnak
tűrőképességük végső határáig és ilyenkor azt kívánják bárcsak ne lenne aktív
bennük a Kundalíni kígyó.
Kundalini, ébredése
kézzelfogható megnyilvánulása annak, hogy megértsük Isten minden atomot számon
tart a világegyetemben az idők kezdetétől fogva.
*
A Kundalini útja során
áthalad a hét fő csakrán, és áthangolja és megemeli azok rezgés szintjét egy
sokkal magasabb szintre és végül eléri a fejtető, korona csakráját. Ilyenkor
teljesen „elszakad” egymástól a test és a lélek.
A Kundalini erő egyes
csakrákon, akár el is időzhet, attól függően, hogy az egyén fejlődése milyen
hosszú tanítási és tapasztalási szakaszt igényel. Minden csakrának vannak
úgynevezett testi és lelki fennhatóságai, ami azt jelenti például a szív csakra
estében, (ide tartozik a szeretet), hogy életünkben nagy hangsúlyt kap a
szeretet lényegének igazi érzése, megértése. Tehát a kundalini mindig fokozott
hangsúlyt ad annak a csakra a tulajdonságának, amelyiknél éppen tartózkodik.
Megértetve ezáltal és ezen keresztül az egész anyagi, és transzcendens világot.
Sokan próbálkoznak
felébreszteni a saját kundalini kígyójukat, jogik, guruk és hétköznapi emberek.
Ők különböző technikákat alkalmaznak akár évtizedekig tartó gyakorlással, mint
meditáció, jóga stb. A Kundalini erő ébredése, ébresztése egyik biztos módja a
spirituális fejlődésnek, de nem feltétlenül feltétele annak. A Kundalini-erő
eredményezheti a harmadikszem aktiválását ( aura látás) de akár megvilágosodást
is.
Azonban ez a Kundalini
kígyó nem veszélytelen, nem tűri a vele való felelőtlen játszadozást. Tudni, tisztelni
kell az erejét, mert szélsőséges esetben életünkkel is fizethetünk ostoba
kísérletezgetéseinkért.
A kundalierő
felébredésének és felébresztésének több módja is lehet:
- Természetes spirítuális fejlődéssel és a
tudat ezzel kapcsolatos kitágításával;
- Meditációval vagy célzott -gyakorlatokkal.
A Kundalíni-jóga sahaja -jóga megalapitója
Sri mataji aki a kundalini energia
misztikáját emberközelivé tette.
- Egy guru, spirituális
mester, vagy tanító segítségével.
A kundalini ébredését
mindig fizikai hatások kísérik. Egyes esetekben lehetnek nem kívánt,
mellékhatások ezek általában a Kundalini idő előtti és erőszakos ébresztésekor
tapasztalható és mint már utaltam rá egyes szélsőséges esetekben akár halált is
okozhat. Néhány gyakori jel, tünet, amit a Kundalini-erő ébredésekor és
uralkodásakor jelentkezhet. Szándékosan összekeverem a jó és rossz hatásokat,
hogy fogalmat alkothassunk a kundalini erejéről.
- Akaratlan remegés
- Auralátás
- Intenzív hő és energia érzet különösen csakrák környékén, de a magas hő érzet kiterjedhet az egész testre is.
- Esetenként víziók, látomások és hangok
- Intenzív érzelmek öröm, félelem, sírás, depresszió
- Tér és idő érzékelési problémák
- A teljesség érzése
- Idegen, nem megmagyarázható jelenlét érzése.
- Transzcendens világ érzékelése.
- A világegyetem törvényeinek megértése
- Tulajdonságaink „hirtelen” változása
- Rosszullét
Joggal merülhet fel a
kérdés, ha ilyen akár kellemetlen tüneteket is okozhat, tulajdonképpen miért is
van rá egyáltalán szükség?
A kundalini erő ébredése
nagyon nehéz, próba, de egyúttal a spirituális fejlődés szinte kikerülhetetlen
eszenciája. A kundalini „uralkodása”, teljesen kitakarítja az ember energetikai
rendszerét és valósággal újra, alapra hangolja a csakráink működését. Ha a
helyes úton járunk és spirituális fejlődésünk optimális, akkor szervezetünk
tudatunk már felkészült ennek az energiának az ébredésére és annak minden
testi-lelki terhének és szépségének elviselésére. Isten annyi terhet rak
ránk amennyit képesek vagyunk kezelni és semmiképpen nem kívánja indokolatlanul
ostoba halálunkat.
A kundalini-erő kulcs
Isten előszobájának ajtajához, akárki oda nem léphet be..... ezért a földi
populáci 99%-nak pillanatnyi állapotában esélye sincs a kundalini erő
aktiválásának, holott ez az erő mindannyiunkban ott szunnyad.....
Sokkal több a világ, mint
gondolnánk és még magunkat sem ismerjük.
A cikk régi gyűjtéseim (innen-onnan) eredménye.
A cikk régi gyűjtéseim (innen-onnan) eredménye.
2013.01.27. Csicsi Győr
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése