2014. szeptember 27., szombat

VOLT EGYSZER EGY ÚT - EL CAMINO -


A KÉK PÓLÓ ESETE, EZ EGY TANMESE
IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Lassan négy hónapja annak, hogy megtértem egy bizonyos útról, de ezidáig nem nyilatkoztam, nem publikáltam vele kapcsolatban semmit. Ez az út nem más, mint az El Camino, annak is a Francia út néven elhíresült szakasza.
Úgy érzem itt az ideje kilépni az árnyékból és mesélni kicsit a megéléseimről, tapasztalataimról, élményeimről nektek. Talán éppen az én történetem segít valakinek egy nehéz pillanatban meghozni a megfelelő döntést. Tudjátok a keresővel mindig sok minden tud történni. Ettől izgalmas és szép az élet és nem utolsó sorban tartalmas. Azon túl, hogy új helyszínekkel és emberekkel ismerkedsz, a megélések gyöngy szemei ott sorjáznak melletted, veled. Az esetenként deres nyári hajnal első sugaraiban a hideg szél megborzolja nem csak a hajadat, de a lelkedet is.

Az a bizonyos reggel hűvös volt, de nem hideg. A napkorong ellenállhatatlanul nyomult fel az ég boltozatára, akadálytalanul hódítva meg azt. Lehet mondani, hogy ragyogó napra ébredtem. Sőt lehet azt is mondani, hogy ki korán kel, aranyat lel. Velem megtörtént, hisz felismertem az igaz szeretet lényegét.

Van egy kék színű pólóm. Pamut, hosszú ujjú, régi darab, nagyon szeretem, mindig is szerettem, ezért kérdés sem volt, hogy ott lesz-e velem ezen a vállalkozáson. Az utam utolsó szakaszát jártam, amikor az eset, amit most elmesélek, megtörtént velem. Repülőgéppel utaztam haza, de csupán kézi poggyászra volt "jogosítványom". Szándékom szerint azoknak a paramétereknek kívántam megfelelni, miszerint 10 kg-nál nem lehet több a hátizsákom súlya, stb.stb. Úgy gondoltam, hogy én is, mint oly sokan mások, megválok az elhasználódott, kevésbé szükséges dolgaimtól. Felesleges a ragaszkodás, tanuld Csilla az elengedést, gyakorolj, remek alkalom ez arra. Ilyen és hasonló "tanult" gondolatok keringtek a fejemben. Példa is volt előttem bőven, hisz az út során számtalan értékes, új, újszerű és valóban lelakott tárgyak sokasága maradt magára egy-egy jelentős helyen és egyébként is. Azt láttam, és meglehetősen gyakori eset volt, hogy ha valamire már nem volt szüksége a zarándokok többségének attól egy pillant alatt megvált, minden szív fájdalom nélkül. A zarándok útra is bekúszott a fogyasztói társadalom szemlélete, mind megannyi más is.

De térjünk csak vissza a KÉK PÓLÓ és az én esetemre. Elgondolásom szerint szépen lassan csökkentem az általam már feleslegesnek vélt dolgaim sorát, esélyt adva magamnak, hogy elérjem a bűvös 10kg-os határt.

Reggel az öltözködésnél és a csomagolásnál ezt figyelembe véve, no meg az időjárás szeszélyeit, hogy mi az amit már nélkülözni tudok, elsőként a pólóra esett a választásom. Kilépve a zarándok szállás kapuján egy csodálatos középkori térre érkeztem. Szemben velem "a szobor", a zarándok. Tőlem balra szépen gondozott park. Az ösvények hálójában szakértelemmel elrendezett növények sokasága árasztotta az ébredés frissességét. Leveleiken meg-meg csillantva a harmat fényét. Jobbról ragyogott fel a nap, sugarait megtörték a templom falai. 
A templom. Előző este a megérkezésemet követően éppen a zárás előtt volt szerencsém bemenni. Alapvetően nem szeretem a templomokat, de ez más volt. Jó érzéseket ébresztett bennem, biztonságot nyújtva magasodtak körém a falai. Egyszerű volt és tiszta, mentes minden cizellált faragványtól és festménytől. Puritán, csak így egyszerűen. Nem kívánt sugallni semmit, bemutatni sem és megtanítani sem semmire, egyszerűen védelmet adott. Egyszer hallottam valakitől, hogy ha egy új templomhoz érsz, ahol még nem jártál, akkor kívánj valamit. Az én kívánságaim mindig összetett mondatból állnak. Kívánok a bolygónkért, az emberiségért, a családomért, barátaimért és magamért. 

Ezen a reggelen itt kívántam hagyni a pólómat. Letettem a templom lépcsőjére és elköszöntem tőle. Megköszönve, hogy velem volt ezen a mérhetetlenül izgalmas és embert próbáló úton, védte a testemet a hidegtől épp annyira, mint az égető napfénytől, megköszönve, hogy volt nekem és bocsánatát kérve, hogy elhagyom. Percekig tartott ez a szertartás és egyszer csak rossz érzésem támadt. Megnyugtatásként fotót készítettem a hideg lépcsőn didergő pólóról, de még mindig nem tudtam mozdulni. Nem értettem mi történik, mi megy végbe bennem. A mellettem elhaladó zarándok társaim léptei és beszélgetései keltettek fel a révületből. Elindultam. 
Ekkor valami történt. A póló életre kelt és megszólalt. Ezt egy belső hangként képzeljétek el, nem hallotta más, csak én, nekem szólt az üzenete akkor és ott, azon a ragyogó reggelen, a templom előtt. Tudjátok ezen az úton a Teremtő gyermeke minden létező fel és fel nem tett kérdésére is megkapja a választ. Természetesen nem mindenki hallja, látja meg, fogadja magába, de ez ettől függetlenül létezik. 

