A LÉNYEG A SZÍV!

• 

  Egy vidéki város kórházának idős otthonában elhunyt egy idős férfi.
  Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után.
  Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták:

  
  

  
   

  A fura öreg
  
  Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
  Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
  Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
  Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
  Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
  Hogy „Próbálja meg!” - választ sem kaptok.
  Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
  Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
  Kényetekre-kedvetekre átadja önmagát,
  Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
  Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
  Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
  Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
  Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
  Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
  Szerető fészkében egyik fiókája.
  Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
  Szerelmes társának boldog bevárója.
  Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
  Esküm emlékére, mit tartanom illik.
  Huszonöt évemmel, magam is apaként
  Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
  Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
  Téphetetlen szálak minket összefűznek.
  Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
  De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
  Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
  Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
  Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
  Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
  Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
  Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
  Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
  Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
  A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
  Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
  Ám az éltes testben ott belül fiatal
  Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
  A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
  Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
  Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
  Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
  Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
  Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!
  
  Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét.
  Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!
  
  A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!
  
  Forrás: facebook
  
  Igen! Ma favorizáljuk az ifjúságot, mert bennük hisszük a jövőt és elfeledjük a koros embert, pedig amit ő őriz, az egy élet tapasztalata, maga a bölcsesség. Lehet, hogy ismét ott kellene ülni az unokáknak a nagyik (mama+papa) térdén és hallgatni az elbeszéléseiket? Igen ám, de milyenek is korunk nagyszülői? Miről tudnának mesélni? Arról, hogy milyen jó volt a kommunizmus? Vagy a fiatalabbak arról, hogy hogyan szereztem meg az első 1millió Ft-mat? Kérdés van bőven. 
  Amit én ajánlok az ismét a cselekvés! Gyűjts közös élményeket az unokáiddal, cselekedd meg ismét azokat a csínytevéseket, amit annak idején gyermekként te is elkövettél a meleg nyarakon a nagyszüleidnél falun. Mondok egyet, ugráld szét az összegyűjtött szénaboglyát, ugorj le a szalmakazal tetejéről a nagyi esernyőjével, ami a játék végére darabokra hullik, és az imádott nagyanyád megkerget, mint Bendegúzt az Indul a bakterház című filmben. "Menekülés" közben pedig csilingelve kacagsz és boldog vagy.
  Tettél valamit, amit a felnőttek világa rossznak ítélt meg, de te tudod, hogy simán szabad voltál és mosolyt csaltál a mogorvának mutatkozó nagyszülőd arcára. Tudod, hogy Ő is emlékezett! Pont úgy, mint ez a kedves idős férfi, aki a lelkében örökké fiatal maradt, aki itt hagyta számunkra ezt a verset, amiben ott rejlik az élet örökkévalósága.
  
  2013.07.16. Győr, Csilla