REFLEXOLÓGIA




A REFLEXOLÓGIA EREDETE

Egy széles körben elfogadott elmélet szerint a reflexológia kb.5.000 éves és Kínából ered. Az egyiptomi és babilóniai kultúrák viszont a kínaiak előtt virágoztak, és Egyiptom igazán értékes történeti bizonyítékokkal szolgál a reflexológia terén. A legrégebbre a kr.e. 2.500-2.330-ból származó piktográfiára egy Ankmahor nevű, egyiptomi orvos sírjában bukkantak rá
Szakkarában.

E dokumentum szerint Ankmahort a király után a második  legfontosabb embernek tartották.

Egy másik elmélet szerint az őslakos amerikaiak a reflexológia egy formáját átvették az inkáktól. Ismeretes, hogy az észak-amerikai őslakosok több generációja gyógyított a reflexológia segítségével. A csiroki indiánok évszázadokon át elismerték a láb fontos szerepét a testi, lelki és szellemi egyensúly fenntartásában.
JENNY WALLANCE, a Medve klánból származó csiroki indián, ma lábterapeutaként tevékenykedik. A törzsi szokások szerint ő a „moon maiden” („holdszűz”). Ez a cím azoknak a nőknek jár ki, akik fiatal hajadonok, természetes gyógyerővel bírnak, és a törzs elvárja tőlük, hogy ezt a képességüket továbbfejlesszék.

A reflexológia egy formáját Európában már a XIV. században ismerték és gyakorolták. 
HARRY BOND BRESSLER „Zónaterápia” című könyvében a következőket írja: „ Európa középső részén a nyomásterápiát jól ismerték, és a munkásosztály, valamint azok, akik a királyi családok és a felső osztályok tagjainak a gyógyítása volt a feladatuk, alkalmazták is.”
Az 1890-es években végzett neurológiai kutatások már tudományos alapokra helyezték a reflexológiát. 
Az angol SIR HENRY HEAD megalkotta zónaterápia elméletét, melyet azóta is alkalmaznak (Head-zónák).

Orosz kutatók közül feltétlenül meg kell említenünk a következők nevét, akik munkásságukkal eredményesen hozzájárultak e gyógymód bizonyításához. IVAN SZECSENYOV az orosz fiziológia megteremtője. VLAGYIMIR BECHTEREV a Szentpétervári Agykutatási Intézet alapítója és IVÁN PAVLOV a feltételes reflex kutatás kiválósága.
Feltehetőleg Dr.ALFONS CORNÉLIUS (német orvos) volt az első, aki masszírozta a reflexzónákat. 
 Dr. WILLIAM FITZGERALD, a zónaterápia közismert megalapítója, amerikai orvos, aki Európában is tanult és praktizált bécsi és londoni kórházakban is. Az ő módszerét évekig alkalmazta gyógyításai során Dr.JOSEPH SHERLBY RILEY, aki elkészítette az első részletes rajzokat a láb reflexpontjairól.
A modern reflexológia szülőanyjának EUNICE INGHAMET tekintjük. Munkája során rájött, hogy a láb sokkal érzékenyebb a nyomásra, mint bármi más, ezért a lábat tette meg a kezelés fő eszközéül. Elkészítette a lábon az egész test térképét.


MI IS AZ A REFLEXOLÓGIA?

A reflexológia a természetes gyógymódok közé tartozik. 
A természetgyógyászat eredetét sokan az antikvitás korára teszik és vallják, hogy a hagyományos népi gyógyászaton alapszik, mely minden kultúrában fellelhető volt. Azokban az időkben a gyógyítást a művészet és a tudomány elegyének tekintették, melyet gazdagon átszőttek a varázslat, a mitológia és a babona elemei.  
A modern orvoslás kifejlődésével azonban a tudomány egyre nagyobb tért hódított. A gyógyítás mechanikussá vált. A természetes gyógyító eljárások fokozatosan háttérbe szorultak, majd szinte teljesen eltűntek a gyakorlatból. Néhány évszázad elteltével azonban az emberek kiábrándultak a nyugati mintájú orvoslásból, és lelkesedni kezdtek egy kevésbé ártalmas, emberibb és természetes gyógymódért. 
Ma az egyetemi orvoslásra és a természetgyógyászatra is szükség van, mivel önmagában egyik sem képes felvállalni valamennyi betegség gyógyítását, és egyik sem teljes.
Az emberi test sokkal több, mint működő részek egysége: a test a lélek és a szellem létfontosságú dimenzióival átitatott, hihetetlenül kifinomult „szerkezet”. 
A legtöbb természetes gyógymód, köztük a reflexológia tudatában van annak, hogy a testi egyensúly megbomlása ritkán jár egyedül. A harmónia hiánya a szellemi és lelki szférában nem választható külön a testi folyamatoktól, azok tekervényes módon egymásba szövődnek.
A mai orvostudomány (gyakran) figyelmen kívül hagyja ezt a tényt, és az emberek csalódnak, amikor azt tapasztalják, hogy a különböző krónikus betegségek esetében a kezelés nem jár eredménnyel, ráadásul egyes gyógyszerek és eljárások káros mellékhatással vannak rájuk.