A hang kedves volt, mérhetetlenül lágy és szeretet teli. Megkérdezte, hogy valóban elhagysz? Itt hagysz? Elengedsz? Eldobsz? Szükségtelen vagyok számodra? Kiszolgáltalak és most ennyi volt? Kuka? Teljesen mindegy, hogy a templom lépcsője az a kuka vagy igazi szemetes, a lényeg az elhagyáson van. Valóban szeretsz engem? Jött a kérdés kissé már dörgőbb, erőteljesebb hangon, amitől az ember lánya megdöbben. Az én lábaim is gyökeret vertek egy pillanat alatt az antik idők utcaköveiben. Aztán sorjázott a többi kérdés, válaszra sem hagyva időt bennem.  Ha szeretsz engem, akkor miért hagysz itt? Ha szeretsz engem, akkor miért vagyok teher a számodra? Ha szeretsz engem, akkor mi értelme ezt cselekedni? Ha szeretsz engem, akkor mivel magyarázod ezt a tettedet? Ha szeretsz engem, miért nem vagy a MOST-ban? Ha szeretsz engem, akkor miért hiszed azt, hogy miattam lesz nehezebb a hátizsákod? Ha szeretsz engem úgy, ahogy azt te állítod, akkor miért én vagyok az, akit elsőként és végérvényesen el akarsz hagyni? Ha szeretsz engem, akkor felelős vagy értem, nem igaz? Ha megszelídítettél, mint a Kis herceg a rókát, akkor hogy vagy képes ezt megtenni velem? Mi neked a SZERETET? Ezen a ponton mélyen elszégyelltem magam. Forgott bennem és körülöttem minden. Aztán csend lett. A csendben pedig érkeztek a válaszok. A szeretet önzetlen! A szeretet csak úgy van! A szeretetet nem lehet előidézni, nem lehet megvásárolni, nem lehet semmilyen módon manipulálni (befolyásolni). A szeretet egy érzés, egy energia. Hatalmas energia, ami nélkül lehetetlen és szükségtelen élni, létezni. A szeretet soha-soha nem lehet teher. A szeretetnek nincs és van súlya. A szeretet beborít, óv, eltölt, sugárzik, ad, kétség nélküli, tiszta ragyogás, nem okoz fájdalmat, őszinte.  A szeretetnek nincsenek korlátai, határai! A szeretet feltétel, elvárás nélküli, mind magammal, mind a másikkal szemben! A szeretet soha-soha nem kelthet félelmet! Aki fél szeretni a másikat a TÁRSÁT, az saját magát nem szereti! A szeretet súlytalan, még a hátizsákodban is Csilla, légy bátor és tegyél próbára! A szeretetnek súlya van olyan értelemben, hogy felemel, ha benne, általa, vele élsz és lehúz, ha nélküle, kívüle. A hamis szeretet megdermeszt, csak vergődésre vagy képes, ami nem épít, nem válsz általa jobb emberré, nem emelkedsz a fény felé. A hamis szeretet, a pénzen vett szeretet a mátrix illúzióját erősíti benned, dagonyázhatsz életed végéig az idők végezetéig a sárban, ha eladtad a lelked a látszatnak. A szeretet mérték egységei, a nehézség, a kihívások, a küzdelmek, melyekkel találkozunk az utunk során. A szeretet az az energia, eszköz, mely segít megismerni magunkat, segít ledönteni a körülöttünk lévő korlátokat. A szeretet nem kísértésből kell fakadjon, nem megpróbálni és igyekezni kell szeretni, mert az lehetetlen. Akivel vagy amivel kapcsolatban hezitálunk, azt nem szeretjük, csak akarjuk gyakorolni a szeretetet, legyen az személy vagy cselekedet vagy tárgy.
Az igaz, tiszta szívből áradó szeretet egy örök forrás, amely elsodorja az elengedéssel kapcsolatos buta dogmákat. Bennem elsodorta! Mit kell tehát elengedni? Az ostoba, buta beidegződéseket, a félelmeket, a hit rendszereket. A félelmet, hogy nem merünk, tudunk szeretni. A szeretet a SZÍV-ben lakik, de mindenütt jelen van. A szeretet nyitottság, átláthatóság, átjárhatóság. A szeretet maga a GOND VISELÉS! 
A SZERETETET NEM HINNI KELL, HANEM ÉREZNI ÉS TUDNI!
A KÉK PÓLÓ velem együtt tért haza és azóta is rendíthetetlenül SZERETJÜK egymást. Ő egy örök mementóul szolgál nekem, általa értettem meg és tudatosítottam, hogy mi is a SZERETET valódi lényege!


Bóna Csilla
Reflexológus-tgy.
2014.09.27.