A reflexológia egységes egésznek tekinti az embert, és azon igyekszik, hogy a betegséget kezelje és ne a tüneteket. Azoknak, akik a kiegészítő vagy alternatív gyógymódok valamelyikétől remélnek segítséget, tudatosítaniuk kell magukban, hogy nincs azonnali gyógyulás, csak gyógyulási folyamat. A legtöbb betegség kifejlődéséhez időre van szükség, ezért a gyógyulása is időigényes.
Az energia minden élet alapja, és fontos szerepet játszik a gyógyításban. Minden anyag energiából van! Mindnyájan az energia egy kifejeződési formája vagyunk, és az energia áthat minden élő szervezetet. Mivel a szemünkkel nem látjuk, nehéz felfognunk és megértenünk az energiát, de ez nem jelenti azt, hogy nem is létezik.

Ahhoz, hogy az emberi szervezet maximális kapacitással működjön, arra van szükség, hogy az energia áramlása folyamatos legyen. A reflexológia szabaddá teszi az energiacsatornákat, és ennek hatására testileg, szellemileg és érzelmileg új erőre kapunk. Speciális technikával nyomást gyakorolunk a láb bizonyos pontjaira, így utat nyitunk a gyógyító energiának, hogy eljusson a test valamennyi részébe. A láb reflexpontjainak ingerlésével a szervezetben elindul egy láncreakció, mely élettani változások sorozatát indítja el a testünkben.

A vér oxigénhez és tápanyagokhoz juttatja a test sejtjeit, és elszállítja a szövetekből a salakanyagokat és mérgeket. A kezelések hatására a szervezetben felgyorsul a keringés, erőteljesebb lesz a kiválasztás, szűnik a fáradékonyság, kimerültség, feszültség, beindulnak az öngyógyító folyamatok. Befolyásoljuk az idegrendszer, a belső elválasztású mirigyek munkáját, csökkentjük a fájdalmat. Fokozzuk a vitalitást, biztosítjuk a jó kedélyt, növeljük a teherbírást, a problémamegoldó képességet.

Minden ember előtt ott áll a lehetőség, hogy egészséges legyen! Lehet, hogy erőfeszítéseket kell tenni érte, és hitet igényel a megszerzése és a megőrzése, de az eredmény mindenért kárpótol!
Az igazi egészség belső életünk harmóniája, ami a lelki békéből, boldogságból és jóllétből tevődik össze és nem csupán fizikai erőnlét kérdése. Felmerül a kérdés, hogy mely esetben látogassunk el reflexológushoz?
Tanácsolom, hogy minél előbb, hisz egyre fontosabb feladatunk 

 -egyéneknek az egészségünk megőrzése, fenntartása és a  betegségek megelőzése.
 Ne várjuk meg, amíg a tünetek megjelennek, a betegség kialakul!
REFLEXOLÓGIA, AZ ÉRINTÉS MŰVÉSZETE

A reflexológia több ezer éve alkalmazott és elfogadott módja az egészség megőrzésének illetve javításának.
Lényege és célja: a felborult testi, lelki és szellemi egyensúly helyreállítása;
a minden emberben megbúvó öngyógyító képesség felszínre hozása és aktiválása.

Különböző kultúrák már régóta ismerik és alkalmazzák a természetes gyógymódok ezen – talán legegyszerűbb – formáját, így pl. az ókori Egyiptom, az arab világ, az amerikai –őslakos – indiánok, a kínaiak és jóval később (XVI.sz.) az európaiak.

A meleg, lágy, szeretetteli érintés mindannyiunk számára fontos és szükséges, főként akkor, ha az gyógyító szándékkal történik. 
A reflexológia ugyanis nem más, mint gyógyító talpmasszázs.

A kezelések hatására a testben különböző biokémiai folyamatok játszódnak le és bekapcsol a szervezet öngyógyító mechanizmusa:
- serken a vér- és nyirokkeringés,
- nő a sejtek oxigén felvevő képessége (jobb koncentráció készség, 
  könnyebb tanulás),
- gyorsabb lesz az égés folyamata a szervezetben, a sejtek közötti 
  anyagcsere eredményesebbé válik, így a táplálékok bomlása, felszívódása
  és a salakanyagok kiürülése is (segít az ideális testsúly fenntartásában),
- szükség szerint tonizálja (feszíti) vagy lazítja az izmokat,
 - oldja a mindennapi stressz okozta szellemi és fizikai feszültséget,
 - harmonizálja az ideg- és hormonrendszer működését
  (depresszió, apátia, szorongás, pánikbetegség, hiperaktivitás, tanulási
  problémák, a figyelem összpontosítása),
- növeli a vitalitást a teljesítőképességet,
 - lassítja az öregedési folyamatokat (rugalmas bőr, 
   fiatal(os) megjelenés),
 - erősíti az immunrendszert, 
 - aranyér (megerőltetés, felfázás, szülést követően,
   tartós álló vagy ülő munka következményeként
   alakul ki),
 - elősegíti a test optimális tömegének beállítását
    (fogyás illetve hízás),
- jótékonyan befolyásolja a szexuális életet
  (eredményesen kezelhető általa a potencia zavar, frigiditás,
   meddőség),  
- nőgyógyászati panaszok kezelése
  (menstruáció okozta panaszok,cikluszavar,gyakori „folyás”, klimax),
- inkontinencia megszüntetése ill. javítása az okok feltárása révén,   
-  prosztata megbetegedéseinek kezelése, ezáltal a vizelési
   problémák megszűnnek,
- javítható általa a váz- és izomrendszer, az izületek állapota,
- az emésztőrendszer optimális működésének helyreállítása
  (gyomorfekély, vastagbélgyulladás, máj, epe, hasnyálmirigy
   megbetegedései).

A kezelés kortól és nemtől függetlenül kúraszerűen  alkalmazandó és HOSSZÚ TÁVON HATÁSOS!
Jelentkezz be kezelésre hozzám, hogy az életed, ha nem is varászütésre, de megváltozzon.
Adj magadnak esélyt a jobb létre (well being, ahogy az angol mondja), de mi ezt tegyük MAGYAR módra, határozottan, céltudatosan.




                                    .......................................................................................... 


SZERVÓRA
A hagyományos kínai orvoslásnak már régóta része a "szervóra". Ennek az elméletnek az alapja, hogy az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek.
Így a periódikusan váltakozó bioritmus szerint mindennek meg van a maga ideje, tehát a táplálkozásnak, az edzésnek és a pihenésnek is.
A lényeg, hogy tizenkét fő szervünk van, melyek kétórás időközönként váltják egymást a munkában, amikor is az éppen dolgozó szerv szinte az összes energiánkat leköti.

1-3 óra:
A szervezet teljesítőképessége ilyenkor a legalacsonyabb. Ebben AZ időszakban a máj dolgozik azaz végzi a méregtelenítést, így ilyenkor nem szabad tovább terhelni (AZ ilyenkor fogyasztott alkohol nehezebben bomlik Le, tehát csak óvatosan a bulizással). Emellett a testhőmérséklet is ilyenkor a legalacsonyabb.

3-5 óra:
Ez a tüdő legaktívabb ideje, feltöltődik energiával, ilyenkor készül fel az egész napos terhelésre. A férfiak nemi aktivitása is ilyenkor a legintenzívebb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon is. A mellékvesék kortikoszteroid - termelése is most éri el csúcspontját.

A 24 órás ciklus a tüdővel indul, ezért azt tartja a hagyomány, hogy ebben a 2 órában a legjobb születni.

5-7 óra:
Ez idő tájt működik legaktívabban a vastagbél, így ez a székletürítés egészséges ideje is ez. Ugyanis, ezáltal megszabadítjuk szervezetünket a méreganyagoktól, amik így nem tudnak visszaszívódni és csökkenteni a teljesítőképességünket.


7-9 óra:
Ebben az időpontban terhelhető a leginkább a gyomor. Ilyenkor érdemes bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazadag  reggelit enni, mert ekkor tud a gyomor a leghatékonyabban dolgozni.

9-11 óra:
Ilyenkor optimális   a testhőmérsékletünk, valamint az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, tehát ilyenkor van a teljesítőképességünk csúcsa. Ilyenkor tanulunk a legkönnyebben, ám a tartós rögzülés kedvéért délután érdemes átismételni.
 

11-13 óra:
Ekkor van a szívciklus csúcspontja, tehát ez az ideális időpont az edzésre. Dél körül erősödik a gyomorsav-, majd az epetermelődés, így ilyenkor állunk készen az ebédre. A szellemi teljesítőképesség zuhan, mert a szervezet az emésztésre összpontosít.

13-15 óra:
Ebben a periódusban lelassul a vérkeringés, az összes energia a vékonybélben összpontosul. Mivel, a végtagok és a bőr vérkeringése csökken, a fájdalomérzékelés is csökken.
 

15-17 óra:
A délutáni órákban a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért ilyenkor fogyasszunk bőségesen cukor és persze alkohol mentes folyadékot. Mivel a kiválasztás során szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, így ismét jó formába kerülünk, tehát ilyenkor lehet edzeni, tanulni, és dolgozni teljes intenzitással. A kitartást igénylő sportágakat ilyenkor sokkal eredményesebben lehet űzni, és a tréning is most a leghatásosabb, és ekkor edzhető legaktívabban az immunrendszer.


17-19 óra:
Ebben AZ időszakban dolgozik a vesénk a legnagyobb intenzitással, így ne zavarjuk meg szervezetünk tisztító munkáját semmivel se, főleg ne zsíros, cukros, sós ételekkel és italokkal. Ilyenkor a vérnyomás is lecsökken.

19-21 óra:

A napi ciklus ezen részében a szervezet már készül az éjszakai pihenőre, a szervek legtöbb funkciója fokozatosan lelassul. Az ilyenkor elfogyasztott vacsora nagy része már nem emésztődik meg, hanem elraktározódik reggelig.

21-23 óra:
Ezen éjszakai órák során a legpihentetőbb az alvás, tehát ilyenkor ne végezzünk se fizikai, se szellemi tevékenységet. A vegetatív idegrendszer részéről a paraszimpatikus (nyugalmat, beépítést diktáló) funkciók kerülnek abszolút túlsúlyba.

23-1 óra:
Ilyenkor a legintenzívebb az epehólyag görcskészsége. A fájdalmat kiváltó anyagok pedig sokkal intenzívebben hatnak ilyenkor, tehát a fájdalom felerősödik, kevésbé csillapítható.



                                                       .................................................................................................... 




A kínai szervóra


Az asztmások hajnali 3 és 5 óra között köhögnek, az epeproblémákkal küzdő emberek pedig éjfél körül görcsölnek legtöbbször….! Vajon miért van ez így?A kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja. Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor a csi áramlása maximális.
A Kínai orvoslás négyezer éve megtalálta a választ! Szerveink meghatározott időben működnek és pihennek, vagyis a táplálkozásnak, a pihenésnek, és a testmozgásnak is megvan a megfelelő ideje. A tizenkét fő szervünk kétóránként “váltja egymást”. Szervezetünkben az energia áramlása megfelelő egyensúlyba kerülhet, ha odafigyelünk.

Egyensúlyban az energiaáramlás

Jártak már úgy, hogy este későn alaposan bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban? De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat? Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben, az epeproblémákkal küszködők pedig miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször? A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ.
A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periodikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje. A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 
12 fő szervünk kétórás időközönként “váltja egymást” a munkában,a maga idejében az éppen aktuális “dolgozó” birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik. Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, ha éppen pihen.

1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett “hármas melegítő” időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.

23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia a csí(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti. A keringés akadályoztatása betegséghez vezethet. Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.

 Forrás:Boda Zsuzsa


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése